“Nekem minden üggyel foglalkoznom kell”

Fekete Krisztina csapatjátékról és az MZTSZ-szigetről

Fekete Krisztina

Lassan már negyedszázada dolgozik a szakszervezetnél, s korábban kipróbálhatta magát a színpadon, s színpadi háttérszakmákban is. Fekete Krisztina ezért jól ismeri mindegyik terület gondjait, s a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének titkárságvezetőjeként igyekszik mindenkinek mindenkor minden segítséget megadni. Így szinte már szállóigévé vált a tagság körében, hogy: „hívd a Krisztit”. Ő pedig szeretné, ha ez így is maradna. Szervezési teendői mellett főként a gazdasági ügyekkel foglalkozik, nemrégiben például az OTP-nél vezetett alapszervezeti és központi számlákat alakította elkülönített számlákká. De részese annak az elképzelésnek, amelynek célja egy nyugdíj-előtakarékossági rendszer felépítése a tagoknak.

- Az életrajzában olvastam, hogy a Táncművészek, Filmművészek és Színházművészeti Szövetség gazdasági vezető helyetteseként kezdte a pályát, majd a Táncfórumnál szervezőként is dolgozott, de ezt megelőzően a Gór Nagy Mária Színitanodában töltött három évet. Miért döntött aztán úgy, hogy nem a pódiumot választja?

- Mert megismerkedtem az idősebb művészgenerációval, s akkor láttam, mennyire bizonytalan és kiszolgáltatott a helyzetük és már egy bizonyos kor fölött még inkább. Hogy mennyire keserves is lehet ez a pálya… Nagyon megijedtem ettől, s elkezdtem azon gondolkodni, valóban ilyen jövőt szeretnék? Iskolásként sokszor szerepeltem jól a szavaló- vagy a Kazinczy versenyen, ezért is vonzott a Tanoda, de már az ott töltött évek alatt, amikor popzenei műsorokat is vezettem a különböző tv-csatornáknál, rájöttem, hogy nekem ebből ennyi elég. A színpad, a kamera nem az én világom. Tartottunk ekkor otthon egy családi kupaktanácsot, s akkor Édesapám azt mondta, ott a jogi egyetem, oda is felvettek volna, vagy a közgáz, végezzem el valamelyiket, s aztán ha gondolom, még mindig visszatérhetek a Tanodába… Azt ugyanis nagyon élveztem, hogy a Tanoda is a csapatjátékról szólt.

- Közben azonban már egyre jobban bedolgozta magát a háttérterületen, hiszen a Táncfórumnál folytatta…

- A Táncművészek, Filmművészek és Színházművészeti Szövetségnél is nagyon emlékezetes időszakot töltöttem, hiszen akkor olyan művészek vezették a tagozatokat, mint Körtvélyes Géza, Lugossy László és Kállai Ferenc. Az ott töltött évek alatt egyre jobban beleláttam a színfalak mögötti világba is. S bár a Táncfórumhoz szintén gazdasági vezetőnek hívtak, én lettem a főszervező, mert ezekben a feladatokban is szívesen vettem részt. A szervezet élén akkor Galambos Tibor és Török Jolán állt. A Tavaszi Fesztiválra is olyan vendégeket hoztunk, mint a Kirov Balett, a Wuppertal Opera Balett vagy az Angol Nemzeti Balett. Öt érdekes és tanulságos esztendőt töltöttem ott. S egyre jobban rájöttem, hogy igazán, a művészeti élet szervezői oldala érdekel.

- S ekkor kezdődött a szakszervezeti karrierje, hiszen a Táncfórumnál vállalta el a szakszervezeti bizalmi feladatát. Önre osztották a munkát vagy érdekelte is ez a terület?

- Tudtam kommunikálni mindenkivel, így Tiborral és Jolival is. S mivel tényleg rengeteg előadásunk volt, iszonyatos mennyiségű a munka, így komolyan képviselni kellett a munkavállalókat. Néha azt is el kellett tudni mondanom, konfliktus nélkül, hogy már nem bírunk többet… Így kezdtem el egyébként - szakszervezeti bizalmiként - levelezni dr. Gyimesi Lászlóval a különböző ügyekben.

- Személyesen azonban csak akkor ismerte meg, amikor állásinterjúra indult hozzá…

- 1997 elején tanácsolta Joli, hogy beszéljek Gyimesi Lászlóval, mert munkatársat keres. S bár a Művészeti Szövetségeknek, még az első munkahelyemnek is a Városligeti fasorban lévő épületben volt az irodája, érdekes módon Lacival sosem futottam össze. Aznap azonban, amikor munkamegbeszélésre indultam, megláttam a lépcsőházban, s megszólítottam. Ahogy megtudta, hogy a munka miatt jöttem, azonnal időt szakított rám, és elkezdte magyarázni, mi mindennel foglalkozik. Laci örömmel nyugtázta, hogy nemcsak tudom kezelni a számítógépet, hanem értem is a munka lényegét. Én pedig rögtön elkezdtem rendezgetni a hatalmas iratanyagot, és itt is ragadtam. Rövid ideig még a napjaimat a Táncfórum és a szakszervezet között osztottam meg, s 1997. február 6-tól lettem az MZTSZ munkatársa. S már az első napoktól azt éreztem, hogy jó itt dolgozni, mert tudok azoknak segíteni, akik hasonló gondokkal küzdenek, mint annak idején én a színfalak mögött. Tisztában voltam a backstage gondjaival, konfliktusaival, fáradtságával, ahogy azzal is, mi mindennek kell szembenéznie a művészeknek.

- Ezek szerint hamar beilleszkedett?

- A korábbi években is a művészeti közegben mozogtam, a művészetoktatásról is voltak szerény tapasztalataim, s itt is hamar kialakult a megfelelő rendszer, és lépésről lépésre az ügyek intézésének a folyamata a helyére került. Lacinak nagy segítséget jelentett, hogy tudtam önállóan levelezni, s számos ügyet rám bízhatott. Az elmúlt közel két és fél évtizedben részt vehettem az összes jelentős feladatban, hiszen itt is csapatmunkában dolgoztunk. Figyelemmel kísérhettem, hogy Laci hogyan dolgozik, miként olvasgatja még éjjel is a különböző anyagokat, hogyan gyűjti az információkat, hogyan tud lobbizni, s mennyit járja a szervezeteinket, a minisztériumokat. Láttam, hogy pontosan tudja, hogyan kell egy-egy problémához nyúlni, és sok éven keresztül tanúja lehettem, miként találja ki, és valósítja meg a különböző, elképesztő hatású ötleteit. Meghatározó számomra, hogy olyan kiválóságokkal dolgozhattam együtt, mint Göndöcs Jóska bácsi, aki az Operaház szakszervezeti vezetője volt, Sólyom-Nagy Sándor, szakszervezetünk elnöke, Szenthelyi Miklós, aki a Kőbányai Zenei Stúdió szakmai vizsgáin elnököl. De megemlíteném még Jávori Vilmost, Fogarasi Jánost és Babos Gyulát, akik szintén rengeteget tettek azért, hogy a szakszervezetünk iskolája, a Kőbányai Zenei Stúdió az egyik legrangosabb helyet tudja kivívni a hazai könnyűzenei oktatás terén.

- S gondolom, dr. Gyimesi László azt is örömmel fogadta, hogy a gazdasági ügyekben szintén segítséget tud nyújtani neki.

- Igen, de szerintem az ő fejében is táblázatok vannak, akárcsak az enyémben, pörögnek folyton a számok. Oszt, szoroz, és pontosan tudja, mit hogyan lehet megvalósítani. Laci annak örült különösen, hogy képes vagyok rendszerben gondolkodni, s egy ilyen hatalmas szervezethez, ahol ilyen kevés munkatárs között oszlik meg a feladat, szükség is van a rendszerszemléletre. Ennek most, hogy a saját feladatait szétosztotta az új héttagú elnökség között, szintén nagy hasznát látom.

- S hogyan működnek így együtt?

- Szükség van még sok-sok tanulásra, csiszolódásra, hogy úgy tudjuk folytatni a munkát, ahogy Laci tette eddig. De mindnyájan ezen dolgozunk.

- Mennyiben bővültek a feladatai?

- Továbbra is foglalkozom mindazzal, mint amivel a korábbi években. De olyan munkákat is végzek, mint például az elkülönített OTP számlák-ügye, amelynek megvalósítása két esztendőt igényelt. Az volt a célja,hogy a tagszervezetek különböző bankoknál lévő számlái kerüljenek be mind az OTP-be, a központi számla alá közvetlenül, mert ha ezt megtesszük, akkor számos kedvezményt, ingyenes számlavezetést, valamint egy teljesen átlátható gazdálkodási rendszert kapunk. Nagy munkát jelentett a hetvennél több számla egységesítése, és a pénzintézeti szabályok miatt is fontos volt. Emellett szervezem a Kőbányai Zenei Stúdió szakmai vizsgáit, elkészítem és elszámolom az iskola állami finanszírozásának valamennyi beszámolóját, statisztikáját. Ugyancsak az én feladatom a szakszervezet rendkívül kedvezményes mobil-flottája ügyeinek szervezése, intézése. Én – akárcsak a többi kollégám a maga feladataiban - mindenes vagyok.

- Mostanában emellett dr. Dorogi Ákossal és Ludvig Istvánnal járja a zenekarokat is.

- Azért tartom ezt fontosnak, mert így legalább személyesen is sokakkal megismerkedem. Mert csak úgy ismernek: “a Kriszti”. A mai napig is mindenütt így hívnak, azt sem tudják, hogy pontosan ki vagyok, mi a titulusom, de abban bíznak, hogy tőlem meg lehet kérdezni mindent, és én segíteni fogok. S szeretnék is “a Kriszti” maradni, nem szeretnék ebből kinőni, mert úgy vélem, “a Krisztiség” az jó dolog.

- Nem fárasztó állandóan a gondokkal, kérésekkel szembesülni?

- Még nem égtem ki. Sajnos az utóbbi esztendőben nagyon sok negatív dolog ért családi téren, de ez csak még jobban megerősített abban, hogy jó ide bejönni, és segíteni másoknak. Ha telefonál vagy bejön valaki, biztos, hogy nem távozik úgy, hogy valamilyen választ ne kapna.

- S mi az, amit elmond ezeken a találkozókon, miért jó szakszervezeti tagnak lenni?

- Azért, mert akkor egy különleges helyre kerül ebben a zavaros világban: az MZTSZ-szigetre. Egy teljesen más valóságba, a mindennapinál sokkal igazságosabb életbe. Ha belép ide valaki, elkezd körülötte zsongani minden, s megtudja, mit hogyan érdemes tenni, mire kell vigyázni, milyen szakmai területre érdemes fókuszálni. Mi ugyanis megteszünk azért mindent, hogy jobb háttere legyen, és tudjon kihez fordulni, ha bármi gondja akad. Amikor legelőször bejöttem Gyimesi Lászlóhoz, hiába voltam már öt éve szakszervezeti bizalmi, megdöbbentem, hogy mi mindent lehet itt, egyetlen helyen megoldani. Ezért úgy vélem, hogy aki megismeri a nálunk folyó munkát, az előbb-utóbb be is lép a szervezetbe. Ha pedig számolgatni kezd valaki, hogy mennyi a tagdíj, és ez mekkora biztonságérzetet nyújt, mennyit jelent az ingyenes jogsegélyszolgálat, és jogi tanácsadás, s miért jó flottatagnak lenni, és miért jó egy olyan szakmai közösség tagja lenni, amely nem hagyja magára sem őt, sem az elesetteket, akkor már úgy összegezhet, hogy tényleg megéri.

- Pedig közben a tagok közül sokan nem tudják, hogy például az előadó-művészeti törvényt dr. Gyimesi László készítette el, vagy, hogy neki és a szakszervezetnek köszönhető, hogy lehetőség van a nyugdíj-kiegészítő támogatásra…

- Sajnos nincs visszacsatolás. Az MZTSZ Laci vezetésével az utóbbi évtizedekben rengeteget tett a területért. Jó volna, ha ezzel többen tisztában lennének. Talán azért is jó, hogy most járjuk a zenekarokat, mert így a tagokban és az érdeklődőkben is tudatosítani tudjuk az eredményeinket. A zenepedagógus területen Muity Mari munkájával sokkal tájékozottabbak a kollégáink. Emellett közvetlen viszonyba kerülhetünk az emberekkel. S látják, számíthatnak a szakszervezetre, bármi is a gond. Mert mi tényleg egy szokatlan sziget vagyunk, bármennyire is változik a világ, szűkül a szociális háló, mi mindig az embert tartjuk szem előtt.

- A korábbi interjúnkban dr. Dorogi Ákos említette, hogy dolgozik egy nyugdíjrendszeren is.

- Ez is csapatmunka. Most fokozottabb figyelem irányul erre a területre, a tagjainkat is erősen foglalkoztatja a kérdés. S úgy vélem, egy szervezet mindig sikeresebben tárgyal, mint az egyén. Jelenleg több helyen tájékozódunk, keressük a legjobb lehetőségeket, bár óvatosan kell kezelni minden ilyen kérdést, amely hosszú távú megoldásokat keres, mert ha mi ajánlunk valamit a tagjainknak, az komoly felelősség, hiszen ők bíznak bennünk. Márpedig ez a bizalom a legértékesebb kincse egy szakszervezetnek.

Réfi Zsuzsanna