Édesanyámtól búcsúzom

ELHUNYT Deákné Szabó Zsuzsánna

(1955-2020)

Deákné Szabó Zsuzsánna az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Nagyböjti lelki napján (2017. III. 9.)

Anyu Debrecenben született 1955. november 9-én, mint legkisebb gyerek egy nagy családban, Nagymama zongora- olasz- és magyartanár volt, Nagyapa ismert ideggyógyász.

12 éves korában, a szülők válása után felköltöztek Nagyival Budapestre, és itt járt a Zenegimnáziumba, ami ma a Bartók Konzervatórium. Ezután a Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Budapesti Tagozatán diplomázott, majd a Zeneakadémiára ment, és ott is szerzett egy szóló és kamaraművészi diplomát. Az Akadémia után a Fővárosi Operettszínház, majd a Honvéd Szimfonikus Zenekarban dolgozott koncertmesterként ill. tuttistaként a zenekar megszűntéig, 1993-ig. Többek között a Magyar Állami Hangversenyzenekarban, a MÁV Szimfonikus Zenekarban, és a Magyar Állami Operaház zenekarában is dolgozott kisegítőként, világhírű karmesterek alatt zenélt, számos lemezfelvételen működött közre.

Ezután nehéz évei voltak, de sikerrel vette szabadúszóként is a szakmai kihívásokat, sokat hívták haknizni és turnézni a világba. 2000-től a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán tanított, és zeneiskolákban dolgozott (többek közt Zsámbékon, Újpesten és az Erzsébetvárosban), de ezek mellett is folyamatosan vett részt zenészként rendszeres vagy alkalmi szervezésű eseményeken, akár ingázva vidéki városok közt, mert mindig szerette a nyüzsgést, a társaságot, személy szerint a sok-sok kollégáját, tanítványait és a zenét. Nyugdíjas éveit a Mátyás templom zenekarában tervezte szolgálatban tölteni.

Hitt már a kezdetektől fogva a család egységében, és fontosságában. 22 évesen ment feleségül Apuhoz, Deák Jánoshoz. Zsuzsi nővéremet és engemet feltétlen anyai szeretetével vett mindkettőnket körül. A zenélést velünk is megszerettette.

És egész pályafutásunk, magánéleti küzdelmeink mellett volt mindig a bíztatásával, optimizmusával, örömeinkben pedig többszörösen osztozott, ahogy bárki más sikerében is, és minden kis dologban megtalálta és megmutatta a jobbik oldalát. A segítő, szerető hátteret adva sok sikerünknek örülhetett velünk együtt, gyerekeivel: Zsuzsi kulturális antropológusi és környezetmérnöki diplomát szerzett, én pedig villamosmérnök lettem.

Az őszinte derűjéből, vidámságából, megértő figyelméből, tanácsaiból, bíztató szavaiból sok tanítványának, és az egész környezetének is jutott. Különleges ember volt, mert haragot nem ismert, az emberek közti békét, a nagyobb megelégedést szorgalmazta, amiben Ő is élt. Az egy hónapostól a 100 évesig az emberekhez nem megkülönböztető szeretetével, teljes figyelmével az emberi oldal felé fordult, csak az érdekelte, semmint a külsőségek. Mindenkivel őszintén osztozott örömben, bánatban.

Később nehéz évei voltak a magánéletében, 2012-ben a válás rázta meg, majd 1 évvel később Enikő nővére elvesztése. Édesanyját felváltva ápolták, de 4 évvel később őt is elveszítette.

Imádta Zuglót, Balatonakarattyát, a vizet, a társaságot, hangversenyekre, színházba járni, segíteni, ahol tud, jókat enni-inni, ünnepelni, zenélni, tanítani, együtt utazni, együtt örülni. Aggodalommal teli optimizmussal figyelte az ország és elsősorban az ifjúság sorsát, jövőjét.

Emlékét szívükben szeretettel őrzik: családja, tanítványai, kollegái, barátai.

Deák Csaba