MARTON ÁRPÁD

„Ne engedjétek, hogy az emberektől elvegyék a zenét!”

Rév Líviáról évekkel ezelőtt jelentettem meg kis beszélgetőkönyvecskénket. „A jó tanár – idézte akkor Szókratészt – fölöslegessé teszi magát.” Azóta több mesterkurzusán figyelhettem meg, miként adja át tudását a „Liszt-dédunoka” zeneiskolásoknak, zeneművészeti szakközepeseknek és művésznövendékeknek a világ egyik legelső zongoraművésze. Mérhetetlen beleélési készséggel. Minden diák fölkészültségére azonnal ráhangolódik. Éleslátó, mégsem bánt meg soha senkit. És – tegyenek eléje bármit – minden darabot új fénybe helyez, rávilágítva az értelmezés és a technika sarkalatos pontjaira. Lénye csupa muzsika, zenéje pedig színültig emberséggel.

Egyvalamit azonban sokáig nem értettem. Miként lehetséges, hogy az első világháború idején született kislányt, akinek családja szegénységi bizonyítvánnyal „dicsekedhetett”, az egyik legelőkelőbb, kísérleti pedagógiájáról nevezetes iskola fogadta növendékei közé. Aztán ez is megvilágosodott. A kis Rauchwerger Lívia nem sokkal első zongoraleckéje után fölhívta magára a figyelmet. A tehetséges gyermekek zeneakadémiai koncertjén készült képen együtt látható Solti Györggyel. A szegénysorú kislány „bezongorázta” magát a Göllner Mária-féle kissvábhegyi magániskola jómódú növendékei közé…

Tanári oklevelének átvételét követően idehaza sohasem taníthatott hivatalosan. Párizsi és hazai mesterkurzusai mégis muzsikusnemzedékek mesterévé teszik az elragadó, 97 esztendős művésznőt.

Az „Ő muzsikál rajtam keresztül”c. könyv bemutatója 2009-ben Szegeden (Marton Árpád, Rév Lívia, Tokody Ilona)

- Néha az az érzésem, mi magyarok a nyelvünknek köszönhetjük, hogy érezzük a zene hangsúlyait, azokat a pilléreket, amelyek előre viszik a zenei folyamatot. Itt egy kérdés – és Mozart a következő periódusban meg is válaszolja. Ha egyhangúan játszom, arra hivatkozva, hogy nincs kiírt utasítás, elsikkad az egész mű jelentése. Borzalmas dolgokat hallani emiatt még sztárzongoristáktól is.

Schubert is mindig énekel, és habár ő, tekintettel arra, hogy nem volt valami jó zongorista, mindent aprólékosan kiírt, sokan mégsem törődnek vele. Hogy hány zongoristától hallottam az Esz-dúr impromptut úgy játszani, mint valami ujjgyakorlatot! Minden fátyolos finomsága elvész, ha így játsszák, márpedig ez domborítja ki a mű mélységes fájdalmát. Schubertnél olykor a részletes utasításokkal is óvatosan kell bánni: a mi gazdag tónusú zongoráinkon eltúlzottnak hat, ha anélkül, hogy értelmeznénk a zene mondanivalóját, egyszerűen csak követjük az ő bejegyzéseit, amelyek a fortepiano adottságait veszik tekintetbe. Azt hiszem, ha egyetlen jelzés sem lenne egy Beethoven- vagy Chopin-műben, az embernek, ha elmélyülten értelmezi a darabot, akkor is egészen hasonló következtetésre kellene jutnia, mint a komponista maga.

Amikor tehát tanítok, arra törekszem, hogy a növendékeim megtanuljanak látni és érteni. Ha csak egy bizonyos darab egy bizonyos helyét javítom ki, attól nem lesznek jobb muzsikusok. Szerintem az emberek sokkal, de sokkal boldogabbak lennének, ha valaki megtanította volna őket meglátni a részletek és az összefüggések szépségeit. A profizmus megtanulható, de a művészet nem. Igaza volt Lisztnek: az ember választhat magának mindenféle mesterséget, de a művészet az a hivatás, amely maga választja az embert! Mesterem, Varró Margit úgy szokta volt mondani: egy gramm tehetség annyit ér, mint egy kilogramm tanítás. Magam ezért nem hiszek a tanítási „módszerben” sem. Egy tanárnak átadnivalója, közlendője legyen, ne módszere – s hogy a tudását a lehető legjobban adhassa át, minden egyes tanítvány számára külön „módszert” kell kidolgoznia!

Jassinsky, a lengyelek nagy zongoraművésze azt mondta nekem egy kurzusom után: „Akármilyen lelkiismeretesen készítjük is fel őket, a művésznő hatására mégis megváltozik a játékuk. Amikor pedig a művésznő ül mellé, olyankor még a zongoránk is megváltozik!” Semmi különöset nem csináltam, de úgy látszik, a muzsika valahogy megérinti azokat, akikben van rá fogékonyság.

- Sok tanítvány kérlelte már Lili nénit, foglalja írásba a zenei elveit.

- Valóban mondták nekem többen, de mindig azzal térek ki: forgassák Varró Margit kitűnő könyvét. Olyat én sohasem tudnék írni, és minden, amit a tanítványaim tőlem hallhatnak, voltaképpen Varró Margitra vezethető vissza. Aki a Liszt-növendék Szendy Árpád tanítványa volt. Nem csak a pszichológiai és a zenei elvei voltak rendkívül helytállóak, de részletes anatómiai megalapozását adta például a zongorajáték során kifejtett mozgásoknak.

Az ostrom alatt vagy egy évig jóformán nem is láttam zongorát. Volt azonban egy remek kéztornám, amely segített – ezt a mai napig tanítom a növendékeimnek. Miután Bécsből hazatértem, épp kötelezővé tették a tanárképzőt. Ott a magyar zongoristák legjava összeverődött, köztük egy Gát József nevezetű koncertzongorista, akit az orvosai egy súlyos ínhüvelygyulladás miatt két évre eltiltottak a zongorázástól. Ez a szegény ember teljesen nekikeseredett, és fölkutatta az összes pesti könyvtárat, hátha talál valami megoldást a betegségére. Talált is egy régesrégi könyvet, amely kártyatrükkökhöz meg illúziómutatványokhoz szükséges kéztornákat mutatott be. Az ember nem is gondolná, hogy ezek a bűvészek naponta hét meg nyolc órákat gyakorolnak! Készített ebből a könyvből egy kivonatot zongoristákra alkalmazva. Az volt az én tornám, amikor nem volt zongora. Ez segített a csuklótörésemet követően, és ma is ezzel tornáztatom az ujjaimat – meg persze a Chopin-etűdökkel: próbálja ki egyszer, hogy ha jócskán lassított tempóban játssza őket, mennyire zseniálisan mozgatják meg a kéz összes izmát és ízületét. Erre akkor jöttem rá, amikor a háború után közvetlenül koncertezni kezdtem Erdélyben. A sok kihagyás miatt úgy éreztem, megmerevedett a kezem. Elkezdtem az első, C-dúr Chopin-etűdöt a lehető leglassabban játszani. Tartott úgy harmincöt percig – és a nagy mozdulatok teljesen kilazították az ujjaimat. Sebők Gyuritól pedig a rugalmasság elérésére tanultam egy fogást: úgy kell megütni egy hangot, hogy kétszer szólaljon meg a hang. A triolás f-moll etűd nagyon alkalmas erre. Azt azonban nem győzöm eleget mondogatni: a zongorista nem a zongorán játszik, hanem a termen, nem a kezével, hanem a fülével.

- A kezek mégsem kevésbé fontosak a fülnél…

- De még mennyire nem! Liszt még Chopinnél is jobban megdolgoztatja a bal kezet. És vannak persze adottságok is, amelyekkel a zongoristának számolnia kell: nekem például a kezem méretei egyszerűen lehetetlenné teszik, hogy az összes Chopin-etűdöt játszhassam. Ted Perry, aki a Hyperion-lemezeim menedzsere volt, egyszer meg is sértődött, mert nemet mondtam rá, hogy a Prelűdök után a két etűdciklust is lemezre vegyük. Persze, nem akart tudatlannak látszani, és közölte, hogy biztosan a Gesz-dúr etűd tart vissza – csakhogy azt én éppenséggel rendszeresen játszom. Nem a darabok okoztak nehézséget, hanem a kezem mérete. Vagy vegyük Bach csodálatos d-moll chaconne-jának Brahms-féle átiratát. Sokáig műsoron tartottam, de mivel csak a balkézre íródott, végül minden virtuozitása ellenére le kellett róla mondanom, mert mialatt játszottam, a jobb kezem teljesen megmerevedett. Varró Margit arra tanított: az ember sose fárassza túl a kezét – de az ellenkező véglet sem jó a koncertezés szempontjából.

A legmeglepőbb tapasztalatot kislány koromban, a játszótéren szereztem. Próbálja csak ki: ha merev ujjakkal üt meg valamit, abban sokkal kevesebb az erő, mint ha ellazult kézzel. Ez a zongorázás titka is.

- A maiak?

- Remekül és nagyon gyorsan tudnak zongorázni. De hol marad a muzsikálás? Olyan gyorsan játszanak, hogy azzal megölik a zenét. Én is tudok gyorsan zongorázni, de az még nem muzsikálás. Rendkívül szórakoztató például, ha az ember próbát tesz mondjuk az opus 10. második Chopin-etűdjével: igen tanulságos, ha az egyforma nyolcadokat gyakorlásként különféle ritmusképletekkel cseréljük fel: ha nyújtott ritmusokkal és éles ritmusokkal is el tudjuk játszani, az remekül kiegyensúlyozza az ember ritmusát. De ilyenkor gyakorlunk, és nem Chopint játszunk!

Ha olyan emberek kapnak lehetőségeket, mint amilyeneknek a lemezeivel találkozik az ember, ötven év múlva senki sem fogja tudni, ki volt Bach, ki volt Mozart! Ezért mindig azt kötöm elsőként lelkére a tanítványaimnak: „Ne engedjétek, hogy az emberektől elvegyék a zenét!” Zene nélkül nincs emberhez méltó létezés! Az embert a művészet teszi emberré!

Így hát a versenyekre koncentráló zenei képzésben nem hiszek. A zene lényege mérhetetlen. Mozart d-moll koncertjét játszottam egyszer Josef Krips dirigálásával Londonban. Akármekkora Mozart-specialistának számított, kértem, hogy ne hajszoljon végig a harmadik tételen. Persze a koncerten rámkényszerítette a saját elképzelését. Tudja, mit írt a kritika? „Remek előadás volt, csak a harmadik tételt nem lett volna szabad így végigszáguldani.” Tulajdonképpen nem is értem, egy karmester, aki a szólót soha életében nem játszotta el, miért érzi úgy, hogy jobban érzi a zenét annál, aki a zongoránál ül.

Minthogy Chopin tanár is volt, az etűdjeiben fölfedezhetjük, hogy rávezeti a muzsikust, mit miért és hogyan akart és mit másként. Minden darabnak megvan a saját kulcsa, amitől minden a helyére kerül. Az első prelűd például mindjárt egy szünettel késleltetett triolával indul. Ezt legtöbbször nagyvonalúan egyszerre játsszák a balkéz indításával. Csakhogy pár ütemmel később maga Chopin hozza ezt a változatot, majd újra az eredeti kerül elő. Lehet ez merő véletlen? Vagy nézze az opus 25. második, f-moll etűdjét. Miért írt Chopin triolákat a jobb kéznek, és miért nem írta 6/8-ban? Ami a legérdekesebb az egészben: a lüktetése teljesen elvész, ha nem helyesen olvassuk és játsszuk! Csak épp el kell olvasni, mit is akart a komponista.

Valaki egyszer azt mondta: a helyes interpretáció nem más, mint hogy minden hang a kellő időben szólal meg. Holott a zene leginkább a színházhoz hasonlít, ahol nincs két egyforma előadás, hanem ezerféle inspiráció. Ettől van, hogy a muzsikálás kicsit mindig improvizáció. Növendékkoromban Dohnányi előtt játszottam egyszer a „Feketebillentyűs” etűdöt. Odajött hozzám, vállamra tette a kezét, és azt kérdezte: „Azt a rubatót miért csinálta?” Megszeppenve feleltem: „Nem tudom.” Erre Dohnányi megveregette a vállamat, és azt mondta: „Akkor bravó!”

Egyszer egy zongorista eljött, hogy koncert előtt megmutassa nekem Beethoven harmadik zongoraversenyét. Volt ott egy rubato, ami nekem nagyon nem tetszett. Amikor rákérdeztem, sértődötten közölte, hogy az márpedig Barenboim rubatója. Mit válaszolhat erre az ember? Lehet, hogy Barenboimnak jól áll ott az a rubato, de annak a művésznek nagyon nem állt jól.

Weinertől kaptam életem egyik legnagyobb elismerését. Zenei dolgokban rettenő szigorú ember volt. Egyszer odahajolt hozzám, és azt mondta: „Szépen muzsikált.” Ennél nagyobb dicséretet elképzelni sem lehet. Weiner fantasztikus muzsikus volt. Senki sem tudta, milyen hangszeren játszik, ha játszik egyáltalán valamelyiken, de mindegyiket úgy ismerte, hogy világhírű karmesterek jártak hozzá átiratokat készíttetni. És semmi mással nem törődött, csak a muzsikálással. Tanárképzős koromban láttam, hogy két vonósnégyessel éjt nappallá téve dolgozott egy szereplés előtt. Soha senkinek nem jutott volna eszébe, hogy megkérdezze: mivel tartozunk?

Varró Margit és három tehetséges tanítványa: Dános Lili, Rauchweger-Rév Lívia és Frank Klára (1925-26)

Rév Lívia 1916-ban Budapesten született. Pályája csodagyerekként indult: a modern zongorapedagógia megalapítójaként számon tartott Varró Margit tanítványaként kilencévesen bekerült a különlegesen tehetséges csodagyerekek közé. Tizenkét évesen Mozart Esz-dúr kétzongorás versenyművének egyik szólistájaként már zenekarral lépett fel. A budapesti Zeneakadémia elvégzése után két évig Robert Teichmüllernél tanult Lipcsében, majd a Bécs megszállását követően Budapestre menekült Paul Weingartennél tökéletesítette tudását. 1946 óta Párizsban él. A londoni Wigmore Hallban adott szólóestjét zenekari

fölkérések sokasága követte több mint két évtizeden keresztül. A kor szinte minden nagy karmesterével fellépett: Malcolm Sargent, Sir Adrian Boult, André Cluytens, Eugén Jochum, Jascha Horenstein, Josef Krips, Rafael Kubelik, Walter Susskind, Hans Schmidt-Isserstedt és mások koncertjeinek ünnepelt szólistájaként. A hatvanas évek óta az aktív koncertezés mellett egyre nagyobb hangsúlyt kap munkájában a pedagógusi hivatás. Világszerte mesterkurzusokat tart a leghíresebb zenei egyetemeken (Bloomington, Chicago,…), ritka koncertfellépéseit és lemezfelvételeit mind a szakma, mind a közönség felsőfokokban méltatja. Mendelssohn-, Beethoven-, Schubert-, Ravel-, Debussy- és Chopin-lemezeit számos rangos díjjal tüntették ki, a szaklapok a világelsők között emlegetik játékát. Chopin összes noktürnjének felvételét a BBC kritikusai minden idők legjobb felvételének választották.

Az alábbi megjegyzéseket Rév Lívia óráin jegyeztem föl. Nem csupán a muzsikusok, minden tanár meríthet belőlük: egy kivételes életpálya tapasztalatai és egy kiválasztott művész megérzései összegződnek bennük. A „régi nagyok” utolsó képviselőjének válaszai mindarra, amit a mai zongoristák játéka megválaszolatlanul hagy. Szemezgessenek szeretettel ebből a szeretetteljes testamentumból, és képzeljék maguk mellé a zongorajáték egyik legendáját, amint minden idegszálával játékukat figyeli.

„A forte nem azt jelenti, hogy gyorsabban!”

„Szélesíts, ne gyorsíts!”

„Haragszik maga arra a zongorára? Akkor miért püföli?”

„A jó csukló olyan, mint a futóbajnok. Az az érzésünk, hogy nem is ér a földhöz. Az erő belemegy a zongorába, a lendület kijön belőle!”

„Amikor Bach muzsikált, mindig énekelt, bármilyen hangszerre írt is!”

„A két kezünk: egy kéz!”

„Bachnál minden szólam egyformán muzsikáljon! A legatókat mindkét kéznek külön-külön ki kell dolgoznia: mindegyik a saját szólamában legatózik, nem keresztül-kasul!”

„Tanulja meg egyenként a szólamokat, azután játssza őket kettesével, az elsőt a másodikkal, a másodikat a harmadikkal – mindegyiket mindegyikkel!”

„Lassú tételben az ékítés is lassú!”

„Ne csússzanak össze a zenei mondatok! Ennek itt vége van, közben előkészíti a következőt, de ehhez az kell, hogy érezzem, hogy vége.”

„Ne legyél erőszakos Mozarttal, mert azt nem szereti.”

„Haydnnak nagyon szép élete volt a hercegi udvarban. Minden reggel megkapta a tejeskávéját. És akkor még gyorsvonatok sem voltak. Hát akkor hová siet?”

„Keressék a szépet! Manapság mindenben a csúnyát keresik…”

„Debussynél amennyire lehet, kézzel kötni. Ne számíts a pedálra!”

„Azt a mozdulatot kell használni, amelyik hozzásegít a kifejezéshez, és nem azt, amelyik hozzátesz’”

„Debussynél a felszínen kell lenni, Bachnál mindig a mélyben.”

„A csembalón nem lehetett crescendót és diminuendót csinálni, tehát Bachnál sem szabad. A szólamok egyenrangúak, így kell érzékeltetni a főtémát, bárhol van.”

„Különböző harmóniákat nem szabad összepedálozni.”

„Úgy kell megtanulni a basszust jobbkéz nélkül, hogy abban minden kifejezés benne legyen már!”

„Ha a crescendo a legmagasabb hangig megy, mindig kap egy rossz hangsúlyt. Előbb meg kell csinálni, és ’le kell vágni a fejét’.”

„Lényeg, hogy a harmónia ott legyen, ahol a dallamnak szüksége van rá.”

„Nem tudja az ember magát meghallgatni, mert a kifejezést nem lehet meghallgatni; az valahonnan kívülről jön.”

„Minden, ami repetál, kevésbé fontos, mint ami beszél, ami változik! Tessék énekelni azt a témát!”

„Mindig valahová mennie kell a repetálásnak. Minden megy valahová, és meg is kell érkeznie!”

„A zongorába nem erővel kell betenni, hanem ki kell venni a hangot!”

„Ott kell leengedni a csuklót, ahol a hangsúly. Nem lehet fölfelé esni!”

„Ezt így írta, mert így akarta. Ha nem így akarta volna, nem így írja le!”

„A zongorista a fülével muzsikál.”

„A jobb kezükkel hegedüljenek, a ballal csellózzanak! Ennyi az egész!”

--

Megjelent az Új Köznevelés - Pedagógiai Folyóiratok - OFI 2013/10. számában. (Illusztrációkkal gazdagított közreadás)

Rév Lívia a YouTebe-n található felvételeiből:

Rév Lívia interjú (5:59)

Rév Lívia válaszol a Fidelio.hu kérdéseire 2010. április 29-én.

Livia REV en concert à Lausanne le 24 sept 2009 (6:23)

Nocturnes de Chopin Si b mineur Op. 9 N°1

Chopin - Lívia Rév (1954) Nocturne op. 15 n°1, Berceuse & Various Mazurkas & Préludes (19:38)

0:00 : Mazurka, Op. Posth. 68: No. 2 in A Minor

2:58 : Nocturne, Op. 15: No. 1 in F Major

8:01 : Berceuse in D-Flat Major, Op. 57

12:44 : Prélude, Op. 28: No. 3 in G Major, Vivace

13:46 : Prélude, Op. 28: No. 16 in B-Flat Minor, Presto con fuoco

Livia Rév plays Chopin 6 Études (14:56)

1. Op.10 No.3 in E 2. Op.10

2. No.4 in C sharp minor (04:06)

3. 3. Op.10 No.5 in G flat (06:30)

4. 4. Op.25 No.1 in A flat (08:20)

5. 5. Op.25 No.7 in C sharp minor (11:00)

6. 6 Op.10 No.12 in C minor (16:25)