Gondolatok

című könyvéről

Burián Miklós, a hazai zenepedagógia jeles művelője új tanulmánykötetében arra vállalkozik, hogy Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepcióját új megközelítésekkel gyarapítsa. Nem egyszerű vállalkozás ez, hiszen tényszerűen egyértelmű, hogy Kodály zenepedagógiai alapvétése nemzeti nevelési rendszerünknek a magyarság sorskérdéseivel összekapcsolt fundamentuma. Abból a tényből indul ki, hogy „A zene múlhatatlan része a műveltségnek” - tovább, hogy „A lelki gazdagodás hatalmas forrásai erednek a zenéből. Azon kell lennünk, hogy minél többek számára megnyíljanak. Az iskolában úgy kell tanítani az éneket és a zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, s egész életre beleoltsa a nemesebb zene szomját.”

A kötet hat zenepedagógiai tanulmányt, esszét foglal magába. Az első „Énektanítás másképp” (2004), a hatodik: „A zenei katarzis kvantumfizikai megközelítése” (2017)címet viseli.

Az énektanítás másképp bemutatása „felütéssel” kezdődik: „A számítógépes mámorban ringatózó oktatáspolitikusaink a haladást az óraszámcsökkentésben vélik felfedezni. „Ne terheljük a gyerekeket” jelszóval olyan országokat tekintenek példaképnek, ahol az énektanítás, mint olyan nem létezik.” A továbbiakban a szerző szemlézi azokat a korábbi fontosabb megközelítéseket, amelyek egyrészt a tananyag megújítását, másrészt új módszerek bevezetését szolgálják. Az új módszer sajátos vonásainak bemutatása és elemző vizsgálata kisiskolások körében, az első és a második osztály énekóráin történik, és holisztikus szemléletmód alapján szerveződik. A kísérlet és a kutatás főirányát a zenehallgatás és a hangszeres improvizációk összekapcsolása, illetve a zenehallgatási példák esztétikai elemzése képezi. A kísérlet metodikailag a zenei élmény befogadására és tudatosítására törekszik; más szavakkal kifejezve – különféle zenei befogadó és alkotó képességek fejlesztésére irányul. A nevelési folyamatban meghatározó szerepet játszik a zenei katarzis értelmezése, illetve kvantumfizikai magyarázata, amelyet a hatodik, tehát a záró tanulmány tartalmaz. Teszi mindezt Burián Miklós rendkívüli érzékenységgel megválasztott zenei példákkal, hangzóanyagok felhasználásával (népzenei és műzenei fragmentumokkal – a klasszikus zenétől korunk zenéjéig) – elmélyült elméleti, filozófiai, esztétikai, pszichológiai háttér megrajzolásával, beleértve a különféle katarzis felfogások elemzését Arisztotelésztől Lukács Györgyig és tovább… A tanulmánykötet mindezeken túl igen széleskörű zenei, irodalmi tájékozottságról, szakirodalmi műveltségről tanúskodik.

Különösen figyelemre méltó – érdekes és értékes a kötet hatodik esszéje, amely a zenei katarzis kvantumfizikai magyarázatával foglalkozik.

Érdemes itt egy pillanatra megállni és megemlíteni, hogy az utóbbi évtizedekben években számos elméleti kísérlet született a természeti törvények, törvényszerűségek és az emberi élet törvényeinek kapcsolatrendszere vonatkozásában, más szavakkal: az emberi világ és a kozmosz kapcsolatának feltárására. Annak idején például már Newton és Kant mély harmóniát fedezett fel a kozmosz és az emberi élet törvényei között. Ha pedig még korábbi időkre tekintünk, a judaizmus, a kereszténység és az iszlám kozmoszában, a hagyományos európai civilizáció kozmoszában már jelentéssel és jelentőséggel teli központi helyet foglalt el az ember, az emberiség.

Néhány évvel ezelőtt egy igen érdekes tanulmány jelent meg a jeles magyar szociológus, Hankiss Elemér, az MTA doktora tollából „Kvantummechanika és az élet értelme” címmel (In: Magyar Tudomány, 2018. 10. 1580-1591. p.), melyben egyebek mellett a következőket írja: „Erősödő meggyőződés manapság az – bár sok fizikus és kozmológus nem osztja ezt a véleményt –, hogy a kvantummechanika áttörést hozhat ezen a téren. Felfedezheti az emberi tudatot irányító törvényeket, összefüggéseket és választ adhat arra a kérdésre is, hogy vajon hogyan értjük meg a külső világot. Hogyan lehetséges, hogy a matematikai jelek, egyenletek, függvények, amelyeket az emberi tudat fedezett fel vagy alkotott meg, képesek tükrözni az univerzum rejtett törvényszerűségeit.” Továbbá hozzáteszi: „Vannak teológusok, filozófusok, elméleti fizikusok, akik szerint nem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy Isten törvényei egyfelől, a kvantummechanika törvényei, másfelől szépen és simán egybeilleszkednek.”

Nos, ezért ítélem különösen figyelemre méltónak Burián Miklós említett tanulmányát, amelyben a zenei katarzis létrejöttének, keletkezésének és mibenlétének elemzésénél kvantumfizikai megközelítésben az emberi lélek és test rezgésszámát teszi meg kísérletének kiindulási alapjául. Miszerint a kísérletben résztvevő személyek különböző, nekik tetsző és nekik kevésbé tetsző darabokat (zenéket) hallgatnak meg CD-ről. A kísérletet vezető egy radiesztéziás inga segítségével méri a kísérleti személyek reakcióit. A mérések W. B. Carpenter brit fiziológus elmélete alapján történnek (= Carpenter effektus. In: A Föld, a test és a lélek rejtélyei. Bp.2000, Enigma. 21. p. ), amely szerint a föld különböző pontjain a földsugárzás az emberre mérhető izomtevékenységet fejt ki. A kísérlet során használt mérőműszer erre az elvre épül. A különbség annyi, hogy a földsugárzást az ember rezonanciáinak mérésével helyettesítik. Mivel a mérésbe a szubjektum is bekapcsolódik, az esetleges mérési hibákat többszöri méréssel korrigálják.

Nem részletezve itt a különféle módszertani összefüggéseket, a kísérletbe a következő zenéket vonták be: 1) Händel Messiásából az Alleluja tételt, 2) Mozart c-moll miséjének Laudate Dominum tételt, 3) J. S. Bach Brandenburgi koncertjének No 5. Concerto No 5. In D Major tételét, 4) J. S. Bach Doppelt koncert 2 hegedűre c. művét, 5) Bartók Béla III. zongoraversenyének Korál tételét.

Természetesen felvetődhet a kérdés, hogy mennyiben nevezhető ez a kísérleti kutatás tudományosan megalapozottnak, hiszen a szubjektum, tehát a befogadó személyiségének lelkületi sajátosságai, zenei műveltsége, zenei érzékenysége ebben a folyamatban meghatározó szerepet játszik. Mégis azt kell mondanunk, hogy ez a katarzis kutatás mindenképpen új megközelítést jelent és folytatása szélesebb populációban ígéretesnek látszik, hozzájárulhat a zenei nevelés új módszereinek kidolgozásához.

Ezek a kísérleti kutatások is azt bizonyítják, hogy a kozmosz, a természet törvényei és az emberi élet törvényei elválaszthatatlanok egymástól. Vonatkoztatható ez a művészeti kutatás, illetve a zenepedagógia területére is. Burián Miklósnak további kutatásaihoz sok sikert kívánunk!

dr. Tóthpál József

címzetes főiskolai tanár,

az MTA köztestületi tagja