PROF.
EMERITUS DR. GYULAI ÁKOS KÖLTEMÉNYEIBŐL
„Megszólal a lant”
A LANTOM
Pengjen a lantom dicsérni az Életet,
Várom, megszólaljon hallgatag szeretet.
Csendben remegjenek a lantnak húrjai,
Álomból felkelve tudjanak szólani.
Ismerik a kottát, mit századok véstek,
Szívemben van írva, hangok csendben élnek.
Megszólalnak húrok, ha egy sóhajt kapnak,
Lelkem parancsáig türelemmel vannak.
Pengetem a lantom, zenélnek a húrok
Zene csodájára sírdogálni tudok.
Örömkönnyek peregnek arcomon végig,
Hallgatom a zenét, eljutott a szívig.
Így álmodja zenét mind, aki szerezte,
Szüli a hangokat örömében lelke.
Megszületett zene a szépet hordozza,
Szépség erejével örömet fokozza.
Felszáll ez a zene egészen az égig,
Minden csodás zenét angyalok kísérik.
Angyalok viszik azt messzi országba,
Viszik a muzsikát távol Mennyországba.
Miskolc, 2019.02.12.
„A dal álmot hoz nekem”
A KERTI FÁK ALATT
Egyedül sétálok a kerti fák alatt,
egy kis rigó dalolgat ott nekem,
kedvesen figyeli álmodozásomat,
csendben hallgatom őt az árnyas fák alatt.
Daloló hangja megidézi Kedvesem,
álmot hoz zenéje a messzi világból,
a dal elringat engem mindig kegyesen,
hogy újra megtaláljam drága Kedvesem.
A lelkem szeret a zenére álmodni,
a madárdal hozza neki a szendergést,
dal szárnyain álomvilágba repülni,
ott tudjon zenétől csodáról álmodni.
Vágyódom a Kedvesem hangját hallani,
csak az álomból ne ébredjek fel,
mert kedves hangját az
álom fogja hozni,
daloló madártól szeretném hallani.
Szerelmes énekhang, mely keresi párját,
lelkemnek a vágyát újra feléleszti,
ölelni szeretné kedves madárkáját,
kábultan álomtól nem leli a párját.
A madárka ekkor hirtelen elröppen,
az éneket magával viszi tovább,
szerte foszlik a dal varázsa odalenn,
lelkemből az álom hirtelen elröppen.
Hiába szólt a dal, szép volt, de csak álom,
a dal szépségét továbbra is csodálom,
csoda országának varázslatát várom,
hallgatni muzsikát, mert az volt szép álom.
Miskolc,
2017. 09. 13.
„Merengés a múltról”
A TÓ PARTJÁN
Ülök a tó partján, merengek a csendben,
Keresem a múltat távol, végtelenben.
Nézegetem vizet, ahogyan hullámzik,
Hívogatom múltat, mégis távolodik.
Kapaszkodna hozzám sok erős karjával,
De sodorja az idő, viszi el magával.
Sírdogál a múlt, mert semmit sem tehet,
Erősek hullámok, mik fodrozzák a vizet.
Tehetetlen vagyok, nem bírok idővel,
Elragadja múltam hatalmas erővel.
Megtörni a múltat nem sikerül neki,
Múltnak emlékeit tőlem nem veheti.
Szívembe bezárva maradnak emlékek,
Múltnak emlékei a gyönyörű képek.
Ameddig én élek, mind velem maradnak,
Múltnak darabkái soha meg nem halnak.
Az emlékek őrzik múltnak minden percét,
Dobogja a szívem szeretet emlékét.
Majd magammal viszem az égi országba,
Elszámolni, talán nem éltem hiába?
Miskolc, 2019. 01.24.