The Bassoon's Hungarian Colours by Herpay (3:06)

Angol nyelvű címlap hívja fel a figyelmet a kortárs magyar fagott műveket tartalmazó műsorra. A hiánypótló kiadványért a Pannon Filharmonikusoknak tartozik köszönettel a szakma. No és a kifogyhatatlan energiája szólistának, Herpay Ágnesnek, akinek neve muzsikuskörökben leginkább az általa korábban kiadott Szeretek fagottozni című kottából ismerős (pályáját részletezően ismerteti a kísérőszöveg, amelyből azt – és csak azt – hiányolhatjuk, hogy nem tesz említést a közreműködő zongorista partnerről, Huszics Ibolyáról. Aki egyébként Várdai István édesanyja).

Nekem Pécsre kellett utaznom, hogy látótávolságba kerüljön ez a CD, habár információ szintjén már tudomásom volt meglétéről. Félő, hogy a hazai viszonylatban immár bevettnek tekinthető nehézkes terjesztési gyakorlat következményeképp megannyi érdeklődő kénytelen nélkülözni ezt a kétségkívül nagy nyilvánosságra méltó hangfelvételt.

Többszörösen is szívügye ez a kiadvány a művésznek, a darabok némelyikének a születésénél is ott bábáskodott. És nem értékelhető eléggé, hogy nem elégedett meg a bemutatókkal, hanem a szó szoros értelmében repertoárdarabként kezeli a felkérésére komponált darabokat és társaikat, a felvétellel pedig arra inspirálja hangszerének játékosait, hogy ők is bővítsék a repertoárjukat.

A műsor nagy vonalakban a kompozíciók keletkezésének az idejét követi, a kis eltérést az indokolja, hogy felváltva szerepeljenek a zongorakíséretes és a szóló-darabok. Több mint négy évtized választja el a legkorábban komponált műsorszámot a legfrissebbtől, de bízvást állítható, hogy valamennyi méltó a megtanulásra, előadásra – és meghallgatásra. A kísérőszöveg feltünteti a használt kottaanyagot – kiderül, hogy többségük már megjelent nyomtatásban.

Herpay Ágnes zeneakadémiai tanárának, Janota Gábornak szól Dubrovay László Cinque Pezzi című ciklusának az ajánlása. A pályakezdő szerző alkotása valamennyi tételben ellentétes karakterű zenei anyagokat ütköztet, s az 1967-es darab még távolról sem tartalmaz olyan extrémitásokat, amilyenekkel nála a későbbi Solo-sorozat kompozícióiban találkozunk. „Hagyományos” hangszerkezelést igényel csupán – és kifejező játékmódot. Igaz, így sem egykönnyen adja meg magát az előadóknak. Felkérésre készült Csemiczky Miklós Partitája, az 1988-as Országos Fafúvósverseny kötelező darabjainak egyikeként, s mint ilyen, kihívást jelentő mű a mindenkori előadónak. Amerikai fagott-művész megrendelésére komponálta zongorakíséretes Szonátáját Orbán György 1987-ben, s ugyanabban az évben készült a zeneszerző-baráti kör másik tagjának, Selmeczi Györgynek a fagott darabja is, az Emlékezések Phil Marlowe-ra. E két zongorakíséretes mű között kapott helyet Sári József Novellette-sorozatának negyedik darabja, amelynek később elkészült klarinét-verziója is. Ennek ajánlása Lakatos Györgyé, csakúgy, mint Fekete Gyula Amerikában komponált első darabjáé is, a zongorakíséretes Kalocsai lányoké. A szólódarabok közé tartozik Hollós Máté analitikus című kompozíciója (Tre pezzi con due intermezzi), valamint Madarász Iváné, amelynél érdemes külön kihangsúlyozni, hogy szólódarab, merthogy a címe önmagában akár megtévesztő is lehetne: In due voci. A szerző ismeretében azonban sejteni lehet, hogy – többek között - regiszter-játékkal kelti azt a hatást, mintha nem is egy, hanem két előadó játszaná. Hollós Máté pedig „megénekelteti” a fagottosokat, arra inspirálva őket, hogy feledtessék el a hangszerükhöz tartozó „kézenfekvő” asszociációkat (beleértve az Esti Macit!). Szonatinának nevezi háromtételes darabját Vajda János, ám ebben a címadásban megint csak tetten érhető Vajda szerénykedő, sajátos humora. Terjedelmileg sem kisméretű, ráadásul ez is igényes kompozíció, akárcsak korábban zongorára írott Szonatinája.

A zenekari fúvósjátékos helyzete gyakran tekinthető különlegesnek, hiszen amikor épp nem színezi az összhangzást szólamával, kihallható a szólama (tehát, szólista-felelősségű a játszanivalója). Mégis egészen más szituáció szólistaként kiállni koncerten (vagy épp stúdióban rögzíteni szólódarabot) – ezzel a tevékenység inkább rokonítható, amikor a tanár előjátszik növendékének. Herpay Ágnesnek mindebben nagy gyakorlata van, és ezzel egyidejűleg örvendetesen regisztrálhatjuk, hogy a játéköröm állandó velejárója fagottozásának. Ok-okozati viszonyban van ezzel, hogy minden hangért felelősséget érez, csakúgy, mint a belőlük létrejövő tipikus vagy egyéni formákért.

Nehéz lenne rangsorolni, vajon melyik darab a kedvence a felvételre kerülők közül – vélhetően mindig éppen az, amelyiket játssza. Értelmes tagolás, gyönyörködtető hangszínpaletta – és sok-sok hangulat, a komolytól a tréfásig vagy akár a viccesig. Zongorista partnerével összeszokottan muzsikál, állandó-aktív jelenléttel. Ettől a hallgató úgy érzi: neki szól a zene, s e megszólítottságtól figyelmese(bbe)n követi a születő hangzásokat. Várja a történeteket – mert mindegyik darab valójában történet, programmal vagy anélkül. És Herpay vérbeli „mesélő”, szívesen meghallhatjuk akár ugyanazt a történetet is a tolmácsolásában. Ilyen muzsikálás remélhetőleg egyúttal kihívásként is hat hangszerének játékosaira, arra ösztönözve a gyakorló fagottosokat, hogy akarjanak és merjenek vállalkozni a hallás alapján megismert/megszeretett darabok egyikének-másikának megtanulására. Mert megéri – mint a felvétel bizonyítja!

A kísérőfüzetbe egy apró hiba csúszott: Sári József nevénél egyszer testvére (László) keresztneve szerepel (pontosan írott vezetéknévvel). Ha lesz utánnyomása a CD-nek (bárcsak lenne, megérdemelné!), érdemes lenne kijavítani.

(Pannonicum CD 057)

Fittler Katalin