Farkas Ferenc fuvolás kamarazenéje
(TOCCATA
CLASSICS – TOCC 0379)
Örvendetes
tempóban követik egymást Farkas Ferenc CD-felvételei a Toccata Classicsnál – a kamaraművek 3. válogatása fuvolás darabokat
tartalmaz. Tizenkét mű, amelyek korántsem vehetők tucat-számba, már csak az
apparátusok változatossága miatt sem. A főszereplő ezúttal (a 74 évét
betöltött) Adorján András, hozzá tíz partner csatlakozik. A felvételek a Magyar
Rádióban készültek, 2016 áprilisában.
A 12 mű
35 trackje* (ötnegyed órát vesz igénybe, de ha
hallgató aligha észleli az idő múlását. Csakúgy, miként az egyes tételek
időtartamát sem valószínű, hogy be tudná határolni. Terjedelmüket tekintve
miniatűrökről beszélhetnénk, hiszen a ciklusok közül is csupán egyetlenegy
terjedelme haladja meg a tíz percet (csaknem hétperces záró dalával), egyébként
egy tétel sem éri el a négy percet. Mégis, még nagyvonalú műfaji besorolással
sem beszélhetünk „bagatellekről” (annak ellenére, hogy zenetörténeti tény, hogy
a bagatellnek nevezett darabok aligha bagatellizálhatóak).
Hallgatva
a felvételt, észrevétlen múlik az idő, miközben a hallgató nem fárad, s
legfőképpen: nem unatkozik. Még azon is csak utóbb kezd elmélkedni, hogy már
megint túljárt az eszén a szerző, zenéjével önkéntes behódolásra késztetve. A titok
nem feladat, amely megoldásra vár, nem is rejtvény, amelynek megfejtése esetleg
kihívást jelent. Farkas Ferenc titka az a zeneiség, amely térbeli-időbeli
zeneirodalom ismereten alapul, melyből gazdag szókincse származik. Hogy mikor
mit használ ebből a fantasztikus készletből, az a mondandó függvénye – és még inkább
a stílusé, amely korántsem csupán zenei értelemben értendő.
A
felvétel hallgatásakor felelevenedik egyik utolsó találkozásunk, amikor a
zeneszerző huncut mosollyal jegyezte meg: „nem szeretnek engem a zenetudósok”.
A muzikológusokra gondolt, akiknek igencsak feladta a
leckét életművével. Aligha lenne áttekinthető műjegyzéke fiának – a szintén
muzsikus Farkas Andrásnak – elkötelezett közreműködése nélkül. Mert Farkas
Ferenc nemcsak hogy úgy élt együtt darabjaival, hogy bármikor-bármelyiket
áthangszerelve, akár a tételek átcsoportosításával, új verziót hozott belőlük
létre, hanem ráadásul nem is fordított akkurátus figyelmet arra, hogy datálja a
munkáit. Gyakran csak a bemutatók jelentenek segítséget a kompozíciók időbeli
behatárolásához, máskor pedig az inspiráló alkalom ad támpontot.
Az „all round” zeneszerzőnek minden
bizonnyal lehettek kedvenc apparátusai – de tény, hogy amikor konkrét előadói
együttesben gondolkozott, nem foglalkoztatták más instrumentális lehetőségek.
Nem szándékozott zenekarnyi mondandót belepréselni kisapparátusú darabokba,
másrészt viszont az sem tartozott elsőleges céljai közé, hogy rendszeresen
„magas labdát” adjon a játékosoknak. Éppen ezért „jön át” gyakran a játéköröm
az interpretációkban, éreztetve, hogy az arany középút a terepe a szerzőnek,
amikor az igényes mondandót sem csupán kevesek által megvalósítható formába
önti. Érthető ez a zene akkor is, ha műhelytitkai közül nem egy rejtve marad, s
csupán a partitúrát vagy a szólamkottát alapos analízisnek alávető vesz észre
belőlük valamennyit (persze jó, ha az előadó minél több strukturális
összefüggést felfedez – ily módon értőbben tudja közvetíteni a darabokat).
A fuvola
tehát főszereplő ebben az összeállításban. Ugyanakkor, ez a központi helyzet
rendkívül változatos szituációkat eredményez, hiszen a különböző apparátusokban
más-más helyzetet foglal el a partnerekhez képest. Halljuk szólistaként (33 Battute per Angelica),
hagyományosnak tekinthető fuvola-zongora apparátusban (a Szonatinában
partnerként, az altfuvolára és zongorára komponált Meditazionéban
differenciáltabb erőviszony-rendszerben), énekhang kísérőjeként egymagában (Tibicium), vagy vegyes hangszer összeállítású
kamaraegyüttesben (fuvola, brácsa és cselló). Dalol a fuvola, amikor
vonóskísérettel magyar népdalokat játszat vele a szerző, és nagyon gyakori,
hogy hatásosan közreműködik tánc-karakterek megjelenítésében.
Tíz
partnere van Adorján Andrásnak e műsor megszólaltatásakor, akik mindnyájan
igényes kamaramuzsikusoknak bizonyulnak. Némelyikük e hangzó összkiadás egy
vagy több korábbi felvételében is közreműködött, de az alkalmi partnerek is
odaadóan játsszák Farkas Ferenc darabjait.
Dicsérhetjük
Szabóki Tünde remek német nyelvű énekét (többez, mint
érthető szövegmondás – az értő tolmácsolás mintapéldája), érzékeny
kamaramuzsikusként Szokolay Balázst, a vonósokat (Ábrahám Márta, Stuller Gyula – hegedű, Bársony Péter – brácsa, Perényi
Miklós – gordonka), a fuvósokat (Rozmán Lajos –
klarinét, Horváth Andrea – fagott, Kovács Gergely – kürt), és a gitáros Csáki
Andrást.
A
kísérőfüzetben német és angol nyelven szerepel a dalok szövege, ám a nemzetközi
terjesztésben legalább annyira fontos, hogy valamennyi közreműködőről tartalmaz
(angolul) szakmai információkat.
Ami a
hallgató szempontjából talán a legfontosabb információ: olyan muzsikát
tartalmaz, amelyet érdemes gyakran újrahallgatni. Vagyis – habár ez nem a
reklám helye – érdemes saját példánnyal rendelkezni belőle!
Fittler Katalin