KUTASI MARGIT EMLÉKÉRE*

(1927-2019)

Dr. Mikecz Gyuláné, Kutasi Margit, Margit néni, Margitka, Madaka. E neveken ismertük őt, akit ma örök nyugalomra helyezünk és a Jóisten kegyelmébe ajánlunk. Hálát adunk egy 92 éves életút gazdag terméséért, odaadó munkájáért, egy színes és impulzív egyéniségért.

Kutasi Margit 1927-ben született Debrecenben, testvéreinél jóval fiatalabb volt, ahogyan édesapja is gyakran emlegette: „a kis ráadás”. Szerető családban nevelkedett, ahol különleges zenei tehetségét hamar felfedezték. Fiatalon bemutatkozott már, mint tehetséges hegedűs növendék. Zeneakadémiai tanulmányait a háború utáni rendkívül ínséges időkben végezte Végh Sándornál, hegedű főtanszakon szerzett diplomát. Az ínséges kollégiumi évek után többedmagával bérelt ki egy kis bútorozatlan lakást, ahol a földön aludtak és dobozokon ettek, mindezt pedig japán lakosztálynak nevezték. Ez az életvidám humor egész életében jellemző volt rá. A nehézségek sosem szegték kedvét. Beült szaktársai főtárgy óráira, sőt, párhuzamosan kamarazene és magánének főtanszakra is járt. A hegedű mellett másik kedves területe volt az éneklés, drámai szoprán volt és e szerepekhez egyénisége is kiválóan illeszkedett. Bár a képzés minden tárgyát teljesítette, diplomáját adminisztrációs okokból nem kaphatta meg, mivel az egyenlő esélyek címén azokban az években egy ember csak egy diplomát szerezhetett. Ez a kellemetlenség sem szegte kedvét, évtizedeken át volt a Magyar Rádió Énekkarának kisegítő énekese. Kiemelkedő hangszeres tudását a kor lehetőségeihez mérten hamar elismerték, hiszen az 50-es évek elején megszervezett Kertész utcai minta zeneiskola hegedűtanára lett szinte friss diplomával, annak ellenére, hogy az iskolában jellemzően csak szakfelügyelők tanítottak. Sándor Frigyes javaslatára bízták meg 1953-ban azzal, hogy szervezzen vonószenekart az iskola növendékeiből. Igényességére jellemző, hogy a feladat magasabb szintű elvégzése érdekében részt vett a Népművelési Intézet Kórody András által vezetett, ifjúsági zenekarok vezetői számára szervezett hároméves karnagyképző tanfolyamán is. Munkáját kezdetben kétkedés és bizalmatlanság fogadta, de a zenekar színvonalas játéka, az onnan kikerült minőségi zenészek sora volt a válasz ezekre az ellenhangokra. 1953-tól 1975-ig vezette a Kertész Utcai Gyakorló Zeneiskola zenekarát, párhuzamosan zenekart szervezett a XI. kerületi zeneiskolában. 1975-től 1998-ig a III. kerületi zeneiskola tanszakvezető hegedűtanára, és az Óbudai Ifjúsági Zenekar karmestere. Párhuzamosan a Váci Bartók Béla Állami Zeneiskola zenekarának vezetője volt, illetve úttörőzenekart vezetett. 1974-től ’78-ig a KÓTA szimfonikus és kamarazenekari tagozatának titkára. 1998-tól 2007-ig (80 éves koráig!) Budakalászon vezetett zenekart. Az ifjúsági vonószenekari munka afféle védjegyévé vált. Ennek kapcsán hívták meg újabb és újabb helyekre zenekart szervezni, vagy versenyeken zsűrizni. Bár titkon örült volna, ha nagyobb létszámú együttes vezetésével is megbízzák, ez a feladat újra és újra elkerülte. Mindenhol minőségi munkájáról ismerték, de nem zárkózott el a zenei szempontból alantasabb feladatoktól sem, még szakmunkás tanulókból álló kórust is vezetett. Számos mű bemutatója és lemezfelvétele fűződik a nevéhez, több kortárs zeneszerző is kikérte véleményét ifjúsági zenekarra komponált művei kiadása előtt, illetve komponált műveket kifejezetten az ő zenekara számára. Zenekaraival rendszeresen fellépett a magyar zenei élet rangos fórumain és versenyein, kiváló eredményekkel. Számos külföldi városban is színpadra álltak, mindenütt sikerrel.

Hegedűművész mivoltát voltaképpen a zenekarában élte meg. Magas szintű hangszerkezelése, igényessége és naprakészsége imponáló lehetett a növendékeknek is. Egy alkalommal maga is fellépett a zenekar élén szólistaként. Tudatos, módszeres munkája mindenhol eredményessé tette, és talán épp ezért működött minden zenekara hasonló paraméterekkel.

Önállóan dolgozott az együttesekkel, világos technikai és művészi elképzelésekkel, azok következetes alkalmazásával. Nem igényelt különös lehetőségeket, vagy külső segítséget a megfelelő munkakörülményeken kívül. Lelkesedése, odaadása megtartotta a gyerekeket a zene mellett a továbbképző tagozat idejére is, sőt gyakran még tovább.

Tanári munkásságának kezdetén kötött házasságot Mikecz Gyulával, akivel több mint 50 boldog évet töltöttek együtt. Egyetlen gyermekük született, aki csecsemő korában eléjük ment az örök hazába. Képe máig Margit néni ágya fölött látható. A szomorú gyermektelenségben növendékeit szinte anyai szeretettel nevelte. Bár férje szakmája szerint bíró volt, a zenekari táborok állandó résztvevőjének számított, ő felügyelte a fiúk rendjét, aktívan kivette részét a szervezési munkákból, gyermekfelügyeletből, időnként még a kottamásolásból is. A zenekari tábor afféle közös nyaralásnak számított.

Kutasi Margit életmű-dokumentumgyűjteményének ünnepélyes átadásakor a Kecskeméti Kodály Intézetben. Mellette ült dr. Ittzés Mihály (2016. X. 12.)

Magam 2013 nyarán ismerkedtem meg Margit nénivel, amikor a Kecskeméti Kodály Intézet az életművének dokumentálására kért fel. Bár hivatalosan egy 86 éves, nyugdíjas, egyedül élő özvegyasszonnyal találkoztam, aki szakmai emlékeit a Kodály Intézetben kívánta elhelyezni egészen más embert ismertem meg benne: még mindig volt néhány tanítványa, keresetlen, időnként szarkasztikus humora akár saját magával szemben is, szívesen ellátogatott a koncertjeimre, vagy ha nagyon elbeszélgettük az időt, autóba pattant és behozott a városba, hogy el ne késsek. Közösségbe járt, időnként nyaralt, virágokat nevelt. Különös odafigyeléssel érdeklődött az életem alakulásáról, és szívesen folytatott diskurzust zenéről, nevelésről, vezénylésről is.

Idén nyár elején, a születésnapjakor meglátogattam. A tőle megszokott természetességgel, két hétköznapi téma között, ugyanakkor teljes komolysággal mondta: most úgy érzem, egy, legfeljebb másfél évem van hátra. Tudod, az ember érzi ezt.

Hogy érzi-e azt én még nem tudom, de hogy teljes meggyőződéssel mondja, amit mond, azt akkor is tudtam. De ez a komor kijelentés sem vette el az életkedvét. Kifesttette a hálószobáját, nagy szeretettel gondozta a virágait, és komolyan küzdött a kórházban, hogy hazamehessen a kertjébe, és ha segítséggel is, de kitipeghessen a virágai közé. Egész életében szerette a napfényt, melyből az idei őszön igazán sok jutott neki. Mindig várta, hogy kisüssön a nap. Aztán egyszer hozzátette: igen, süt a nap, de már nem nekem. Nyugodt volt, tudatos, és e nehéz napokban is mindig volt figyelme az őket körülvevő emberekre.

Az látszott utolsó napjain, amit a 31 éves Mozart írt le egy apjának küldött levelében: „Köszönöm Istennek, hogy abban a szerencsében részesített, hogy megadta nekem az alkalmat arra, hogy a halált, mint igazi boldogságunk kulcsát ismerjem meg. Soha nem fekszem le este anélkül, hogy ne gondolnék arra (bármilyen fiatal vagyok is), hogy másnap talán már nem leszek többé, s mégsem mondhatja egy ismerősöm sem, hogy társaságban mogorva vagy szomorú vagyok.”

Hisszük, hogy hosszú és fáradalmas élete elnyerte az örök nyugalmat, gondos szeretete méltó jutalmát, meghallhatta már közelről a mennyország zenéjét, és neki süt már az örök napsütés szülei, testvérei, férje és gyermeke körében.

Nyugodjék békében! Nyugodjék örömben!

Uzsaly Bence

*Elhangzott dr. Mikecz Gyuláné Kutasi Margit zenepedagógus, hegedűtanár, karmester, énekművész, az ifjúsági zenekari nevelés kiemelkedő alakja hamvasztás utáni búcsúztatásán 2019. december 13-án a Fasori Református Templomban.

.