„A jó hír az, ha nincs hír”

DR. Gyimesi László oktatási törvényről, munkahelyi biztonságról, szakfolyóiratról

I.

Dr. Gyimesi László

Nagy változások idején vette át a vezetését dr. Gyimesi László, s ahogy visszatekint az elmúlt három évtizedre, számos lényeges előrelépésről számolhat be a zenepedagógusok területén is. Hiszen ebben az időszakban lett törvényben kimondva, hogy a művészetoktatás állami finanszírozású, ekkor vált egyenlővé a zenepedagógusok bére az általános iskolai kollégáikkal, indult el a pedagógus életpálya-modell, s vették át a PARLANDO kiadását. A mai pályakezdők nem látják, hogy mindaz, amit elértek, mekkora eredmény, hiszen az esetek többségében hosszú hónapokon, akár éveken keresztül tartó tárgyalások, egyeztetések vezettek idáig, s szinte sosem kellett élniük a szakszervezet radikálisabb eszköztárával. Dr. Gyimesi László azt is hozzáteszi, örül, hogy a területen sok minden rendben működik, bár ahogy mondja, néha azt érzi, túlnyerték magukat…

- Mit szólt ahhoz 1989-ben, hogy a táncművészek és zeneművészek mellett a zenepedagógusok érdekeit is képviselnie kell szakszervezeti vezetőként?

- Azért volt némi tapasztalatom a zeneoktatásról, hiszen tanulóként magam is részt vettem benne jó néhány évig, aztán pedig - lényegesen rövidebb ideig, két-három esztendőn át - tanítottam is, basszusgitárt. Így volt alkalmam megismerni egy zeneiskola belső életét, s természetesnek vettem, hogy nagy az átjárás a két terület között, a muzsikusok nemcsak zenekarokban játszanak, hanem tanítanak is. A vidéki városokban még szorosabb a kétoldalú kapcsolat, ami művészileg ugyancsak gyümölcsöző. Persze, erre anyagi okok is kényszerítik a zenészeket, ez azonban nem magyar, hanem nemzetközi jelenség. Azért, amikor 30 esztendővel ezelőtt a szakszervezet élére kerültem, alaposan és nagyon gyorsan meg kellett ismernem a zeneoktatás jogszabályi hátterét, az intézményrendszer felépítését, igazgatását. Már csak amiatt is, mert ez átalakulással és számos kockázattal teli időszak volt. A rendszerváltást követően az oktatás terén is nagy változások történtek, ezek azonban sokkal kevésbé voltak indokoltak, mint máshol. Az 1985-ös oktatási törvény ugyanis kiváló, modern és előremutató szabályozás volt, jócskán előrébb tartott szakmai tartalomban, mint politikai felfogásban. Azonban a kilencvenes években mindent meg kellett változtatni, tekintet nélkül arra, hogy jó volt-e vagy sem. Így született meg 1992-ben a közoktatási és szakképzési törvény. Minden önkormányzati lett, így más felelősségi, kötelezettségi és finanszírozási elvek léptek életbe, s nekünk is nagyon komolyan fel lett adva a lecke, hogy hogyan tudunk helyt állni. Ugyanis az alapfokú művészetoktatás komoly veszélybe került.

- Hogyhogy?

- Kilógott a rendszerből. Tartani lehetett attól, hogy szakkörnek, tanfolyamnak minősítik át, s kiszedik az iskolarendszerből. Igyekeztek ugyanis az állami felelősségvállalás szintjét is lejjebb vinni. A törvény nem zárta be az iskola kapuit, de azzal, hogy nem kötelező feladatként írta elő a fenntartást az önkormányzatok számára, lehetővé tette, hogy akár megszüntessék az oktatást. Megúsztuk mindezt, de ott lebegett fölöttünk, akár Damoklész kardja, a jogszabályi háttér bizonytalansága. Ráadásul az állami költségvetésben tanulói normatíva szerepelt, amelynek megfelelő összegéért, azért, hogy lehetőleg ne csökkenjen, hanem emelkedjen, évről évre nagy harcot vívtunk. Ha a finanszírozási és egyéb szempontokat félretesszük, azért rengeteg pozitív hozadéka is volt ennek az időszaknak, hiszen szakmai és oktatásszervezési oldalon az iskolák nagy önállóságot kaptak, nem szólt bele senki abba, hogy milyen tevékenységet folytatnak. A 90-es évek vége felé született egy kormányrendelet, az alapfokú művészetoktatás központi programja, amit szakemberek, maguk az iskolák dolgoztak ki, bár jól működő szakmai modelleket jelentettek, nem volt kötelező. S ekkor történt még egy nagyon jelentős előrelépés is ezen a területen.

- Egységesítették a bértáblát?

- Így van. Még az oktatási törvény előtt, amikor nem volt közalkalmazotti bértábla, a zenepedagógusoknak 15-20 százalékkal alacsonyabb volt a fizetése, mint az általános iskolai tanároknak. Így anélkül, hogy ezért bármit tettünk volna, az új közoktatási törvény részeként 15 %-os béremelést kaptak. Ráadásul bekerültek a közalkalmazotti előmeneteli rendszerbe, ami már kiszámítható pályát nyújtott. Emellett az alapfokon zenét tanuló gyerekek létszáma ugrásszerűen megnőtt százhúszezerre, s némi, tíz százalékot nem meghaladó csökkenést követően állandósult. Ma is száztízezerre tehető. Ami azt jelenti, ennyi tanulónak van szüksége tanárra, ezáltal a pedagógusi gárda nagysága szintén stabillá vált. A kötelező óraszám heti 18-ról indult, aztán 20, 22, mostanra pedig 22-26-ra nőtt. A zeneiskolák, az ott működő zenekarok, kisegyüttesek pedig egyre jobban beépültek az adott önkormányzati közösségek életébe, sokszor ők jelentették az egyetlen olyan kulturális értéket, amelyhez azon a helyszínen hozzá lehetett jutni. A fenntartói változás mindenképpen fellendülést hozott a zenepedagógusok életébe. A rendszer sokáig szépen fejlődött. Aztán az oktatásirányítás – véleményem szerint nem kellően átgondoltan és még kevésbé tervezetten – megnyitotta a kaput más művészeti ágak előtt is. Ekkor 300-400 ezerre nőt a gyerekek létszáma, de ebben már nem kevesen voltak a fiktíven működő intézmények.

- Ez pedig veszélybe sodorta az alapfokú zeneoktatást is.

- Mivel normatíva gyerekszámhoz kötődött, így az új iskolák abban voltak érdekeltek, hogy minél nagyobb létszámot mutassanak fel. Számos olyan intézmény akadt, ahol a szakmai küldetéstudat mellett az anyagi érdekeltség fontosságát sem hagyták figyelmen kívül… Jómagam sokat dolgoztam, hogy a tánc területén is legyen oktatási lehetőség, hiszen szakszervezeti vezetőként azokra a táncosokra is gondoltam, akik a pályájukat befejezve az oktatásban dolgozhatnak csak tovább. Egyébként ez a változás legkevésbé a zeneoktatást érintette, hiszen míg a művészetoktatásban az állami és a magán intézmények aránya kb. ötven-ötven százalék, a zenében ez inkább kb. 90-10%-ra tehető. Azonban így is nehéz évek voltak ezek, hiszen a változások az egész rendszerre hatott, amelynek mi is a részei voltunk. Döntő kérdést jelentett az is, hogy az állam és az önkormányzatok viszonya hogyan alakul… Nekünk pedig nem volt sok lehetőségünk, hogy hatással legyünk minderre.

- Közben azért olyan lényeges dolgokat sikerült elérni, mint a zenetanárok nyugdíj melletti foglalkoztatása…

- Ebben a helyzetben arra kellett koncentrálni, amire volt esély. Kicsi volt a mozgásterünk. Szerencsére a politika is felismerte a művészetoktatás presztízsét, értékét, mi pedig igyekeztünk leszakadni a menthetetlennek tűnő közoktatástól, annak a problémáitól… Most elmondhatom, hogy a gyerekszám – és így a pedagóguslétszám is – stabil, miközben a köznevelésben drámai mértékben visszaesett és hullámzik a tanulók száma. Az eltelt évtizedek alatt jó kapcsolatot ápoltunk a minisztériummal, konstruktívan, jóindulattal nyúltak ehhez a területhez. A szakszervezet számára mindig az a kérdés, hogy belemenjünk-e olyan ügyekbe, amelyeket kockázatosnak látunk. Érdemes-e harcolni azért, ahol reálisan felmérve a helyzetet, nem lesz eredmény. Ezért igyekeztünk nagyon konstruktív partnerekként dolgozni, s az esetek nagy részében patikamérlegen mérni, hogy csatlakozzunk-e vagy sem egy-egy pedagógus megmozduláshoz. Nagyon könnyű kimondani, hogy kevés a bér. De azt is meg kell nézni, hogy mennyit lehet reálisan kiharcolni.

- Az eltelt három évtized alatt gyakorta interjúztunk, s szinte mindig azt mondta: a zenepedagógusokat tekintve az a jó hír, ha nincs hír…

- Ha folyton botrányokról kell beszámolni, akkor bizony már gond van. Az a jó, ha tárgyalásokon, egyeztetésekkel hozzuk közelebb az álláspontjainkat, s nem kell a szakszervezet teljes, radikális eszköztárát is felvonultatni. Az a jó, ha a szakszervezetben nincsenek ilyen értelemben nagy ügyek. Természetesen ez azzal is jár, hogy aki úgy gondolja erőtlennek látja a szervezetet, hiszen hiányoznak a látványos események. A mai média-világban ez határozottan hátrány, mert az nem számít hírnek, ha megállapodás születik, csak ennek az ellenkezője, lehetőleg valamilyen bulváros elemmel színesítve.

Azt, hogy önkormányzati fenntartásból ismét államivá váltak az iskolák, pozitív fejleménynek tartom, mert így nem az önkormányzatok gazdasági erejétől, szándékaitól függ egy-egy iskola léte. Nem kell azon aggódnia az intézményvezetőnek, hogy adott költségvetésből ki tudja-e gazdálkodni a béreket. S bár most is akad néhány kérdéses terület, hiszen tárgyalunk a percekről - amíg egy zenepedagógus 60 perces órát tart, az iskolai tanóra hossza 45 perc - , az osztályfőnöki pótlék ügye szintén sok éve húzódik, most is egyeztetünk erről, de még mindig nem jutottunk megoldásra… De összességében azt mondhatom, nincs semmi súlyos probléma. Ha visszatekintek ezekre az évtizedekre, úgy látom, megnyugtató módon rendeződött ennek a területnek a helyzete. Vagy, ahogy néha mondani szoktam, túlnyertük magunkat… Így a tagjaink, főleg a fiatalok számára mindez már természetes, nem is gondolják végig, mi minden történt azért, hogy a zenepedagógusok állása is olyan biztos legyen, mint egy más közalkalmazotté, s hogy ugyanannyi fizetést kapjanak, mint egy más tanár… S most már az is látszódik, a pedagógus életpálya miatt a zenekarok kerültek nehezebb helyzetbe, a zenészek közül sokan inkább a tanítást választják, mint az együttesben való munkát, hiszen a pedagógus életpályamodell számos hátrányával együtt jelentősnek számító béremelkedést hozott erre a területre, tudva azt, hogy a béremelések hatása gyorsabban olvad el, mint a tavalyi hó, és hamar előkerül, a mindig indokolható bérkövetelés. Ezzel együtt úgy vélem, ezen a területen előrébb tartunk, de bízom abban, hogy előbb-utóbb a muzsikusok is beérik a zenetanárokat.

- Működtetnek egy szaklapot is, amely idén jubileumot ünnepelhet, 60 esztendős.

- Ma is emlékszem arra a napra, amikor hat évtizeddel ezelőtt, édesapám lelkesen, egy újságot lobogtatva jött haza, azt mondogatva, hogy megjelent a Parlando. Nyolc évesen sokat nem értettem a dologból, de azt láttam, hogy ez valami fontos ügy. Így nem is volt kérdés, hogy amikor én lettem a szakszervezet vezetője, akkor örömmel vállaltam a lapnak a további kiadását. Sajnos, eljött az a pillanat, amikor be kellett fejezni a papíralapú megjelenést, és már csak az interneten folytatódhat az újság története, de azt kell látnunk, hogy ezzel a megoldással még több emberhez jut el, a letöltések, az érdeklődők száma elképesztő mértékben megnőtt, a terítése összehasonlíthatatlanul szélesebb, mint amit a papíralap tudott nyújtani. Kivételesnek tartom azt is, hogy például most már szakdolgozatokat is megtalálnak benne az olvasók. Nem lehet nem megemlíteni az alapító felelős szerkesztő Szatmári László és az újságot több évtizede szerkesztő Zelinka Tamás érdemeit. Nem is értem, hogy az eddigi, hatvan esztendő alatt miért nem tartotta más is fontosnak, hogy rajtunk kívül is legyen egy zenepedagógiai folyóirat… De nem tudom elégszer hangsúlyozni, úgy vélem, ha mást nem csináltunk volna, csak ezt a lapot működtetjük ennyi éven keresztül, akkor is rengeteget teszünk a zenepedagógusokért.

Réfi Zsuzsanna

II.

Béremelés, állami feladatvállalás, köznevelési szabályozás

Az elmúlt harminc esztendő, 1989-2019 közötti, legfontosabb eseményekből, amelyben az MZTSz – akár mint előkészítő, akár mint végrehajtó – fontos szerepet játszott, dr. Gyimesi László készített ötoldalas, vázlatos összefoglalót.

Néhány lényeges, a zenepedagógusokat is érintő, kiemelendő részlet:

1989-1994

- Az 1989. április 26-án tartott Küldöttértekezlet kimondja a szakszervezet önállóságát, elfogadja új alapszabályát, dönt a SZOT-ból való kilépésről, a csatlakozásról az újjá alakult Művészeti Szakszervezetek Szövetségéhez, a szakszervezet önálló jogi személyiségéről, a szakszervezet új nevéről és megválasztja vezető tisztségviselőit: Sólyom-Nagy Sándor elnök, Brieber János és Varsányi Lászlóné alelnök és Gyimesi László titkár (akik a tisztségeket 2019-ig megszakítás nélkül töltötték be).

- A költségvetési törvényben megjelenik a közoktatás, ezen belül a művészetoktatás állami finanszírozásának rendszere.

- Megszületik az új közoktatásról szóló törvény, amely az alapfokú zeneoktatást állami feladattá nyilvánítja és tanulói alapú normatív támogatási rendszert vezet be.

- Megjelenik az új felsőoktatási törvény, amelyben sikerül „megmenteni” a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező, de meghatározó egyetemi, főiskolai tanárok jogállását

- A Legfelsőbb Bíróság szakszervezetünk felülvizsgálati kérelmének helyt adva a korábbi szaktanárképzőben szerzett végzettségeket felsőfokú, főiskolai végzettségnek ismeri el, ezzel biztosítva a 60-as években végzettek foglalkoztatását.

- Az új szakképzési törvény alapján az Országos Képzési Jegyzékről (OKJ) szóló kormányrendeletben megjelenik a középfokú és a felsőfokú szórakoztatózenész szakképesítés, amely iskolarendszerű képzésben is oktatható.

- Szakszervezetünk ingyenes használatra zenei oktatás céljára tíz évre megkapja a Budapest Kőbányai Önkormányzat döntése alapján a Cserkesz u. 39. alatti korábban bölcsődeként működő ingatlant

- Szakszervezetünk továbbra is kiadja a PARLANDO nevű zenepedagógiai folyóiratot, és megszüntette a Szórakoztatózenész című kiadvány kiadását.

1994-1999

- Az alapfokú zeneoktatás mellett megnyílt az alapfokú művészetoktatás keretein belül a többi előadó-művészeti ág oktatásának, normatív támogatásának lehetősége. Ez a döntés – a számos ellentmondás és visszaélés ellenére is – új munkahelyek lehetőségét nyitotta meg a művészek, különösen a pályafutásukat korán befejező táncosok számára.

- A művelődési és közoktatási miniszter jogszabályban kiadja a „szórakoztatózenész” szakképesítés szakmai és vizsgáztatási követelményeit és a szakma központi tantárgyi programját.

1999-2004

- A többéves bérkövetelések eredményeként 2002-ben átlagosan 50%-os béremelés a közalkalmazottak számára.

- 2001-ben elkezdődött az un. művész törvény előkészítése.

2004-2009

2

- Az Országgyűlés 2008. december 8-án elfogadta az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008.évi XCIX. számú törvényt, rövidített nevén az előadó-művészeti törvényt. A törvény egyfelől meghatározza az állam feladatait az előadó-művészet támogatásában, ennek feltételrendszerét és eljárásait, másfelől szabályozza az előadóművészek foglalkoztatásának sajátos rendelkezéseit. A törvény nagy jelentőségű, hatálybalépésével biztonságossá vált a szakszervezetünk által képviseltek munkahelye foglalkoztatása.

- Szakszervezetünk 2006-ban elindította a szakszervezeti tagság és hozzátartozóikat szolgáló rendkívül kedvezményes mobil flottáját, amely ma már közel kettőezer előfizetőt szolgál.

2009-2014

- Az új köznevelési törvény egyértelműen állami feladatként határozza meg a művészetoktatás és az ilyen intézmények fenntartásának feladatát. A mi területünket kevésbé sokkolta az állami intézményfenntartás, mint más oktatási területeket, sőt a pedagógus béremelés és előmeneteli rendszer, továbbá az állami finanszírozás lényegesen biztonságosabbá tette az egész működést és a zenepedagógusok helyzetét. A köznevelési területtel való jó együttműködést jelezte a minisztérium és a szakszervezetünk között megkötött stratégiai megállapodás.

- Tovább fejlődött a szakszervezet által fenntartott Kőbányai Zenei Stúdió Művészeti Szakiskola és Szakközépiskola működése, ugyanakkor ebben az időszakban – az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) jogi helyzetének alapvető változásainak következtében – az teljesen bizonytalanná, majd az új köznevelési és szakképzési törvények finanszírozása okán ismét biztonságossá vált.

- Anyagi nehézségeink ellenére sem szüntettük meg a PARLANDO kiadását, de annak megjelenését teljes egészében internetes felületre helyeztük át, a nyomtatott – egyébként kevéssé keresett – változatot megszüntettük. A döntés fájdalmas volt, de kiderült, hogy az olvasók és érdeklődők száma döbbenetes mértékben megnőtt.

- A jogszabályalkotás területén szinte nem volt olyan terület, ahol ne születtek volna új, tagságunk életviszonyait jelentősen befolyásoló jogszabályok. Eredménnyel vettünk részt a jogalkotás folyamatában, így az új köznevelési, szakképzési, felsőoktatási, továbbá az előadó-művészeti területre vonatkozó szabályok vagy kedvezőbb, de legalábbis a korábbi szabályozásnál nem hátrányosabb jogi környezetet hoztak létre.

- Az érdekegyeztetés korábban is inkább formális fórumai gyakorlatilag szinte megszűntek, az egyeztetések a minisztériumok munkatársaival is korlátozottabbá és esetlegessé váltak. Ez alól az előadó-művészeti törvény módosításával létrejött Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács a biztató kivétel.

- Szakszervezetünk elnyerte a Nemzetközi Zenei Tanács – az UNESCO hivatalos partnerszervezete – a „zenei jogokért” elnevezésű kitüntetést a zenészek érdekében végzett tevékenységünk elismeréseként. Ilyen elismerésben még zenész szakszervezet soha nem részesült.

2014-2019

- Ebben az időszakban tovább fejlődött a szakszervezet által fenntartott Kőbányai Zenei Stúdió Művészeti Szakiskola és Szakközépiskola működése, az új köznevelési és szakképzési törvények finanszírozása okán ismét biztonságossá vált.

- 2015-16-ban székházat cseréltünk.

- Több javaslatot készítettünk az előadóművész életpályamodellre, még egy sem valósult meg, de jelenleg biztató jelek veszik körül az elképzelésünket.