„A mi Kodályunk” - ismeretlen Kodály-kép - filmben bemutatva

Petrovics Eszter a dokumentum-trilógia első részéről és a koncertközvetítésekről

Humoros, nagyon nyitott és roppant tettre kész, határozott fiatalember portréja rajzolódik ki abból az új dokumentumfilmből, amelyet az érdeklődők először 2019. április 11-én láthattak, a Pesti Vigadóban. A szerkesztő-rendező, Petrovics Eszter ugyanis szeretett volna némileg eltávolodni a megszokott „az ország tanítója”-képtől, s úgy idézni fel Kodály Zoltán emlékét, hogy a mai fiatal generáció érdeklődését is felkeltse zeneéletünk máig meghatározó alakja iránt. Maga a másfélórás film sem az a kronológikus, narrációs alkotás, hiszen a nézők egy hangverseny részletei, Kodály első szerzői estjének előkészületein keresztül csöppenek bele a művész ifjú kori éveibe, s a próbákon a darabokról olyan fiatal muzsikusok cserélnek eszmét, mint Ránki Fülöp vagy Devich Gergely. Így a háromrészesre tervezett dokumentumfilm kapcsán a koncertközvetítések titkairól is beszélgettünk.

- Szinte keretbe foglalja a zene, a hangverseny-részleteket a filmet. Miért gondolkodott ilyen rendhagyó szerkezetben?

- Úgy vélem, ha bemutatjuk, hogy egy próbán milyen gondolatokat fogalmaznak meg fiatal zenészek Kodály kompozícióiról, mi hogyan hat rájuk a korai műveiből, s ha meg is mutatják ezeket a műveket kiváló előadásban, azzal a nézőkhöz is közelebb hozzák a zeneszerzőt. Nem akartam sematikus, pontosan időrendben haladó, minden momentumra kiterjedő filmet, inkább szerettem volna minél plasztikusabban megmutatni a fiatal Kodályt. El kell mondjam, az előkészítő munka során én magam is rácsodálkoztam arra, milyen remek humorú, tehetséges, hihetetlenül nyitott, remek fiatalember volt, aki kitartóan és hatalmas elszántsággal dolgozott a céljaiért. Sokkal zárkózottabbnak, tartózkodóbbnak gondoltam annál, mint amilyennek most a dokumentumokból, levelekből megismertem… Kiválóak az írásai, amelyek szintén tükrözik a derűjét, a játékosságát, no meg persze az elhivatottságát, a tettre készségét is. A dokumentumokból izgalmas, különleges karakter rajzolódik ki, miközben úgy vélem, ha ma Kodály nevét említjük, mindenki előtt csak az idős mester, a nemzet tanítójának a képe jelenik meg. Pedig izgalmas kérdés, hogy ma, több mint fél évszázaddal a halála után mit jelent a muzsikája, a zenében betöltött szerepe. Szerettem volna, ha a mai fiatalokhoz is közelebb tudjuk vinni a zeneszerzőt, ezért is dolgoztam ki egy, a szokványostól eltérő szerkezetet. A filmet keretbe foglalja első szerzői estje, közben pedig elmegyünk és felidézzük gyermek- és ifjúkora világát, gyűjtőútjait, így emeljük be a filmbe Galántát, Nagyszombatot, a Zobor vidéket, de természetesen egyetemi éveinek fontos, budapesti helyszínein is forgattunk.

- Mennyi idő alatt született meg A mi Kodályunk címet viselő alkotás?

- Másfél esztendei munkával. Annak idején Muhi András, a Focus Fox Stúdió producere vetette fel a Magyar Művészeti Akadémiának, érdemes volna Kodályról is filmet készíteni, hiszen nem túl sok ilyen alkotás létezik. Az MMA-val már évek óta dolgozom, rendszeresen készítek portréfilmeket, koncertfelvételeket, így erre az ötletre örömmel mondtak igent, már csak azért is, hiszen korábban született már egy Bartók-filmjük. S az elképzelések szerint ez egy háromrészes sorozat lesz, a most elkészült alkotás az első a sorban, amelynek során az 1910-es évekig jutunk el. Temérdek Kodály-szöveget használunk, valamint érdekes archív rádiós anyagokat, néhányat a Bónis Ferenc-féle, Így láttam Kodályt-sorozatból is. A gyerekkori helyszíneket road movie idézi, de elmentünk abba az Andrássy úti lakásba is – ami ma már ügyvédi iroda – ahol későbbi felesége, Gruberné Sándor Emma lakott. Kodály 1905-ben kezdte tanítani az asszonyt, s itt – éppen Emmának köszönhetően – ismerkedett meg Bartókkal. A filmbeli hangversenynek pedig ugyanúgy a Corinthia Hotel ad otthont, ahogy annak idején az első szerzői estnek, amelyen a fiatal Waldbauer – Kerpely Kvartett és Bartók Béla mutatták be a darabokat. Örülök, hogy most olyan kitűnő, ifjú muzsikusokat találtam, mint Ránki Fülöp, Devich Gergely vagy a Kruppa Kvartett.

- Így hangzik fel az I. vonósnégyes, a Szonáta gordonkára és zongorára vagy a Zongoramuzsika…

- Ha nem is a teljes hangverseny, de számos részlet helyet kapott a filmben, ahogy az is, ahogy a fiatalok próbálnak a koncertre, elmélyülnek egy szerzőben, töprengenek róla, felfedezik, s dialógusukon keresztül megismertetik a nézőkkel ezt a fiatal őstehetséget. A zene születésébe a próbák és az előadás mellett olyan műhelymunka is betekintést kínál, mint például egy tanítási óra a Zeneakadémián, amelyen Bretz Gábor énekli az Opus I-es dalciklust, s Dalos Anna ismerteti a műveket. Emellett persze ennek a korszaknak más darabjai is felhangzanak, rádió- vagy lemezfelvételekről. Nagyon fontosnak tartottam, hogy maguk a művek hassanak… S persze segítsenek abban, hogy a közönség jobban megismerje a fiatal Kodályt. Megjelennek a filmben a gyűjtések, az Emmával való kapcsolat, valamint a házasság is. Ahogy a barátsága Bartókkal, hiszen ezt az első szerzői estet is együtt találták ki. Bemutatjuk, milyen harcokat folytattak már ekkor, s mindez milyen ellenállást váltott ki… A filmből is pontosan kiderül, hogy már ebben az időszakban is milyen céltudatosan dolgoztak, és milyen tehetségesek voltak. Nagyon élvezetes volt számomra is, hogy ebben a zenei világban elmerülhettem, hogy ilyen mélyen tanulmányozhattam egy szerzőt.

- Hogyan indult a pályája, amelyen ilyen fontos szerepet kap a zene?

- Gyerekként én is tanultam zenét, zongoráztam, de aztán az ELTE Tanárképzőjét választottam, s ének-zene-karvezetés szakon végeztem el. Majd következett a Színművészeti Egyetem színházelméleti szaka Gabnai Katalin és Lengyel György vezetésével, aztán a tv-rendező-szerkesztői szak, ahol Rangos Katalin, Horváth Ádám, Bíró Miklós voltak a tanáraim. S már rendezői pályám kezdetén sok zenei tematikájú művön dolgozhattam, és persze a koncertközvetítések között rengeteg Kodály-mű is akadt. De mégis, ez a mostani film számomra is jelentős mérföldkő. Komoly stábbal dolgoztunk, szinte mozifilm színvonalon, több kamerával. Szakértőként még Ittzés Mihállyal kezdhettem neki a munkának, s Dalos Anna szakértelmére is mindig számíthattam, akinek segítségével összeállítottam a kodályi szövegeket, amelyeket Kaszás Gergő keltett életre. Operatőrként nagyon régóta dolgozom Sibalin Györggyel, mellette Lovasi Zoltán vett részt a kétkamerás felvételekben. Mindenképpen ki kell emelnem az egyik legfontosabb alkotótársamat, Kun Balázs vágót, akivel közel fél éven keresztül sok-sok órát töltöttünk el, hogy a film elnyerje végső formáját. A produceri teendőket pedig Muhi András látta el. Jó élményt jelentett, hogy mindenki olyan lelkesen és szeretettel dolgozott ezen az alkotáson, ami megsokszorozta az energiákat. Bízom benne, hogy meglesz az eredménye.

- Az elkészült filmet először az MMA díszvetítésén láthatják az érdeklődők, április 11-én. Mi lesz a folytatás?

- Az elképzelések szerint fesztiválokon is bemutatják majd, az MMA nemzetközi forgalmazást is szeretne, s persze, majd televízióban is láthatják a nézők. Mi pedig tervezzük a folytatást. A következő epizód fókuszában a '20-as évek elementáris erejű remekműve, a Psalmus Hungaricus állna, s az már az idősebb, érettebb művészt mutatná meg, azt a Kodály-képet, ami már ismerősebb lehet mindenkinek. No meg a Tanácsköztársaság utáni esztendőket, a zeneakadémiai meghurcoltatást… Persze, a most elkészült rész önmagában is nézhető, előkép az érett mesterhez, a már ismertebb Kodályhoz.

- Emellett a nagyszabású portré mellett más műfajokban is otthonosan mozog, sok mindennel foglalkozik.

- Igen, az MMA sorozatában most Tokody Ilona operaénekesnőről készítek portréfilmet. Szeretem ezt a munkát is, hiszen különleges feladat kiváló, aktív művészeket bemutatni. Emellett tavasszal több koncertfelvétel is lesz a Zeneakadémián, továbbá a Zuglói Filharmónia Pastorale-sorozatát is rögzítjük a Pesti Vigadóban. Tényleg változatos ez a pálya, amit nagyon élvezek.

- Ha már a hangversenyeket említi, hogyan lehet úgy megörökíteni a pillanat művészetét, hogy a képernyő előtt ülök is azt érezzék, részesei a koncertnek?

- Amikor az ember megtervezi a közvetítést, le kell ülni a kottával, hallgatni a zenét, és ütemről ütemre felsnittelni a művet, vagyis pontosan beírni a kottába, hogy mikor mit akarok megmutatni, mikor van közeli kép vagy tág kép, mikor fontos a karmester vagy éppen egy adott hangszer. Természetesen a zenei folyamatot kell alázattal követni, azt kell kitalálni és kivitelezni 6-8 kamera és egy nagy stáb segítségével, hogy mikor mit akarunk láttatni, mikor mire érdemes felhívni a figyelmet.

- Még nehezebb lehet egy operaközvetítés…

- Teljesen más. Az operafelvétel sokkal közelebb áll hozzám, mert egy színpadi eseményt, történést, szituációt kell megmutatni. Sokszor nincs kifejezőbb egy emberi arcnál. Izgalmas követni a gesztusokat, a finom rezdüléseket, azokat, amelyeket egy színházi közönség a távolság miatt nem láthat. Ezért nagyon felemelő, amikor egy szép előadásban, remek énekesek, színészek vannak, mert szinte megsokszorozzák az élményt.

- Egy jó felvétellel néha jobbá is lehet tenni egy produkciót.

- Igen, van, ami a képernyőn keresztül jobban él, látványosabb, mint a valóságban. Persze, az is előfordul, hogy sokat küzdünk, és mégsem tudjuk visszaadni a helyszínen keltett hatást. De az nagy adomány, hogy a technika segítségével lehetőségünk van olyan momentumokat is megmutatni, amelyeket nem biztos, hogy a publikum észre venne, s hogy megörökítjük, évek múlva is nézhetővé tesszük az ‘itt és most’-ot. Arról nem is beszélve, hogy így sokkal többen láthatják, hallhatják, mint ahányan az adott esten a nézőtéren ülnek. De akár hangversenyről, akár színpadi produkcióról legyen szó, mindig lényeges, hogy megfelelő alázattal viszonyuljon az ember a zenéhez. Ne az látszódjon a felvételen, hogy a rendező minden áron a mű és a befogadó közé akar tolakodni. Rám van bízva, hogy mit mutatok meg, de mindig az a cél, hogy akárcsak az előadó, a saját eszközeimmel én is a szerző szándékát tolmácsoljam.

Réfi Zsuzsanna