ELHUNYT Szabó Béláné, Mintler Erzsike,
a Solti György Zenei AMI egykori zongoratanára

(1939 – 2018)

Szabó Béláné Mintler Erzsébet

Szabó Erzsike 2007 nyarán vonult végleg nyugdíjba abból a zeneiskolából, amelyben 42 éven keresztül dolgozott.

Édesapja – aki maga is nagyon szerette a zenét, sőt hegedült is – 6 évesen beíratta Widner Lili kitűnő zeneiskolájába. A zene olyan mértékben elbűvölte, hogy 1953-ban elhatározta: muzsikus lesz.

Egy évet a Mester utcai Zeneiskolában tanult Küller Angéla zongora- és Fendler Jánosné szolfézs tanárnál, majd ebben az évben rendezett Országos Kodály Szolfézs verseny legmagasabb osztályának első díját nyerte.

A következő évben felvételt nyert a Budapesti Konzervatórium 2. osztályába, Kertész Lajos tanár úrhoz, akinél csodálatos éveket töltött. Mivel minden évben ötösre vizsgázott zongorából, felvételizett a Zeneakadémia művészképző szakjára, ahol is két sikeres felvétel után is helyhiány miatt elutasítást kapott. Fasang Árpád akkori igazgatójának javaslatára a Tanárképzőbe iratkozott be, mert – mint mondta – a művészképzőbe nem nyerhet felvételt kisiparos szabómester származása miatt, amely egy nagy szívfájdalma maradt élete végéig.

1963-ban végzett, majd két évet Vácott tanított nagyon jó közösségben és kedves tanárok társaságában. Többek között Maklári József karmester gyermekeit is taníthatta.

1965-ben került a XII. kerület Virányosi tagozatára, ahol 42 évig tanított. Hamarosan megszületett első szép eredménye, mert növendéke, Elekes Zsuzsa felvételt nyert a Konzervatórium zongora szakjára.

Kiemelkedő növendékei voltak többek között:

Gaál Erzsébet, Flesch Márta, Liedemann Ágnes, Koppány Viktória, Kósa Dávid, Tóth Emese, Kindtner András, Ifjú Aida, Haraszti Rita, Reisenleitner Albert, Uheretzky Eszter, stb.

1990-ben „Művelődési Miniszteri Dicséret”-ben részesült.

Dióssy Krisztina
intézményvezető,

a Solti György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

*

Aczélné Sályi Orsolyának, a Solti György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola zongora tanszakvezetőjének gondolatai Szabó Erzsikéről:

„Tavasz volt, mikor összefutottam Erzsikével az utcán. Ő vásárolni ment, én tanítani. Megfeledkezve úti célunkról: önfeledt beszélgetésbe kezdtünk. Jó ideje nyugdíjas volt már, de nagyon is figyelemmel kísérte a zeneiskola életét. Érdeklődött volt kollégák iránt, sikereinkről, nehézségeinkről.

Kérdésemre: „Mivel töltöd napjaid?” Sugárzó örömmel válaszolt: „Végre van időm olyan dolgokra, amikre annak idején, munka mellett már nem jutott. Olvasok, koncertre járok, zenét hallgatok, de ami a legnagyobb boldogság: újra zongorázom! Nem csak régi darabokat, de új, izgalmas műveket!”

Valójában nem is csodálkoztam, mert a hihetetlen lelkesedés és optimizmus lényének alapvető része volt. Így tanított: mindig jókedvűen, energikusan, empatikusan. És növendékeit szeretetteljes figyelemmel irányítgatta a zene megértéséhez vezető úton, mindig kutatta azt a legjobb módszert, amely tanítványa személyiségének és az adott helyzetnek leginkább megfelelt.

Ugyanilyen szeretettel és figyelemmel fogadott annak idején, amikor pályám elején a XII. kerületi zeneiskolába kerültem. Kedvesen, mosolygósan, bátorítón. Egy kezdő tanár sokszor elbizonytalanodik, elcsügged, Erzsike azonban mindig vissza tudta varázsolni az önbizalmat a fiatalok lelkébe a maga jókedvű határozottságával.

Bizony hiányzik, egyre inkább hiányzik ez a hozzáállás. Szembefutó gyorsvonatokként robogunk el egymás mellett, pedig de kellene az a mosoly, az a pár kedves szó, bíztatás, bátorítás! Ő megadta ezt nekünk, remélem, szeretném hinni, hogy mi is őneki.”

*

Homicskóné Szalóky Ildikónak, a Solti György Zenei Alapfokú Művészeti Iskola zongora tanárának gondolatai Szabó Erzsikéről:

„Szabó Béláné Erzsi néni több mint 40 évig tanított a 12. kerületben a Virányos úti iskolában, ahol nagyon szerették jó humora, gyermekszeretete és szakmai elhivatottsága miatt. A megfelelő munkakörülményeket saját zongoraterem kialakításával biztosították számára. Amikor 70 évesen nyugdíjba ment, engem ért a megtiszteltetés, hogy átvehettem zongora tanszakát és folytathattam kitűnő szakmai munkáját. Nehéz, de egyben felemelő érzés volt az ő tanítványaival tovább dolgozni, óriási öröm, hogy Emma nevű unokáját a mai napig tanítom. Az elmúlt 9 évben sem szakadt meg a kapcsolat Erzsikével, a koncertekre mindig nagy örömmel jött el.

Az idei decemberi karácsonyi koncertre sajnos már nem lehetett velünk. Emma unokájának előadásában egy gyönyörű Chopin darabbal búcsúztunk tőle.”