Tari Lujza: Kodály Zoltán Bars megyei népzenegyűjtései

(Argumentum, Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet)

2017 kettős kerekszámú évfordulója (Kodály Zoltán születésének 135., halálának 50.) hívta életre ezt a kötetet, amelyet 2018-ban kaptak kézhez az érdeklődők. Elsősorban muzsikusok – de mindenképp olyanok, akik nem tartoznak a zenei analfabéták közé, tehát rendelkeznek a zenei olvasás megszerzett tudásával. Merthogy a könyvben viszonylag kevés a tényleges olvasnivaló – énekelnivaló viszont annál több van benne. S voltaképp akkor éri el igazi célját Tari Lujza tudományos igényű munkája, ha nem csupán a Bevezetés, a Kodály eszméje: „az élet minden jelenségét magába foglaló, egységes kultúra.” című fejezet, ennek angol nyelvű verziója (mechanikus fordításnál sokkal lényegre törőbb, a külföldieket érdemben tájékoztató jellegű ez a fejezet, Németh G. István fordításában), valamint a Dallamanyag, támlapanyag című, immár „A gyűjtemény”-re vonatkozó informatív fejezet talál olvasókra.

A 39. oldaltól a 281. oldalig terjed a 238 tételből álló dallamtár, azt követően Irodalomjegyzék található (ahol beazonosíthatóak a hivatkozó lábjegyzetek), majd informatív mutatók sorjáznak. A helységnévmutatóban megtaláljuk a jelenleg Szlovákiában található falvak szlovák nevét (itt kell szembesülnünk azzal, hogy az egykori Mohi, szlovák nevén Mochovce, napjainkban már nem létezik, helyén 1982-ben atomerőmű épült – sovány vigasz, hogy az erőmű tövében meghagyták a templomot, amelyet az egykori lakók 2009-ben felújítottak). A dalszövegmutatóban plasztikusan kitűnnek a változatok (az azonos szövegkezdetű daloknál valamennyi gyűjtési hely szerepel, így a dallamtárban távolra kerülő variánsok könnyen összevethetőek – és további variánsokra történő utalások találhatóak az egyes daloknál, amikor ugyanaz a dallam eltérő szöveggel szerepel), a füttyszót rögzítő két dallamnál „szövegkezdet”-ként a funkcióra utaló címmel (Seprűtánc, Szalmatánc), míg a hangszeres tételek (Kanásztülök, trombita) funkció-meghatározása jogosan nem kapott helyet e felsorolásban. A zenei szempontú kadenciamutató azért tanulságos, mert könnyen áttekinthetően szemlélteti, mely szerkezeti felépítés-típusok a leggyakoribbak. A hangszeres gyűjtések kivétel nélkül Mohiból valók (innen származik a gyűjtemény anyagának mintegy kétharmada - 146 tétel). A kötetet névmutató, és sorszámmutató zárja.

Tari Lujza bevezető tanulmánya értékes és tanulságos olvasmány, amely szép számmal tartalmaz olyan idézeteket is Kodálytól, amelyek felett gyűjteményes kiadásokban könnyen átsiklana a tekintet, így viszont – kiváltképp a többször, több helyütt hasonlóképp megfogalmazott, azonos lényeget hangsúlyozó állítások – elgondolkozásra késztetőek.

A példatár értékét növeli, hogy több tám lap facsimiléje is szerepel benne – így a kutatómunkától távol nevelkedő, kottát leginkább nyomtatványokból olvasó fogalmat kaphat arról, hogy milyen munkát jelent a kéziratos anyagokkal való foglalkozás.

A népdalok kottaképét tekintve, örvendezhet az érdeklődő: nem kényszerül arra, hogy pusztán a precíz lejegyzésből adódó bonyolult kottából kelljen rekonstruálnia a hangzást, hiszen a népzenei gyűjtésekből nem kevés, ami hangzó anyagként is hozzáférhető. Ilyen meggondolásból tájékoztató funkciót is betölt ez a könyv, hiszen támpontokat ad az érdeklődőnek, hogy hozzáférjen az elérhető hallgatnivalóhoz. Kodály annakidején a helyszíni élményszerzést tartotta megkülönböztetett jelentőségűnek – a változó idők folyamán napjaink emberének „házhoz jönnek” az élményt adó autentikus felvételek. Azazhogy, megvan annak a lehetősége. Csupáncsak élni kell vele!

Fittler Katalin