Kreatív homlokzatok, ismeretlen mesterek, hangolt örökség

Sokat beszélő-firkáló skriblernek (szinte) sosincs igaza. Vagy ha mégis, nem marad, aki kivárja, aki kiválogatja a sok szó, cirkalom, jelző, bú és bá közül.

Vannak persze kellően körülcirkalmazandó könyvek, bőviben, de akadnak puszta pillantással is értékelhető másak, melyeket túlbeszélni kár. Egy ilyennek ismertetésével tolakszom elő most, látszólag keveseknek szól, valójában egy értékkör, egy (nagyobb-kiesebb) korszak, s néhány tájegység a részese – de éppen mert értékekről van szó, a többiek, akik látszatra nem „érintettek”, mégis láthatnak benne értéket, mégpedig nem is sekélyet.

Egy kötet, méltóságos kivitelben, kvadrát formátumban, történeti metszetben, seregnyi fotóval, tájképpel, míves papíron (mely nem tükröz, de visszaad, színtartó és visszafogottan méltóságos, mondhatni „épp a témához való”…), Erich Türk: Három észak-erdélyi megye orgonatája: Kolozs, Szilágy és Besterce-Naszód megye.[1] A könyv kétnyelvű kiadás (Die Orgellandschaft dreier nordsiebenbürgischer Landkreise: Cluj, Sălaj und Bistriţa-Năsăud), melyben a jelzett vidékek mostanság fellelhető 209 orgonáját bemutató szándék leíró lenyomatát kapjuk. Nem mondanám, hogy halovány fogalmam is volt/lehetett erről a gazdagságról, s az ilyesfajta témakör lehetségesen pazar gyűjteményi kincséről. A kötet, s az egész kutatás, értékfelmutatás a jelzett három nagytérség egykori orgonaépítőinek munkásságáról alkotott eddigi összképet kívánja kiegészíteni, pontosítani, mondhatnám mintegy első „kataszterként” nyilvánossá tenni, hangsúlya pedig az eddig kevésbé kutatott helyi mesterekre esik, akiket vélhetően egy faluval, templommal odébb már aligha ismernek. S bizonnyal akadnak, akik zenész pálya, vagy épp hangszerépítészet elkötelezettjei, s ismerik a „terepet” (sőt, a kötet ajánlója is kiemeli: „orgonisták és orgonaépítők számára is nagyon hasznos információ, hogy hol találhatók egy bizonyos építő művei, vagy egy bizonyos történelmi stílusra jellemző hangszerek…”), de annyi belátható, hogy egy-egy míves hangszer, s körötte „az orgonatájak kutatása a kulturális örökség megismerésének része” lehet a térségi kultúra mindenkori örökösei számára is. „A kutatott régió a mai Kolozs, Szilágy és Beszterce-Naszód megyékre terjedt ki”, s „mivel az egyes felekezetek területi-igazgatási beosztásai nem fedik egymást..., a szakirodalomban található adatok összegzésével, levéltári kutatással és helyszíni szemlékkel sikerült a régió egykori orgonaépítőinek munkásságáról alkotott eddigi képet kiegészíteni”, láthatóan az értékfelmutatás nemes szándékával.

A kötetbe belelapozás nélkül szinte csak mesélgetni lehetne orgona-típusokról, a száz évnél idősebb hangszerek megmaradásának módjáról (magánkézbe kerültek, szomszéd templom átvette, múzeumok őrzik, restaurálják, netán még használják is a működni képeseket), de szó esik jobb sorsra ítélt, „koncertorgonává” nemesedett alkotásokról és a háborúkban megrongálódottakról, s korosodásuk módjairól (85%-uk elmúlt száz éves!), tehát a típus, a földrajzi eloszlás, a működőképesség, sokszor az átalakítottság állapota, az eredet kérdésessége, a falusi gyülekezetek ragaszkodása és fenntartói részvállalása szempontjából egy jókora tipológiai szemle az, mely számot vethet a hangszerpark mibenlétével. Megannyi esetben a szakértelem hiánya is károsította e jószágokat, a megfelelő zenei szaktudás és előadói képesség korlátos volta, az egyházi zeneismeret és egyházzenei szaktudás megléte (vagy éppen tiltottsága és akadályoztatása) alakított e műemléki értékű konstrukciók sorsán. A kötet függeléke, szakmai névjegyzéke és tájegységi-települési ismertetője még azt is pontosítja, mely térségekben milyen mesterek, készítők, javítók, új orgonaépítők tevékenysége volt jellegadó, mondjuk Újtusnád, Bálványosváralja, Szilágyballa, Székelyudvarhely, Kisráska, Kolozsvár, Zilahliget, Ótorda, Tordatúr, Küküllőpócsfalva, Beszterce, Kraszna, Désháza és megannyi más kistáj körzetében, s ezek (legfőképpen református, katolikus, ritkább evangélikus) jeles műtárgyai mikor keletkeztek, javíttattak, netán elpusztultak és újraépíttettek. Sokáig, lényegében 1944 után félszáz évnyi korszak korlátozta az új orgonák építését, megszűnt az alkatrész-utánpótlás is, elbandukoltak a mesterek, s a külföldi híresebbek is okkal kerülték el Erdély jelentősebb orgonatájait.

Persze, mosolyoghatok, válthatok regisztert vagy frissíthetem a fujtatómat, a 260-nál több fotót aligha tudom pótolni, túlbeszélni. Beszélnek ezek nálam sokkal több regiszterben, sokkal több korszakban és sokkal életvidámabb stiláris vagy hangnemi szinteken – s hogy csupán a sokrétűség másféle diadalát is jelezzem, mindössze egyetlen adat: a Debrecenben alapított Kerékgyártó István műhely 1894 és 1920 között háromszáz orgonát épített egymaga.

Kisráska református templomának egyik felbecsülhetetlen ékessége, a múlt század első évtizedeiben Kerékgyártó István, a neves debreceni orgonamester által készített orgona felújítására idén szeptemberben került sor.

A kötet a sok esetben német, osztrák orgonakészítők, de a barcasági, nagyváradi, székelyföldi iparosok orgonakultúra-mentő teljesebb tevékenységéről is beszámol, a 17. századi kezdetektől szinte napjainkig követi a fontosabb trendeket és statisztikai mutatókat, egyben arra is kísérletet tesz, hogy a lengyel (krakkói), lembergi, lőcsei, besztercebányai központokkal kialakult kölcsönkapcsolatokat is látható jegyekkel felmutassa. Mégpedig (rendre a korábbi orgona-szakirodalmi alapforrásokkal egyezően, de nemegyszer eltérve ezektől) mintegy „felekezetközi” hangzástérben keresi, dokumentálja, illusztrálja, s ez még erdélyi szakirodalomban is kivételes aspektus sokszor…

Nézegetni, dédelgetni valók ezek (a maguk nemében választékos stílusban és eltérő hagyományok szerint készült vagy tartósított) hangszerek, melyek fotóiról olykor a hangnem is „kicseng” szinte, s melyek nemcsak orgona-monográfiák részletes leírására várnak, hanem ilyesfajta képi-hangászati-kulturális örökség teljesebb rajzolatára is. E kötet a legfontosabb, legnagyobb lépéseket már megtette a teljesebb feltárás, levéltári (és főleg helyi, tapasztalati!) örökség értékrendünk részévé tételének mai helyzetrajzával.

A.Gergely András