Az OPERATREZOR ÚJDONSÁGAI

Kalmár Magda – válogatás az MTVA Archívumából

A trezor szónak értelmező szótárbeli jelentésén túl megannyi speciálisan hazai jelentése van. A közelmúlt óta általánosan az azonos című magyar történelmi thrillerre gondolnak talán a legtöbben, mások az azonos nevű kiadóra, a pécsiek pedig egyik kedvelt rendezvényközpontjukra. A zenebarátoknak (s köztük is elsősorban a vox humana kedvelőinek) lassan egy évtizede töredékszónak bizonyul, az Operatrezor rövidítésének.

A Hunyadi László ősváltozatának megjelentetése óta megannyi felvétel gazdagítja kínálatát (legnagyobb szabású a több mint 50 CD-t tartalmazó Magyar Opera 200). Az Operaház kincsein túl más archívumok kincseit is közkinccsé teszi, így például Kalmár Magda 75. születésnapja remek alkalmat kínált egy válogatáshoz. Karczag Mártoné az érdem, hogy az MTVA Archívumának gazdag felvétel-készletéből értékes programot állított össze.

Az elsődleges érdem persze az énekesnőé, aki évtizedeken keresztül tartozott az Operaház élvonalához, miközben más műfajok (operett, magyar nóta) területére tett kirándulásai tovább népszerűsítették országszerte. Ami a nemzetközi ismertséget illeti, abba a generációba tartozott, amely túlnyomórészt idehaza teljesítette ki művészetét (habár ő Európa szinte valamennyi országában fellépett), amivel nagyban hozzájárult ahhoz az értékeléshez, amely „aranykornak” titulálta a bezártság évtizedeit.

Kalmár Magda a Liszt Ferenc-díj után, pontosan három évtizeddel később lett Kossuth-díjas, 54 éves korától tartozik a Magyar Állami Operaház örökös tagjai közé, és 60 éves kora óta Mesterművész. Több mint fél évszázada élvezi a közönség szeretetét, amely megannyi kritikus megnyilatkozásai alapján érezhette véleményét szakmailag is megalapozva.

A Figaro házasságában Melis Görggyel,
1977 (fotó: MÁO Fotóarchívum)

A csaknem ötnegyed órás felvétel minden szempontból kitűnő válogatás. Tematikusan Mozart és Donizetti színpadi világát eleveníti meg. Nem túlzás, a hang önmagában olyan, hogy eleve szituációba képzeljük a szereplőket. Mert Kalmár Magda hangján Susannát, Despinát és Zerlinát halljuk, valamint Adinát és Norinát.

Norina, 1972 (fotó: MÁO Fotóarchívum)

Ismételten elmélkedhetünk azon, hogy lehet valami a filozófusok vélekedésében, miszerint a zene a legközvetlenebb(en ható) művészet. És megértjük, hogy generációk nőttek fel az operák bűvöletében…

Újat aligha lehet leírni az énekesnő művészetéről, rácsodálkoznivalót viszont egyaránt ad a felvétel mindenkinek. Azoknak is, akik Kalmár Magdának köszönhető operaházi előadások élményeit őrzik, és azoknak is, akik számára mindezidáig legfeljebb név volt, amelyet olvastak, vagy akivel kevéssé célzatosan talán hallottak is valamit (rádióban, TV kívánságműsorában, vagy a youtube-on, stb.). Ez a korong egyértelműen figyelemfelkeltő – ugyanakkor olyan élményt ad, amelynek hatására elvesztjük időérzékünket. Keveselljük a műsort az ötnegyed órás zenehallgatás végén.

Hallgatjuk Mozart zenéjét, időnként szeretettel gondolva a kísérő együttesre (a Magyar Állami Operaház Zenekarára), amikor valóban úgy játszottak, mintha az örökkévalóságnak tervezték volna az egyes részleteket, máskor azzal szembesülünk, hogy a közeli, a könnyen elérhető (akár: a hazai) sokkal magától értetődőbb, bármilyen minőséget is képvisel – tehát, nem színezik pirosra lelkükben (teljesítményükkel) a hétköznapi eseményeket. Pontosabban, nem eseményként él élik meg az együttes szereplést, hanem teljesítendő feladatként, amelynek minőségi ellenőre leginkább a karmester. A felvételen szereplő áriák és kettősök dirigense Ferencsik János (Figaro házassága), Lukács Ervin (Cosi fan tutte), Fischer Iván (Don Giovanni), Medveczky Ádám (Szerelmi bájital) és Kovács János (Don Pasquale) volt. A Don Giovannit olaszul, a többit magyar fordításban énekelték. A színpadi egyéniség csodája, hogy anyanyelvén mindenkor érthetően énekel, nem érzékelünk prozódiai esetlegességeket. És az is, hogy a kiragadott részletek olyannyira „körüljárhatóak”, hogy nem hiányoljuk zenei környezetüket.

Öt nőalak hangzó fotóalbuma.

II.

Giacomo Puccini: A Nyugat lánya

Házy Erzsébet és Ilosfalvy Róbert a Puccini opera 1966-os budapesti előadásán

Értékes „zsákmánnyal” gazdagodhatnak az operarajongók az OPERATREZOR újdonságának köszönhetően: a 2019-es operaházi Puccini-évadban az előadások élményein-eseményein túl CD-felvételen megjelent A Nyugat lánya 1966-os magyarországi bemutató előadása. A Magyar Rádió rögzítette, s mostantól ismét gyakran hangzó életre kelhet az MTVA archívumának eme kincse.

Miként a kísérőszöveg is hangsúlyozza, a Puccini zenéjéért lelkesedő Nádasdy Kálmáné az érdem, hogy ez az opera ismételten felújításra került. Remek volt az időzítés, hiszen a szereposztás szinte önként kínálkozott: Házy Erzsébet és Ilosfalvy Róbert „álompárosa” vonzotta a közönséget, s így az opera több évig repertoárdarab maradhatott. Nádasdy Kálmánnak köszönhető a remek (érthetően énekelhető) fordítás is.

Tehát kordokumentum is a felvétel, abból az időből, amikor az anyanyelvű operaéneklés mellett voksoltak a zenei illetékesek (nem kizárólag magyar jelenség ez – némi nyelvtudással rendelkezőknek rendkívül tanulságos meghallgatni például Verdi-operákat németül!). Történt ez akkor, amikor még nem volt lehetőség (akár többnyelvű) feliratozásra, tehát fokozottan érvényesült az elvárás a cselekmény követésének lehetősége iránt (nyomtatott szövegkönyv sem mindig állt rendelkezésre).

A két korongot tartalmazó album kísérőszövege az opera magyarországi előadásainak (két nyelven olvasható) áttekintésén túl a magyar érdeklődőknek az előadókról ad tájékoztatást. Ez rendkívül hasznos, hiszen néha egyébként nehezen utánakereshető adatokat is tartalmaz, ám nem lett volna felesleges kiadás előtt egyben „átfésülni” a szöveget, s akkor kevés korrekcióval igényesebb (és apró hibáktól mentes) lett volna a tájékoztatás.

Házy Erzsébet és Ilosfalvy Róbert a Puccini opera 1966-os budapesti előadásán

Talán a nemzetközi érdeklődés szem előtt tartása indokolta (túl a nyomtatás többletköltségén), hogy Nádasdy Kálmán szövegét nem kaptuk kézhez. Pedig hasznos, és főképp tanulságos lett volna, elsősorban énekeseknek, énektanároknak, dramaturgoknak (stb.). Mert amit Nádasdy létrehozott, korántsem csupán szükséglet kielégítése, hanem több szempontból is értékelhető szellemi teljesítmény (már csak az énekelhetősége is nagy tanulsággal járhat, akár napjaink librettistáinak).

Puccini kézírása a Nyugat lánya egyik partitúraoldalán

Jó félévszázados felvételről van tehát szó – történelmi, zenetörténeti léptékkel mérve nem nagy idő, ám a technikai fejlődést illetően, tolerancia szükséges a hallgatásához. De – ugyancsak a technika jóvoltából – kellő szakértelemmel mégis sikerült szinte problémátlanul élvezhetőre rekonstruálni az előadást. Ami különös bájt ad e nosztalgikus operahallgatásnak: a hallgató (odahaza, a készüléke mellett) nem úgy hallgatja, mint egy egyszerű felvételt, hanem operaközvetítésnek tekinti, tehát, elképzeli a színpadot. Segítségére van ebben mindaz a kísérő „zörej”, ami a színpadi mozgásból adódik, és érezhető valamiféle virtuális perspektíva, a közeledés-távolodás érzékelése által. Megmozgatja a fantáziát – de tegyük hozzá rögtön, hogy itt most nem „hangversenyszerű” előadás az inspiráció forrása, tehát a hallgatói képzelet az egykor kidolgozott szerepeket rekonstruálja. Akár azt is elképzelheti a hallgató, hogy időutazás során „illegális” hallgatója az előadásnak, olyan helyen elbújva (függöny vagy színfalak mögött), ahonnan nem látható a színpad.

A felújítás, a közreműködőket tekintve, premiernek tekinthető. Az sem valószínű, hogy a zenekari játékosok közül sokan vettek részt a jó két évtizeddel korábbi előadássorozatban. Szenteljünk tehát figyelmet az énekes-produkcióknak jutó általános érdeklődésből adódóan méltatlanul háttérbe kerülő zenekar teljesítményének. Erdélyi Miklós vezényletével ideális hangzó háttérben játszódhat a történet.

Ismét egy adalék, amely azt bizonyítja: nem véletlen, hogy a közönség idős generációja „aranykorként” emlegeti azt az időszakot, amikor a ragyogó tehetségű előadógárda idehaza varázsolta pirosbetűssé az operaélet mindennapjait.

Fittler Katalin