Hidas Frigyes zeneszerző portréja visszaemlékezések alapján I-III. rész

Hidas Frigyes (1928-2007) (Főnix-Sarok

)

https://www.youtube.com/watch?v=o0hnJKdvrlA (8:36)

https://www.youtube.com/watch?v=FqotG13Mly8&t=13s (8:58)

https://www.youtube.com/watch?v=aFgtKOSruMQ&t=388s (9:01)

Közreműködik: Amigó Péter, Bieliczkyné Buzás Éva*, dr. Csikóta József, Dohos László, dr. Marosi László, Hajas Béla, Horváth Ádám, dr. Hőna Gusztáv, dr. Szabó Ferenc dr. Sári József

A film alkotói:

Lovas Hajni - operatőr, vágó és rendező (www.LovasFilm.com)

Továbbá: Buda János, Lukács B. Ottó és Pethő Attila

*Bieliczkyné Buzás Éva a Hidas Frigyesről szóló emlékfilm készítésekor elmondott alábbi gondolatai terjedelmi okok miatt csak ily módon ismerhetők meg:

Bieliczkyné Buzás Éva

Hidas Frigyes zeneszerzőről

(1928. május 25. Budapest - 2007. március 7. Budapest)

1974-ben költöztünk Debrecenből Budapestre. Férjem újságíró volt, én pedig a Magyar Rádióban kezdtem dolgozni, ami eltartott 1974 – 2007-ig. Ehhez a 33 évhez sok emlék fűződik: hangversenyek, operaelőadások és személyes barátságok, ismeretségek a kortárs zeneszerzőkkel. Az akkor összegyűjtött dokumentumok feldolgozása évtizedeket vett igénybe, és még ma is tart.

1992-ben bíztak meg a Rádióban a Zenei Lektorátus ügyeinek intézésével. Én voltam az „összekötő” a három lektor és a zeneszerzők között. A Zeneszerzők beadták legújabb műveik kottáját, azt én körbeadtam a lektoroknak. Ők véleményt írtak róla, majd közösen döntötték el, hogy ajánlják-e a művet rádiós felvételre, vagy nem. A válaszokat pedig én írtam meg a komponistáknak. Így szinte mindenkit megismertem, tudtam, kinek milyen műve szerepel a Rádióban, és mi a vélemény róla.

Hidas Frigyes egyike volt a legtöbbet alkotó zeneszerzőknek. A Zeneakadémia elvégzése után 1951-től kezdve karmesterként is dolgozott fővárosi színházakban, a Nemzeti Színházban és a Fővárosi Operettszínházban pedig zenei igazgató volt. E mellett a Rádiózenekarban is gyakran alkalmazták zongoristaként. Az évtizedek távolából most csak három művét emelem ki.

Gyászzene (Requiem egy hadseregért) (1974)

1974. október 16-án a Budapesti Művészeti Hetek alkalmával hangzott el a Rádióban Hidas Frigyes Gyászzene c. műve, Palcsó Sándor, Miller Lajos, Sólyom-Nagy Sándor, valamint a Rádió ének- és zenekara előadásában. A karmester pedig – mint a legtöbb magyar mű bemutatásakor – Lehel György volt.

1974-ben nagy elhatározottság kellett ahhoz, hogy valaki történelmünk gyászos korszakára, azaz a doni 2. magyar hadsereg pusztulására emlékezzék. Az előző évben, – a tragikus esemény 30 éves évfordulóján jelent meg Nemeskürty István Requiem egy hadseregért című könyve. A történész feldolgozta az 1943. januárban történt szörnyűségeket. Az oroszországi Don kanyarban 200 ezer magyar katona harcolt 35 fokos hidegben, hiányos öltözékben, megfelelő táplálkozás nélkül, rossz felszereléssel. Két hét alatt a 2. magyar hadseregből mintegy 150 ezren meghaltak, megfagytak, megsebesültek, fogságba estek. Mindez egy értelmetlen háború miatt történt.

Hidas Frigyes az öt tételes mű három tételének szövegét Nemeskürty István könyvének felhasználásával állította össze. Míg a darab nyitó- és záró kórusa latin nyelven szólal meg.

Lehel György karmester vállalta a darab felvételét a Rádióban, amelyre később így emlékezett: „A doni hadsereg tragédiájáról beszélni nem volt szokás, még 1974-ben sem, sőt, requiemet írni, zenében elsiratni őket – ez inkább tiltott dolognak számított. Hidas Frigyes azonban volt olyan bátor, vagy megszállott, vagy elhivatott, hogy írt egy kantátát az elpusztult magyar hadsereg emlékére. A Rádióban csak az éjszakai órákban engedték bemutatni a hangfelvételt.”

CÉDRUS – balett (1975)

1975. március 28-án a budapesti Operaházban mutatták be a Cédrus című balettet. Csontváry Kosztka Tivadar festőművész életét Seregi László koreográfiájával állították színpadra. A Cédrus című festmény talán a leghíresebb Csontváry-mű. A csodálatos megjelenítést Hidas Frigyes zeneszerző ihletett kompozíciója egészítette ki. Az óriási színházi rutinnal rendelkező Hidas annak a kornak dallamait dolgozta fel, amelyben a festőművész alkotott. Azaz: a századforduló éveinek, főként első évtizedének dallamait, ritmusait, hangzásvilágát szőtte bele a partitúrába.

Egy alkalommal megkérdeztem, hogy emlékszik-e a bemutató est hangulatára?

Így válaszolt: „Igen, jól emlékszem rá. Azon a premieren véletlenül egy páholyban voltunk Lehel György karmesterrel. Én szándékosan hátrahúzódtam, hiszen a próbák alatt már sokszor láttam a művet. Gyuri pedig előttem ült. Amikor az Adagio tételre került sor, ő hátrahajolt és megszorította a kezem. Éreztem, hogy tetszik neki. Szavak nélkül is ki tudta fejezni a bíztatását és elismerését. Később szólt, hogy készítsek a balettből zenekari hangversenydarabot is. Amit aztán Adagio címen nagyon sokszor dirigált felvételen vagy hangversenyen itthon és külföldön egyaránt. Az Adagio története, karrierje tehát a Cédrus operaházi bemutatóján kezdődött azzal a kifejező kézszorítással.”

Budapestre költözésünk után az első nagy élményem éppen Hidas Frigyes e művének operaházi előadásához fűződött.

Hidas Frigyes az egyik legtermékenyebb zeneszerzőnk volt: komponált népszerű filmzenéket, televízió- és rádiójátékokhoz kísérőzenét, zenekari kompozíciókat, operákat, kantátákat, valamint számos fúvós darabot (szóló, kamara- és kisegyüttes számára). Majdnem mindegyik hangszer szerepelt a palettáján: fuvola, oboa, klarinét, fagott, kürt, trombita, harsona, hárfa, zongora, hegedű, brácsa. A versenyművek ajánlása rendszerint a hangszer virtuóz előadóművészének szólt.

Többek között erről kérdeztem a komponistát 1990. január 11-én. Íme a válasza:

„Valóban sok versenyművet írtam. Elhatározott életcélom az, hogy a partitúrát végig komponáljam, és minden hangszerre versenyművet írjak. Még hiányzik ugyan az orgona, a tuba, a nagybőgő, valamint az ütőhangszerek. Van, amiből már nem is lesz, mert nem érzek affinitást hozzá, hogy legyen. De van olyan hangszer, amelyikre már több mű is készült.”

Hárfaverseny

1981. április 15-én a Rádió éttermében együtt ebédeltem Maros Éva hárfaművésszel és édesanyjával, aki a Rádiózenekarban hegedűn játszott. Az esti hangversenyről beszélgettünk, amikor Hidas Frigyes Hárfaversenyét mutatták be. A szólót Éva játszotta. Még azt is megbeszéltük, hogy este milyen ruhát vegyen fel. Ha jól emlékszem, a fehér estélyi ruhát ajánlottuk.

A koncerten természetesen én is ott voltam. Székely András kritikájából idézek:

„Hidas Frigyes Hárfaversenyének bemutatóján azt kaptuk, amit vártunk: remekül megírt, a szólóhangszer testére szabott, jól meghangszerelt, arányos, formás és mindenekfelett: derűt keltő zeneművet. A Hárfaversenyt záró kettős vonalon 1979. november 1. dátum áll és az ajánlás Maros Évának szól. Az ősbemutató előadást tehát Maros Éva játszotta, avval az őszinte hittel, ami új művek tolmácsolására vállalkozó szólista elsőrendű kötelessége.”

Lehel György véleménye

1988. október 17-én Lehel György karmestert arra kértem, hogy mondja el véleményét azokról a zeneszerzőkről, akiknek műveit ő mutatta be a Rádiózenekar élén, illetve gyakran vezényelte azokat, itthon és külföldön. Egy részletet idézek a hosszú interjúból: „Hidas Frigyest nagyra becsülöm, mert ő az a fajta művész, aki ebben a hetenként változó világban, soha másra nem hallgatott, csak arra, ami belőle szólt. Nem rohant együtt a változó divattal. Hű volt önmagához, és ez az önmaga egy nagyon mély, lírai, gazdag lélek.”

Hidas Frigyest rádiós munkám közben ismertem meg. Meglátogattam az Attila u. 133. szám alatti lakásukban, készítettem vele interjút és figyelemmel kísértem zeneszerzői munkásságát mindvégig.

2007. március 7-én a Zenei Lektorátus megbeszélését tartottuk, amikor megjött a hír, hogy életének 79. évében meghalt. A három lektor: Lendvay Kamilló, Decsényi János, Sári József és én szomorúan emlegettük vele kapcsolatos emlékeinket, hogy milyen nagyszerű és sokoldalú zeneszerző, muzsikus volt. Képes volt együtt lenni barátaival jóban, rosszban. De akkor, és még hosszú évek multán is nagyon sajnáltuk, hogy elment.

Eeva Saarela

Az igazán értékes emberek története azonban folytatódik haláluk után is. Így történt Hidas Frigyessel is. 2013. május 25-én lett volna 85 éves. Érdekes módon erre egy finn zenetörténész Eeva Saarela hívta fel a figyelmemet. Meglepetésemre a Facebookon keresett meg. Kiderült róla, hogy Finnországban Hidas Frigyesről írja a szakdolgozatát és tőlem kért hozzá segítséget. Ennek örömmel tettem eleget, elküldtem neki a nálam fellelhető dokumentumokat. Évekig írogattunk egymásnak az internet segítségével, sőt egyszer meg is látogatott itt Hajdúszoboszlón, magyar férjével és kisfiával együtt.

A magyarországi kapcsolatáról ezt tudtam meg: „2003-ban Magyarországon töltött egy évet cserediákként és harsonán tanult a Debreceni Egyetem Konzervatóriumában. Ott hallotta először Hidas Frigyes Rapszódia (basszusharsonára és fúvószenekarra) című művét.

Majd Finnországban folytatta tanulmányait az ottani egyetem zenetudomány szakán. Szakdolgozatának címe Hidas Frigyes – A legutolsó magyar romantikus zeneszerző lett. Megkérdeztem, miért választotta ezt a témát? Ezt válaszolta:

„Az 1900-as évek második felére jellemző művekkel szemben, Hidas zenéje hagyományos és romantikus stílusú, de dallamaiban és a ritmus kezelésében felfedezhető jazz-ösztönzés is. Hidas nem csak az egyik legnépszerűbb magyar fúvószeneszerző, hanem nagyon sokoldalú muzsikus is volt: kiválóan játszott billentyűs hangszereken, főleg zongorán, valamint nagyon kedvelt karmester is volt. Zeneszerzőként Hidas mindig a saját stílusát követte. Igaz, hogy néha emiatt kritizálták is, de a közönség szívesen hallgatta az ő természetes, sőt, szórakoztató zenei nyelvezetét.”

Eeva Saarela valóban megírta a szakdolgozatát, de sajnos nem fordította le magyarra. Az interneten azonban megtalálható. Jó lenne, ha valaki lefordítaná, hogy azzal is gazdagodjon a Hidas Frigyesről alkotott véleményünk.

(Lovas Hajni operatőr és Lukács-Borbély Ottó kérésére elmondta: Bieliczkyné Buzás Éva 2018. augusztus 22-én)