Az Óbudai Danubia Zenekar új sorozata

Három szombat délelőttre hirdették meg a három programból álló sorozatot, a nyitó előadásra 2019. február 9-én került sor, amellyel a gyerekeket és családjukat kívánják „szórakoztatva bevezetni a klasszikus zene kalandos világába”. Vélhetőleg szándékuk szerint a „szórakoztatva” nem e bevezetésre, hanem a potenciális közönségre vonatkozik. Családi matinék színhelye tehát ilyenkor a BMC, ahová tehát bátran lehet jönni a szórakozás vágyával csakúgy, mint komolyzene iránti érdeklődéssel. A szülők/nagyszülők számára vonzó lehetőség, hogy a kicsiknek és a még kisebbeknek ízelítőt adjanak a kulturális életből.

Az első matiné műsorán a 12 esztendős Mozart első színpadi zenei kísérlete szerepelt, a Bastien és Bastienne. A francia (ill. franciául tudó) számára sajátos varázsa lehet a hasonló hangzású (összetartozásukat „eleve” sejttető) nevek választásának. Napjainkban csak a legidősebbek lehettek tanúi annak, amiről a kevésbé szépkorúak csak hallomásból értesültek: nálunk Gábriel és Gábriella címen játszották magyar nyelven ezt a darabot. A magyar nyelv értőinek, és némi magyar humorral megáldottak számára nyilvánvaló ez a névcsere (csakúgy, mint a magyar nyelvű Cosi fan tutte előadásoknál, amikor Despinát Rosinára „keresztelték át” a fordítók). Esztétikai megközelítésben, miként egy előadásában tréfásan Maróthy János is rámutatott, némely hangzók sajátos indulati tartama, szókezdetként, jelentésmódosulást, ill. többletet eredményezhet – elég ha a „basszus”, avagy „basszuskulcs” argósodására gondolunk.

Úgy tűnik, a 21. század elején ilyesfajta „áthallástól” nem kell tartani, maradt tehát az eredeti cím. Miként rövid beköszöntőjében Hámori Máté utalt is rá, nagyon hasonló hangzású a két név – ettől azért még nem biztos, hogy fonetikusan kellene ejteni a női alakot, csakúgy, mint a varázsló nevét (Colas). Remek ötlet volt, hogy rákérdezett, a nézőtéren vannak-e 10-12 éves gyerekek – merthogy az egyfelvonásos a 12 éves gyermek Mozart műve (esetleg érdemes lett volna kis időt hagyni, hogy beinduljon a gyermeki fantázia: annyi idős volt, mint én – esetleg mint valamelyikük testvére –, amikor mindezt képes volt megkomponálni).

Magyar szöveggel énekelték, és magyar volt a daljáték (Leopold Mozart ugyan operettként emlegette) prózai szövege is – illő lett volna feltüntetni a fordító/fordítók nevét! A minimális díszlettel berendezett színpad mögötti falon lévő vetítővásznat ennek ellenére is érdemes lett volna vetítésre felhasználni, hogy az olvasni tudó nagy többség részletesen követhesse az énekelt számokat, amelyekből a figyelmes hallgató egyébként elég sokat meg tudott érteni.

A két „épület”, amelyből a címszereplők kiléptek, sajnos leginkább kerti budira emlékeztetett, a magasan elhelyezett szív alakú kivágással biztosítva a szellőzését. A varázsló – divatos színházi gyakorlat szerint – a terem egészét bejárta, időnként a terem végéből csoszogott elő (tudom, öreg, ezért is hajlott a háta, s végez kényszermozgásokat a karjával), ilyenkor a hátul élők voltak előnyösebb helyzetben, míg a színpad előttiek legfeljebb teremzajként észlelték a játékhoz tartozó mozgás hangjait, amikor viszont a színpad előtt ágált, az utolsó sorokban igencsak kellett fészkelődni, hogy lássunk belőle valamit.

Ez a térjáték akadályozta annak a mozzanatnak a kialakulását, hogy mindkét szereplő – tanácstalanságában – ehhez a kétes értékű varázslóhoz fordul, ily módon a bonyodalom megoldását követő dicsérete is okafogyottá vált. Valahogy nem került a „helyére” ez a szerep, éspedig korántsem az énekes hibájából. Fülep Máté remekül játszott, csak épp nem volt eldöntve, mennyire „idézőjeles” az ő tudománya – a „vicces” figura viszont tetszést aratott a hallgatóság körében, az értelmetlen szöveget hadaró varázsáriája sohasem téveszti el hatását..

Talán a „Családok Éve” adott ötletet a rendezőnek (Varga Bence) és a dramaturgnak (Balázs Júlia) ahhoz, hogy többlet-elemmel gazdagítsák a mini-sztorit. Kicsit talán félrevezető az ismertetőkben annak hangsúlyozása, hogy mennyire „inspirálódott” a gyermek Mozart Rousseau filozofikus fejtegetéseitől, mivel csupán arról van szó, hogy a francia nagyoperához (tragédie lyrique) alternatívát kínáló daljátékának paródiáját adta egy bécsi verzió, amelyhez rendkívül hasonlít az a sztori, amelyet a mozarti egyfelvonásos felhasznál.

Pásztorjáték, a vidéki élet idillje, zsánerkép-sorozat, felvillantva olyan cselekmény-mozzanatokat, amelyek később nagyoperák drámai mozzanatát adhatják. Lehet(ne) egyszerűen aktualizálni, a meseszerű mozzanatok redukálásával, miszerint amikor egy fiú megcsalja kedvesét, az a barátjához/barátjukhoz fordul tanácsért – amikor pedig minden jóra fordul, a bűnbánat őszintének bizonyul, és (kellő halogatást követően) végre megbocsát a lány (aki alig várta már, hogy megbocsáthasson!), örömükben hálásak a kibékülésben közreműködő harmadiknak is. Ezt a szolid történetet tupírozták fel azzal, hogy a megcsalt Bastienne-en mindinkább mutatkozik az áldott állapot, ám erről nem tájékoztatja kedvesét, hanem csak akkor mutatja meg neki közös gyermeküket, amikor már kibékültek…

Aktualizálás-e ez, és ha igen, mikorra? Átértékelődik ily módon a leányanya kapcsolat felvételi terve/vágya – már ha „belegondolunk”. De miért is gondolnánk bele – akkor viszont minek ez a „csavar”? Hacsaknem azért, hogy Zemlényi Eszternek módja legyen a kétségkívül trükkös metamorfózis szemléltetésére.

Kalandosabb lett a történet, a klasszikus zene ettől aligha – viszont mindez nem ártott a muzsikának. Hallottunk sok-sok G-dúrt, egyszerű felépítésű (gyakran dalszerű) áriákat, s nem utolsó sorban: harmonikus világba kerültünk.

Erről gondoskodott énekével Zemlényi Eszter, Kálmán László és Fülep Márk, valamint Dobszay Péter vezényletével az Óbudai Danubia Zenekar.

Mesevilágot varázsoltak a színpadra, amelyben nyoma sincs a napjainkban oly sajnálatosan elszaporodott horror- és erőszak-elemeknek. Hozzájárultak ahhoz, hogy a mai gyerekek megtanulhassanak gyönyörködni – egyszerűen jól érezni magukat abban a közegben, amelynek „aktualitását” épp az adja, hogy „élő”, vagyis ott-és-akkor születik. A mindenkori nézőknek-hallgatóknak, az ő örömükre és gyönyörködtetésére.

Fittler Katalin