Foszlányokból
békeóceán
Szivárványfoszlány - YouTube (40:00)
Van,
s mert hallható, hát igazolhatóan hallik, hogy lehet is töredék-hangból,
akusztikai eposzból, kérdésjátékból és életvilág-tónusokból megkomponált zene
is. Kétkedéssel venném körül, mi légyen ez, ha nem lenne hallható-hallgatható
egyúttal. Egy tavaszi kirándulás, egy szikla-odúból visszatérő akusztikai
sejtelem, egy látványvilág hangi merészkedése alkotja egybe Vázsonyi János albumát, mely Szivárványfoszlány címen jelent meg (2006). Mintha „idejét múlta” volna, a szerző
közzé is tette a legnépszerűbb fájlmegosztón (https://youtu.be/2JE4Jx_r5Lw)
– de ennyiben kedvünkre is tett, hisz bárki eléri és mintegy
„ellenőrizheti”, miről improvizálok.
Vázsonyi János (jbsz.hu)
A zenész családból való Vázsonyi
a Zeneművészeti Egyetem jazz-tanszakán végzett, később a Buddhista
Főiskolán folytatott további tanulmányokat, s a legkülönb névvel illetett
zenekaraival több hanglemez, egy sor fesztivál-szereplés és a legeltérőbb
műfaji kísérletek (jazzrock, etnojazz,
klezmer, Bach-interpretációk, Telemann) szaxofonos interpretációjával lepi meg
rendszeresen hallgatóit. A népzenei, jazz, klasszikus kompozíciókon és
kísérleti műfajokban edződött muzsikus egyik izgalmas zsánere, hogy
hang-ötvözetei részint gondolati és asszociatív skálákon futkosnak, részint
lehengerlő harmóniában egészítik ki egymást. Ha lehet méltán ismert
párhuzamot keresni a tonális merészség széles tartományaiban, leginkább Jan Garbarek fényes méltóságához és mennyei akusztikájához
hasonlítható, amit Vázsonyi ezen a lemezen csupa természet- és víz-közeli
tételcímmel egybemuzsikál. Népdal foszlik át klasszikus tónusba, vízfolyás
csobog az akusztikai partok között, szivárvány keresi terét a magas égbolton,
napfény simít végig a vizuálisan kreált hangtájon, s valahol a merészség és
leleményesség kockázata hoz derűt az egész CD vissza-visszafogott
lendületében. Olykor mintha egészen tüneményes bizonyosságot állítana szembe a
foszlányok puhaságával, máskor a visszafogott iramodás kényességével terít be,
nyugtatóan serkentő, amit elbeszél. Teljes novellák, impozáns
regényrészletek ezek néha, vagy jelentésfosztott rőzsedalok, fájdalmas
kérdések, dicső állítások is. A címadó Szivárványfoszlány
nóta a Békeóceánba folyik át, majd
partok és parttalanságok sikamlásai követik, hogy a derű hangján egy Apám emlékére dalba olvadjon át. Epilógusa röviden, de neoromantikus merengést idézően keresi az eligazodás
biztos pontjait, ráadásul zenész társaival, Nagy János orgonistával és Váczi
Dániel szopranino-szaxofonossal olyan merész
tónusokba fordulgatnak, melyekre csak a legbátrabb filmzenék, kortárs
fotókiállítás-megnyitók, posztmodern operák kísérleti bűvkörei lehetnek
méltó párhuzamok. A hét tétel szinte a századok hangja, csakhogy aktuális
tolmácsolásban… ‒ a tétovaság olyan magabiztosságával, hogy első
hallásra is baráttá lesz a muzsika.
Taní-tani? Bátorság
volna. De tanulni annál kísértőbb! Ezekben a regiszterekben a félszeg
méltóság és magabiztos kinyilatkoztatás éppúgy jelen van, mint az esélytelenség
üdv-köre, a tánc mindenkori sodrása vagy a fájdalom sirató-merészsége.
Vázsonyi nem „kísérletez”, hanem
állít. Meggyőzően, olykor szinte bántóan, mégis a lelemény vagy
tudásbiztonság méltó kételyeivel kockáztatja meg egész napfény-szövedékét
kitenni a világ hömpölygésének. S persze nem kell bizonykodni – épp ettől
válik pusztítóan széppé és méltóságossá. Még nem klasszikussá, de korszakosnál
fajsúlyosabbá. Talán nem szándékos ez, talán tudatos, de nem bántó. Mintha azt
üzenné a hangközökben is: ne nekem vagy neked, hanem a Hangnak essen jól,
ahogyan megszólal…!
S ez így is történik. A Hang ott
vonul a tájon, siklik az árnyékon, incselkedik a napfény ívén, bucskázik a
hullámtarajokon… Jól esik, nekünk is…!
A.Gergely
András
A háttérhez:
https://bormamorbenye.hu/programok-2017/koncert-zene-2017/vazsonyi-janos/
https://m.magyarnarancs.hu/zene2/vazsonyi-janos-zenesz-mar-a-jarokaban-paganinit-hallgattam-83766
