DR.
TÓTHPÁL JÓZSEF
A zene evangéliuma*
Szőnyi Erzsébet 85. születésnapjára (2009)
Szőnyi
Erzsébet köszöntése 2009-ben, a törökbálinti Munkácsy Mihály
Művelődési Házban (Forrás: kerthelyíseg.hu)
Szőnyi Erzsébet művészi, zeneszerzői és zenepedagógusi pályája nyitott könyv. Egész életútját – mind a mai napig – a nemes zene evangéliumának hirdetése szövi át. Küldetését a zenekultúrában – mint hajdan a hittérítő apostolokét – a zene éltető fluidumának sugárzása hatja át akár honi földön, akár más kontinenseken, mindenütt, amerre jár, vagy amerre járt. Aki a világ muzsikusainak összefogását hirdeti szerte a világon – Kodály Zoltán eszméi jegyében: „a zene mindenkié”. Öt kontinensen a zene szolgálatában című könyvében beszámolókat olvashatunk előadásainak fogadtatásáról, külföldi élményeiről és tapasztalatairól, amelyben szemléletesen kirajzolódik Európa és más földrészek sokszínűsége, szépsége egyfelől – a nemes zene értékeinek befogadásáért, megismeréséért és felmutatásáért folytatott rendíthetetlen küzdelem reménye másfelől.
Kérdezhetjük, honnan ez az elszántság, ez az elkötelezettség, ez a végtelen türelem, szelídség és ugyanakkor: tiszta szigorúság saját magával és tanítványaival – követőivel szemben? Személyiségének formálódásában számos összefüggést megfigyelhetünk.
Úgy hiszem, nem tévedek, amikor azt állítom, művészi és zenepedagógiai pályáját – a megélt élet bölcs elfogadása: az igazság, a szépség, a jóság és a hit törvényeinek követése vezeti. Ebben a folyamatban meghatározó szerepet játszott a családi háttér: hogy művészhajlamú, művészetkedvelő szülei révén szinte észrevétlenül érintette meg a művészet és a zene szeretete. S ezen túlmenően különböző „külső” tényezők együtthatása, hogy igen korán a neves festőművész, Benczúr Gyula unokahúga, Benczúr Aglája tanítja zongorázni. Zenei érdeklődése, tehetsége és elkötelezettsége tíz éves korában a Szilágyi Erzsébet Leánygimnáziumban, a legendás hírű énektanár és kórusvezető Sztojanovics Adrienne hatására tudatosul és bontakozik ki. Tizenhárom éves, amikor először kísérletezik zenemű írásával, majd önálló kórust alapít, és magánúton a Zeneakadémia zeneelmélet professzoránál, Laurisin Miklósnál összhangzattant tanul.
A gimnáziumi évek meghatározó élményét a népdalok világának, Bartók Béla zenéjének és Kodály Zoltán kórusműveinek a megismerése jelenti. Tizennyolc évesen, 1942-től a Zeneakadémia Középiskolai énektanárképző tanszakának hallgatója. Egy évvel később pedig – Bárdos Lajos biztatására, aki akkor a népzene- és zeneelmélet tanára – Zeneszerzés főtanszakra kéri felvételét, ahol Viski János zeneszerző tanítványaként sajátítja el a zeneszerzés megtanulható tudományát. Művészi fejlődése szempontjából rendkívül szerencsés időszak ez, hiszen tanárai között találjuk Kodály Zoltánt, Bárdos Lajost, továbbá Szegedi Ernő zongoraművészt, Vásárhelyi Zoltán karnagyot, Szabolcsi Bence zenetörténészt, Weiner Leó zeneszerzőt és Ferencsik János karmestert. Középiskolai énektanári diplomáját 1945-ben, zeneszerzői diplomáját 1947-ben veheti át. Amikor is az történik, hogy zenekarra írt Szimfóniájának partitúráját megmutatja az akkor éppen Budapesten karmesterként vendégeskedő Tony Aubin-nek, a párizsi Conservatoire National de Musique zeneszerzés tanárának, akinek ajánlására Francia Állami Ösztöndíjjal egy posztgraduális tanévet tölt a Conservatoir-on. Olyan jeles francia zeneszerzők esztétikai, analitikai – pl. Debussy műveinek elemző – előadásait hallgatja, mint Olivier Messiaen, vagy Nadia Boulanger, akinek zeneszerzői és zenepedagógiai attitűdje életre szóló élményt jelent számára. 1948 nyarán zenekari Divertimento-jának nagysikerű maga vezényelte előadásával szerepel a Conservatoire évfolyamzáró vizsgahangversenyén.
Szőnyi Erzsébet művészi, zeneszerzői és zenepedagógiai alkotótevékenysége egymástól elválaszthatatlanul átszövi, átfogja egész pályáját. 1945-től 1960-ig előbb a Szilágyi Erzsébet Gimnázium, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára, 1960-tól nyugdíjazásáig, 1981-ig a Középiskolai énektanár- és karvezető-képző tanszak vezetője. Ezt követően, de különösen 1989 után aktív szereplője a hazai zenei közéletnek: a Magyar Kodály Társaság elnöke és a Bárdos Lajos Társaság társelnöke, a Magyar Chopin Társaság elnöke, 1992-96-ig a Magyar Zenei Kamara alelnöke, 1996-tól társelnöke, jelenleg a Magyar Kodály Társaság elnöke és a Magyar Muzsikus Fórum társelnöke. 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Ezen kívül számos külföldi Kodály Társaság és zenei intézmény vezetőségének tagja, továbbá a KÓTA – a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének tiszteletbeli elnöke.
Zeneszerzői munkásságát illetően elmondhatjuk, hogy zenéjének, invencióinak forrásvidékét kutatva: a magyar népzene, a középkori historikus zene, az európai egyházzenei ősi hagyomány, a zsoltár- és a gregorián ének meghatározó jelentőségű, de az európai romantika és a tizenkilencedik és a huszadik század fordulójának impresszionizmusa, miként a huszadik század első felének dodekafon dallamvezetése – egyik-másik művében, mint például a Kodály emlékére írt Siratóban ugyancsak tetten értető. Minthogy műveinek még narratív felsorolására sincs módunk, mindössze annak megállapítására szorítkozhatunk, hogy Szőnyi Erzsébet zeneszerzői szemlélete és gyakorlata a hagyományokra és a klasszikusok értékekre épp olyan nyitott, mint korunk új tendenciáira. Aminthogy nyitott az intellektus kihívásaira, de a játékosságra és a humorra is. Zenéjének nincsenek válságos korszakai: értékszemlélete, értékválasztása rendkívüli műveltségéből és világszemléletéből fakadóan: maga a bizonyosság. – Szinte minden műfajban alkot, írt operákat, gyermekoperákat, gyermekoratóriumokat (közülük a legismertebb és a legtöbbet előadott „A didergő király”, a legutóbbi a „Róka, a medve és a favágó”), továbbá gyermek baletteket, kantátákat, oratóriumokat, zenekari, kamarazenei és versenyműveket; írt szólóhangszerekre, dalokat énekhangra és zongorakísérettel, és nagyon sok kórusművet gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Dalainak és kórusműveinek szövegeit többek között Balassi Bálint, Vörösmarty Mihály, Arany János, Petőfi Sándor, Ady Endre, Babits Mihály, Sík Sándor, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Pilinszky János verseiből választotta. A zenepedagógusok munkáját elősegítendő Biciniumok sokaságát írta, nemcsak a magyar nép, hanem más népek dalaiból is, mint pl. Húsz bicinium francia népdalokra, Tizenöt bicinium texasi népdalokra, a Biciniumok hat kötetében pedig japán, amerikai, kanadai, perui és más népdalokat is találunk.
Szőnyi Erzsébet zenepedagógiai tevékenysége – a szó szoros értelmében – egyedülálló a magyar és vélhetően az európai zenepedagógia és zeneoktatás történetében is. Esetében a tudomány, a művészet és a pedagógia – szerves egységet alkot. Amikor 1954-ben megírja A zenei írás-olvasás módszertana. Kezdettől a felsőfokig című három kötetes munkáját, Kodály Zoltán ír előszót hozzá, melyben többek között az alábbiakat olvashatjuk: „Szőnyi Erzsébet könyve a legjobb utat mutatja, és minden eszközt megad a gyermek szerencsés zenei fejlődésére. Egységes kiindulópontja ez a zenei szak- és köznevelésnek. A könyv persze, nem lehet más, mint az ő páratlan gyakorlati tanításának vázlata. Élettel megtölteni a tanítók dolga és művészete.” – Hozzáteszem, azóta sem íródott hasonló.
Szőnyi Erzsébet elkötelezettsége Kodály Zoltán zenepedagógiai elvei mellett – tiszta szigorúsággal párosul. Érdemes itt őt magát idéznünk egyik néhány évvel ezelőtt megfogalmazott nyilatkozatából: „Életem során minden fajta zenei tevékenységemben az a vezérmotívum vonult keresztül, mit szólna Kodály Zoltán, ha élne? Végül is, ha az éveket összeszámolom, 27 évig közvetlenül hallgathattam szavára. Tanulóidőnek nem kevés. További 37 jutott eddig a megvalósítás kísérletére.”
Keresztúry
Dezsőné, Szokolay Sándor és Kerekes Károly társaságában, a Magyar
Örökség-díj átadásakor, 2004. (Forrás: Wikiwand)
Muzsikusok nemzedékeit vezette a zenei pályán. Tanítványainak sokasága figyel ma is Szőnyi Erzsébet szavára. Legyen szabad idéznem egyik volt tanítványának, Szokolay Sándor zeneszerzőnek a Magyar Örökség Díj átadása alkalmából mondott beszédéből: „Szőnyi Erzsébet a zeneszerző jelölteknek, köztük nekem is, szolfézs tanára volt. Mint ámulatba ejtő jelenséget ismertem meg. Szőke, kék-szemű, karcsú, üde, fiatal hölgy, látszatra diáktársunknak tűnt. Ám amikor a katedrára állt, vagy a zongora mellé ült, rájöttünk, a szolfézs óra nem lesz üdülés. A tanárnőről kiderült, hogy szenzációs muzsikus, virtuóz zongorista, szaktárgya a kis ujjában van. Óráin érdemes volt figyelni, meg persze, ajánlatos is, mert az anyagot számonkérte, a tanulást, a munkát megkövetelte.”
Szőnyi Erzsébet sorsának alakulása sajátos hasonlóságot mutat Kodály Zoltánéval. Három évvel ezelőtt, amikor Kossuth-díjjal tüntették ki, s amikor ezzel egy időben Pittsburgh-ben a Duquesne University Díszdoktorává avatták – egyebek között egy interjúban a következőket mondta: „Sokszor eszembe jut az, amit Kodály mondott magáról, a magyarság ezeréves kultúrája minden „vérségi kötelék nélkül” vonzotta magához. Ezt én is elmondhatom magamról, mert vérségi alapon inkább vagyok délvidéki, bánáti, sváb vagy bolgár, valamiféle „mélange”, akiből aztán előjött egy magyar, aki nagyobb hazafi, mint aki a Vereckei-hágón érkezett a Kárpát-medencébe”.
A Szőnyi Erzsébet AMI
tanulóival[1]
Kérdezhetjük: mi hát a titka Szőnyi Erzsébet művészetének, emberségének, magyarságának? – Azt hiszem, a hűség, a hit és a szeretet. Ez a három életérzés – egymástól elválaszthatatlan: emberi létezésünk evangéliumi éthosza, kategorikus imperatívusza! A szeretet számára nem látványosság, talán Pál apostolnak, a korinthusbeliekhez írt első levelének sorai illenek legjobban hozzá: „A szeretet hosszú-tűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. – Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt. – Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal.” Hozzáemelve a fentiekhez Kodály egyik (Ki a jó zenész?) zeneakadémiai beszédének legfontosabb mondatát, úgy hiszem, megerősíthetjük: „… minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud.”
A zeneszerzőt mindenkor művei hitelesítik. Legutóbbi kórusműveinek egyikében – Néhány gondolat a könyvtárban – etikai üzenetként is – Vörösmarty szellemét idézi: „Mi dolgunk a világon? Küzdeni / Erőnk szerint a legnemesbekért.”[2] (Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban (1844)
(2009)
A szerző címzetes főiskolai tanár, a filozófiai tudományok kandidátusa, az MTA Köztestületi tagja, a KÓTA tiszteletbeli elnöke, a Magyar Kodály Társaság tiszteletbeli tagja, a Szabó Csaba Társaság elnöke, a Nemzeti Filharmónia ny. igazgatója.
*Az írás első
megjelenése a szerző 
című, a művészet és a zene éthoszáról
művészetfilozófiai esszéket és más írások tartalmazó kötetében (Püski Kiadó, 2013).