Már érkeznek a jelentkezések a Bartók Világverseny és Fesztivál 2018-as, zeneszerzői fordulójára

 

 

Zeneszerzők megmérettetésével folytatódik a Bartók Világverseny és Fesztivál 2018-ban a Zeneakadémián. A versenyre 40 év alatti komponisták jelentkezhetnek a világ bármely tájáról, szóló zongorára írott műveikkel. A győztes alkotások november 25-én a Díjkiosztó Gálakoncerten hangoznak fel először, és e művek közül kerülnek majd ki a kötelező darabok a Bartók Világverseny következő hangszeres fordulójában, az ifjú zongoraművészek versenyén 2019-ben.

 

A Világverseny sajátossága, hogy a Bartók életmű legjellemzőbb vonulataira: a zongorára, a hegedűre és a kamarazenére, valamint a zeneszerzésre épülve teljesedik ki. A hangszeres seregszemle zenetudományi szimpóziummal és a nagyközönséget is megszólító változatos programokkal egészül ki egész hetes fesztivállá. A hangszeres versenyek közötti években a Zeneakadémia zeneszerzőversenyt rendez, a nyertes művek közül kerülnek ki a következő év versenydarabjai.  A 2018-as, zeneszerzői fordulóra augusztus 31-ig lehet jelentkezni új, szóló zongorára írt művekkel, amelyekben a művészek muzikalitásukról és magas szintű technikájukról tehetnek tanúbizonyságot.

A Bartók Világverseny és Fesztivál a hegedűsök versenyével kezdődött 2017-ben, Bartók Béla születésének 135. évfordulóján. „Olyan versenyfolyamot hoztunk létre, amely sokoldalúan rajzolja meg Bartók Béla géniuszát, miközben nevét a világ számára is egyértelműen Magyarországhoz, a Zeneakadémiához köti. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy olyan külföldi zsűritagokat, zeneszerzőket nyertünk meg ügyünknek, akik nemzetközi rangjuk, életművük által a világ élvonalába tartoznak” – hangsúlyozta Fekete Gyula zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettese, a Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnökségi tagja, a verseny idei fordulójának művészeti vezetője.

E rangos zsűri tagjai Fekete Gyula mellett Thomas Adés, Grawemeyer díjas brit zeneszerző, Chaya Chernowin izraeli zeneszerzőnő, és Unsuk Chin koreai születésű, Németországban élő zeneszerzőnő. Andrej Korobejnyikov népszerű ifjú orosz zongoraművész szintén részt vesz a zsűri munkájában. A verseny összdíjazása 10.000 euró.

 

A győztes alkotásokat a 2018. november 25-én rendezendő Díjkiosztó Gálakoncerten három kiváló magyar zongoraművész: a rendkívüli tehetségként számon tartott Balázs János; Fülei Balázs, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kamarazene Tanszékének vezetője és Várjon Dénes Liszt-díjas zongoraművész tolmácsolja. 

 

A részletes versenykiírás, a jelentkezési lap, és további információk is elérhetők a bartokworldcompetition.hubartokworldcompetition.hu oldalon.

 

 

 

További információ: Zeneakadémia Kommunikáció

 

Zeneakadémia, Kommunikációs 
és Médiatartalmi Igazgatóság