DOBSZAY ÁGNES*
Új lehetőségek, új
feladatok a felsőfokú egyházzenei képzésben**
A Liszt
Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (1988 óta folyó előkészületek után) az
1990/91-es tanévben indult újra az 1948-ban megszüntetett egyházzenei képzés.
Az
újjáéledő tanszék nemcsak jogutód, hanem szellemi utód is kívánt lenni, de
természetesen a közben eltelt 40 év történelmi, zenei, pedagógiai, liturgiai
változásait is figyelembe kellett venni.
A
„régi” (1891-ben csak fakultatív liturgiát és gregoriánt oktató, majd 1926-tól
kétéves képzést kínáló) egyházzenei tanszék hallgatói orgonista – és
egyházkarnagyi állásokat tölthettek be. Az egyházi és állami hatóságok
megegyezése alapján kizárólag ilyen képzettséggel rendelkező pályázók
kaphatták meg a fontosabb templomi állásokat.
1988-ban
egészen más történelmi, egyházi, zenei körülmények között, más igénnyel és más
feladatokat kitűzve kellett megtervezni a tanszakon folyó oktatást. A
liturgikus megújulási áramlatok lassú térnyerésével a templomi zenét egyre
kevésbé a liturgia díszének, szép velejárójának, hanem magának az elénekelt
liturgiának tartották. Több évszázados mellőzés után ismét első számú
zenei stílussá lépett a gregorián ének (legalábbis elvben), és lehetővé
vált az anyanyelvű éneklés. Másrészről az egyházzenésznek szembe
kellett (kell) néznie a liturgia „popularizálásával” , amely minden zenei és -
fogalmazzunk így - dramaturgiai eszközt bevet a hívek megnyerésének érdekében,
akár az egyház hivatalos előírásainak ellenében is.
Az
újjáalakuló tanszéknek ezekre a kihívásokra is fel kellett/kell készítenie
hallgatóit. Ennek megfelelően fogalmazta meg céljait, és tárgyait: A
képzésnek olyan sokoldalúnak kell lennie, a hallgatóknak olyan széleskörű
liturgikai, zenei, repertoár-ismereti, módszertani, pedagógiai tudást kell
szerezniük, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben is önállóan, jó szakmai
lelkiismerettel tudjanak döntéseket hozni, az egyházzene bármely területén is
dolgoznak.
Szükséges
tehát a liturgiatörténet ismerete, a liturgiában való biztos tájékozottság (felekezettől
függetlenül), a gregorián-és graduál átfogó ismerete, a népének történeti és
gyakorlati, értékalapú ismerete, széleskörű repertoár birtoklása az
egyházzene-irodalom és az orgona-irodalom minden korszakából, és mindezek
alkalmazásának lehetőségei a napi gyakorlatban,
A
nemzetközi egyetemeken folyó egyházzenei képzésekhez képest a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Egyetem egyházzenei oktatásának sajátsága tehát a
tudományos, teológiai/liturgikai és művészi szempontból egyaránt magas
szintű oktatási koncepció lehetséges megvalósítása. A budapesti egyházzene
tanszék sajátosságának mondható a több mint ezeréves keresztény liturgiai és
egyházzenei örökségre épülő elméleti és gyakorlati oktatás, mely mögött
magas szintű, sok évtizedes kutatómunka áll. Emellett ugyancsak
kiemelkedő a forráskutatáson alapuló liturgikai (elméleti és gyakorlati)
képzés.
Az
elmúlt 27 tanév tapasztalatai azt mutatják, hogy az újjáalapítás idején
megfogalmazott alapelvek időtállóak, ma is ugyanúgy érvényesek, mint
akkor, ezért változatlan formában kívánjuk azokat fenntartani. Ugyanakkor az időközben megváltozott
igényeket és lehetőségeket figyelembe véve a képzési területeknek a
jelenleginél változatosabb kombinációjával többféle életpályára készíthetjük
fel hallgatóinkat.
Dobszay
László írja a Magyar Egyházzene IX. évfolyamának 1. számában a „Az egyházzene-oktatás
milyensége attól függ, hogy kialakítóinak mi volt az elképzelése magáról az
egyházzenéről Az egyházzene biztos, nyugalmi periódusaiban az oktatás
hagyományos formáit viszik tovább. Ha az eszmények nagyjából változatlanok, de
az életkörülmények módosultak, akkor az oktatást is eszerint módosítják,
részleteiben átalakítják...” Ennek szellemében szeretnénk átalakítani –
leginkább bővíteni – a képzés egyes részleteit.
Az
„életkörülmények módosulása” több területet érint. Közöttük a
legproblematikusabb, az egyházzenei végzettséggel való álláskeresés. Csak egyházzenei
diplomával önmagában, – ha mégoly széleskörű tudást is ad – ma nagyon
nehéz elhelyezkedni.
Ideális
esetben egy egyházi iskola teljes állásban tudna alkalmazni főállású
egyházzenészt az énekórák ellátására, az osztálymisékre /istentiszteletekre
való felkészítésre és azok zenei irányítására, valamint az iskolához tartozó
templom kántori teendőinek ellátására – különösen, ha az utóbbi esetében a
„cantor” eredeti értelmére gondolunk, amikor az nemcsak az istentiszteletek
orgonás kísérését, hanem a templom és az iskola egész zeneéletének
megtervezését, megszervezését jelentette.
Ilyen
lehetőség a mai egyházzenészek számára ritkán adódik. A templomok nagy
része az orgonás teendők ellátására kántorképzőn szerzett
végzettséggel is megelégszik (ha egyáltalán elvár valamilyen végzettséget),
igen sok templom pedig nem tud, vagy nem akar áldozni a liturgiához méltó zene
megszólaltatására, itt legfeljebb amatőr „orgonisták” kísérik a nép
énekét.
Kívánatos
lenne, hogy az egyházi iskolák felismerjék, milyen fontos a liturgia méltó
végzésére nevelni az ott tanuló fiatalokat, és ennek elengedhetetlen része a
szent és magas színvonalú zene megszólalása az iskola istentiszteleti
alkalmain. Ez lenne az egyházzenészek egyik legfontosabb feladata, hiszen ha
kis korban elültetjük a gyerekekben az értékes zene iránti igény csíráját, az
évek-évtizedek múltán is meghatározó lesz. Ennek ellenére az egyházi iskolák
közül ma alig néhányban tanít egyházzene szakon végzett tanár.
Az
egyházzenében képzett tanárok iránti igényre a Tanszék először az
előadóművészi mesterképzésre épülő (TMA 60 kredites) tanári
képzés elindításával felelt. Mivel a választható általános iskolai
kerettantervek közé bekerült az új énekes iskolás kerettanterv, várható, hogy
megnő az igény ezen iskolatípus és az ilyen képzettséggel rendelkező
pedagógusok iránt. A felsorolt
igények mind azt sürgették, hogy a tanszék erősebben fókuszáljon az
egyházzene-oktatás bővítésére, készítse fel hallgatóit a sokféle pedagógiai
feladatra.
Sokat
javíthat a helyzeten a 2013/14-es tanévben megindult ún. egyciklusos /osztatlan
tanári képzés, mely az egyházzenei végzettséghez énektanári végzettséget is ad,
s ennek birtokában az innen kikerülők bármely típusú alsó- és középszintű
iskolában taníthatnak egyházzenét és „normál” énekórán egyaránt. A világi és
egyházi általános – és középiskolák mellett új „terepként” jelentkezhetnek
számukra a zeneiskolák, és konzervatóriumok, mely intézménytípusokban még sosem
volt speciálisan egyházzenei oktatás, tehát annak kereteit, lehetőségeit
és módszertanát meg is kell teremteni.
Az
utóbbi iskolatípusok újabb lehetőséget vetnek fel: egy zeneiskolában, még
inkább a konzervatóriumban szinte kínálkozik az egyházzenei képzés
összekapcsolása az orgona-tanítással, ez pedig felveti az egyházzene- és
orgonatanári képesítés együttes megszerzésének igényét. Erre jelenleg még nincsen mód, a két szakon
csak külön szerezhető meg a diploma, az egyikért természetesen fizetni
kell. Valamelyes közeledést jelent egyes diákok „áthallgatása” az orgona
szakra, de a jelenlegi rendelkezések nem teszik lehetővé a hangszeres – és
az ún. elméleti szakok (ilyen az egyházzene is) párosítását a tanárképzésben.
Ugyancsak
a bővülő egyházzenei oktatás teszi szükségessé az Egyházzene
Tanszékkel állandóan együttműködő énekes iskolai „hálózat”
kialakítását. A tanári képzésben résztvevő hallgatók jelenleg a Deák Diák
Általános Iskolában működő Budapesti Énekes Iskolában (BÉNI) és a
Szent István Énekes iskolában, középszinten a Gödöllői Premontrei Szent
Norbert Szakgimnáziumban teljesítenek
gyakorlatot. A BÉNI úttörő jellege és kiválósága mellett a Deák Diák
Iskola sajátos nevelési igényű gyerekek befogadó iskolájában működik,
melynek társadalmilag igen értékes, de speciális a pedagógiai programja.
Hallgatóinknak nagyon hasznos, hogy ennek sajátosságaival megismerkedhetnek.
Terveink között szerepel más, már működő énekes iskolákkal való gyakorlóiskolai
kapcsolat kiépítése. Emellett szükség lenne olyan iskolában is énekes iskolai
osztályt indítani felmenő rendszerben, ahol a képzésben minden a mi saját
tanszéki pedagógiai igényeinknek van alárendelve, és amely ilyen
minőségében mintaintézménnyé fejleszthető. Egyik fő célunk
ugyanis, hogy minél több végzettünk lásson majd hozzá énekes iskola
alapításához, illetve kapjon kedvet abban való munkára, hiszen az egyházzene
színvonalának széles körben való emelése (intézményesülés!) ma leginkább ettől a rendszertől
várható. Ezen énekes iskola kórusa rendszeresen részt venne a tanszéki liturgiákon,
mintegy az angol college-típusú kórusok mintájára, vizsgakoncerteken is
közreműködne a diplomázók betanításával, és a gyakorlati tanítás egyik
terepe is lenne. Egy ilyen, egyházzenei színtéren megjelenő, magas
szintű műhely a Zeneakadémia tekintélyét e téren is tovább emelné.
A
katolikus gyakorló iskola mellett ugyancsak nagy igény van más felekezetű
(evangélikus és református) egyházzenei gyakorlóhelyek kialakítására is, hiszen
a tanárképzésben számos protestáns hallgatónk vesz részt. Egyelőre nem
találtunk olyan általános iskolát, ahol az oktatásban és az istentiszteleti
életben a hallgatók megfelelő pedagógiai mintát láthatnának.
Valószínűleg a most végzett, ill. végző hallgatókra vár a feladat,
hogy egy ilyen énekes iskolát kialakítsanak, amely később a tanszék
gyakorló- vagy partneriskolává fejlődhet. Tervezzük az evangélikus
középiskolákkal való szorosabb kapcsolat kialakítását (Deák tér, Fasori
Evangélikus Gimnázium).
Az
egyházzenei oktatásban igen fontos feladat a néhány éve egyre
erőteljesebben jelentkező igény kielégítése az egyházzenei
tanár-továbbképzés különféle formái iránt. Nagy tapasztalattal rendelkező
énektanárok és néhány éve pályán lévő fiatal kollégák részéről
egyaránt kaptunk megkereséseket egyházzenei tanár-továbbképzés elindítására.
Különösen jelentős az érdeklődés az egyházi kezelésben lévő
iskolák igazgatói, énektanárai részéről, hiszen számukra nemcsak a
tananyag egy speciális területének alaposabb megismeréséről van szó, hanem
a gyakorlatban való alkalmazásának megtanulásáról is (osztálymisék, ünnepi
istentiszteletek ellátása, kórusok, szkólák szervezése stb.), ami munkájukhoz
nélkülözhetetlen. Fontos, hogy egy ilyen tanfolyam módot ad arra, hogy a
hallgatók az újabb, előrevivő egyházzenei irányok szellemében
tájékozódjanak, amivel szakterületük minőségi fejlődését szolgálják.
Bár ez nem pótolja a rendszeres, tanintézménybeli képzést, de sokak egyházzenei
szakmai bázisát szélesítené.
Számos
megkeresést kaptunk egyházzenei továbbképző tanfolyam megszervezésére. A
korábban évenkénti rendszerességgel megtartott 30 órás tanár továbbképzés után
most az EFOP pályázat keretében benyújtás előtt áll egy 4X30 órás
tanfolyam –sorozat a már pályán lévő, de egyházzenei ismeretekkel nem
rendelkező kollégák számára.
Az egyházzenei oktatás remélt
bővülése is indokolja, hogy más egyházzenét tanító intézményekkel is jó
kapcsolatot ápoljunk. Az összefogásra nagy szükség van, mert ma az
egyházzenészek csak egységes nézőponttal, értékrenddel és azonos
cselekvési módon tudnak érvényt szerezni a liturgia, és az igényes templomi
zene ügyének.
Jelenleg a Zeneakadémián kívül a
Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán folyik egyházzenész képzés a BA alapszak
mellett tanári szakokkal. A Szombathelyi
Savaria Egyetem Zenei Intézete (Berzsenyi Dániel Főiskola) ének-zene
szakán választható szakirány az egyházzene.
Az egyházzenei gyakorlati munkába
vezetik be hallgatóikat a különféle egyetemek és főiskolák kántor-szakjai.
Jelenleg több helyen működik 6 féléves kántor szak: a Szent Atanáz Görög katolikus Hittudományi Főiskolán, Nyíregyházán, az
Evangélikus Hittudományi Egyetemen, a Győri Hittudományi Főiskolán és a Baptista Teológiai Akadémián. Tudomásunk
van arról, hogy más felsőoktatási intézmények is szívesen indítanának 3
éves kántor szakot, melyek működését erősen támogatjuk, hiszen
központjai lehetnek egy adott régió egyházzenei életének.
Az
egyházzene interdiszciplináris jellege miatt bővíteni szeretnénk kapcsolatainkat
olyan szakterületekkel, melyek művelői számára fontosak az
egyházzenei ismeretek, ill. ahol az egyházzenész hallgatók szerezhetnek
szélesebb körű ismereteket. Ilyenek az Zeneakadémia más tanszékei, mint a
már említett klasszikus orgona, a karvezetés és a régi zene, az elméleti szakok
közül a muzikológia. Az ELTE-vel való
korábbi kapcsolatunkat is szeretnénk kiszélesíteni, elsősorban a Vallástudományi Intézetben működő
Liturgiatörténeti Kutatócsoporttal, melyhez a tanárok és bizonyos munkatársak
révén személyes szálak is fűznek,
és ahol a liturgiatörténeti alapkutatások jelenleg a legmagasabb szinten
folynak.
Szeretnénk
intenzívebbé tenni kapcsolatunkat a felsőfokú teológiai tanintézményekkel,
melyekkel évek óta van szerződésünk a diákok áthallgatására. E
lehetőséggel szerencsére többen is éltek az elmúlt években. Ezek a
személyes tanár-diák ill. diák-diák találkozások mindig gyümölcsözően
hatottak mind a vendéghallgatók, mind saját hallgatóink szellemi-lelki fejlődésére, reméljük ez
a jövőben szélesebb körre terjedhet ki.
Néhány
jó visszhangot kiváltó kezdeményezés után úgy látszik, gyümölcsöző lehet
közös programok, koncertek, istentiszteletek, konferenciák szervezése más
oktatási intézményekkel. A lassan rendszeressé váló közös őszi mise a
gödöllői premontrei gimnázium kórusával a Teréz templomban, vagy pl. a
Zeneakadémia együtteseivel együtt adott templomi koncertek próbái során
szorosabb szakmai és emberi együttműködés alakulhat ki a tanárkollégák és
a különböző szakról érkezett diákok között. Ezek az alkalmak azt
bizonyítják, hogy érdemes mind a Zeneakadémián belül, mind más iskolákkal
szorosabb, bensőségesebb kapcsolatot kialakítani.
A
magyar felsőoktatási intézmények mellett bővíteni szeretnénk kapcsolatainkat
nemzetközi kutatóintézetekkel és egyetemekkel hallgatók és oktatók cseréjével.
A hallgatói mobilitást nagymértékben segítik a szaporodó
ösztöndíj-lehetőségek, melyeket a növendékek hál' Istennek egyre inkább
kihasználnak. A tanárok személyes kapcsolatainak köszönhetően több külföldi,
ill. külhoni művész és tudós tartott mesterkurzust, vagy előadásokat
a tanszéken, ezek számát mindenképp növelni szeretnénk (anyagi
lehetőségeinktől függően).
Bár nem
vállalkozhatunk zenetudományi képzésre, azt kijelenthetjük, hogy az
egyházzenészeknek az átlagosnál nagyobb és szélesebb zenetörténeti
tájékozottságra van szüksége. Az egyházzenésznek magas szintű tudományos
és/vagy művészi alkotómunkát kell végeznie. Ezért elengedhetetlen az
egyházzenei doktoriskola fejlesztése, az ott folyó munka új alapokra helyezése,
a hallgatók felkészítése a kutatómunkára, ami természetesen a
kutatóműhelyekkel való szoros együttműködést kívánja.
E
műhelyek közül számunkra a legfontosabb az Egyházzene Tanszék saját
kutatócsoportja, amely az egyházzene több területén (elsősorban a
gregorián zenében) folytat kutatásokat. Szükséges, hogy hallgatóink közül az
érdeklődőket és az arra alkalmasakat minél korábban bevonjuk a
tudományos munka bűvkörébe, és így megteremtsük az egyházzenével
foglalkozók tudományos utánpótlását.
Szükséges,
hogy a Kutatócsoport állandó szakmai kapcsolatban legyen a hasonló, vagy
társtudományokkal foglalkozó intézetekkel. Ennek egyik állomása a MTA BTK ZTI-vel
kötött megállapodás „a régi zenetörténet és egyházzene területén egyes, mindkét
intézmény számára fontos feladatok folytatása, megosztása, a két intézmény
egymással érintkező, egymást fedő vagy kiegészítő
tevékenységeinek hatékonyabbá tétele és összehangolása érdekében.”
A
kutatócsoport vezetésével számos egyházzenei kiadvány és tankönyv jelent meg az
elmúlt időben. Bár anyagi lehetőségeink – a pályázati források
jelentős szűkülése miatt – erősen megcsappantak,
tevékenységünket szeretnénk fenntartani, sőt bővíteni, hiszen óriási
szükség van az egyházzenész társadalom által könnyen elérhető, és a
mindennapi gyakorlatban jól használható művek kiadására és az oktatásban
nélkülözhetetlen tankönyvek megjelentetésére.
Az
egyházzenei felsőoktatásban tehát a tudományos, a művészi és a
gyakorlati szempontok egyensúlyára kell törekedni. Ezek megvalósítása kizárólag
a tanárok közötti folyamatos és gyümölcsöző konzultációval, a közös
hangversenyek, liturgikus alkalmak, projektek, publikációk szervezésével
történhet meg. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszéke
emellett tette le voksát, és ezt kívánja folytatni és bővíteni a
fentiekben ismertetett módon. Azt reméljük, hogy ebben társakra találunk más egyetemek,
iskolák, intézmények, (egyházi vezetők) körében, s ezzel hozzájárulhatunk
az egyházzene állapotának javulásához.
Dobszay László írta 1975-ben „Az
egyházzene állapota az Egyház liturgikus állapotának tükrözője, az pedig
az Egyház egész lelki állapotát jellemzi.”
Kívánjuk, hogy az egyházzene állapotának javulása járuljon hozzá a liturgia
és az egész Egyház lelki gyógyulásához.