Búcsú Kocsár Miklóstól

(1933-2019)

Kocsár Miklós a Magyar Érdemrend középkeresztjének átvételekor a Pesti Vigadóban (2014) (MMA.hu)

Kedves Tanár Úr!

Soha nem szólítottalak így, hiszen nem adatott meg, hogy a Bartók Konziban a tanítványod legyek. De növendékeidtől ismerem azt az alapos módszert, amellyel a képlékeny középiskolás életkorban elindítottad őket a mesterség grádicsain. Abban az időszakban keletkezik már az emberben homályos ihlet, de nincs még szakmai készültsége annak megfelelő kezelésére. Te megtanítottad a diákjaidat azokra az alapokra, amelyekre azután biztosan tudhattak építkezni.

Azért szólítottalak most az életben először Tanár úrnak, mert úgy látom, valamennyien, akik a zeneszerzői pályán lépdelünk, tanulhatunk a műveidből. Ugyanis az, amit az imént pedagógiádról felidéztem, a saját zeneszerzői munkádat is jellemzi. Amiként műveidnek mindig a formáját teremtetted meg először, s a biztos keretek közé hívtad meg az ihletet, hogy az megtöltse a formát a megfelelő zenei anyagokkal. Ebből mesterművek születtek, s ha itt most nem részletezhetem is gazdag életművedet, a szólóktól, duóktól a kamarakíséretes fúvós concertókon át a szimfonikus kompozíciókig, vonós versenyművekig és Az éjszaka képei oratóriumig ugyanez a munkamódszer, a biztos szakmaiság és az ihlet termékeny kettőssége jellemezte munkásságodat. Az ember azt gondolná, aki így dolgozik, könnyű kézzel teszi. De társam, Virág Emese zongoráján nemegyszer láttam, hogy még a bemutató napján is gyakorta küldtél az előadóknak változtatásokat az új darabban, az utolsó pillanatig foglalkoztatott a kompozíció, dolgoztál rajta, tehát nem könnyű volt a kéz, hanem a „mesterség” igényétől szárnyaló. Két műfajt ki kell emelnem, mert azokban lírikus mivoltod remekelt: a dalt és a kórust. A világ nagy részén először a karműveid révén váltál ismertté, s valaki tán azt gondolhatná, rád lehetne erőltetni a kórusszerző „bélyegét”. De ez nem így van. Nem egyszerűen sok és jó kórusművet írtál, hanem valami újat teremtettél. Sok nemzedéktársad – érthetően – a kodályi-bárdosi alapokról indulván e mesterek hatása alatt fejtette ki működését, néhányan a későbbiek közül pedig valamely külföldi minta követése révén tudtak csak elszakadni e gyökerektől. Te a magyar prozódia sértetlenségét és természetességét megőrizve olyan kórushangot tudtál teremteni, amilyet senki más, s olyan egyedi jelenséggé váltál, amit ma is, folyamatosan csodálhatunk. S csodálnak is sokan: nem szorultál a haza határai közé, világszerte éneklik műveidet, Japánban még kórusversenyt is elneveztek rólad, kultusza van kórusrepertoárodnak az amatőrök által is könnyebben elérhető, egyszerűbben énekelhető darabjaidtól a már inkább hivatásosba hajló kórusokat megcélzó alkotásaidig.

Nem folytathatom életműved értékelését, mert még hangot szeretnék adni örömömnek, hogy az elmúlt közel négy évtized zenei életében a közeledben lehettem. 1986-ban a Magyar Zeneművészek Szövetsége Zeneszerző Szakosztályát vezetted, s én válhattam a helyetteseddé. Nagyon szép emlékeket őrzök ebből, miként abból is, hogy jó barátod, közeli pályatársad, Vántus István halála után, amikor Szegeden megalapítottuk a Vántus István Társaságot, annak tiszteletbeli elnöki szerepét vállaltad, s ott elnökösködhettem melletted. Ez mutatja, milyen fontos volt neked az emlékőrzés, emlékápolás.

Mostantól fontos nekünk a te emléked őrzése is. Azzal búcsúzom hát: a tested nyugodjék békében, de a szellemed minket ne hagyjon nyugodni!

Hollós Máté

A Farkasréti temetőben 2019. szeptember 20-án elhangzott beszéd szerkesztett változata.