A Salzburgi Ünnepi Játékok Young Singers Projektjéről

 

 

Idén immár 12. alkalommal került megrendezésre Salzburgban az Ünnepi Játékok különleges vállalkozása, a Young Singers Projekt. A világ valamennyi részéből érkeznek a résztvevők, olyan ígéretes tehetségek, akik már korábban bizonyítottak, és méltóak arra, hogy a szakmai érdeklődés még erőteljesebb reflektorfényébe kerüljenek. Nemzetközi előéneklés során választják ki a résztvevőket, akikkel rangos énekművészek foglalkoznak, valamint keresett zongorakísérők.

 

Egy kis statisztika: 2008 óta 41 országból 157 énekes részesült ebben a kivételes lehetőségben. Idén 11 országból érkezett a 13 fiatal énekes és énekesnő: 2-2 fővel képviseltette magát Franciaország és Kanada, 1-1 tehetség pedig Angliából, Írországból, az USA-ból, Lengyelországból, Spanyolországból, Oroszországból, Ukrajnából, továbbá első alkalommal Mexikóból és Új-Zélandról. Figyelemre méltó a hangfajok megoszlása: a hagyományosan legnagyobb létszámú szopránokhoz felzárkóztak a mezzoszopránok (3-3 fő), úgy tűnik, az altok utánpótlása korántsem alakul reményteljesen, a férfiaknál 2-2 tenor és basszus mellett 1-1 kontratenor, bariton és basszbariton szerepelt.

 

Christa Ludwig volt a 2019. évi Young Singers Projekt egyik mestere

(Salzburg's Young Singers Get 'a Crash Course in Being a Professional')

 

 

A kiválasztottakkal idén Christa Ludwig, Anne Sofie von Otter, Malcolm Martineau és Helmut Deutsch foglalkozott – nyilvános mesterkurzusaikra hagyományosan az Egyetem nagy aulájában került sor (júl. 20, augusztus 4, 10, 18). Ezek a mintegy kétórás rendezvények ingyenesek, ám csak a számozott belépőkártyával rendelkezők részesülhetnek ilyen élményben (miként lenni szokott, az ingyenes kártyák által kínált lehetőség iránt nem mindenki érez felelősséget – a lelkiismeretesebbre leadja a felesleges második jegyet belépéskor, de előfordul, hogy valaki egyszerűen nem jön el, s így két személy belépését teszi lehetetlenné). A közönség mindig „vegyes”, szakmabeliek és helyi érdeklődők egyaránt helyet foglalnak a széksorokban. Akár német, akár angol nyelven folyik az oktatás, mindig van tolmács-duruzsolás, ami viszont (s ez lélektanilag teljesen indokolt) sokkal kevésbé zavaró, mint amikor pusztán „kaszinózás” folyik közben.

 

Helmut Deutsch Primephonic

play.primephonic.com

 

Az idei mesterkurzusok közül Helmut Deutschén voltam jelen, ami azért is tűnt kivételesnek, mert a korábbi években mindig énekmestereknél hospitáltam. Helmut Deutsch kétségkívül világviszonylatban is a legkeresettebb zongorakísérők közé tartozik (ráadásul, épp a közelmúltban jelent meg pályája emlékeiről egy kötete, „Gesang auf Händen tragen” címmel). A zongorakísérő, aki világhírességekkel hosszabb-rövidebb ideig állt munkakapcsolatban (12 évig volt Hermann Prey állandó kísérője például), ezúttal viszonylat rövid időt tölthetett különböző iskolázottságú fiatal énekesekkel. Legtöbbjükkel angolul kommunikált, de számára érezhetően nem voltak nyelvi akadályok. Hasonlóképp, egyforma értéssel bánt valamennyi hangfaj képviselőjével. Igaz, instrukciói elsősorban a szövegekkel voltak kapcsolatosak, a hangképzéstől a mondatok tagolásáig, felépítéséig.

 

Helmut Deutsch ezúttal hat énekessel foglalkozott, közülük a legfiatalabb a 24 éves spanyol Carmen Artazza (mezzoszoprán) volt, legidősebb pedig 28 évével Josh Lovell (kanadai tenor) és Benson Wilson (új-zélandi bariton).  Köztük foglalt helyet Tamara Bounazou és Sarah Shine (francia és ír szoprán), továbbá Joel Allison (kanadai basszbariton). Szakmai életrajzuk ismeretében egyszerre meglepő és megható, hogy egy ilyen szituációban (amikor is tanár-diák viszonyba kerülnek egy idősebb muzsikussal, ráadásul közönség előtt) mennyire képesek adni diák-önmagukat. Némelyikük már-már passzív hangi nyersanyagként várta a megformálást, míg mások tudálékos-egyetértő bólintással reagáltak az instrukciókra – amelyeknek azonban korántsem mindig tudtak megfelelni. Pedagógusok számára szívmelengető és egyúttal görcsoldó az ilyesmi; részben lehetőség van az önigazolásra („én is ezt szoktam mondani”), részben pedig kiderül, hogy még az egyszerűnek ható kérések sem teljesíthetőek azonnal. És néha már-már mókásan realizálódik a beidegzett figyelmetlenség, amikor a visszatérő szövegfordulat a későbbi előfordulások során ismételten hibásan kerül megformálásra (külön tesztelnivaló, hogy mikor veszi észre ezt az énekes).

 

Nem kell szakmabelinek lenni annak az élménynek a megéléséhez, ahogyan a quasi bemutatkozásként elénekelt dal (amelyet a hallgató szívesen értékel akár perfektnek is!) hogyan módosul, esetleg darabokra szétszedés után immár másként összerakva. És az is teljesen egyértelmű, hogy milyen mélységig érinti meg egy-egy foglalkozás a jelöltet.

 

Egyazon szituációban elképesztően másként tudnak viselkedni a különböző egyéniségek – és ez már zenén kívüli, ha úgy tetszik, túli (a konkrétan műsorra tűzött daltól független) mozzanat. Némelyikük azonnal képes kapcsolatot teremteni a nézőkkel, míg a másik szinte függetleníti magát a szituációtól, és próbálja minél elvontabban „felmondani” a penzumát.

Hallhattunk 2-2 Schubert- és Brahms-dalt, s egy-egy (ritkán hallható) R. Strauss és A. Berg dal élményével lehettünk gazdagabbak.

 

És érdemes megjegyeznünk minél többet a nevek közül, hiszen a közeljövőben akár Salzburgban is találkozhatunk velük.


A YSP résztvevői a hagyományos mesterkurzus-továbbképzés mellett rendre kapnak lehetőséget a színpadi próbákon való részvételre, alkalmanként kisebb-nagyobb szerepekre a fesztivál felnőtt- és gyermekprogramjaiban. És az is különlegessége ennek a projektnek, hogy az évenkénti ünnepélyes záróhangversenyt követően számíthatnak arra, hogy visszahívást kapnak a közeljövőben a pünkösdi vagy a nyári rendezvénysorozatokra.

 

A szervezés kedves-figyelmes gesztusa, hogy számontartja a „kiválasztottak” pályafutását. Afféle „akikre büszkék vagyunk” gesztussal sorolják a további  versenysikereket, megtisztelő felkéréseket rangos szerepekre, neves operaházaknál. (A magyar érdeklődő örömmel regisztrálja, hogy Vörös Szilvia, a 2016-os YSP résztvevője is részesül ebben a figyelemben!)

 

A „több mint tehetséggondozás” eme gesztusa ahhoz hasonlítható, amikor a művész nemcsak bemutatja a (neki ajánlott) kompozíciót, hanem további hangzó életéről is gondoskodik többszöri eljátszásával, ideális esetben pedig a repertoárba való felvételével.

 

Követendő példa.

 

Fittler Katalin