KOCSIS
KATALIN
SZIGETI JÓZSEF NAGYKANIZSÁN
Szigeti
Józsefet Bartók is rendkívül nagyra tartott, és akivel zeneszerzőként és
zongoraművészként is együttműködött.
Szigeti
József (1892–1973) világhírű hegedűművész és zenepedagógus csodagyermekként
indult és abban az időben többször megfordult Nagykanizsán, de járt nálunk
később, hírneve teljében is. Mondhatni, városunk zenei életének
történetében egy egész fejezetet alkotnak az ő megjelenései, amelyek a
helyi sajtóból remekül nyomon követhetők.
Bartók Béla, Szigeti József és Benny
Goodman Bartók: Kontrasztok c. művének próbáján
Élt
Nagykanizsán egy gabonakereskedő család, Blumenscheinék.
Palotájuk ma is ott áll a Sugár út és a Rozgonyi utca sarkán. Úrnőjének, Blumenschein Vilmosné Kohn
Hedvignek apja magán-zenetanár volt. Hedvig is remek zongorista lett; bár nem
főfoglalkozású, mert a gazdag úriasszonyok életét élte, de tudását
tekintve lehetett volna koncertező művész is – ez
egyértelműen kiderül a kanizsai újságokból. Gyakran lépett fel
elsősorban jótékony célú koncerteken és többször előfordult, hogy
Nagykanizsára látogató profi énekesnek vagy hangszeres művésznek ő
volt a zongorakísérője.
|
|
|
Nagykanizsa, Sugár út 12. A Blumenschein-palota |
Nos,
1905-ben Szigeti József az ő, illetve Böhm Emil, az Irodalmi és
Művészeti Kör kórusának akkori karnagya révén került Nagykanizsára. Nagy
izgalommal böngésztem végig a hegedűművész emlékiratait, amely Beszélő húrok címmel még 1965-ben jelent
meg, de abban sajnos nem említi ezt a kapcsolatot. Így a kanizsai sajtóra
hagyatkozom ismét.
Az akkor 12
éves kisfiút, aki édesapjával érkezett városunkba. Blumenscheinék
szállásolták el és látták vendégül az előbb megmutatott házukban.
Többrendbeli házimuzsikálásra is sor került ott
azokban a napokban és a későbbiek során is. Részben, nyilván próbálni
kellett a koncertekre, mert "Józsika" zongorakísérője Blumenscheinné volt. Koncert után viszont estélyt adtak a
házigazdák, és ott is illett játszani a csodagyermeknek. De, mint Böhm Emil
karnagy mesélte visszaemlékezéseiben, "csak úgy", a zene öröméért is
muzsikáltak...
Ez volt az
első híradás a Zala 1905. február 25-i számában:
Szigeti Jóska, ki ma szombaton este fog hangversenyezni a Kereskedő
Ifjak Egyletének az estélyén, ma délben érkezett meg atyja kíséretében. A kis
Jóska megnyerő megjelenésű, komoly fiú, arcáról lesugárzik a
zsenialitás. Mindenesetre érdekes vendége Kanizsának a csodagyermek, kinek
művészete még akkor is bámulatos, ha maga nem 11 éves, de háromszor annyi
lenne is.
Annyi
megjegyzést fűzök ehhez csak a pontosság kedvéért, hogy a kis művész
ekkor 12 éves múlt. A Kereskedelmi Kaszinóban (ma Ady utca 7.) lépett pódiumra.
Koncertjét rendkívüli érdeklődés előzte meg, a Zala szerint
"tömegőrület" volt...
A Casino díszterme az estély alkalmából
zsúfolásig megtelt. Midőn Szigeti Józsika megjelent az emelvényen, a
közönség bátorító tapsokkal fogadta. A fiúcskának azonban nem volt szüksége a
bátorításra; olyan nyugodtsággal tekintett körül, mint egy hadvezér, a ki
tudja, hogy a győzelem elmaradhatatlan. És nem is maradt el. Szigeti
Józsikának meghódolt az egész közönség. Mindenkit bámulatba ejtett Szigeti
Józsika csodálatos művészete, melyet oly fényessé csiszolt a növendék
mestere: Hubay zenetanár. Nagyrészt az ő érdeme lesz, ha maholnap országvilág Szigeti Józsikáról, mint a jelenkor egyik
legzseniálisabb hegedűművészéről fog beszélni. Szigeti a
következő darabokat adta elő: Wieniawsky:
Hegedűverseny I. szám; Saint-Saëns: Rondo capriccioso; Bach:
Prelúdium; Hubay: Csárdajelenetek.[...]
Felesleges tán mondanunk, hogy minden egyes zeneszámot a közönség orkánszerű
tapsviharral kísérte. Elismeréssel kell adóznunk Blumenschein
Vilmosné úrnőnek is, ki Szigetit zongorán kísérte felülmúlhatatlan
ügyességgel. – Bonyhádi Antónia kisasszony operarészleteket és több különféle
hangverseny-darabot énekelt Pollák Miksa úr zongorakíséretével. [...] Az egész
estély műsorát Szigeti és Bonyhádi töltötték be, tehát óriási nagy munkát
végeztek és mégsem rajtuk látszott meg a kimerülés, hanem a közönségen, mely
teljesen kimerült attól a sok tapstól és éljenzéstől, melylyel
e kiváló szereplő művészi produkcióit kísérte. Hogy mily könnyedén
veszi Szigeti Józsika általunk méltán csodált játékát, tán mi sem illusztrálja
jobban, mint az a kijelentése, melyet hazamenetele előtt tett: „Most
következik a dolog legnehezebb része: búcsúzni az ismerősöktől.”
Csakhamar túlesett ezen a nehézségen is, mert a búcsú nem volt végleges.
Közönségünk itt marasztalta Józsikát még két napig.
A hangversenyt tánc követte. Az összes jelenvoltak – úgy a táncolók, mint a
nemtáncolók – egy igazán élvezetdús
est emlékével távoztak.
(Zala, 1905.
március 2.)
Röviden
azért emlékezzünk meg a két másik fellépőről is: Bonyhádi Antónia
néhány évig magán zenetanárként működött Kanizsán; egyébként Fejtő
Ferenc nagynénje, szintén profi muzsikus (leendő) édesanyjának testvére
volt, akiről később Fejtő "Tóni néni"-ként emlékezett meg Budapesttől Párizsig című
önéletrajzi könyvében. Az őt kísérő Pollák Miksa (későbbi nevén Pásztor Miksa) pedig a
kanizsai zsinagógának félévszázadon át orgonistája, Pásztor Irma
zongoraművész és tanár édesapja.
De térjünk
vissza a 12 éves Szigeti Józsefhez és olvassunk bele a Zalai Közlönybe is
(1905. márc. 4.):
Nehézségek őreá nézve nem léteznek. Duplafogások, üveghangok,
szédítő gyors variációk oly könynyűséggel
pattannak ki húrjából, mintha az ilyen mesterséget tanulni sem kellene. Hogy az
ő ifjú lelkéhez közelálló zenedarabokat mély érzéssel is tud játszani és
nemcsak tökéletes technikával, azt megmutatta a "Moszkvai esték" c.
zenedarab előadásával. Óriási hatást ért el mesterének, Hubay Jenőnek
Csárdajeleneteivel. Ezek a dallamok a közönségnek jó ismerősei, a
szédítő technikát és a szép előadást annál jobban tudja megbírálni,
mennél jobban ismeri az előadott darabot. A fiatal művészt Blumenschein Vilmosné kísérte zongorán és ezt oly zenei
intelligenciával és annyira kedvére tette a kis
művésznek, hogy minden szám után nyílt színen kezet csókolt neki. Nem kell
említenünk, hogy Szigeti Józsit a közönség tüntető tapsokban részesítette.
A kis
Szigeti másnap a Polgári Egyletben is fellépett (ma Sugár út 3.). Ennek a
kaszinóénál nagyobb terme is zsúfolásig megtelt, pedig a kisfiú nem önálló
koncertet adott, hanem közreműködött az Irodalmi és Művészeti Kör szokásos havonkénti felolvasó-délutánján egy mintegy
félórás muzsikálással, szintén Blumenschein Vilmosné
zongorakíséretével.
Azokban a
napokban a csodagyermek jelenléte szinte minden mást "felülírt"
Kanizsán, csak róla beszélt az egész város. Fellépései után Józsikát
mindenki látni akarta, mindenkinek az volt a legfőbb vágya, hogy
beszélhessen vele. A hölgyeké, hogy megcsókolhassák. Józsika pedig felelt
minden kérdésre kedvesen, okosan, a nők csókjait pedig illedelmes
kézcsókkal viszonozta.
S aki már 12
évesen ilyen felbolydulást idézett elő Kanizsán, azért kisfiú maradt.
Szintén a Zala írta:
Másnap délelőtt négy-öt fiú társaságában karikázni látták Józsikát. A per-tu barátság már javában állott közöttük. A nap
gyengéden sütött és Józsi kipirult arccal verte a karikát. [...] Józsi mosolygott
és gyermek volt, mint rövid ismeretség után kebelbarátai: a Petik, Palik és Gyurik.
Fél év
múlva, 1905 novemberében a kis művész ismét városunkba jött, akkor
mestere, Hubay Jenő Carmen-fantáziájával kápráztatta el a közönséget.
1908-ban
aztán képet kaphattak a kanizsaiak, hogy 16 éves korára milyen fokra
fejlődött. Szigeti ekkor is a Kaszinóban játszott és ismét Blumenschein Vilmosnéval.
Szigeti József fiatalkori portréja
1922-ben már mint a genfi zeneakadémia tanára jött el újra. Koncertje
elé a kanizsaiak akkora lelkesedéssel néztek, hogy nagyobb teremben kellett
volna megtartani, mint a kaszinóé. A jelenlévők ekkor hallhatták tőle
Bach Chaconne-ját is. Csak zárójelben: jó hete
lehetett a kanizsai zenekedvelőknek, mert egy nappal korábban Dohnányi
Ernő adott szólóestet a Polgári Egyletben...
Utoljára
1937. április 11-én, 45 éves korában játszott Szigeti József
Kanizsán. Hangversenye része volt a helyi Kereskedelmi Kaszinó alapítása
100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi eseményeknek. A Kaszinó
vezetősége meghívta, visszaemlékezve három évtizeddel korábbi
koncertjeire, s a világhírű művész úgy tűnik, tartotta akkora
becsben Kanizsát, hogy szívesen el is jött. Zongorán leendő veje, Nikita Magaloff kísérte.
Műsorán már Ravel, Sztravinszkij és Bartók művei is szerepeltek.
A
koncertről Kádár Mihály, az akkor még fiatal Városi Zeneiskola szintén
fiatal tanára írt recenziót a Zalai Közlöny április 14-i számába. Érdemes
beleolvasnunk, mert fontos dolgokat mond el benne:
Műsorának két része két világ: Corelli, Bach,
Beethoven után a mai szerzők színe-java: Bartók, Sztravinszkij, Ravel
annyira ellentétek, hogy csak egy ilyen igazán nagy egyéniség tudja
érzékeltetni az összefüggést közöttük, csak az ő szuggesztív erejű
előadása képes egy estén megéreztetni (az örök emberinek, az időkön
és korokon túl is aktuális megnyilatkozásoknak felismertetésére), hogy csak a
kifejezési eszközök és a technika változik és fejlődik, a kifejeznivaló:
az örök, emberi, mindig aktuális.
Szigeti hitet tesz amellett, hogy a zenetörténet nem állott meg a XIX.
század végén, hogy ma is írnak zenét s ez a zene jó.
Ellentétben a legtöbb világjáró virtuózzal, keresett és talált is olyan
előadási stílust, hogy Sztravinszkij féktelen, szilaj, parasztian barbár
optimizmusú táncát és Bartók látszólag primitív népdalfeldolgozását olyan
dobogó-képessé tette, mint a sok évszázados keresztény kultúrán nevelkedett
Corellit, vagy Bachot. Szigeti virtuóz. Eljutott a hegedűtechnika olyan
magasságaiba, hogy technikai problémái nem is lehetnek. De akik ott voltak a
hangversenyén, láthatták azt az alázatos áhitatot,
azt a hihetetlen felelősségérzetet, ahogy egy-egy műhöz
közeledett, ahogy hozzáfogott a játékhoz, ahogy minden hangot, minden zenei
gondolatot megfontolt és újraalkotott: ez egy érett, nagy művésznek
alaposan átgondolt és a pillanat ihletében megszületett kinyilatkoztatása. Akik
ott voltak, azoknak érezniük kellett, hogy ahogy egy-egy beethoveni díszítésnek
egész új értelmet adott: az sokkal több, mint hegedülés, mint
virtuozitás.
Így Szigeti kanizsai koncertjei egyúttal illusztrálják
a magyar zenei életben végbement minőségi fejlődést, az 1905-ben még
megrekedt ízlésvilág kitágulását, ami azért akkor már kezdett eljutni a mi kis
városunkba is.
Lábjegyzet: Ennek ellenére szerintem Szigeti elég nagy kockázatot vállalt
Sztravinszkij és Bartók műsorra tűzésével. Ha végignéznénk
a Nagykanizsán mondjuk az 1920-as évektől koncertező nemzetközi rangú
művészeket (elég sok volt!), az azért látszana, hogy ők többnyire
biztosra mentek és erre a területre nem nagyon merészkedtek.
Előző számában a lap beszámolt arról a kedves epizódról, amely
komolyan meghatotta a művészt: a koncert szünetében átadtak neki egy
fényképet, amely őt ábrázolta rövidnadrágban, abból az időből,
amikor még mint "Szigeti Józsika" először
játszott Nagykanizsán...
Végül
hallgassuk meg hangfelvételről a 16 éves Szigeti József játékát:
https://www.youtube.com/watch?v=Xj1UzC-Trwo
Forrás: Kataliszt blogja
Kocsis Katalin
vagyok, zenei könyvtáros, jelenleg már nyugdíjban. Amióta a munkahelyemen nem
dolgozom, saját kedvemre nagy vonalakban ugyanazt csinálom, csak íróasztalomat
helyeztem át a lakásomba:) Régóta gyűjtöm Magyarország és a világ zenei
emlékhelyeit és kutatom városom, Nagykanizsa zenei életének történetét.
Első könyvem, a "Nagykanizsa 100 zenei emlékhelye" 2009-ben
jelent meg, melyet két kisebb könyvem és több tanulmányom követett. Jelenleg is
folytatom az anyaggyűjtést kedvenc témáimról, az eredményeket blogjaimban és kiadványokban teszem közzé. Hobbim
természetesen a zenehallgatás. Liszt Ferenc mellett nagy „szenvedélyem” az
olasz opera, előadói közül pedig Plácido
Domingo. Szintén gyermekkorom óta nagyon szeretem Gábor Miklós művészetét.
Mindezt ma már négy blogban próbálom bizonyítani.