DR. KÖVES PÉTER
ROBERT SCHUMANN, A ROMANTIKUS ZENESZERZŐ
Schumann - Symphony n°2 - Leonard Bernstein
(live recording) (41:17)
I. Sostenuto assai (00:00) - Allegro ma non troppo (03:41) II. Scherzo. Allegro vivace (12:26) III. Adagio espressivo (19:20) IV. Allegro molto vivace (32:46) Bavarian Radio Symphony Orchestra (Symphonieorchester des Bayerischen
Rundfunks), dir Leonard Bernstein (live recording 1983)
Vajon miféle konstellációnak köszönhető,
hogy a XIX. század elejének néhány évén belül sok zenei lángelme született?
Mendelssohn (1809), Chopin (1810), Schumann (1810), Erkel (1810), Liszt (1811),
Verdi (1813), Wagner (1813). Nehezen megválaszolható kérdés…
Orvosi szempontból a legtalányosabb és
legérdekesebb Robert Schumann életrajza. Zwickauban született 1810-ben, egy
könyvkereskedő fia volt, járt a lipcsei, heldelbergi egyetemre.
Szülői bíztatásra jogot tanult, de ez kevéssé elégítette ki. Inkább vonzották
a művészetek, különösen az irodalom és a zeneművészet iránt
érdeklődött. Zongoraművésznek indult, de előadóművészi
karrierjét kettétörte egy bizarr eset. Mégpedig meg akarta nyújtani az jobb
kezén a középső ujját egy szertelen kísérlettel, hogy virtuóz
zongorajátékát javítsa, és ezzel a drasztikus beavatkozással az inak
irreverzibilis károsodását okozta, melynek következtében előadói pályája
kerékbe tört. Van azonban egy másik teória is, mely szerint higany mérgezés
okozta perifériás neuritis következtében bénult meg az ujja. Ugyanis a fiatal
Schumann meglehetősen szertelen életet élt, és szifiliszt akvirált, amit
akkoriban higannyal kezeltek.
|
Így pályafutása középpontjába a zeneszerzés
tartozott. De ezen a fő elfoglaltságán kívül irodalmi tevékenységet is
folytatott, írt verseket, latinból fordított költeményeket, és Lipcsében
szerkesztette a Neue Zeitschrift für Musik című folyóiratot.
Jelentős szépirodalmi műveltségre tett szert. „Engem a kor
minden gondolata megihlet, csak nekem mindezt zenében kell kifejeznem”-
mondta. „A művészet legyen több mint játék, mint időtöltés! A
művész legyen egyensúlyban az élettel, különben tarthatatlan a helyzete”
– írta, az egyébként kiegyensúlyozatlan kedélyű Schumann. A
folyóiratában zenekritikákat írt, melyben 1831-ben felfedezte Chopin
zsenijét, és két évtizeddel később az ifjú Brahms-ot is.
|
|
Johannes Brahms & Robert Schumann (Planet Hugil)l |
Már kora ifjúságában megmutatkoztak
hangulat-ingadozásai. Fivére halálakor súlyos depresszióba esett, mely több
volt, mint gyász-reakció. Minden valószínűség szerint mániás-depresszióban
szenvedett. Ez családi „örökség” volt. Mint Czeizel Endre: Sors és Tehetség
című könyvében leírta, hogy mindkét szülője mániás-depressziós
betegségben szenvedett. A családban ketten öngyilkosságban haltak meg, Schumann
egyik fia is 30 évet töltött elmegyógyintézetben. Ő maga is már 23 éves
korában öngyilkossági kísérletet követett el, majd élete alkonyán, 1854-ben
Düsseldorfnál beugrott a Rajnába, de megmentették. Kedélybetegségét jól tükrözi,
hogy alkotói tevékenységében voltak rendkívül aktív időszakok, és voltak
periódusok, amikor nem tudott alkotni. A bifázisos elmebaj mániás fázisában,
pl. 1840-ben és 1849-ben rendkívül sok művet alkotott, míg a lehangoltság
időszakaiban alig jött létre szerzemény.
Robert Schumann és Clara (rtbf.be)
Schumann életrajzában figyelemreméltó romantikus
történet a leendő feleségéért folytatott hat éven keresztül tartott
kitartó küzdelme a leendő apósával, aki egyben a zongoratanára volt. Wieck
Frigyes kiváló zenemester volt, akinek kislánya Róberttel történő
megismerkedésükkor még csak kilenc éves volt, de bámulatos zenei képességével
elkápráztatta Róbertet. Majd az évek múlásával rajongó szerelem hálózta be
őket, ám a rideg papa hallani sem akart a fiatalok egybekeléséről.
Klára 13 éves kora óta Európa egyik legünnepeltebb zongoraművésze volt.
Wieck papa látta, hogy Róbert rendkívüli képességű zenei tehetség, és nagy
karrier előtt áll, ám ezt nem tartotta elegendőnek ahhoz, hogy
sikeres lányát hozzáadja egy bizonytalan reményekkel bíró romantikus
fantasztához. Róbert bizonytani akart, és remekműveket alkotott, cikkeket
írt a folyóiratába, doktorátust szerzett. Schumann borzasztóan rosszul viselte
lelkileg az apa ellenállását (erről a romantikus kapcsolatról film is
készült Róbert és Klára címmel). Végül apai hozzájárulás nélkül
egybekeltek 1840-ben. Ekkor a feldühödött apa (após) küldött egy levelet,
melyben leszögezi: 1. Az ifjú pár nem lakhat Szászországban. 2. Klára
zongoraművészi pályája során keresett 700 tallért zálogként lefoglalja,
csupán 4 és ˝ %-t kap meg belőle. 3. Schumann jövedelmét bíróságon kell
bizonyítania. 4. Schumann semmiféle kapcsolatot nem tarthat a Wieck családdal.
5.Klára nem tarthat jogot apai örökségre.
Klára áldozatkész feleségnek és pompás
művésztársnak bizonyult. Évekkel később aztán az apa belátta, hogy
hibázott, és békülékeny hangú levélben áldását adta a frigyre.
Clara és Robert Schumann, 1850 (The New York Times)
A titokban történt esküvő után boldog évek
következtek. 1843-ban a Lipcsei konzervatórium tanárává nevezték ki, és a
fiatal pár koncert turnét tett Európa jelentős hangversenytermeiben. Még
az orosz cárnál is óriási ünneplésben volt részük. Meg kell jegyezni az ováció
általában Klárának szólt. Az előadóművésznek látványosabb volt
sikere, mint a háttérben meghúzódó, befelé-forduló, szűkszavú
komponistának.
Már ifjúkorától kezdve Róbertnek voltak hallucinációi
(schizoid tünetek). Írásaiba is belevette Eusebiót, aki a forrongó,
álmodozó Schumannt reprezentálta, és másfelől Florestant, aki a bölcs
egyensúlyra törekvő személyiség volt. Volt még egy harmadik látomása: Raro
mester. Az ő hatásukra alakult ki a fantasztikus Dávid-szövetség, mely
harcra kel a filiszteusok, azaz a filiszterek ellen.. Ez a rögszeme
végigkísérte Schumannt egész életén, hol mint ábránd, hol mint lidércnyomás,
máskor boldogító menedék (Szabolcsi Bence).
A bifázisos kedélybetegség depressziós
stádiumában már fel kellett hagynia irodalmi, folyóirat szerkesztői
tevékenységével. Sőt, olykor a zenehallgatás kínzó szubjektív
kellemetlenséget okozott neki (mintha késsel hasítanánk idegeimet).
Mikor értesült az általa nagyon nagyra becsült Schubert haláláról, azt írta: Schubert
nevét csak éjszaka, a természetben a csillagos ég alatt, madarak éneke közben,
és csak suttogva szabad kiejteni.
Itt meg kell jegyezni, hogy a zenei világ óriási hálával kell, hogy
adózzék Schumannak azért a tevékenységéért, amit Schubert posztumusz
műveinek felkutatásáért tett. Schubert fivérétől kért engedélyt, hogy
kutathasson a hagyatékban, és így bukkant rá a mennyei hosszúságú nagy
C-dúr szimfóniájára egyéb művekkel együtt, melyek Schubert életében nem
kerültek előadásra, és nyomtatásra. Valamint Schumann és Mendelssohn közös
buzgólkodásának köszönhető, hogy 100 évvel J. S. Bach Máté passiójának
első előadása után Mendelssohn vezényletével ismét előadták ezt
a kolosszális remekművet.
A mániás periódusok egyre rövidebbek lettek,
ámbár ezek alatt csodálatos remekművekkel ajándékozta meg az utókort.
Megemlítendő az Asszonyszerelem-asszonysors című dalciklus, a
hegedűverseny, a gordonkaverseny, az utolsó két szimfónia. Elmebetegsége
oly mértékben elhatalmasodott, hogy önmaga beleegyezésével egy Bonn melletti
elmegyógyintézetbe került, ahol még két évet vegetált. Nem érthető, hogy
miért tiltották meg, hogy odaadó művész-felesége a tébolydában látogassa.
Leveleket írtak, melyek között voltak olyanok, melyek nem utaltak
elmebetegségre. Egyik levelében leírta, hogy álmában megjelent Schubert (aki 26
éve halott volt). De az egészséges emberrel is előfordulhat, hogy álmában
találkozik, beszél elhunyt szeretteivel. Máskor azt írta, hogyha valakivel vele
van a Biblia, Shakespeare és Goethe művei, akkor mi másra lehet még
szüksége. Máskor álmatlanságra panaszkodott. Aztán enyhe stroke érte.
1856. július 23-án Schumann befejezte a földi
szenvedését. Történt boncolás is, mely alapján a diagnózis szifiliszes
eredetű paralízis progresszíva volt.
Összefoglalva Schumann betegségét: családi
terheltségből adódóan mániás-depresszós kedélybetegségben szenvedett kora
ifjúságától kezdve. Ezt színezték a különböző hallucinációk, majd
fiatalkorában szerzett vérbaj IV. stádiumnak tünetei, a paralízis progresszíva
okozta a halálát. Mindössze 46 évet élt.
Schumann igazi romantikus alkat volt, és
zenéjét is a romantikus századra jellemző jegyek szövik át. Körülötte
sűrüsödtek az árnyak, sőt sokszor teljesen besötétedett. Tragikus
sorsa körül ott settenkedett a téboly. Sokszor misztikus kapcsolatokat
keresett. Szólamai szövevényesek, ritmusa meglepően változatos. Harmóniái
a díszítő, árnyaló hangok között sokszor elvesznek. A zongora
stílusa csupa ideges kuszaság, csupa szeszélyes és laza színjátszás
csupa érzékeny kaleidoszkóp figura, nyugtalan polifónia, írja Szabolcsi
Bence. A romantika nem ismer békés megoldást, és harmonikus kiegyezést, a
romantika nem kaland, nem kirándulás, hanem végzet, melybe bele kell
halni, mert túl visz az élet határain, írta E. T. A. Hoffmann.
Elsősorban zongora poéta volt, de figyelemre méltóak a dalai, melyekben
újdonság a zongora szerepe. A zongora megkezdi és befejezi a gondolatot,
kimondja, amit az ének elmondani képtelen. Legismertebb műve talán az
A-moll zongoraversenye, de hegedűversenyt, gordonkaversenyt, és rengeteg
kamarazenei művet is komponált. Írt egy világi oratóriumot (Paradicsom és
Péri). Operájával, a Genovévával nem aratott sikert.
A róla kialakított kép nem volna teljes, ha
nem tudnánk a boldog szélcsendes időszakokról, amikor a „démonok” nyugton
hagyták. Ezekben a napsugaras időszakokban mosolygós, derűs,
álomszerű műveket alkot (Pillangók, Gyermekjelenetek,
Álmodozás).
Schumann - Träumerei,
"Kinderszenen" No. 7, Scenes from Childhood | Vladimir Horowitz (2:34)
Schumann Kinderszenen Traumerei (Álmodozás)
play Cziffra György
Czifframusical (3:00)
Clara Schumann, 1896 (Herbert Rose Barraud /1845 – kb. 1896 / felvétele)
Életét átívelte felesége iránti szenvedélye,
aki negyven évvel túlélte őt, 1896-ban halt meg. Jellemzi az iránta való
közmegbecsülést, hogy amikor Németországban még márka volt a fizető
eszköz, a 100 márkás bankjegyen Clara Wieck arcképe volt látható. Klára
haláláig ápolta zseniális férje emlékét.
|
|
A szerzőről
Főorvos, zenei író