A zene gyógyít

BESZÉLGETÉS Zádori Mária énekművésszel

Zádori Mária ▪ fotó: Szöllősi Mátyás / MMA

2018 márciusában Kossuth-díjat vett át Zádori Mária Liszt Ferenc-díjas énekművész, kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja; az indoklás szerint: a magyar zenekultúrát a reneszánsz és barokk zeneművek, főként Bach és Monteverdi szerzeményinek autentikus interpretációján és népszerűsítésén keresztül gazdagító, kimagasló színvonalú énekművészete elismeréseként. Legutóbb nagy sikeréről számolhattunk be honlapunkon, hiszen minden idők legjobb tíz Vivaldi-felvétele között szerepelt az a magyar lemez, amelyen a frissen díjazott énekművész is hallható. Már ez is munkássága nagy méltánylása volt, ám a Kossuth-díj az egyik legmagasabb hazai elismerés. Zádori Máriával ennek kapcsán beszélgettünk...

Mi volt az első gondolata a díj kapcsán?
– Első gondolatom az őszinte meglepetés volt, mert többször kaptam értesítést a díjra való felterjesztésről, és úgy véltem, most is erről van szó. Nehéz szavakkal leírni azt az érzést, amikor egy héttel az átadás előtt megtudtam a valóságot. Óriási megtiszteltetés és egy hosszú életpálya megkoronázása ez a magas kitüntetés. Azért is jelentős számomra, mert ezáltal előtérbe került a zeneművészet egy szegmense, nevezetesen a régizene, amelyben 47 évig tevékenykedtem. Hosszú, fáradságos, de nagy élményekkel teli, gyönyörű utat jártam végig az 1965-ös „Ki-Mit-Tud?” óta a Kossuth-díj átvételéig. Nagy hálával tartozom az én csodálatos tanárnőmnek, Ivánkovits Ferencnének, aki szárnyai alá vett már 14 éves korom után, pusztán azért, hogy megőrizhesse, és szép lassan fejleszthesse természetes adottságaimat. Most tudtam meg egy kedves operaházi kollégámtól, aki szintén az ő növendéke volt, hogy 16 éves kor alatt senkit nem vett fel és már akkor elmondta, hogy ez a kislány még sokra viheti, és most kezemben tarthatom ezt a kitüntetést. Számomra ez maga a csoda.

A Kossuth-díj bizonyára egy pillanatra megállítja a művészt, és visszatekint a pályájára. Elégedett, ha visszatekint? 
– A díj kapcsán meg kell emlékeznem azokról a személyekről, akik elindították Magyarországon a régizenei mozgalmat. Elsőként Virágh Lászlóról, a Magyar Régizenei Társaság elnökéről, aki 1971-ben megalapította az Ars Renata szólóének- együttest, amelynek alapító tagja lettem, és akinek köszönhetem, hogy a régizene lett a hivatásom, így ez az ő díja is. Vele együtt említeném Czidra Lászlót, aki a Camerata Hungarica művészeti vezetője volt és L. Kecskés Andrást, aki először játszott lanton itthon.
Hogy elégedett vagyok-e visszatekintve a pályámra, csak azt mondhatom, hogy sokkal többet kaptam, mint amennyit valaha is reméltem. Egyik legkedvesebb Bach kantátám a BWV 84, nagyon sokszor énekeltem, mert a legmélyebb érzéseimről szólhattam általa: „Ich bin vergnügt mit meinem Glücke", „Elégedett és boldog vagyok a sorsommal, mit Isten ad nekem. Hálát adok a kis adományokért is, hiszen még ezekre sem vagyok méltó és bármit is ad nekem, az azt mutatja, hogy szeret. Bármit teszek is, az kötelességem."

Mire a legbüszkébb?
– Arra vagyok a legbüszkébb, hogy részese voltam ennek az úttörő mozgalomnak, amely a vasfüggönyön túl már jóval korábban elindult. Tevékenységünknek köszönhetően furulya együttesek, egyéb hangszeres együttesek, reneszánsz táncházak alakultak. Az országos Filharmónia égisze alatt iskolák százainak vittük el a régi korok irodalmát és zenéjét.

Ez a díj az eddigi munkásságának jutalma. Milyen inspirációt ad a jövőre nézve? 
– Mindig így fogadtam a feladatokat és legjobb tudásom szerint végeztem el őket. Ezt talán muzsikus társaim is megerősítik. A nagy megtiszteltetés mellett természetesen kötelezettségeket is ró az emberre egy ilyen rangú díj. Nagy örömömre szolgál, hogy a NKA zenei kollégiumában részt vehetek a pályázatok elbírálásában és módom van segíteni a pályakezdő, szerényebb körülmények között működő, főleg vidéken élő fiatal szólisták, zenei közösségek munkáját. Értük szót emelni szívügyemnek tekintem, mert ismerem a vidéki lét nehézségeit.

A muzsika felemeli a lelket. Ars poéticának is beillő mottóját Németh Lászlótól választotta: „Aki Bachhal és Beethovennel beszélget, e földön már nem lesz baráttalan. Forgassa ki mindenből az élet: Amíg zene van, birodalma van." A zene önmagában is ajándék, a közönség szeretete és a siker is ajándék, az elismerés hogyan áll ebbe a sorba? 
– Azért választottam ezt az idézetet, mert kedves barátaimat mind a zenén keresztül találtam. Szeretetük, figyelmük a mai napig elkísér és nem lehettem olyan élethelyzetben, hogy ez ne adott volna erőt, hiszen a zene, az emberi hang gyógyító erőt hordoz. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan ajándékot kaptam a Teremtőtől, amellyel örömet szerezhettem embertársaimnak, s ezáltal magamnak is.

Milyen üzenet, példa lehet ez az utódok, az unokái számára?
– Két kislány unokám, a nyolcéves Míra és a hatéves Bíborka most kezdte a „munkát", második és első osztályban. Szeretném, ha példa lenne számukra, hogy a tehetséget nem szabad veszni hagyni, olyan hivatást kell választani amely minden nap örömet szerez számukra, hogy a sikert nem adják ingyen, azért lelkiismeretesen, keményen kell dolgozni. Ne hagyják magukat elkábítani könnyű ígéretekkel, keressék az örök értékeket.

A beszélgetést Gerbei Anita készítette

Forrás:

A Magyar Művészeti Akadémia Hírei

2018. április 12

--

Magyar lemez minden idők legjobb tíz Vivaldi-felvétele között (MMA)(MMA)

(Parlando 2018/3.)