Vitéz Ferenc VERSEI*
Zene
Becsukom
szemem,
és úgy hallgatom
szívverésed egy
tücskös hajnalon.
Amikor
szóltak
hozzánk az egek,
és
összegyűltek
békés seregek;
kezükben fegyver
helyett a hárfa
válaszolt rablók
ordas szavára.
Két
szívverésed
közt meghallottam,
hogy valaki sírt.
Bot
vége koppant.
A
márvány szélén
szinte már pengett,
ütemre, tánchoz
regölve rendet.
*
* *
Most
szél hegedül,
röptét is hallod,
fölötte virraszt
kupolás hangod.
Kötekedsz
faggyal,
évődsz a dérrel,
szemedben lepke-
fényremegéssel.
Dalolva
lépkedsz
a grádusokra,
s hajad az ének
rózsába fonja.
(Becsukod
szemed,
most
én vezetlek.
A
test muzsikál,
hallod? – Szeretlek.)
**
Józsa
Judit: Bach
Lélektánc
fantáziák
(Józsa Judit: Prélude № 11 című
kompozíciójához)
Arany
prelűdök fésülik fejem fölött az eget.
A pillanat profán ahogy ringó
csípődre gondolok
majd kegyes lesz minden. S olyan nemes lesz a sár is
mint fehér virágú kláris harangláb tölgyfa oszlopán.
Teleszívom
a tüdőm a tiszta hanggal,
visszatartom lélegzetem,
beleszédülök szinte
az égi rendbe.
Könnyű lesz karom, s hogy ölelsz,
kobalt fúgáid
hallgatom. Elringatózom a végtelenbe.
Ideszorult
a világ félénk tenyerem alá,
ahogy megsimogatnám
véle az ezüst levegőt.
A
könnyem mályvapára. Háromszögek és körök
táncoló pereme között
az Isten örök muzsikája árad.
Subicz István
grafikája
Füredi
angyal
(Subicz István balatonfüredi grafikáihoz)
Hegedű
testét rajzolta a csönd
pihegő kis hajnali
hullám csipkés
bodorú csípejére. Mint
mikor alszik
az asszony, egy
éneket álmodik,
mit neked dalol, ha
sírva ráhajolsz
a csillagok
arany-dús tejére.
Az
angyalt előbb tán észre sem veszed,
csak mikor vállához
ér a hullám,
és megremeg a
hegedű húrján az ég…
Ott
zeng tovább hajában éneked,
ujjai közt szirmok a
tüskék, kacsint
epervirágot, míg ölébe
futnak a hegyek;
s a büszke
csalfa-szép szerelmedet már
elfelednéd – már azt
szeretnéd, hogy
Füred
partjain reggelente arcodat
angyalcsípőjű
hullámokból ébredő,
meggyajkú leányok
fürösszék.
F.
Tóth Zsuzsa grafikája
Madárhajadból…
(F. Tóth Zsuzsa
grafikájához)
Eltévedt
hegedűszóm
bogáncsos éjszakában,
s megfegyelmezett
a csönd:
halottak álmát jártam.
Eltévedtem,
kövek közt
magam is kőbe
fagytam,
s hajnalra fájni
kezdett
bennem a régi dallam.
Virágpáraként
nőttél,
emlékem vagy és dal
vagy,
madárhajadból minden
léptedre hanga sarjad…
Hézső Ferenc: Népdal (olaj,
2006)
Két
vázlat
(Hézső Ferenc alkotásaihoz)
(1.) Népdal
Virágom nyíló
énekét
elfurulyázza a szél;
cseresznyecsókos álmait
megbabonázza az éj.
Virágom alvó
szirmait
röpteti vércseszemem,
míg lángol az alkony alján
tünde csikószerelem.
Hézső Ferenc:
Születés (kerámia, 1994)
(József
Attila Általános Iskola, Hódmezővásárhely)
(2.) Születés
Nap és a Hold,
fekete–fehér,
szem és a szív, ököl és tenyér.
Hegedű szól és
fű fuvoláz,
ereket éget a hajnali láz.
Táncol és sír a
szeretőm,
fényt lehel át a levegőn.