LÁSZLÓ ZSUZSA ÍRÁSAIBÓL

I.

PALCSÓ SÁNDOR

Könyv Palcsó Sándorról

(Hírek, aktualitások)

Bensőséges ünnepség színhelye volt az érdi Szepes Gyula Művelődési Központ nagytermének közönsége. A Magyar Állami Operaház magánénekese, Liszt Ferenc díjas, érdemes és kiváló művésze, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjének és Középkeresztjének kitüntetettje PALCSÓ SÁNDOR életéről megjelent kiváló könyvbemutatója és kellemes kis koncertje volt a program.

Palcsó Sándor* nyolcvan esztendősen megírta élete és pályája történetét, a kötet Érd Megyei Jogú Város Oktatási és Művelődési Bizottságának támogatásával jelent meg. A könyv címe Kacsóh Pongrác: János vitéz c. daljátékából Kukorica Jancsi belépőjének első sorát idézi, hiszen ez a szerep végig kísérte a művész egész pályafutását.

Palcsó Sándor (MédiaKlikk)

A nyolc évtized meg sem látszott és szép tenorján sem hallatszott, amikor a kezdeti köszönő szavak után Kuncze Melinda zongora kíséretével a művész újra elénekelte Jancsi belépőjét. A szívből jövő és lelkes tapsok után Szóka Júlia, Deák Mihály énekművészek és Ötvös Csilla a Magyar Állami Operaház magánénekesnője egy-egy részletet idézett Kacsóh Pongrác mindenki által ismert és szeretett daljátékából. Egykori itthoni kolléganője, az azóta már világhírűvé vált mezzo-szoprán énekesnő Budai Lívia videó felvételen küldte el üdvözletét.

A zenei bevezetőt követően beszélgetés keretében ismerhette meg a közönség Palcsó Sándor életútját épp úgy, mint a könyvben. Gyermekkorát felelevenítve mély tisztelettel és szeretettel emlékezett szüleire, példaképére, református pap édesapjára. A diákélet hangulatos történeteit, majd a lassan felnőtté váló nagyfiú háborús emlékeit, a katonaévek eseményeit érintette a művész. A Honvéd Művészegyüttesben tanultak sokat segítették énekesi pályafutásában. A beszélgetés során említette a Kínában töltött három hónapos vendégszereplésüket.

A könyvben bőven olvashatunk erről, és sok és túl nagyméretű fotó illusztrálja ezt az életszakaszt. A kötet egyik kifogásolni való része a kínai világot mutató fotók sokasága. A művész pályafutásáról bővebb információt kaphatnánk, ha operaénekesi szerepeiből láthatnánk lényegesen több felvételt. (Egyébként ezeket a képeket az Operaház kiváló fotóművésze Mezey Béla készítette, és ezek a fotók nagyban hozzájárulnak az írott szöveg megerősítéséhez! Éppen ezért lett volna jó, ha ezekből sokkal több került volna a kötetbe.)

Palcsó Sándor rendkívül jó riportalany! Olyan színesen, érdekesen, kiválóan fogalmazva, gyönyörű magyar nyelven beszélt operaénekesi szerepeiről, a színpad varázsáról, az énekes pálya járulékos feladatairól, a jelmez, a maszk, a díszlet fontosságáról, hogy élvezet volt hallgatni.

Mély tisztelettel idézte fel a dalszínház fénykorának kiváló vezetőit, Nádasdy Kálmánt, Oláh Gusztávot, Márk Tivadart. Beszélt pályafutásának kiemelkedő eseményeiről, a kortárs művek bemutatásáról, az énekesi és színészi feladatok összehangolásáról.

A beszélgetés során sokszor elhangzott, hogy mennyire elismerték ezt a kettősséget, ami bizony nem sokak tudása. (Itt is találtam még hiányosságot a könyvben, ugyanis egyetlen egy korabeli kritikát nem idéztek a szerkesztők, pedig igazán kívánkozott volna a mondanivalókhoz! )

Ízlésesen és nem hangsúlyozva került szó a magánéletről, a nyugdíjas évekről.

Befejezésül régi televíziós koncertfelvétel vetítése szerzett igazi élményt a nézőknek-hallgatóknak. Ötvös Csillával énekelt duettet Palcsó Sándor jó pár évtizeddel ezelőtt, és a Vigadóban akkor megtartott előadás fináléja zárta az ünnepséget.

Szirmai:Táncos huszárok:duett.Ötvös Csila-Palcsó Sándor (2:06)

A színpadról lejövő művészt körbevették a jelenlévők és ő hűségesen dedikálta a szép kiállítású könyvét a lelkes rajongóknak.

(2011)

II.

SEREGI LÁSZLÓ

Seregi László a Fából faragott királyfi felújításakor, 1984 (Photo: Eifert János)

(Eifert János)

BÚCSÚ

Immár egy hete, hogy a Magyar Állami Operaház aulájában, majd a Farkasréti temetőben, több százan vettünk búcsút a magyar művészvilág egyik legkiválóbb, egyedülállóan zseniális koreográfusától, Seregi Lászlótól. Örömmel tölt el, hogy minden alkotásában sokszor gyönyörködhettem és megtiszteltetésnek érzem, hogy barátjának tartott. Sokszor készítettem vele interjút, számos próbáján jelen lehettem, közelről csodálhattam munka módszerét.

Életem egyik leghihetetlenebb történetét is neki köszönhetem. 1978-ban, jó tíz évvel a Magyar Állami Operaház balett-együttesének a Spartacus hatalmas sikerrel lezajlott baalbeki vendégszereplése után, engem is elvezetett jó sorsom Baalbekbe. Az egyedülálló történelmi múlt dokumentumait, a többi lelkes látogatóval együtt, én is szorgalmasam fényképeztem. Ám elfogyott a film a gépből. A romok között észrevettem egy alacsony, kis arab férfit, aki új filmtekercseket árult. Megkérdeztem tőle, van-e olyan, ami az én gépembe is jó? Igennel válaszolt. Örömmel vásároltam, ám amikor tovább akartam lépni, megkérdezte:

- Ön német?

- Nem, magyar vagyok! – válaszoltam.

A férfi szeme felcsillant és a következő mondattal lepett meg:

- Magyar? Akkor ismeri ugye Seregi Lászlót?

Közel-Keleten, számunkra a világ ismeretlen területén, a több ezer éves város feltárt romjai és a megmaradt oszlopai között, egy fotótekercseket áruló arab férfi a mi Seregi Lászlónk után érdeklődik! És pont engem vezetett a sors oda, engem, aki tényleg jól ismerte Seregi Lászlót. Alig hittem a fülemnek! Elképesztő volt, hogy az élet miket produkál! A párbeszédünk így folytatódott:

- Igen. Természetesen ismerem.

- Akkor kérem, mondja meg neki ha hazaér, hogy szeretettel üdvözlöm. Én már kétszer voltam Budapesten, hogy megnézzem a többi Seregi balettet is. Imádom! Rövidesen megint utazom Budapestre, de addig is üdvözlöm a nagyszerű művészt és az egész társulatot.

Meghatottan ígértem meg, hogy átadom az üdvözletet.

Amikor itthon az Opera büféjében összefutottam Seregi mesterrel, elmeséltem a baalbeki élményemet és átadtam az üdvözletet, ő így reagált:

- Köszönöm az üdvözletet. Egyébként tudom ki ez a drága, de „őrült” balett rajongóm. Képzelje, hogy a Spartacus bemutatót követő napon, amikor kijöttem a szállodából és indultam a Napisten temploma felé, az úton végig minden fán vagy oszlopon hatalmas táblákat láttam, mindegyikre az volt írva: „Seregi street”. Hát, ilyen az én megszállott rajongóm a világ másik végén.

Most, hogy elbúcsúztunk a huszadik század – Harangozó Gyula mellett – a másik legnagyobb koreográfusunktól, azon töprengtem, vajon tudja-e az ország, hogy kit vesztettünk? A táncművészet rajongói, az Operaház műsorainak látogatói tudják. Ám megdöbbenéssel konstatáltam, hogy a közszolgálati televízió esti híradójában meg sem említették, hogy több száz, a kultúrát becsülő magyar állampolgár és a szakma legkiválóbb képviselői, elkísérték végső útjára az Operaház örökös tagját, a Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művészt, a világ balett színpadainak, Európa, Amerika, Ausztrália elismert és sok-sok díjjal kitüntetett koreográfusát, a számtalan felejthetetlen alkotás színpadra álmodóját.

Ha már a tv híradó elfeledkezett róla, azért vajon előbb-utóbb lesz méltó emlékműsor a „királyi tévében” Seregi Lászlóról? Baalbekben biztosan siratja majd az arab árus és emléksorokat ír majd az utcai fákra.

(2012. június)

Seregi László (Jegy.hu)

EMLÉKEZÉS

Amikor, négy évvel ezelőtt, 80. születésnapja alkalmából – számtalan addig kapott kitüntetése mellé az EuroPAS Magyar Táncdíjat megkapta, az Operettszínház közönsége felállva, dübörgő tapssal köszöntötte korunk zseniális koreográfusát.

Seregi ott állt a színpadon, egyik kezében a gyönyörű díjjal, másik kezében a mikrofon és alig tudott megszólalni a meghatottságtól.

Ott ültem a nézőtéren én is. És nagyon sokan voltunk mindannyiszor, ahányszor Seregi Lászlót köszöntötték, vagy ahányszor balett-bemutatójára került sor. Az előadások után a táncosok között, minden alkalommal ott állt és fogadta az ünneplést a csodálatos koreográfiákért, a megrendítő művészi élményekért.

Idézzük fel az életrajz fontosabb állomásait. Kaán Zsuzsa írja Seregit bemutató kiváló könyvében: „Már majdnem húszéves (1949), amikor – grafikusi képzettsége ellenére, s minden táncos előképzettség nélkül mégis a táncot választja hivatásának. A Honvéd Együttes tagjaként Szabó Ivántól tanulja a néptáncot, s ugyanitt Nádasi Marcellától a klasszikus balettet. 1957-ben pedig – az operaházi társulat válságos megfogyatkozásának ’köszönhetően’ – az Operaházhoz szerződik, és egy évtizeden át operabetéteket komponál.

A Pécsi Balett létrejöttét követően (1960) a Magyar Állami Operaház balett-társulata, – bár őszinte szakmai érdeklődéssel –, ám mégiscsak évszázados hegemóniájának elvesztését élte meg. Ahhoz, hogy az együttes hírneve ismét, s tán soha nem tapasztalt fényességgel ragyogjon, épp Seregi ’érkezését’ kellett kivárniuk: a rendkívüli fiatal művészét, aki első önálló s mindjárt három-felvonásos balett-drámájával, a Spartacus-szal (Hacsaturján, 1968) máris korszakos művet alkotott.

A Spartacus ugyanis – példátlanul a magyar színpadi tánctörténetben –, máris összegezte mindazt, ami a koreográfus személyes szakmai pályafutásában, továbbá az Operaház addigi balett-életében igazán jelentős volt: a harangozói nemzeti balett-stílus hagyományait, a szovjet balett-drámák romantikus realizmusát és monumentalizmusát, valamint a magyar színpadi néptánc (katonatánc) stílusának őserejét és nemes pátoszát.”

Hálás vagyok a sorsnak, hogy végig kísérhettem Seregi László egész pályafutását. A kezdetektől csodáltam a „Spartacust”, a „Sylvia” bűbájos balett-persziflázsát, a Csontváry-nak emléket állító „Cédrus”-t, a „Változatok egy gyermekdalra” tüneményes tánc-szvitjét, majd a nagyszerű pálya koronájaként a Shakespeari drámairodalom három gyöngyszemét: a „Rómeó és Júlia” a „Szentivánéji álom” és „A makrancos Kata” remekműveket.

Hidas Frigyes-Seregi László: A cédrus 1976 (YouTube)

Seregi életművében, ezeken túl, előkelő helyet foglal el a musical. Ő volt az, aki a Madách Színház legsikeresebb előadásának koreográfusaként a „Macskák”-at színpadra vitte, s a darab a mai napig világszínvonalú előadásaira özönlik a közönség.

Számos alkalommal készítettem vele interjút, sokat beszélgettünk a világsikereiről. Idézném azokat a mondatait, amik a legtökéletesebben fejezik ki Seregi László életfelfogását: A gonoszság nem tud táncolni, a háborúkat nem mosolyogva csinálják. Álljatok ellen a gyűlöletnek, a Tánc gyógyír, a Tánc boldogság, a Tánc fiatalság, a Tánc az Élet! Én minden mozdulatomat e célért hoztam a világra.

És most elment a magyaroknak világhírnevet szerzett koreográfus, Ausztráliától Európán és Amerikán át elismerik és szeretik és elő is adják alkotásait, hiszen sok társulatnak ő maga tanította be műveit. Azonban számon tartják a budapesti előadásokat is és jönnek, ide utaznak, hogy láthassák őket. A Magyar Nemzeti Balett tagjai boldogok, hogy ismerhették, hogy előadhatták műveit. A magyar táncosok világában a huszadik század két zseniális koreográfusát Harangozó Gyulát és Seregi Lászlót, mint fényes és egyedülálló csillagokat tartják számon.

2012. május 24-én – a szokásokhoz hűen, a Kossuth-díjas, kiváló művészeket, az örökös tagokat – az Operaház aulájában ravatalozták fel Seregi Lászlót is, ott búcsúzott tőle a társulat, a magyar művészvilág és a balett-rajongók népes tábora.

Elképesztő és felháborító, hogy a közszolgálati televízió híradójától nem volt ott sem szerkesztő, sem operatőr, és ennek következtében az esti adásban egyetlen szóval, egyetlen snittel nem számoltak be a hazai kulturális élet egyik legnagyobb egyéniségének búcsúztatásáról.

Akiknek feladatuk lenne minden fontos eseményről beszámolni, azok nem végezték a kötelességüket. Arra gondolok, hogy ők már régen nem lesznek sehol, az archívum sem őrzi munkájukat, de Seregi Lászlóról még akkor is mindenki tudni fogja, hogy mit tett a magyar táncművészetért.

Egyik cikkemet így fejeztem be:

„Drága Művész Úr!

Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire hálás vagyok a munkásságáért, és – talán mondhatom –, a barátságáért. Engedje meg, hogy számos rajongója nevében magam is gratuláljak kitüntetéseihez! A jó Isten adjon Önnek még hosszú életet és jó egészséget!”

A hosszú élet megadatott neki, de az utolsó időben már egészsége bizony nem volt a régi. Itt hagyott bennünket, de művei élnek és minden alkalommal örömet és boldogságot jelentenek az előadóknak épp úgy, mint a közönségnek.

(2012. június)

_______________

László Zsuzsa Aranytollas újságíró-szerkesztő, műsorvezető, zenei író

Palcsó Sándor (Pécs, 1929. november 8.) operaénekes.

Seregi László (eredeti neve: Széplaki László) (Budapest, 1929. december 12. – Budapest, 2012. május 11.) Kossuth-díjas táncos, koreográfus, a 20. századi magyar balett történetének egyik legkiválóbb, külföldön is legelismertebb alkotója.