25 éve hunyt el Bartha Dénes
zenetörténész, zeneakadémiai tanár
(Budapest, 1908. október 2. – Budapest, 1993. szeptember 7.)
BARTHA DÉNES: A MAGYAR ZENETÖRTÉNET ELSŐ
FEJEZETE *
BARTHA DÉNES: A RENAISSANCE-KOR ZENÉJE*
BARTHA DÉNES: MAGYAR ZENEKULTÚRA A TÖRÖK
HÓDOLTSÁG KORÁBAN*
--
BATTA ANDRÁS**
BARTHA DÉNES
Bartha Dénes érettségi után a berlini Egyetemen hallgatott zenetudományt a
szakma néhány óriásának (Abert, Blume, Wolf, Sachs, Hornbostel, Schering)
vezetésével. Itt doktorált 1930-ban. Hazatérte után az Országos Széchényi
Könyvtár munkatársa lett, néhány év múlva egyetemi magántanár és a Zeneakadémia
óradíjas tanára, 1947-től kinevezett tanára, 1951-től tanszakvezetője. Közben
zenekritikusként a Pester Lloydnak dolgozott, szerkesztette a Magyar Zenei
Szemlét illetve később a Zenei Szemlét, a Zenetudományi Tanulmányokat és a
Studia Musicologicát. Eközben kutató és ismeretterjesztő munkát végzett,
1956-tól rendszeresen vett részt rangos külföldi konferenciákon, 1961-ben
meghívást kapott az Egyesült Államokba, ahová többször visszatért, és egy sor
nevezetes egyetemen (Smith, Harvard, Cornell, Pittsburgh, Wash) tanított sok
éven át. Elnökségi tagja volt a Nemzetközi Zenetudományi Társaságnak, levelező
tagja lett az Amerikai Zenetudományi Társaságnak és a Magyar Tudományos
Akadémiának, jeles külföldi kitüntetésekben részesült (Dent Medal of England
1963, Ehrenkreuz für Kunst und Wissenschaft Austria, 1982).
Bár a Zeneakadémián már az alapításkor is stúdiumként szerepelt a
zenetörténet – Ábrányi Kornél oktatta –, az első tanári generáció, amelynek
tagjai hivatalos és hivatásos zenetudományi képzésben részesültek, Bartha Dénes
és Szabolcsi Bence generációja volt. Szabolcsi 1923-ban Lipcsében, Bartha Dénes
1930-ban Berlinben, Gárdonyi Zoltán 1931-ben Berlinben, Kókai Rezső 1933-ban
Freiburgban szerezte meg zenetudományi doktorátusát. Zenetudományi tanszak,
zenetörténész képzés akkoriban még nem volt a Zeneakadémián. Bartha Dénes
együtt kezdte meg a tanítást Kókai Rezsővel és Tóth Aladárral. Szabolcsi Bence
a zsidótörvény miatt nem taníthatott. Már „bent" volt Bárdos Lajos és
1941-ben csatlakozott Gárdonyi Zoltán is ahhoz a tanári karhoz, amely 1951-től
a zenetudományi tanszak megalapítása után igazi tudományos műhelyt teremtett a
Zeneakadémián.
Bartha zeneakadémiai tevékenysége kezdetétől zenetudományi tanszak létrehozásán fáradozott. Saját lemezgyűjteményét kínálta fel a Zeneakadémiának megvételre, hogy megalapozza a zenetörténeti stúdiumokhoz nélkülözhetetlen hangarchívumot, később, az államosítás után a His Master's Voice magyarországi raktárának anyagára „csapott le", s vitte át sikerrel az ötletet Révai minisztériumán. Hasonló körültekintéssel, módszeresen fejlesztette a könyvtár beszerzéseinek stratégiáját. Ő adott elsőként rangot a zenetörténet-oktatásnak a gyakorlati muzsikusok körében is. Ebből a gesztusból nőtt ki a zenei ismeretterjesztés nagyszabású projektje, a nagy zeneszerzőket és remekműveket hanglemez-illusztrációkkal bemutató sorozat a Váci utcai Bartók-teremben. Ezeket a TIT-előadások őseként tekinthető kurzusokat százak látogatták lelkesen, zenészek is, akik a nyugati importfelvételek hét szűk esztendejében szívesen hallgatták a zene mellett a nagy tudású, lobogó szellemű fiatal zenetörténet-tanárt. Még a zenekritikus Bartha Dénes írásai is magukon hordják a tanári attitűdöt és a Zeneakadémia iránti elkötelezettséget. Ő hívta fel a nagyközönség figyelmét a Régi Zeneakadémia épületének méltatlan helyzetére, s talán elsőként arra, hogy az 1907-ben eladott épületnek vissza kellene kerülnie a Zeneakadémia használatába; ő jegyezte meg Hans Swarowsky budapesti karmester kurzusával kapcsolatban, hogy a Zeneakadémiának is meg kellene alapítani a karmester-képzőt; mintának állította a „sekélyes népszerűsítő zeneírók által uralt könyvpiacunkon" Jens Peter Larsen hírneves dán Haydn-kutató alapművét, és lelkesen adott hírt a Zeneakadémia ének- és zenekarának Ádám Jenő vezette hangversenyéről (Haydn:Évszakok). 1953-ban szerepelt először hivatalos formában a zenetudományi tanszak, amely két részből állt: zenetudomány (benne: zenetörténet és népzene), és operarendezés (!). Előbbinek Bartha Dénes, utóbbinak Oláh Gusztáv lett a vezetője, akinek korai halálával (1956) meg is szűntek a gyakorlati opera-stúdiumok. A tanszak első két tanéve oly jó sikerült – jelenlétének súlyával maga Kodály Zoltán is támogatta – , hogy 1954-ben „főtanszakká" (ma úgy mondanánk: tanszékké) léptették elő, és vezetőjévé Szabolcsi Bencét nevezték ki. A tanszék zenetörténeti arcélének két meghatározó professzora amúgy is Szabolcsi és Bartha volt. Markáns hatásukra mi sem jellemzőbb, hogy kezük alatt tipikus Szabolcsi- és Bartha-növendékek nevelkedtek, és ez egész életre szóló programot jelentett. A két legerősebb példa: Kroó György – a Szabolcsi-tanítvány és Somfai László – a Bartha-tanítvány.
Bartha Dénes pályafutása 1956-ban vett fordulatot, amikor a
vasfüggöny-évek után először engedték külföldre, sőt nyugatra: Bécsbe,
Hamburgba. Bartháért (és Szabolcsiért is) valósággal kapkodott a nemzetközi
zenetudomány. Kettőjük közül – az idők távlatából úgy tűnik – Bartha élvezte és
ambicionálta inkább a nemzetközi karriert, amely 1961-re meghozta az első
amerikai meghívást is. Barthát egyre jobban idegesítette a provincializmus, és
az, hogy nyugati tapasztalataira nem fogékony a Zeneakadémia akkori vezetése.
Amikor a hatvanas években az amerikai egyetemekre utalt egy értekezleten, az
akkori igazgató, Szabó Ferenc epésen meg is jegyezte: nem kötelező a
Zeneakadémián tanítani. Nyilván nem ez a megjegyzés érlelte meg Bartha
Dénesben, hogy egyre hosszabb időre fogadja el amerikai egyetemek meghívásait.
Ugyanakkor az is érezhető, hogy kapcsolatai fokozatosan lazultak a hivatalos
magyar zenei élettel, külhonba szakadt, még akkor is, ha rövidebb-hosszabb
időre hazalátogatott, és kollégáival, különösen kedves tanítványaival,
rendszeresen érintkezett.
