Királynő, fejkendőben és szatyorral

(Egy Fischer Annie-fényképre)

„Amikor bejött a Zeneakadémiára és a folyosó közepén álltak a hallgatók, azt gondoltam félreállnak, ha meglátják Fischer Annie-t, de a fülük botját sem mozgatták. Úgy kellett az öltözőhöz a fal mellett elsettenkednie.”*

(Fejér Gábor alkotása)

Egy képsorozat nyomában – Beszélgetés Fejér Gábor fotóművésszel a címe annak a riportnak, amelyet Székely György , a kiváló zenei szakíró és hegedűs, s nem kevésbé kiváló orvos a Semmelweis vonósnégyes egyik tagja készített azzal az érzékeny, empatikus és minden finom rezdülésre figyelő „képíróval”, aki 1984-ben olyan képsorozatot készített a zongora koronázatlan királynőjéről, amelynek darabjai, epizódjai igazán emberközelbe hozzák a sztárallűrök nélküli, magánéletét zárkózottan őrző, százöt éve született Fischer Annie-t.

A 2002-ben, a Klasszikus és Jazz Kiadónál megjelent Fischer Annie album gazdag, vallomásos erejű anyagában talán az abszolút kedvencem, a számomra leginkább lélek közeli jelenete ez a látszólag jelentéktelen fénykép, amelynek „felkonferálása” így hangzik: „amikor bejött a Zeneakadémiára és a folyosó közepén álltak a hallgatók, azt gondoltam félreállnak, ha meglátják Fischer Annie-t, de ők a fülük botját se mozgatták. Úgy kellett az öltözőhöz a fal mellett elsettenkednie.” Az egykori ifjú muzsikuscsoport talán mindezt nem is közönyből, szeretetlenségből tette, csupán ritkán találkoztak tanulmányi éveik alatt a muzsika egyik hazai fellegvárában olyan, fejkendős és szatyros királynővel, amilyen Fischer Annie volt. Egy minden lélegzetvételében a nagybetűs Zenének élő asszonnyal, akitől mi sem állt távolabb, mint a sztárkultusz, a nercbundás-kalapos folyosó közepi bevonulások, nagy mosolyok és hepciáskodó integetések közepette.

Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a művésznő a lehető legjobb helyen volt a Zeneakadémia egyik falának közelében, hiszen előadói életműve, az általa a zongorából kicsalt varázslatos hangok révén ennek a nemrég megújult, patinás intézménynek ő volt, s lesz mindétig az egyik, saját „gyönge hamvával” a falakat megerősítő Kőmíves Kelemennéje. S ha innen szemléljük ezt a hírnév világában ritka felvételt, akkor nem azt kell látnunk benne, hogy a jövőjük felé igyekvő fiatalok mellőzték egy csodálatos életmű sokunkat gazdagító Adományozóját. Hanem azt, hogy a tehetség és az áldozatkészség, egy-egy jelentékeny művész odaszánt élete soha nem válhat „falmelléki settenkedéssé”, hanem mindig az marad, ami a kezdetek óta volt: szerényen viselt, de nem-fakuló diadal. Köszönet illeti Fejér Gábort és Székely Györgyöt, hogy az estélyi ruhás, koncertek előtt, közben, után készült parádés nagyjelenetek mellett e csöndességében is beszédes képen és számos társán közelebb juthattunk Fischer Annie egyéniségéhez, kisvilágához. Ezeket a sorokat nem azért írtam le, mert Annie családom régi barátja volt, 1933-tól haláláig, hanem azért, mert e felvétel gyönyörű, megszívlelendő lecke minden idők minden művésze számára – szerénységből, emberi tisztaságból, hivatásszeretetből és minden hiúság nélküli alázatból.

Petrőczi Éva

*Fischer Annie. Szerkeszttette Barta András, Gádor Ágnes, H. Magyar Kornél, Molnár Szabolcs, Székely György, Retkes Attila, Tóth Anna. (Klasszikus és Jazz Kiadó, Budapest, 2002 – Fischer Annie arcai. Egy képsorozat nyomában - Beszélgetés Fejér Gábor fotóművésszel, 262. old.)