Hat évtized, s harmincnégy Dunás
esztendő
Szklenár Ferenc fuvolázásról, társulatépítésről, utódkeresésről
Szklenár Ferenc
Bár eleinte nagyon aggódott, hogy a társulat látja
kárát annak, hogy fiatalon, néhány éves zenekari tapasztalattal
vette át a Duna Szimfonikusok irányítását, hamar belerázódott a művészeti vezetői teendőkbe.
Szklenár Ferenc jövőre már negyedszázados
jubileumát
ünnepelheti az együttes élén, ráadásul ezeket az évtizedeket nemcsak
irányítással, hanem aktív muzsikálással is töltötte, hiszen ma is fuvolázik a
zenekarban. Októberben szintén jelentős évfordulóhoz érkezik, a hatvanadik születésnapját köszöntheti, s ennek apropóján tekintettük át az eltelt évtizedeket, azt, hogyan lett
zenetanárból a Duna Szimfonikusok tagja, vezetője, mit tart
sikernek, kudarcnak az eddigi pályáján, milyen céljai vannak a következő esztendőkre, s milyen
változást jelent az együttes életében, hogy ettől a szezontól kezdve új fenntartóhoz, az EMMI-hez tartozik.
- Egyszerűbb
egy zenekart irányítani, mint a zenész növendékeket? Könnyű volt a
tanítást az együttessel folytatott munkára cserélni?
-
Sok évig párhuzamosan műveltem mind a kettőt… De kezdjük az elején. A
fuvolázás alapjait szülőfalumban Csolnokon Tösér Dánielnél, és Jantho
Bertalannál kezdtem. Berci bácsi is az Állami Hangversenyzenekar
fuvolistája volt, mint Szebenyi János tanár úr aki Bartók
konziban volt tanárom. Sok hangversenyén ott voltam, és
gyönyörködtem szép fuvola szólóiban, az órákon megalapozta a hangszeres
tudásomat, hogy bekerülhessek a főiskolára. Amikor felvettek a főiskolára Kovács Imréhez, akkor még tanárképző volt az intézmény elnevezése. Imre bácsi útmutatása a következő volt: „a fuvolista soha ne veszítse el a kapcsolatot az instrumentumával”.
Egyébként főiskolásként kezdtem el én is azzal a
gondolattal kacérkodni, hogy milyen jó lenne, ha bekerülhetnék egy zenekarba, s emellett tanítanék.
-
Pedagógusnak készült elsősorban?
-
Úgy indultam el a dorogi zeneiskolából, annak csolnoki
tagiskolájából, hogy a tanáraim megkérdezték a szüleimtől, örülnének-e, ha a fiúkból zenetanár
válna, aki visszatér a saját, szűkebb
pátriájába. Már alsó fokon olyan
nagyszerű tanáraim voltak, mint Tösér Dániel, későbbi főiskolai tanár és Jantho Bertalan, az Állami
Hangversenyzenekar fuvolistája. Arra készültem, hogy
pedagógus leszek, aki
esetleg a fővárosban talál állást… Tetszett ugyanis a budapesti élet, ezért is örültem, hogy a főiskola utolsó éveiben már taníthattam a
pesterzsébeti zeneiskolában. Ahogy végeztem, máris teljes állást kaptam, s nagyon szerettem, hogy kicsikkel
foglalkozhatom. Pesterzsébet mellett
Soroksáron is dolgoztam, kiváló növendékeim voltak, Kőbányán ugyancsak tanítottam. Közben, 1984-ben sikerült bekerülnöm a Duna Szimfonikus Zenekarba fuvolaművészként. Több éven keresztül az együttes mellett, félállásban, továbbra is foglalkoztam a gyerekekkel, de ahogy egyre több lett a társulatban a feladat, már nem jutott időm erre a munkára.
-
Tíz év elteltével ugyanis
elnyerte a művészeti igazgatói posztot…
-
Azért akadt némi fokozatosság, mert először a művészeti tanács
vezetője lettem, később a Duna Palota
akkori igazgatója felkért, legyek az együttes első számú vezetője. Králik János karmester
pozícióját átvenni nagy
felelősséget jelentett, az első években aggódtam is, hogy nem teszek-e valamely döntésemmel olyan kárt az együttesben, ami
a társulat létét veszélyezteti. Tartottam attól, hogy fiatal, kezdő és tapasztalatlan
vezetőként nem irányítok megfelelően, és emiatt elveszíthetjük a munkánkat. Szerencsére nem így történt. Bár az első négy-öt esztendő nehéz volt, belerázódtam a
feladatokba. Persze, ehhez kellettek olyan partnerek, mint Deák András, aki
ebben az időben lett a zenekar vezető karmestere, és zenész kollégáim is sok jótanáccsal
láttak el.
Deák András és Szklenár Ferenc
-
Mi jelentette a legnagyobb nehézséget?
-
Nem egyszerű feladat egy együttes irányítása, hiszen a muzsikusokkal és a dirigensekkel, és a mindenkori
fenntartókkal is meg kell
találni a hangot. (Hat igazgatója volt a Duna Palotának, amióta itt dolgozom.) El kell nyerni mindenki
bizalmát, hogy elfogadjanak és azonosulni
tudjanak azzal, amit én képviselek. Fontos, hogy megfelelő legyen a fegyelem, a munkához való hozzáállás és igazságos alapelveket alakítsunk ki, mindeközben a légkör is jó legyen.
Figyeljünk oda a színvonalra, de működjön az élni és élni hagyni elve, hiszen rajtunk
múlik, hogyan alakítjuk a napi munkát.
-
Nem lehetett egyszerű megtalálni a megfelelő
egyensúlyt, hiszen sokszor beszélgettünk arról, hogy eközben a Duna Zenekarnál mindig nagyon alacsonyak voltak a bérek…
-
Ahogy teltek az évek, sajnos a fizetések nem nőttek, s azt kell mondjam, amikor pályakezdő voltam,
ár-érték arányban
tisztességesebb béreket kaptunk, mint ma. Napjainkban sokkal több és színvonalasabb munkáért sem tudunk
jelentősebb fizetést kapni.
-
Sok nehéz esztendő jutott erre a közel negyedszázadra…
-
Szerencsére azt, hogy közvetlen veszély fenyegetné a zenekar létét, sosem éreztük, viszont nem volt könnyű megtalálni a
magyar zenei életen belül azt a
vonalat, amit a Duna Szimfonikus Zenekar a saját útjának nevezhet. Mi az adott lehetőségek között tisztességes és minőségi munkát végeztünk, még akkor is, ha ezt nem tudtuk és tudjuk úgy
a publikum elé tárni, ahogy szeretnénk. Soha nem volt ugyanis akkora a büdzsénk, ami jelentős PR-ra, marketingre, sajtóra adott volna lehetőséget. Az
azonban, hogy Budapest belvárosában saját színházteremmel rendelkezünk, s létrehozhatunk itt egy
jól működő
kulturális műhelyt, mindig is sokat jelentett. A kisebb létszámunkhoz igazítottuk az alaprepertoárunkat, de így is
folyton-folyvást részt vettünk izgalmas
zenei kirándulásokban, akár a kortárs zene vagy az opera terén. Nagyon színes és változatos a
zenekar zenei élete. Az eltelt évtizedek során több, mint huszonöt operát és balettet
adtunk elő annak ellenére, hogy számunkra a
szimfonikus repertoár az elsődleges. Állami fenntartásúak vagyunk, életünket a társ szimfonikus
zenekarokhoz hasonlóan az előadóművészeti törvény szabályai
szerint szervezzük. Mind a koncert-, mind a nézőszámot teljesítjük annak ellenére, hogy néhány előírt paraméter nem is vonatkoznak ránk. A koncerttermünk kicsi, de a partnereinkkel együttműködve alkalmanként játszunk az Erkel Színházban, a Zeneakadémián, a Vigadóban, s a Filharmóniával vidéken is jelentős
számú sorozatban vettünk részt. Egyre nagyobb az érdeklődés a zenekar munkája iránt
Budapesten és országszerte egyaránt. A Budapest Gálánk
is szinte mindig telt házas.
-
Amit Ön indított útjára, egy évvel azután, hogy művészeti vezető lett.
-
Igen, bár akkor még Duna Koncert sorozat volt a neve. Két fiatalember hozta Bécsből az ötletet, akkoriban itthon még csak az
Interoperett létezett, mint hasonló szervezésű koncertsorozat.
(Spasic Vlado a mai napig a vezetője partnerünknek, a Hungária Koncert Kft-nek.) Úgy véltem, ezek az előadások biztos foglalkoztatást, valamint bevételt
jelenthetnek az együttesnek a jövőt illetően. Azóta is nagyon fontos szerepe van a sorozatnak
a zenekarunk életében. Májusban kezdjük, s egészen október végéig tartanak ezek a hétvégi hangversenyek. Ez a sorozat az évad váza, és a felnőtt bérlet sorozataink, családi
matinéink azok
az események, amelyek művészi tartalommal töltik meg az évadot. A negyvennyolc tagú együttessel sokat dolgozunk, koncertszámban felvesszük a versenyt
a nagyobb létszámú zenekarokkal. Jó volna, ha ezért járna reális
pluszforrás… Tavaly a Minisztériumtól kaptunk többlettámogatást, amivel honorálni tudtuk a rengeteg elvégzett feladatot. Sajnos azonban idén már nincs ilyen keretünk, ami nagy veszteség számunkra. Minden évben veszítünk kollégákat, mert elcsábítják őket a jobban fizető együttesek… A külföldi karrier is sokakat vonz. Bár akad olyan is, aki visszajön, azért nem számíthatok arra, hogy csak a
jó légkör, a társaság miatt megmaradnak nálunk a művészek. Próbajátékainkra sok fiatal jelentkezik, de ahogy némi tapasztalatra szert tesznek, igyekeznek továbblépni, a jobb megélhetés reményében.
-
A Duna Szimfonikusok kínálta fizetések mellett más állást is kell vállalnia a zenészeknek…
-
Igen. Ahhoz, hogy valaki meg tudjon élni, sajnos szükség van egy félállás tanításra, bár az
itteni havi 28 szolgálat mellett nem könnyű azt is
ellátni. A megörökölt közalkalmazotti táblázat romjain ülünk még ma is, és egyetemi diplomával sokan az alkalmazotti minimálbéren vannak. Ez nem méltányos.
-
Ön is részt vesz a mindennapi munkában, hiszen mióta az együttes tagjává vált, azóta fuvolázik. Miért döntött úgy, hogy a művészeti
vezetői pozíció mellett is
zenész marad?
-
Csetényi Gyula
tanárom is mondta nekem, hogy akkor tudsz fuvolás maradni, ha mindenképp ragaszkodsz hozzá, hogy legyen hangszer a kezedben. Amíg fiziológiai akadálya nincs,
amíg úgy tudok játszani, hogy a kollégák elfogadják, s
amíg a magam szigorú mércéjének megfelelek és tudom tartani a zenekari játékhoz szükséges nívót, addig muzsikálok. Mindig a zenélés mellett irányítottam a társulatot,
így sokkal jobban látom, tapasztalom, mik a gondok, hogyan éli meg a zenekar az adott terhelést, milyen a
próbasorozat, a vendégkarmester, mintha kint lennék a nézőtéren. Sokkal élesebben jelennek meg a konfliktusok és a problémák is… Viszont a
koncert végén a taps nekem is szól,
hiszen a produkció tevékeny részese voltam. Arról nem is beszélve, hogy muzsikus
kollégaként sokkal jobban meg merik mondani a kollégák, mi tetszik nekik és mi nem. Jóval közvetlenebb a
társulattal a kapcsolatom.
A Duna Szimfonikus Zenekar fúvós művészei között:
középen Szklenár Ferenc és Demeter László (jobbra) (Vogt Gergely fényképész munkája)
-
Olyannyira
megőrizte az évek során a hangszerét, hogy szólistaként is fellép…
-
Ahogy mindenkinek, nekem is voltak szerep
álmaim, Mozart fuvola-hárfa versenye, barokk versenyművek,
ezek szerencsére meg is valósultak. A
zenekarban rengeteg
zenekari fuvola szólót is játszhattam, ehhez jöttek még a
piccolo szóló állások is. Ezekkel feladatokkal
konzerválja és karbantartja a
tudását egy muzsikus.
-
S emellett még a menedzseri teendőkkel is foglalkozik…
-
Igen, egy státuszban két feladatkört is ellátok. A művészeti vezetői
munkának egyébként a zenész énem látja a kárát, mert viszonylag ritkán vállalok első fuvolás feladatot, ugyanis az nagy koncentrációt igényel. Demeter László fuvolás kollégámra vár mindez, hogy nekem maradjon
energiám a zenekar vezetésére, hiszen egy próbát követően rám még adminisztratív munka, tárgyalások, megbeszélések várnak.
-
Ha visszatekintek erre a közel negyedszázadra, mit tart sikernek és mit kudarcnak?
-
A mérleget
pozitívnak látom, s bízom benne, hogy aki ismeri az együttest, az is így vélekedik. Sokan azt mondják, már az is nagy eredmény, hogy ilyen nehéz körülmények között a zenekar még mindig létezik. S ha nem is virul, de kiválóan működik. Amit nagyon
sajnálok, hogy nem tudtam megtartani a zenekar nagyobb létszámát. Az ideális a hatvan körüli szám
lenne. Egyszer sikerült is ezt elérni, de aztán következett egy jelentős leépítés, így alakult ki a mai létszámunk.
-
S a próbatermeiket is elvesztették.
-
A Németvölgyi úton lévő nagyon értékes ingatlant eladták, rövid albérleti megállót jelentett a Hazatérés Temploma, ahogy a békásmegyeri Művelődési Ház is. Most a Duna Palotában, a
színházteremben
próbálunk, amit egyébként nagyon szeretünk, csak osztozni
kell a termen sok más rendezvénnyel. Egy önálló próbaterem nagyobb szakmai szabadságot adna, de a koncert életünk elsősorban a Duna
Palota csodálatos épületéhez köt minket. Különben a világ egyik legszebb helyén, Budapest belvárosában, a Bazilikától és a Duna parttól néhány percre dolgozunk. Lelki szemeim előtt pedig látom, hogy az épület elodázhatatlan teljes felújítása
kapcsán hogyan lehetne a zenekarnak egy minden igényt kielégítő próbatermet kialakítani az épület tetőterében. S minden nap öröm ide dolgozni járni, ami egy próbaterem építésével tökéletes megoldás lenne a
zenekar számára.
A
Duna Szimfonikus Zenekar próba- és koncertterme: a Duna Palota színpada (Programturizmus)
-
Nem hiányzik a tanítás?
-
Mindig akadnak pedagógiai feladatok a zenekarban is, amelyek ezt
az igényemet kielégítik. Rendszeresen jönnek érdeklődő tanítványok, akik a próbajáték előtt kérik, hallgassam meg őket, de kiélhetem zenetanári énemet az ifjúsági
sorozataink
szerkesztésénél is. Mindig voltak kicsiknek szóló előadásaink,
s az utóbbi években a Filharmónia felkéréseit is örömmel teljesítjük országszerte. Nagyon
élvezzük azokat a
koncerteket, amelyekre a belvárosi gyerekeket hívjuk meg, s arra próbáljuk őket rászoktatni,
hogy majd
felnőttkéni is jöjjenek
hangversenyekre. A műsor-összeállításoknál
mindig kiváló stáb dolgozik, amely
tagja Zelinka Tamás is, aki évtizedek óta állandó műsorvezetőnk. Demeter László kollégánknak köszönhetően már vetítések is kapcsolódnak a koncertekhez. Azt is pedagógiai munkának érzem, hogy a fiatal tehetségeknek bemutatkozási
lehetőséget biztosítunk, s rendszeresen
szerepelnek nálunk például a Fischer Annie-ösztöndíjasok. Saját versenyeket is rendezünk, karmester, és hangszeres szólista kurzusokat tartunk, a legjobbakat felléptetjük hangversenyeinken.
-
Minek köszönhető, hogy az
ifjúsági sorozataik ilyen népszerűek?
-
A családi bérletünkre örömmel várjuk a
gyerekek mellett az idősebbeket is. Mindig figyelünk arra, hogy vonzó, izgalmas címet kapjanak az előadások, és érdekes sokszínű programot találjanak
az érdeklődők. A zene mellett a társművészeteket is felvillantjuk.
Igyekszünk bemutatni a XXI. századi zene újdonságait, publikumot toborzunk a közösségi oldalakon, újabban már videókkal is jelentkezünk. Mindez meg is hozza az
eredményét, mert
minden alkalommal megtöltjük a színháztermet.
-
Harmincnégy esztendeje játszik a Duna Szimfonikus Zenekarban, huszonnégy éve tölti be a művészeti vezetői posztot. Hogyan tovább?
-
Hosszú idő ez… Elkezdtem keresgélni az utódomat, jó volna, ha a látómezőmbe kerülne egy olyan kolléga, aki tovább
egyengetné a zenekar útját. Ha pedig
nincs ilyen, akkor szükség lesz egy fuvolistára, s egy vezetői feladatot ellátó személyre is…
-
A keresgélésre azonban
van még néhány, sőt akár öt esztendeje
is…
-
Így van, s nem is a jövő szezonban gondolkozom. Ahhoz, hogy a zenekar jól és korszerűen
működjön, több éves tervezésre van szükség, s az utódnak is bele kell tanulnia a feladatokba,
meg kell ismernie alaposan az itt folyó munkát.
-
Ami változik már ettől a szezontól. A Belügyminisztérium helyett új fenntartójuk lett, az EMMI.
-
Hivatalosan a tárca 2018 júniusában vette át a Duna Palotát, és azon
belül az együttesünket, de azt gondolom, mire az összes átadás-átvétel lezajlik, az 2019 lesz. Persze azért az előző fenntartónktól, a Belügyminisztériumtól sem
búcsúzunk el teljesen. Bízom benne, hogy továbbra is közreműködünk rendezvényeiken. A belügyminisztériumi felkéréseknek köszönhető például az is, hogy a
Duna Szimfonikus Zenekarban három vonósnégyes, és sokféle kamaraformáció működik, színes repertoárral, hiszen
rendezvényeiken szükségük volt kamaraegyüttesekre. A kamaraprodukciók gazdag kínálatából szervezünk kamarakoncerteket is, amit kiegészítő programként láthatnak-hallhatnak
a bérletvásárlóink is. A rendszeres kamarazenélés pedig nagyon jót tesz a zenekari munkának. Kíváncsi vagyok,
milyen lesz egy új fenntartóhoz
tartozni, mindez milyen újdonságokat hoz magával. Sok pozitívumot várok ettől
az új helyzettől!
Réfi
Zsuzsanna
Függelék:
(Bálint Márton Iskola, Törökbálint, 2015)
A felvételek
mindegyikén Szklenár Ferenc is közreműködik.