„Kortalan” témák

Szerző Katalin INTERJÚJA Szőnyi Erzsébettel a Kodály-módszerről

Koccintás Szőnyi Erzsébet egészségére.
Az ünnepelt mellett Szőnyi László, Kollár Éva, Hartyányi Judit, Szerző Katalin, az interjú szerzője,
háttérben Nógrádi Péter és Nagy Márta (Bedő-Csongor László fotója 2017. május 10-én készült)

A Magyar Könyvtáros Egyesület Zenei Szervezete 1997-es kecskeméti nyári konferenciájának szünetében kérdeztük Szőnyi Erzsébet Professzor Asszonyt, a konferencia díszvendégét a közelmúlt sajtópolémiái után a magyar zenei nevelés aktuális kérdéseiről.

- Mennyire köthető csupán Kodály nevéhez a „Kodály-módszer”?

- Az alapelképzelés az összes forrással Kodálytól származik. Ha kronológikus rendben elolvassuk ugyanis az 1929-es Gyermekkarok cínű tanulmányt vagy 1937-ből a Bicinia Hungarica Utószót, majd 1941-ből az Énekeljünk tisztán Előszót, vagy 1945-47-ből az Ötfokú zene I. és II. füzetében megjelent Utószókat, megállapíthatjuk, hogy már 1929-től bennük van az egész Kodály-koncepció. 1929-től! Az persze már más kérdés, hogy tanítványai közül Kodály kit és hogyan irányított egy-egy részfeladat kidolgozására. 1943-tól Ádám Jenő Szó-Mi-füzetei vagy a Módszeres énektanítás a relatív szolmizáció alapján (1944) című munkája – anélkül, hogy Ádám Jenő érdemeit csökkenteni akarnánk – csak összefoglalása és gyakorlati alkalmazása Kodály elveinek. Ha valaki ma azzal érvel, hogy ez a módszer nem Kodályé, csak azt válaszolhatom: talán menjünk vissza Arezzói Guidóhoz.

Szőnyi Erzsébet

(Bedő-Csongor László fotója 2017. május 10-én készült)

- Hogy állunk ma a Kodály által 1947-ben meghirdetett Százéves tervvel? Igazuk van-e azoknak, akik 1997-ben Kodály zenei nevelési rendszerének csődjéről, a tömeges, hazai zenei anafabétizmus jelenségeiről hoznak riasztó beszámolókat?

- Azt azért nem merném mondani, hogy a hazai zenei analfabétizmus ténye megmaradt. Inkább csak azt mondanám, hogy ma más megfogalmazása van annak, hogy ki tekinthető zenei analfabétának és ki nem. Mert arra, aki ugyan nem ismeri a kottát, de szereti Beethoven szimfóniáit, senki sem mondja, hogy zenei analfabéta, mert voltaképpen tudja élvezni a zenét, csak nem tanulta meg azokat az elemeket, amelyek a zene mélyebb megértéséhez vezetnek. A Százéves tervvel kapcsolatban – melynél Kodály Zoltán véleményem szerint az 1868-as népiskolai törvényt tekintette kiindulópontnak, az az ahhoz viszonyított száz év, azaz 1968 tájékára tűzte ki, hogy minden magyar gyerek tudjon kottát olvasni – az a probléma, hogy szinte állandó átalakulásban van a magyar iskolarendszer. A középiskolák ma már nem négy, hanem hat vagy sok esetben nyolcosztályosok, és ez azt jelenti, hogy még hosszú ideig fog tartani, amíg olyan tanterveket lehet majd összeállítani, melyek minden bizonyossággal garantálják, hogy gyerekeink kellő zeneértéssel hagyják el az érettségi után a zeneiskolát. Szerintem egyébként az iskolán kívüli zenei neveléssel kell majd ezt a feladatot megoldani.

- Eléggé nyitott-e a magyar iskolarendszer, hogy a Kodály-módszer mellett másféle, alternatív zenei nevelési rendszereknek is helyet adjon?

- Természetesen mindig igyekszünk javítani, alakítani azon, amit csinálunk, de el kell mondanom, hogy az alternatív képzési rendszerekre sok időt szánnak ugyan, de a zeneirodalom módszeres megismeréséhez egyik sem vezet el. Orffnál például az instrumentárium a Schulwerktől elvisz egészen a Carmina buranáig, de kérdezem, hol marad akkor a Mozart-szimfónia; vagy Dalcroze mozdulatművészete elvezet egészen a magas szintű balettig, de hol marad a hangszeres zenetanulás nyitottsága. De beszélhetnénk a Ward-módszerről is, mely kizárólag a gregoriánra épül, de tanítás közben a zeneirodalom későbbi korszakai rejtve maradnak. Két életet nem tud egy gyerek élni, hiszen csak egyet él. Kodály koncepciójáról nem csak a hazai, hanem a külföldi kollégáknak is az a benyomása, tapasztalata, hogy az az óvodáskortól a felnőttkorig megnyitja az utat a zeneirodalom minden irányába.

-

Szőnyi Erzsébet műveinek egyik ihletett tolmácsolója, Nagy Márta zongoraművész-tanár

(Bedő-Csongor László fotója 2017. május 10-én készült)

- És nagyon eredményesen. A közelmúltban a Széchényi Könyvtár Zeneműtárában amerikai Kodály-kutatókkal beszélgettem, és ők csaknem irigykedve mondták, hogy boldog lehet az az ország, ahol a zenei neveléssel kapcsolatos kérdések országos napilapok hasábjain tűnnek fel, és ezek a kérdések élénk indulatokat keltenek.

- Ennek én is csak örülni tudok. De ehhez hozzáfűzném még egy holland kolléga megjegyzését, aki pár évvel ezelőtt azt mondta, hogy Hollandiában egyetlenegy olyan zenei színvonalú iskola sincs, mint amilyenből Magyarországon legalább harminc van. És ezt a számot ötezer magyar általános iskola kétszáz ének-zenei általános iskolájához kell viszonyítanunk!

- Nincs-e itt mégis valamiféle sajátos szakadék a külföldi megítélés és az itthoni közérzet között? Nem vagyunk-e azzal vádolhatók, hogy az elit iskolák tanárainak és növendékeinek a teljesítménye egyfajta zenei „Patyomkin-kultúra?”

- Engem különösen bosszantani szokott, ha elit iskolákról és Patyomkin-kultúráról beszélnek a Kodály-koncepció ellenzői. Ilyenkor eszembe jut az Esztergomi Nyári Egyetem, ahol minden évben százon felüli a résztvevők száma, és a Gyöngyösi Ének-zenei Általános Iskola tartja a bemutató órákat. A vezető tanárnő még csak nem is a pesti Zeneakadémián szerezte a diplomáját, hanem az Egri Tanárképző Főiskolán, és a gyerekekkel olyan kitűnően dolgozik, hogy bármelyik nagynevű intézményünknek a dicséretére válnék.

- Van itt egy kérdés, amely nyíltan vagy burkoltan többé-kevésbé mindig felbukkan Kodály pedagógiai módszerével kapcsolatosan, nevezetesen a népdalra épülő zenekultúra kérdése. Egy pécsi Jeunesse-táborban nyugati fiatalok szegezték szembe velünk: nem félünk-e attól, hogy a Kodály-módszernek ez az alapkoncepciója a „fasizálódás” veszélyét is magában hordozza?

- A „fasizálódás” kifejezést így expressis verbis még nem hallottam, de a nacionalizmust már annál inkább. Német kollégák valóban el szokták mondani, hogy ők azért nem helyezhetik a német népdalra a zeneoktatást, mert az a nácizmus emlékeit idézné fel. De ha zenetörténeti szempontból elemezzük a kérdést, a német népdalokat azért is nehéz beépíteni a tananyagba, mert a nagy német és osztrák zeneszerzők – Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert vagy Brahms – teljesen felszívták népdalhagyományukat a műzenébe. A magyar zenetörténetben ez a folyamat azonban csak a XX. század első évtizedeiben zajlott le. Nálunk a zenei anyanyelv elsajátítása azt jelenti, hogy vele együtt a növendék a zenei anyanyelv értékeit is a magáévá teszi. Nem idegennek fogja érezni a pentaton hangsort, hanem a sajátjának.

- Köszönöm a beszélgetést.