DR. KÖVES PÉTER

LORENZO DA PONTE, Mozart szövegírója

W. A. Mozart és Lorenzo da Ponte

Valami ürügyet kellene találnom, hogy miért foglalkoztat ez az opera szövegíró ily nagymértékben. Mozartnál kell keresni az okot. Mozart mindig időszerű. Természetesen megfejthetetlen az egyedülálló zseninek a munkamódszere. Fantáziánkkal nem tudhatjuk felmérni, elképzelni, hogy miképp születhettek meg azok a csodálatos remekművek ily felülmúlhatatlan tökéletességgel, és ilyen nagy számban, az emberiség nagy örömére és gyönyörűségére. Sajnos, kevés dokumentum maradt Mozart munkás hétköznapjairól. Az bizonyos, hogy hallatlanul sokat és gyorsan dolgozott. Szinte azonnal a véglegest, a tökéleteset vetette papírra. Szinte pazarlóan bánt a dallamival, zenei leleményével, ötleteivel. Volt azonban egy ember, aki közvetlen közelről figyelhette a zsenit komponálás közben. Ő maga tollforgató ember volt, író, irodalmár, fordító, aki néhány kurta éven át Mozarttal együtt dolgozott, együtt teremtették meg a zeneirodalom három kiemelkedő operáját: a Figaró Házasságát, a Don Giovannit és a Così fan tuttét (Così fan tutte, ossia La scuola degli amanti / Minden nő ilyen - más fordításban: Mind így csinálják, vagy A szerelmesek iskolája). Ez a szerencsés ember részesült abban a kivételes kegyben, hogy osztozhatott a sikerben, ünneplésben. Ez az ember volt Lorenzo da Ponte, a kalandor.

Az igazat megvallva, csalódást okozott Da Ponte Emlékiratainak olvasása. Nem mintha nem lett volna élvezetes olvasmány, és a szerzőnek „jó tolla” van, sok érdekes storyt ismertet, de amire vágyva vártam, azt nem hozta. Azt vártam ugyanis, hogy valamennyire beleláthatok, valamicskét megtudhatok Mozart munkamódszeréről, hogyan dolgoztak együtt, hogyan jöttek az ötletek, hogy eszelték ki a figurákat, és hogyan töltötték meg őket pezsgő, eleven élettel a szerepeket? Erről nem ír Da Ponte, akitől azonban egyáltalán nem szeretném elvitatni az érdemet, mert valóban igen jó librettókat írt Mozart számára. De hol van a többi a zenemű, melyeknek ugyancsak ő volt a librettistája? Ő felismerte Mozart zsenijét, de nem gondolta azt, hogy Mozart zenéje nélkül a szövegkönyvek már mind a feledés homályába vesztek volna. Ő úgy gondolta, hogy írt szövegeket, melyekhez Mozart „csak” a zenét komponálta.

(Zeneműkiadó Budapest, 1970. Fordította: Jászay Magda)

Nézzük röviden ennek a különleges figurának az életútját. Forrásom Da Ponte Emlékiratai. Lorenzo da Ponte 1749-ben született Cenedában, Velence közelében. Zsidó családban nevelkedett, de a család 1763-ban kikeresztelkedett. Ekkor kapta a Da Ponte nevet a püspöktől, aki a katolikus hitre tanította. Anyját már kis gyermek korában elvesztette, és apja feleségül vett egy 16 éves leányt, aki a későbbiek folyamán több gyermeket szült. Da Ponte éles eszű gyermek volt, különösen az irodalom és nyelvek érdekelték. Elsajátította a latin, görög és héber nyelvet. 20-as éveiben katolikus pappá szentelték. Életét azonban nem a papi hívatásnak szentelte. Valamilyen politikai színezetű gúnyverse miatt el kellett hagynia Velencét. Bécsbe került, ahol hamarosan bejáratos lett a császári udvarba. Az akkori idők híres operaszerzői számára librettókat írt. Ezek az operák már csaknem mind feledésbe merültek a zenék szerzőivel együtt.

A Figaró házassága bécsi ősbemutatójának plakátja

Mozart felvetette, hogy operát kellene írni a Figaró házasságából, Beaumarchais népszerű vígjátékából, de hozzátette, hogy nem valószínű, hogy Bécsben elő lehetne adni a művet, hiszen a császár betiltotta. Végül is Da Ponte elkészítette a librettót, kicsit tompítva az akkori erkölcsnek, udvari etikettnek nem tetsző részeket. Mindenesetre kijárta befolyásával a császárnál, hogy bizonyos húzásokkal, de elő lehetett adni a Figaró házasságát Bécsben a sok gáncsoskodás ellenére is. Da Ponte szerénytelenül magának tulajdonította az érdemet, hogy megszülethetett a remekmű, és előadásra is került. Az intrikák miatt nem volt igazán nagy sikere az operának. Mindössze 9 előadást élt meg, majd le kellett venni a műsorról.

Mozart elhatározta, hogy a következő operáját nem Bécsben mutatja be. Da Ponte elmesélte Mozartnak a Don Juan történetet, melyet már korábban is megzenésítettek. Mozartnak nagyon tetszett a történet. Megbízta Da Pontét a szövegkönyv elkészítésével. Da Ponténak egyidejűleg másik két opera librettóra is megbízása volt, egyik zeneszerző Salieri, a másik Martin volt. Egyszerre három szövegkönyvön dolgozott a librettista. Leírása szerint úgy, hogy az asztalán tokaji bor, sevillai pipa-dohány volt, és ha kávéra volt szüksége, csöngetett a szomszéd szobában várakozó 16 éves szobalánynak, aki szerelmi szolgálatokra is kapható volt. Innen jöttek az ihletek. Eleinte ritkábban, majd egyre gyakrabban szólaltatta meg a csengőt a mester, mert hát a kísértésnek nem lehetett ellenállni. Délelőtt az egyik, dél után a másik, éjszaka a harmadik szövegkönyvön dolgozott. 63 nap alatt mind a három librettó elkészült.

Da Ponte inkább hivalkodik a munkabírásával, hódításaival, mint hogy arról beszámolna, hogy Mozart hogy fogadta a szöveget, milyen változtatásokat javasolt, ha egyáltalán javasolt. Azt azonban tudjuk, hogy remekmű keletkezett ezúttal is. A bemutató Prágában volt. Az előkészületi munkákban Da Ponte is részt vett, de egy héttel a bemutató előtt visszautazott Bécsbe Salieri hívására. Prágában óriási sikere volt a Don Giovanninak. Da Ponte a visszaemlékezéseiben úgy ír, hogy a közönség hangosan kiabálta: ”Éljen Da Ponte! Éljen Mozart!”

Mozart sopánkodott, hogy Bécsben még nem láthatta a közönség a Don Giovannit. Da Ponte úgy számol be a dologról, hogy elintézte, hogy Bécsben is színre kerüljön a Don Giovanni, és 14 előadást meg is élt a mű. Mozart azzal vigasztalta magát, hogy „Adjunk időt a közönségnek, hogy megemésszék!”

A Don Juan bécsi bemutatójának plakátja

Megjegyzem, hogy a bécsi előadás némileg eltért a prágaitól. Például Ottaviónak a B-dúr áriáját a bécsi tenorista számára túl nehéznek bizonyult ének-technikailag. Ezért Mozart írt egy csodálatos dallamú másik, G-dúr áriát. Az utókor annak a bécsi énekesnek köszönheti azt, hogy jelenleg két áriája van Ottaviónak a Don Giovanniban. Manapság mindkét felvonásban énekel Ottavio egy-egy áriát. Erről a mozzanatról sem olvashatunk Da Ponténál, noha feltételezhetően szoros munka-kapcsolatban lehetett a szövegíró és a zeneszerző mű végleges formájának a kialakításában.

Az egyik előadáson jelen volt II. József császár, aki betegen tért haza 1788. december 5-én a törökkel vívott háborúból Belgrád környékéről. Minden bizonnyal tuberkulózisa volt, melyből nem is gyógyult meg. Zenét, és általában művészeteket kedvelő uralkodó volt, és még betegen is, december 15-én elment, hogy megnézze a Don Giovannit. A szünetben azonban hazament. Nem azért, mert nem tetszett a mű. Hanem nem érezte jól magát, beteg volt. Mozart nem tudta, hogy mi az oka a császár távozásának, és feltehetőleg nagyon bántotta a dolog.

A Così fan tutte bécsi ősbemutatójának plakátja

A harmadik szövegkönyv, melyet Da Ponte Mozart számára írt, volt önállóan Da Ponte leleménye: a Così fan tutte. Erről a sziporkázóan szellemes műről a Da Ponte Emlékirataiban alig esik szó. Pedig a műben felvetődik egy akkoriban híressé vált gyógyítási módszer: a mágnes terápia, melyet a Mesmer nevű német orvos vezetett be a gyógyászatba. Módszerével kelnek életre az ájult udvarlók a Così fan tutte első felvonásának fináléjában.

Kalandos élete, botrányai, pénzügyi kellemetlenségei miatt Da Ponténak Bécset is el kellett hagynia. Rengeteg helyen megfordult Európában, és a kortárs kalandorhoz, Casanovához hasonlóan számtalan nőügyről volt módja beszámolni. Da Ponte azonban nem volt olyan nagystílű szélhámos, mint Casanova. Ők személyesen is ismerték egymást. Da Ponte említ is néhány pejoratív történetet Casanovával kapcsolatban. Saját nőügyeire sokkal hivalkodóbban emlékezik vissza. Az embernek az a benyomása támad, hogy Don Giovanniban saját életvitelét mintázta meg, és Leporelló az ő hódításait katalogizálta a híres regiszter áriában.

Mozart haláláról nem ír megrendülten. Valahogy nem eléggé méltatja Mozartot, sokkal inkább saját kalandjaitól válik mámorossá, mint Mozart zsenijétől. Később Da Ponte Londonba, majd New Yorkba ment, ahol olasz iskolát nyitott. Népszerűsíteni igyekezett a klasszikus olasz irodalmat és zenét. Számos irodalmi művet lefordított angolra. Operatársulatot hozott össze. Bemutattak néhány Rossini operát (A sevillai borbély, Hamupipőke), és Mozart Don Giovanniját is. Akkoriban Amerikában nemigen volt talaja ennek a műfajnak. Da Ponte lankadatlan igyekezete azonban dicséretes. Olasz könyvtárat is létesített, az idők folyamán 2000 tanítványról számol be, akiknek olasz nyelvet és irodalmat tanított.

Az irodalmi tevékenység nem hozott eleget a konyhára, ezért egy szatócs üzletet is vezetett, és írta az emlékiratait. Végül, nagy nyomorban, 91 éves korában halt meg New Yorkban, l838-ban. Tehát jócskán túlélte Mozartot. Mozart nélkül azonban nem emlékeznénk rá. Tehát mégis csak megérdemli, hogy ne feledkezzünk meg arról, aki a verseket és párbeszédeket megírta a három remekműhöz. A zseni azonban nem ő volt, hanem aki életet lehelt a figurákba, zenedrámát hozott létre, pergő jeleneteket, együtteseket, és szívet simogató dallamokat komponált.

A szerzőről

Dr. Köves Péter ny. főorvos és elkötelezett zenebarát. akinek már közel 30 kulturális vonatkozású írása jelent meg a „Lege Artis Medicinae” c. folyóiratban.