Kanadai-magyar tiszteletadás

Szerzői CD-kiadvány Anhalt István születésének centenáriumára

Az 1919. április 12.-én Budapesten született Anhalt Istvánnak hosszú kor adatott meg: 2012. február 24-én hunyt el a kanadai Kingstonban. 1949-től élt Kanadában, tehát élete kétharmadát ott töltötte. Szakmai életrajzának érdekessége, hogy miután a Zeneakadémián Kodály zeneszerzés-növendéke volt, 27 éves korától három éven át a párizsi Consevatoire-on karmesterként képezte tovább magát, miközben magánúton zeneszerzést és zongorát tanult, Nadia Boulanger-nál illetve Soulima Stravinskynál. Útja Kanadába vezette, ahol több egyetemen tanított zeneszerzést, és figyelemreméltó, hogy korán kezdett érdeklődni az elektronikus zeneszerzés lehetőségei iránt is. Zeneszerzői pályája kezdetétől komponál zenekarra, s ez az apparátus végigkísérte egész alkotói pályáját. Születése centenáriuma tiszteletére két késői kompozíciója jelent meg a kanadai Centrediscs kiadónál.

Anhalt István (Budapest, 1919.04.12. – Kingston, Kanada, 2012.02.24.)

Érdekes lehetőség: in medias res bepillantani egy alkotói műhelybe, mindennemű előzetes ismeret nélkül. Hiszen mindazok, akikhez ezúton jutnak el Anhalt István kompozíciói, óhatatlanul is egyenlőségjelet tesznek e művek és a szerző (személyes stílusa) közé. Részben jogosan, hiszen portrék (ráadásul igencsak személyes portrék) az alkotóról, ám nem szabad figyelmen kívül hagyni: e hangképek az életmű hangképalbumának utolsó lapjai.

Kései műveket hallunk, a 87 éves szerző alkotásait, amelyek hátterében egy életmű tanulságai foglalnak helyet, s a hallgató „fakultatív” lehetősége, hogy a művek hallgatása közben próbáljon tájékozódni ezen a részben ismeretlen terepen. Részben ismeretlen csupán, hiszen egyazon zenetörténeti (távoli és a jelenig tartó közel-) múltból meríti a szerző kifejezésmódjának eszközeit, ráadásul joggal hihetünk abban, hogy a magyar gyökerek is segítik a tájékozódást. Az viszont mindenképp szükséges, hogy ne csupán „elkezdjük hallgatni” a CD-t! Mert a hangzás komolysága, néha már-már komorsága meglepően hathat.

A Four Portraits from Memory („Négy portré emlékezetből”) komponálására az indította a szerzőt, hogy 2004 és 2006 között négy olyan személytől kellett végső búcsút venni, akik rendkívül közel álltak hozzá (féltestvére, Judit, amerikai zeneszerző barátja, George Rochberg, egykori munkaszolgálatos társa, akivel Kanadában újították fel kapcsolatukat, Kelemen András, továbbá az Ausztriában született kanadai festőművésznő, akinek Anhaltról festett portréja szerepel a kísérőfüzetben, Ingeborg Mohr). Az eredetileg zongorára szánt darabokat később hangszerelte 26 tagú kamaraegyüttesre.

Filozofikus alkatának tanúbizonysága a görög mitológia alakjait megidéző ciklusa, a korong címadó darabja:… the timber of those times…, amely alcímével (… a theogony…) utal Hésziodosz művére (Istenek születése). Ennek öt tétele, Zeusz, Héphaisztosz (és teremtménye, Pandora), Arész, Aphrodité és Hermész alakját idézi meg – őket akár közös táblaképen is elképzelhetjük, amelyen egymás után vesszük szemügyre a kiválasztottakat. A Négy portré azonban – jóllehet, azonos érzelmi indíték hívta őket életre – négy karakter, mindenképp „külön keretet” igényelne – épp ezért a túlságosan is attacca előadásmód kifejezetten zavaró. (Nem vitás, ez nem egyértelműen interpretációs kérdés – vélhetőleg a felvétel technikai munkatársai nem vették figyelembe ezt a zenei szempontot.)

A halál közeliség légköre utalja a négy portrét, és Anhalt István személyes érintettségének szép bizonyítéka, ahogyan mindegyik portréhoz más-más markáns zenei intonációt választ. A személyes invokáció-hang azonnal megragadja a hallgatót a Judit-tételben, a szerzőtársra emlékezve különböző korstílusok hatásos eszközeit vonultatja fel (pl. az unisono kiemelt szerepe akár Bartók zongoradarabját, Az éjszaka zenéjét is emlékezetünkbe idézheti, a szóló-tutti válaszolgatások középkori kórustechnikában kapott formaalkotó szerepet), a harmadik tétel személyességét érzékelteti a szólózongora kiemelt szerepével, a zárótétel kezdetén pedig korántsem csupán effektus-értékű a harangszó. E tétel felvételénél feltétlenül érdemes lett volna igényesebbnek lenni, kiküszöbölve a már-már gikszer-hatású csúnya fúvós hangindítást.

A gyász, a sirató keretei között formaalkotó súllyal szerepelhetnek a – szintén történeti múlttal rendelkező – sóhajmotívumok, de a dacos, a „tartást” vállaló, az élet mellett hitet tevő kéthangos emelkedő fordulatok is (magyaros zárlat-emlékek). Az ambitus kiszélesítése a hangzás terének a megnövelésén túl, általános értelemben is tulajdoníthatunk tartalmi jelentést: az egyediből a közösségibe, a sokakat érintőbe vetíti, mintegy kollektív életérzéssé az elmúlást.

A mitológia ehhez képest érzelmileg „távolságtartóbb”, mint minden, ami tőlünk időben távolabb eső, ily módon a kontempláció kevésbé uralkodik el a hallgatón. A szerzőn is, hiszen időről-időre olyan mozzanatokat találunk, amely – párhuzamosan a „konkrét” programmal – szinte tudatosan illusztratív. A zenei anyag kezdetben főként szekundokból építkezik, majd előtérbe kerülnek a tercek (játék a hangközökkel – gesztus), a ritmikus patternek (szinkópák, mondóka-alapfordulatok) a felületépítés eszközei, egyszersmind dinamizmussal töltik meg az adott formarészt. És az áttekinthető dallamvilágban óhatatlanul is intonációs rokonságokat fedezünk fel (némelyek kétségkívül ösztönös egyezések, mint például Szokolay Vérnászának több jellegzetes gesztusa, mások akár többé-kevésbé rejtett utalások, hivatkozások is lehetnek). Mondjuk, az alig elrajzolt „egy boszorka van” fordulat igencsak meglepően hat… De az emelkedő nagy szekundok menete óhatatlanul is „Es ist genug”-szegmens, a „Dies irae” témafej is „jelentéshordozó” – s a magyar hallgató a ritmizált kisterc-felületnél könnyen gondol a Táncszvitre, s némely felrakásnál Kodály-kórusra. Élnek tehát, s voltaképp indifferens, hogy tudatosan, avagy ösztönösen, mintegy „vérré válva” magyar emlékek – szervesen beékelve a saját szókincsbe, miként megvan helyük az egyetemes-nemzetközi zenei világban is.

Ajtony Csaba karmester

A kanadai-magyar együttműködés eredményeként az egyik művet a SALT Festival Orchestra játssza, a másikat pedig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, egyazon dirigenssel, a kolozsvári születésű kanadai-magyar Ajtony Csaba vezényletével. A zongoraszólót Tzenka Dianova, a hegedűszólót a koncertmester Oláh Vilmos játssza, stiláris biztonsággal.

Fittler Katalin

Függelék:

The Tents of Abraham (A Mirage) : I. The Land (7:45)

The Tents of Abraham (A Mirage): I. The Land · Kingston Symphony Anhalt, I.: Canadian Composers Portraits ℗ 2012 Centrediscs Released on: 2012-04-01 Conductor: Glen Fast Orchestra: Kingston Symphony Composer: Istvan Anhalt