"Az az értesülése, hogy én
Magyarországot elhagyom, téves. De ez a hír már egy idő óta el van terjedve –
sokan szóltak nekem erről."
(Részlet Bartók Béla Veress Sándorhoz írt leveléből, 1939*)
VIRÁGHALMY ÁGNES**
MIÉRT
IS „EMIGRÁLT” BARTÓK BÉLA?
Bartók Béla 1927-ben
Sajnos a zsenik tudják magukról, hogy zsenik.
Általában az igazságot keresik. Nem átlagos módon. Kitartóak és magányosak.
Bartók Béla 1904. május 13-án lett figyelmes a kibédi származású Dósa Lidi
énekére, a Gömör-Kishont vármegyei Gerlicepusztán, ahol éppen az op. 1-gyel
jelölt Rapszódiát komponálta.
Innentől megpecsételődik a sorsa. A magyar lakosság,
amely évszázadok óta csendben, nyomorban, mindenféle idegen uralkodás, kiszipolyozás
ellenére élt és virágzott vidéken, megtaláltatott! És talált egy igazi tudós
zseniben világszínvonalú pártolót. Egybefüggő, tökéletesen ép, virágzó kultúra,
ami csak a miénk!
Nem dzsessz New Orleansból, nem operett Bécsből, nem
összművészeti szirupos cigányzene vonósnégyesnek álcázott hangszereléssel,
hanem egy több ezer éves kultúra, amelyről nem lehetett tudni, hogy hogyan is
élte túl a tatárt, a törököt, de leginkább a 350 éves Habsburg rabigát.
A feladat embertelenül hatalmas volt, amire Bartók
hamarosan rájött. Viszont a sok német iskola, a Nyugat majmolása helyett, amit
mindig nyűgnek és hamisnak érzett a lelkében, egyszerre látta: ezt a temérdek
kincset meg kell mutatni: „Most új tervem van: a magyar népdalok legszebbjeit
összegyűjtöm, a lehető legjobb zongorakísérettel mintegy a műdal nívójára
emelem. Ez arra volna jó, hogy a külföld ilyen gyűjteményből megismerhesse a
magyar népzenét” – írta büszkén és öntudatosan húgának 1904. december 26-án.
Karácsony másnapján! Igazán jó ajándék! Szerencsére nemcsak a húgának, hanem
nekünk is.
1904-től haláláig a magyar népzene rendjén dolgozott.
Amerikában is kis cetlikkel volt telerakva a bérelt szobája. Juhász Zoltán
barátom mondta nekem, hogy ő számítógéppel próbálja rendezni a magyar népzenei
anyagot, de még így is nehéz. Fogalma sincs, hogy milyen agya volt Bartóknak,
hogy cetliken átlátta az egészet! Hát zseni volt. Nem tudjuk felfogni. De ami
végzetes, hogy a mai napig nem is használjuk.
1918. október 8-án Bartók Béla elkapja az akkor
Európában tomboló spanyolnáthát. Majdnem belehal, szövődményei lesznek, amelyek
hónapokig elhúzódnak. Közben pedig átrobog rajta a történelem. Az új kommunista
rend egyszerűen átnevezi direktóriummá a Zenei Tanácsot, melynek oszlopos tagja
a három nagy zeneszerző. Természetesen csak a nevük kellett. Hitegetik, hogy a
magyar népi kultúra fontos. Hengereket igényel. Kihajtja, hogy a Néprajzi
Társaság a hengergyűjtemény okán önálló intézmény legyen. Ez az alapja a mai
Néprajzi Múzeumnak.
Bartók hamar rájött, hogy kik ezek. Menekült
hengerestül, családostul Rákoshegyről Pestre. Aztán vissza. Egyetlenegy
direktóriumi ülésen nem vett részt. Nem akart semmi intézményt, örömmel
fogadta, hogy az Operaházba nem nevezték ki. Bosszúból beszállásoltak hozzájuk
egy szlovák családot, akik nem hagyták dolgozni, mondván, ingyenélő. Hiába ír
Reinitz Bélának: adjanak nekik más helyet, mert nem tudja befejezni A
csodálatos mandarin hangszerelését az Operaháznak.
Természetesen nem segítettek rajta. Ők szállásolták be
a nyakukra. Tihanyi Lajos festőt is megfenyegették, hogy kiteszik a műterméből
az utcára, ha nem tetszik neki valami. Bartók haláláig brigantiknak nevezte a
kommunistákat.
Persze a proletárdiktatúrát cseppet sem érdekelte az
igazi magyar népi kultúra, mint tudjuk, hiszen a múltat végképp el kívánják
törölni, a mai napig. De szerencsére megmaradt nekünk a Néprajzi Múzeum, ahol
máig őrzik a támlapjait és a hengereit. Mikor a román hadsereg bevonul
Budapestre, beszállásolnak még hat katonát. A sors fintora, hogy ezek moldvai
csángók voltak. Fogalmuk sem volt, minek hurcolták el őket Magyarországot lerohanni.
Bartóknak ez egy öröm volt. Rögtön gyűjtött tőlük
parasztdalokat. Ekkor találkozott először moldvai csángókkal. Biztos vagyok
benne, hogy ők ezek után senkire sem fogtak fegyvert. A további sorsukról nem
tudni.
Szokolay Sándor mondta nekem, hogy Bartók igazán
nagytakarítást rendezett a klasszikus zenében. El is magyarázta hosszan, órákig
tartó telefonbeszélgetéseink során. A XX. század legeredetibb,
legkonzekvensebb, legalaposabb művésze volt. Nincs egyetlenegy átgondolatlan
hangja sem. Ezt már Kocsis Zoltán mesélte nekem, ráadásul úgy, hogy a zongora
mellett rögtön illusztrálta. Néha szégyellem magam, micsoda emberektől
hallhattam ezeket a csodálatos előadásokat, milyen gazdagon és bőven
elmagyarázva. Egyáltalán nem aláztak meg, hogy visszakérdeztem, mert nem
érthettem mindent. Ők soha nem aláztak meg, hogy nem az akadémián végeztem, ez
tipikusan az élősködő középszer sajátja.
Bartók Béla sem volt arrogáns és felsőbbrendű, ha
valaki nyitott szívvel közeledett hozzá, és kérdezett. Mindig válaszolt, ezért
is fogadták be kedves parasztjai. Végtelen türelemmel kell a jót átadni. Ezt
viszont tapasztalatból tudom. Harag, düh csak a rosszindulat, igénytelen
restség nyomán ered. Szokolay Sándor és Kocsis Zoltán egyaránt tudtak nagyon
haragosak, és elkeseredettek lenni. Jogosan. Milyen érdekes: mindketten
rajongásig tisztelték és ismerték Bartók Bélát, a zeneszerzőt, az
előadóművészt, a tanszékvezető tanárt. Az embert.
Ezek az emberek olyanok, mint a nemzet gyógyszerei:
keserűek, de a túlélésünk érdekében szó nélkül kellene lenyelni. Ehelyett a
kényelmes középszer kikezdi őket. Mézbe, hízelgésbe, pácba, aljas lejáratásba
csomagolja őket, hogy ne lehessen érezni az ízüket. Nehogy azt higgyük, hogy
Bartókot a saját korában nem érték aljas kisajátítások, lejáratások, támadások,
akár a sajtón keresztül!
Tessék elolvasni a fülétől a farkáig azt az igen
szenvedélyes és dühös proklamációját, amelynek csak a végét idézgetik: „Csak
tiszta és egészséges legyen az a forrás!”
Ő már életében nem kellett a vérzivataros, nemzetrontó
XX. századnak. Mert tisztán látott, és kiállt a bornírt, ostoba hülyeség ellen.
1939-ben levelet írt Szabó Dezsőnek, akit személyesen talán nem is ismert. Nem
kvaterkáztak a Tütü bárban. Nem kellett. Ebben az alig másfél oldalas kis levélben,
amely azon a Remington írógépen készült, amit a Bartók Béla Emlékházba tettünk
ki 2006-ban, leírja, miért ment el. Reménye sem volt addigra, hogy megjelenhet
a Magyar Népzene Rendje. Megakadt a háborús készülődésen, a kultúra várhat.
Ilyen egyszerű. A német diktatúra és a szovjet
diktatúra között ő már látta, hogy Magyarország menthetetlenül sodródik a
megszűnés felé. Megüzenték neki, hogy először őt tüntetik el innen, ha bejönnek
a németek, bár nem volt még a családjában sem zsidó származású. Csak nem kell a
tükör a diktatúrának.
Politikusaink, akik önnön pozícióikat tákolták, ahogy
leveleiben maró iróniával írja, összevissza beszéltek, amikor ő már 1945 nyarán
látta az orosz veszélyt.
Tisztán és világosan előre látta a magyar nép
felmorzsolódását. És megírta a Szólószonátában és a Harmadik zongoraversenyben,
de már Amerikában. (Bár hazudtak neki, „kegyeletből”, miközben Pesten mindenki
tudta már 1943-ban, hogy rákos, hogy kiforgassák mindenéből, és a helyébe
tolakodhassanak. Bartók kisebbik fiának, Péternek 25 évébe került, míg
visszaszerezte a jussát, azaz a kéziratokat, hogy ne egy aukción végezzék
most.)
(4:19)
Baráti Kristóf játszik
Bartók Béla érezte, hogy soha nem látja viszont a
hazáját, és megírta a Szólószonátát és a Harmadik zongoraversenyt. A világ
legszebb, legmagyarabb zenéi! Életem során még soha nem tudtam zokogás nélkül
végighallgatni, és vessenek meg érte, de ezt már vénségemre sem fogom szégyellni.
Nemzeti Filharmonikus Zenekar, vezényel: Kocsis Zoltán
℗ 2004 HUNGAROTON RECORDS LTD. Released on:
2004-03-05
Ne keressenek ostoba, nyakatekert „megmagyarázatot” a
Concertóra! Ez egy olyan titok, ami nem titok. Minden magyar tudja, érzi, és az
övé. Mint a szerelem, a hazaszeretet, az anyánk ölelése, a Kárpát-medence
virágai. Semmiségek, megfoghatatlanok, de nélkülük csak a fogyasztói társadalom
biológiai sejtcsomói lennénk.
Kedves olvasók, ne hagyják magukat megvezetni, mert
Bartók Béla minden jó szándékú emberé a földön, de leginkább a miénk, magyaroké!
Hallgassák Kocsis Zoltán tolmácsolásában, sajnos már csak felvételről…
(A közreműködő zenekar
nevét, továbbá a felvétel helyét és idejét sajnos eddig még nem sikerült
beazonosítani!)
* A Veress Sándor zeneszerzőnek írt Bartók-levél
teljes terjedelmében megismerhető az íráshoz szervesen kapcsolódó „BARTÓK BÉLA LEVELEIBŐL 1937-1945”
c. összeállításban.
** A szerző diplomás belsőépítész, iparművész
