MAGYAR ÖRÖKSÉG-DÍJ 2019

Szvorák Katalin énekművészete

Laudátor: Tősér Árpád

Szvorák Katalin a Magyar Örökség-díjjal

I.

Tőzsér Árpád: Szvorák Katalin Magyar Örökség-díjához

Népdalénekes előadóművészeinknek általában a hangjukat, a torkukban zengő organont, előadásmódjukat szoktuk dicsérni, holott jó esetben nemcsak „hangművészek”, nemcsak előadók ők, hanem alkotók is: ahogy előadásaikban az előadott dalokat egymás mellé helyezik, hangjuk modulálásával jelentésben és jelentőségben megemelik, vagy hátrább sorolják őket, a motívumaikat ellenpontrendszerbe szervezik, az maga is alkotás.

S erre a sajátos alkotásmódra éppen jelen ünnepeltünk, Szvorák Katalin nemrég megjelent, Ahonan elindultam…című lemezét hallgatva eszméltem rá: ahogyan énekművészünk a palóc népdalok s népmesék egymásutánját megkomponálja, az, ha távolról is, engem az egykori Lönnrot Illés Kalevalájának születésmódjára emlékeztetet. A „finn Homérosz” is úgy fogta új kompozícióba az addig külön-külön létező népdalokat, hősénekeket, teremtésmítoszokat, hogy azok végül egységes történetet és világképet rajzoltak ki. Magam is Palócország szülöttje lévén, többnyire otthonról ismerem Szvorák Kati repertoárját, de az ő kompozíciójában az ismert palóc opusok is egészen új jelentéseket képesek sugallni.

Csakhogy az ő „Kalevalájában” a dalos Vejnemöjnen is ő, s a folklóranyagot összeállító Lönnrot Illés is.

Elismerem, magas hangfekvésben kezdtem a laudációmat, de ha a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Szvorák Katalinról hitelesen akarunk szólni, már nem adhatjuk alább a felsőfoknál.

Pedig valamikor, természetesen, ő is volt pályakezdő. Az 1970-es évek elején-közepén mint fiatal, pinci-losonci-füleki  leányzó, magnóval a hátizsákjában, biciklin járta be a nógrádi-gömöri palócság tájait, s a palóc népi énekeseket, nótafákat hallgatva lassan ő maga is énekessé cseperedett.

Azóta sok víz lefolyt a Sajón és a Rimán, de még a Losonc mellett folydogáló Kriván-patakon is, s a pinci-losonci-füleki leányból országos hírű-jelentőségű népdalénekes, Palócország énekes nagykövete, messze hangzó népi organonja lett.

Szvorák Katalin a dalaiban, gyűjtéseiben, lemezein visszavarázsolja gyermek- és ifjúkora Görbeországát (Mikszáth nevezte így a palócok hegyes-dombos tájait), torkának csodás hangszerével azok számára is megszólaltatja az ennek az immár térben s időben is távoli világnak a sajátos zenéjét, költészetét, nyelvét, akik nem ott születtek. Énekeiből, meséiből árad a  szülőföld szeretete, a gyökerek ereje, a gyermekkor törölhetetlensége, a juhász ősök szabadságélménye, csillagokat fürkésző bölcsessége, a nógrádi-gömöri lankák hangulata, s így végül az egész életmű egyetlen jól komponált, nagy erejű vallomás, szeretet-üzenet a palócokról a palócoknak, az egyetemes magyarságnak, sőt a nagyvilágnak.

Igen, nem túlzok, a nagyvilágnak is, hisz Szvorák Katalin pályájának elmúlt negyven éve alatt negyvenöt országban koncertezett, énekelt, több nyelven is, terjesztette a magyar tájak és az egész Kárpát-medence népeinek dalait, kultúráját.

Az emberiség szellemi örökségének az a része, amelyet mindközönségesen népköltészetnek nevezünk, már rég testes kötetekbe van gyűjtve, s ezek a kötetek könyvespolcainkon Homérosz, Dante és Goethe művei mellett foglalnak helyet, de hogy immár a lelkünkben is a nagy klasszikusaink mellett állnak, az Szvorák Katalinnak s a hozzá hasonló formátumú előadó-alkotó művészeknek köszönhető.

S befejezésül az átfogó aperçu-n belül még egy lelkesítő észrevétel: ha az utóbbi időben a magyar kulturális érdeklődés a korábbi kizárólagos Erdély-kultusztól kicsit a Hamvas Béla által "Északi Géniusznak" nevezett felvidéki szellemiség felé fordult, az részben (azaz más összetevők mellett) Szvorák Katalin tevékenységének is köszönhető.

Amint látjuk, bőségesen van mit köszönnünk Szvorák Katalinnak. Hangos és nagy köszönet hát neki!

S én azt a felemelő gesztust is ezen egyetemes köszönet részeként értékelem, amellyel a Magyar Örökség és Európa Egyesület e percekben Magyar Örökség-díjban részesíti ünnepeltünket.

És természetesen, úgy is, mint Szvorák Kati földije és tevékenységének őszinte tisztelője, szívből gratulálok a művésznő szép és megérdemelt legújabb díjához.

______________________________

Tősér Árpád Kossuth-díjas költő, író,

műfordító, a Nemzet Művésze (Pozsony)

Elhangzott A Magyar Örökség díjátadó ünnepségen 2019. június 22-én a Magyar Tudományos Akadémia I. emeleti Díszteremében (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)

II.

Szvorák Katalin Magyar Örökség-díjas lett

„Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahova született.”

2019. június 22-én került sor a Magyar Örökség díjak átadására. A magyarság „láthatatlan szellemi múzeumának” részét képezik immár azon, a lelkünket gazdagító népdalok és megtestesítőjük, amelyeket az Európai Polgár díjjal kitüntetett Kossuth-, Liszt Ferenc- és Madách Imre-díjas népdalénekes, előadóművész, Szvorák Katalin közvetít számunkra, szed csokorba lemezenként, és amelyek kimagasló tevékenységének lényegét alkotják.

Nagyon sok díjat kaptál. Most a Magyar Örökség-díjat. Mennyire fontos számodra az elismerés, a siker?

Valójában eddig 22 komoly díjat kaptam. Külön értékelem a kisközösségek adományozta elismeréseket, így első helyen tartom számon Pinc falu és Fülek díszpolgárságát. A szakmai díjak közt természetesen a Kossuth-díjat "díjazom". Lehet, hogy "öregedésemnek" köszönhető, hogy az elmúlt év folyamán három kitüntetésben is részesültem.

Októberben az Európai Polgár díjat jól eső érzéssel vettem át. Egy csodás időutazás részese voltam az „Értől az Óceánig”: elindult a pinci falusi kislány Füleken át Budapestre és elkerült Brüsszelbe, és közben visszavágyik szülőföldjére. A januári Jean Monnet emlékérem valahogy természetes volt, hiszen életpályám alfája és omegája a megbékélés. A díjátadón többek közt elhangzott Fónagy János államtitkár laudációja is, aki szerint”... Színes a belső világ, tele értékkel és szorongással, sokra képes és gyakran sérül. Egy emberben egész Közép-Európa ... Hangjával és emberségével megnyitott és megbékített engem is..." Az eseményen elhangzott koncertemre meghívtam a Margaret Island énekesnőjét, Lábas Vikit, egykori tanítványomat, aki szerint: „Szvorák Katalin a Kárpát-medence dalainak őrangyala és leghitelesebb közvetítője” Legutóbb március 15-én megkaptam a Magyar Érdemrend középkeresztjét. Erről nyilatkoztam már néhányszor: „Mindenkinek meg van a maga keresztje - nekem is van gondom-bajom. A mostani újabb »keresztet« nekem ajándékozták-adományozták és ezzel könnyítettek lelkemen és a saját keresztem súlyán.” Jóleső érzés, hogy valakik nyomon követik pályám, még ha nem túl zajos is körülöttem a levegő, hiszen menedzserek és önmenedzselés nélkül, visszavonultan, csendben alkotok. Polifon dalüzeneteim nemcsak a szülőföld, a haza- és nyelvünk szeretetét, de a Közép-Európai népek egymásra utaltságát, a különböző vallású emberek közös ökumenikus istenhitét is közvetítik. Magát a siker szót egyébként nagyon nem kedvelem. A vastaps nem tud megszédíteni, ha én elégedetlen vagyok az eredményemmel. Számomra siker az, ha én magammal meg vagyok elégedve.

Milyen érzéssel vetted át a díjat?

Különleges öröm és megtiszteltetés volt lelkemnek Tőzsér Árpád csodálatos, szívből jövő, őszinte sorai. Szavakban ki sem tudom fejezni, el sem tudom mondani hálás köszönetemet mindazokért a kedves gondolatokért, ami a palócságomat, s a szülőföldemet jelenti, ahonnan vétettem. Dalba foglalni, dallal megköszönni már könnyebb volna...

Személy szerint egyébként én a Magyar Örökség díjat azoknak a névtelen énekeseknek adnám, akik több száz éven át éltették ezt a szellemi kincset, ezt a kiapadhatatlan tiszta forrást, amibe én is megmártózhattam, elmerülhettem, hogy aztán újragondolva tovább adhassam azt, s így én is egy láncszem lehessek ebben a folyamban.

Kodály mondta egykoron: „mit üzen nekünk ez a zene? Hogy addig élünk, míg nem feledjük, kik vagyunk.” Tőzsér Árpád nagyon ráérzett palóc lelkületemre, azt hihetetlen Parnasszusra emelte, s annak ellenére, hogy 38 önálló albumot készítettem, mégis a legnagyobb elégtétel számomra, hogy tavaly elkészíthettem a palóc dalokat, meséket, hiedelmeket tartalmazó Hazagondolás dupla lemezemet, mert ennyivel tartoztam a szülőföldnek, s annak lakóinak. Tamási Áron sorai jutnak eszembe: „Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahova született.” Tőzsér pontosan ezt a gondolatot erősítette meg gyönyörű soraival, s én ezt csak úgy köszönöm meg, hogy dalaimmal még hitelesebben visszhangozzam a palócok lelkületét.

Hogyan telnek napjaid, milyen terveket szövögetsz?

Boldogan igyekszem minden napjaim telíteni. Elsődleges gondolataim három unokámra fókuszálnak. Az unokázás mellett kassai polgár férjem érzékeny lelkét istápolom, de jut időm palántázni, gyomlálni virágjaimban gyönyörködni. „Kezdetben volt a kert” és nekem a juhász-paraszt ivadéknak ez az egyik legnagyobb erőforrást jelenti. Férjemmel igyekszünk hosszabb rövidebb időkre kiruccanni és magyar emlékeket idézni. Nemrégiben Párizsban megkerestük a „hullófaleveles” Kozma József sírját, hiszen egykoron Füleken többször is énekeltem ismert sanzonját. Szepes-Ófaluban felfedeztük Katona Nándor festőművészünk hagyatékát, többször bolyongtunk a Szepesség, a selmeci-körmöci vidék megmaradt magyar emlékeit keresve, legutóbb Abbázia magyar orvosainak működési színtereit fotóztuk, meghatódva álltunk Fiume magyar sírjainál, Triesztben Giorgo Pressburger sírját is felkerestük, Trieszt magyar kávé nagykereskedői előtt tisztelegtünk és természetesen azóta csak a temesvári magyar származású Illy Ferenc „Illy” kávéját isszuk. Hamarosan útnak indulunk Sáros és Zemplén magyar emlékei után, de emellett készülök az Ág Tibor emléklemez megvalósítására és örülök minden spontán érkező fellépésnek. Különleges öröm volt pár hete szerepelnem a Zselízi Népművészeti Fesztiválon, hiszen jó negyven éve innen indult énekesi pályám a fülekpüspöki Palóc Néptáncegyüttes tagjaként. A „röpüljpávás” győzelmem után 38 év után szerepelhettem ott ismét. Külön köszönet Juhász Eszternek, aki gondolt rám. Tán nem véletlen, hogy éppen 38. önálló lemezemből hallhattak részleteket a jelenlévők. A Dalüzenet lemezem egy közép-európai életérzés elénekelve, alcímként a dalvándorlás Közép-Európában címet adtam neki. Háromtucatnyi önálló album szűkített terces summázata ez a koncert. Az egykori felvételek mély zenei intuícióval újrahangolva támadnak fel két kiváló és kreatív muzsikus Cserta Balázs fúvós hangszereivel és Szabó Dániel cimbalomjátékával. Az egyes gondolati egységek, – én opusoknak nevezem őket – tematikus tételekként kelnek életre és minden emberi rezdülésre-életérzésre rácsendülnek. A Dalüzenet még tovább vándorol, így augusztus 20-án Szentendre Fő terén lesz ünnepi főműsor, majd szeptember elején Brüsszelben erősítem a közép-európaiság gondolatát. Boldog embernek mondhatom magam, hisz azt művelem, amit szeretek, az éneklésnek köszönhetően nagyszerű embereket ismerhettem meg, s tudom, dalaimmal lélekgyógyító munkát is végzek, amire ma igazán nagy a szükség.

_______________

Beke Beáta riportja a Felvidék Ma, a Magyar Nemzet, a Gömöri lap és Rozsnyó vidék c. újságokban megjelent írások alapján)