LÁSZLÓ ZSUZSA INTERJÚIBÓL*
I.
„ÉN IS
SZERETEM AZ EMBEREKET”
BESZÉLGETÉS LUKÁCS
ERVINNEL (2007)**
Lukács Ervin (1928-2011) (Fidelio)
Operaházi tagságának ötvenedik évfordulóján ünnepelték Lukács Ervin Kossuth díjas kiváló és érdemes művészt, Örökös tagot. A Székely Bertalan terem zsúfolásig telt, hiszen évtizedek óta sokan szeretik és tisztelik őt, ezért azután örömmel vett részt a társulat számos jelenlegi és volt tagja, a barátok, és természetesen az Opera vezetősége. A köszöntők végeztével Lukács Ervin lehetőséget adott számomra, hogy hosszabban beszélgessünk pályafutásának említésre méltó mozzanatairól.
-
Mit szól ehhez a nagy ünnepléshez?
- Ha kizárólag rólam van szó, nem vagyok ünneplés párti, de megható volt, hogy ennyien eljöttek, hiszen úgy érzik, hogy kapcsolatuk van, vagy volt velem és ezt megjelenésükkel is kifejezték.
- Hiszen
szeretik, és minden okuk megvan erre.
- Hogy milyen okuk van, azt nem tudom, de én is érzem a szeretetet. Én is szeretem az embereket, különösen a jó művészeket, s ezekből elég sokkal dolgoztam együtt ezen a hosszú pályán.
- Fél évszázados nagysikerű pálya valóban tiszteletreméltó. Gondolom nem volt sima az út. Hogyan került az Operaházba?
- Ez elég hosszú történet.1956 végén állás nélkül maradtam. Ugyanis a Honvéd Művész Együttessel kint voltunk Kínában, s mikor megtudtuk, hogy forradalom van itthon, mi ott megalakítottuk a forradalmi bizottságot. Amikor hazajöttünk, a Honvédelmi Minisztérium büntetésből az egész zenekart úgy ahogy volt, megszüntette. Így állás nélkül maradtam. A miskolci színház igazgatója, Mészöly Tibor hallotta, hogy állás nélkül vagyok, – hogy honnan tudta meg, és honnan ismert, ma sem tudom, én addig nem ismertem öt –, és megkérdezte, hogy nincs-e kedvem Miskolcra jönni? Elmentem. A forradalom miatt csak fél szezon volt, tehát januártól kezdtük a munkát. A színházi és a filharmóniai zenekart is én vezettem. Rögtön a mélyvízbe dobtak, operákat, mint a Szöktetést, a Parasztbecsület és a Bajazzók bemutatóját és még egy balettet is vezényeltem.
Ekkor levelet kaptam az Operaház akkori igazgatójától, Palló Imrétől, hogy ha van kedvem, jöjjek korrepetitori próbajátékra. Tudja ugyan, hogy Miskolcon vezető karmester vagyok, és a korrepetálás alacsonyabb beosztás, de gondoljam meg. Gondolkodtam rajta. Rájöttem, hogy Miskolcon én hályogkovács vagyok, de hasznos lenne megtanulni az operai vezénylést egészen alulról kezdve. Abban az időben én magas szinten zongoráztam. Végül is eldöntöttem, felmondtam Miskolcon, és vállaltam a próbajátékot az Operában. Egyébként milyen érdekes is a sors, két héttel ezután új igazgató került a városba, aki eltörölte az opera-társulatot. Ferencsik vezette a budapesti próbajátékot, borzasztó nehéz felvételi volt. Mindent blattolni kellett. Ma is emlékszem arra az öt darabra amit én kaptam: a Szöktetés a szerájból - amit ugyan Miskolcon dirigáltam, de nem zongorával –, Constanza C-dúr áriájának bevezető zenéjét pedál nélkül kellett játszanom. Ezután Ferencsik elém tett egy kottát, nyitva, azt sem tudtam, hogy mi az. Kiderült, hogy a Peter Grimes volt, amire akkor készült a társulat. „Ezt játssza innentől, és nem muszáj szöveggel, de a dallamot énekelje hozzá” – mondta Ferencsik. Nem ismertem a darabot, soha nem hallottam, de megcsináltam, amit kért. Ezt követte a Székelyfonóból egy jó nehéz rész, ami tele volt előkékkel, és a Rossz feleség, ami technikailag teszi próbára a zongoristát. Majd a Kékszakállúból kellett egy részt játszanom, amit szintén nem ismertem még, hiszen abban az időben inkább koncert-orientált voltam. És végül egy „apróság” volt a feladat, egy jelenet a Saloméból. Egy teljes órát tartott a próbajátékom, s a végén fölvettek.
Utólag, jóval később tudtam meg, hogy annak idején a III. éves vizsgakoncertemre Somogyi László tanárom hívta meg Ferencsiket, aki a második emeleten a diákok között ülve meghallgatta az én Schubert nagy C-dúr szimfónia dirigálásomat, majd elment és soha többé nem szólt erről semmit. De később eldöntötte, hogy próbára tesz, lemondok-e egy vezető állásról egy korrepetitoriért. Amikor ez megtörtént, akkor a legnehezebb dolgokkal bízott meg. Borzasztóan megterhelően, napról-napra újabb darabokat zongoráztam olyan nagy ágyúkkal, mint Gyurkovics Mária, Svéd Sándor, és olyan művekkel, mint a Don Carlos és a Don Giovanni. Miután kiismert, egyszer csak váltott. Azt mondta: „Na ugye, hogy sikerült, megy ez magának, ha akarja. Fog ez menni. Amit akar, kérdezzen tőlem, beszéljünk, barátok vagyunk.” Attól kezdve minden premierjének másodkarmestere én voltam. Először az Ariadné Naxos szigetén, a Rodelinda, a Rózsalovag, a Figaro, a Don Giovanni. Egyiket kaptam a másik után, én készítettem elő a szereplőket, a Rózsalovagot például 18 próba után vette át tőlem. Azután az ÁHZ turnéira is végigvitt magával. Nyugodtan állíthatom, hogy olyan igazi zenei apa-fiú kapcsolat volt köztünk haláláig.
Még egy csodálatos dolgot köszönhetek Ferencsik Jánosnak. 1961-ben Szekeres Ferencnek köszönhetően kimentünk Franco Ferrarához másfél hónapi ösztöndíjjal. Ez a másfél hónap nekem olyan jól sikerült, hogy felajánlott számomra egy egész éves ösztöndíjat a Santa Cecíliába. Igenám, de Nádasdy Kálmán igazgatóm nem akart elengedni, hiszen csak három éve voltam tag az Operában, szükség van rám, nem mehetek. Teljesen kétségbe voltam esve. Összefutottam Ferencsikkel, aki azt kérdezte: „miért lógatom az orrom?” Mondtam neki. „És kihez mennél?” Franco Ferrarához. „Pillanatig várj.” Bement Nádasdyhoz, egy perc múlva kijött és ezt közölte: „Megmondtam neki, hogy nekünk sokkal többet fog érni a Lukács Ervin, ha egy évet a Ferraránál eltölt, mintha ez idő alatt itt dolgozna.” Így történt, hogy a kurzus végén megnyertem a Római díjat.
Egy kép a hatvanas évekből: Kodály Zoltán, Andor Éva
Komlóssy Erzsébet, Lukács Ervin, (takarásban) Szalma
Ferenc
és Forrai Miklós (epa.oszk.hu)
-
Beszélhetünk pályájának csúcsairól?
- Szerencsére sok emlékezetes élményem van, azért megpróbálok néhányat felidézni. Nagyon sok vendégművésszel, rengeteg szólistával dolgoztam itt a házban Pl.: Cesare Siepi, Boris Christoff, José Carreras, Renata Scotto… Jól tudok együttműködni az énekesekkel, ezért azután szinte mindenkit nekem osztottak ki. Talán az egyik felejthetetlen élményem volt Domingóval az Aida. Az egy olyan előadás volt Tokodyval és Obrazcovával, hogy utána ötven percig zúgott a taps, ilyen fennállásom alatt nem is volt. Domingo az egyik legkiválóbb művész, akivel valaha is találkoztam. Semmi nagyképűség, nem játszotta a sztárt, hanem nagyon igényelte az együttműködést, kérte, hogy adjak neki minden jelet, akkor is, ha tudja a szerepet, mert biztonságban akarja érezni magát. Csodálatos partner volt.
Verdi :
Aida [1]- Placido Domingo-Tokody-Obraztsova
- YouTube (7:16)
"Celeste Aida" Budapest 1987 Aida - Tokody Ilona, Radames - Plácido Domingo, Amneris - Elena Obrazcova
Még mondanék valamit: a Borisz Godunov Székely Mihállyal. Képzelheti, hogy milyen élmény volt számomra. Sajnos ez volt az egyetlen találkozásunk, ő a következő évben meghalt. Azután volt egy Cosi fan tutte premierem a 60-as évek elején, amikor az volt a szokás, hogy a fiatalok éneklik az első szereposztást és a befutott nagyok a másodikat. Erdélyi Miklós, - szegény, már mióta nincs köztünk-, vezényelte a fiatal Ágai Karolát, Szőnyi Olgát, Bartha Alfonsot, én pedig Osváth Júliát és Sándor Juditot, mint második szereposztást! Mozartok álltak közel a szívemhez mindig. De van például olyan darab, amire egyáltalán nem gondol az ember, hogy kedvenc lehet. Ez történt velem és a Hoffmann meséivel. Az a darab olyan különleges élmény nekem, hogy amikor csak hallgatom, máris borzongok a gyönyörűségtől. Alkalmam volt itt az Operában premiert csinálni, érdekes volt, hogy Kukely Júlia énekelte mind a három női szerepet, és a többiek is nagyszerűek voltak. De felvették még a tv a zenés színházában is a Hoffmann meséit Csavlek Etelkával, Tokody Ilonával, remek volt az a produkció is. Túl sok az emlékem, iszonyú hosszú idő ez az ötven év, csak hát sajnos elrepült!
-
Most hogyan telnek a napjai?
- Bár nyugdíjban vagyok, de szerződéssel vezényelek. Dirigáltam a halottak napi Verdi Requiem-et, négy Otellót, ez azért fontos nekem, mert friss a darab számomra, hiszen négy évvel ezelőtt álltam be az előadásba. A naptári év végén Bohéméletek voltak, és most is lesz egy olyan darab, amit ötvenévi dirigensi pályafutásom során először vezényelek. Tokody Ilona harminc éves operaházi tagsága alkalmából Verdi: A végzet hatalma Leonoráját énekli és én leszek az ünnepi est karmestere. Akad egy két gyönyörűség. Hála Istennek jól érzem magam, nem fáraszt a munka.
Tokody Ilonával a Bohémélet egyik budapesti előadása után
-
Örömmel találkoztam most feleségével, Szabó Rózsával, aki sok örömöt szerzett a
közönségnek Cso-cso-szánként, Musettaként,
Violettaként, Neddaként. Régen nem láttam itt a házban, mi történt vele?
Szabó Rózsa Weill: Mahagonny városának tündöklése és bukása c. operájának
budapesti előadásán Karizs Bélával az 1966/67-es
évadban
- Őt felejtették el legjobban ebben a társulatban, még a 25 éves jubileumát sem tartották meg, amikor nyugdíjba ment. Ezért érthető, hogy be sem jár, az én előadásaimat már annyiszor hallotta, azért nem jön. Ha ilyen ünnepi alkalom adódik, akkor sikerül csak becsábítanom, inkább civil lett, háziasszony, gyerek és unokanevelő. A lányom hegedűművész és a Budapesti Fesztiválzenekar tagja volt, a férje Szűcs Péter, ő is ott játszott, mint koncertmester. Pár évvel ezelőtt eldöntötték, hogy megpróbálkoznak valahol másutt is. Jelenleg a Monte Carlói Szimfonikus Zenekar tagjai. Az egész család már hat éve ott él, az unokánk franciául beszél, a család most kapta meg a francia állampolgárságot. Mi nagyon sokat vagyunk együtt, ha én szabad vagyok, akkor máris utazunk hozzájuk. A unokánk 3 éves volt, mikor kimentek, vele otthon mindig magyarul beszélnek, a másik unokánk két és fél éves, természetesen vele még csak magyarul beszélünk. Sok örömünk van mindnyájukban.
Lukács Ervin egyik unokájával, Marcival (Felvégi Andrea felvétele)
- Készített mostanában összegzést a pályájáról?
- Már régóta
leszűrtem pályám tapasztalatait. Az én működésemnek három oldala
volt: az opera, a szimfonikus zene és a tanítás. Mind a hármat nagy örömmel
műveltem, mindben igen jól éreztem magam. Mondhatom azt, hogy elégedett
ember vagyok, hiszen az egészségem is rendben van, és még dolgozhatok.
SIMÁNDY JÓZSEF**
Simándy József
1997-ben,
fél évvel halála után a Balaton-felvidéken megalakult a Simándy
József Baráti Társaság. Balaton-Györökön évtizedeken át volt szőlője,
van a mai napig nyaralója, a környék lakói befogadták, szerették, tartották
vele és családjával a kapcsolatot nyaranta. Így azután
természetes volt, hogy a Baráti Társaság vezetői és Simándyné
Hegedűs Judit koncertet rendeztek a
nagy művész emlékére. Miután Györökön nem volt megfelelő hely, így
Keszthelyen, a gyönyörű múzeum dísztermében került sor az első
előadásra.
Simándy
József – Bánk áriája – Erkel: Bánk Bán - YouTube
Verdi:
Otello - Finálé (Niun mi tema) - Simándy József - YouTube
Kodály:
Psalmus Hungaricus (részlet) - Simándy József - YouTube
Egy
rózsaszál szebben beszél - Simándy József - YouTube
A Bartók Vonósnégyes, s az Operaház magánénekesei jöttek el, hogy felidézzék zseniális kollegájuk emlékét. A Duna tv számára én készítettem riportot az eseményről. A színpadon ott láthattuk Simándy József csodálatos portréját, amit Szegvári Károly festőművész, a kiváló tenorista barátja készített. A közreműködő művészek – többek között Melis György, Moldován Stefánia, B. Nagy János –, Harazdy Miklós zongoraművész kíséretével bűvölték el a közönséget.
Simándy József és Melis György Erkel Ferenc: Bánk bán c. operájában
És
most szeretnék felidézni egy mondatot az akkori riportomból. Melis György mondta kollégájáról: „Egyre jobban rájövök arra, hogy mennyire meghatározó volt az a 30 év,
amit ilyen közel egymáshoz, a színpadon töltöttem vele, tőle tanultam a
legtöbbet.”
Az
első koncertet sok éven át több mint tíz követte, később a már
felépült új színházban tartottuk az előadásokat, és Keszthelyen
megnyitották a Simándy emlékszobát, majd Györökön egy
Balaton parti sétányt is neveztek el róla.
Felsorolhatatlan
a művészek névsora, akik évről-évre eljöttek, hogy gyönyörű
előadással idézzék fel a nagy tenorista emlékét. Prózai színészek, rangos
operaénekesek, fiatal, a pályán még csak induló muzsikusok, balett táncosok, és
egy fiatalokból álló fúvós-ötös is szerepelt, mert egyik unokája, ifj. Simándy József is részt vett ebben a produkcióban.
Simándy József és Moldován Stefánia Erkel Ferenc: Bánk bán c. operájában
Befejezésül
Moldován Stefániát szeretném idézni. Az első koncerten ezt mondta: „Drága Józsikám, Te az égi mezőkön
énekelsz már, de mi is megyünk utánad, és újra együtt leszünk. Nem felejtünk
el.”
Valóban
sokan mentek utána, Simándy József neve nem
felejtődött el, felesége, családja és a zenerajongó milliók ápolják
emlékét. S most a főváros XII. kerülete is beállt ebbe a sorba, tábla
díszíti volt lakása falát.
Köszönet
érte.
Simándy József (Kistarcsa, 1916. szeptember 18. – Budapest,
1997. március 4.) Kossuth-díjas operaénekes (tenor), főiskolai tanár, érdemes
és kiváló művész.