HOLLÓS
MÁTÉ: BÚCSÚ ELŐTT / BEFORE FAREWELL
I.
Szívesen
parafrazeálom a Hollerung
Gábor által választott hangversenysorozat címét, a Megérthető zenét,
ezúttal „szerethető zené”-re. Ezzel nem azt akarnám sejtetni, hogy a többi
zene nem szerethető, hanem csupán nem többet és nem kevesebbet, mint hogy
ennek a CD-nek a hallgatása: örömet okoz.
Az
életmű fele című (rádióműsor-sorozatból készült írott változatot
tartalmazó zeneszerzőportré-sorozat) kiadvány 23 beszélgetést örökít meg,
melyekhez a beszélgetőpartner Hollós Máté öninterjú-értékű vallomása
társul. Egykori mestere, Petrovics Emil csembalóművére utalva (Önarckép
álarcban) ezúttal a „maszk nélkül” attitűdöt hangsúlyozhatnánk. A
szavakkal virtuózan bánó komponista alapvető támpontot ad a zenei világa
iránt érdeklődőknek: „A családi
szájhagyomány két jelzőt őriz. amelyeket úgy 4-5 éves koromban
mondtam a rádióból megszólaló zenékre: szívrepesős
és lelkifurdalós. (Az utóbbinak
persze semmi köze a lelkifurdaláshoz, amely fogalmat akkor még nem ismertem.) A
„lelkifurdalós” a szomorú, a „szívrepesős” pedig
a felemelő zenére vonatkozott. Semmit nem fejlődtem 4 éves korom óta.
Ma is azt szeretem, ha a zene „szívrepesős” vagy „lelkifurdalós”.”
Magától
értetődő tehát, hogy ezek a hangulati/tartalmi kategóriák
meghatározóak a zeneszerző életművében is. Aki egyébként azóta sem szűnt meg aktív (rendszeres) zenehallgatónak
lenni, ami vélhetőleg a szakmai szempontoknál (tájékozottság, stb.)
mindenképp mélyebben gyökerező késztetésre utal; az élményekkel való találkozások
gazdagító hatása iránti vágyból. Ennek ismerete feltétlenül szükséges ahhoz,
hogy „helyiértékének megfelelően” kezeljük stílusát. Ha a szavak nem
rejtenék a félreérthetőség megannyi csapdáját, bizonyos fajta bátorságként
kellene értékelni, ahogyan az általa ismert, nagy szókincsű stiláris
világból tudatosan választja ki saját aktív szókincsét, legyen szó dallamokról,
harmóniákról, avagy a zenei folyamatok/formák bármely komponenseiről.
Mégsem a bátorság az elsődleges jellemzője ennek a gesztusnak, mivel
magától értetődő természetességgel utasít a passzív szférába akár
hatásos (divatos) módozatokat is. Emberi habitusából fakadóan koncentrál saját
világának hangokban való megjelenítésére. Ez a világ – természetesen – sok
szállal kapcsolódik időtlenséghez és jelenidejűséghez,
lenyomatát adva az adott társadalmi szituációban élő-munkálkodó (magán)ember hangulatainak.
Hollós
Máté zenéje nem a nagy drámai történések színpadára kívánkozik – annál
otthonosabb olyan virtuális térben, ahol a megszólítás személyességére is
lehetőség van. Vonatkozik ez elsősorban az előadókra -
ugyanakkor a hallgatókat sem hagyja figyelmen kívül. Hallgatnivaló,
megérthető ez a zene – és éppen közvetlenségéből adódóan
szerethető is. Ez a gesztus minden bizonnyal az előadóknak is
sajátja, hiszen az ő értő/érző közvetítésükkel kerülnek a
művek a hallgatókhoz.
Nem
véletlen, hogy meghatározott köre van Hollós Máté kamaraműveinek és
szólódarabjainak. Ily módon az újabb játszanivalók által mindinkább értővé
válik a hangszeres/énekes, és ez a jártasság minden bizonnyal minőségi
többletként épül be az interpretációkba.
Klenyán Csaba,
akinek igényes-szép játéka megannyi kortárs-művet szerettetett meg
mindenkori közönségével, a Clarinetristesse-szel okoz
emlékezetes perceket, és közreműködik a Te túl, rózsám, te túl… című
trió előadásában is. Partnere a Somogyi Vonósnégyes két tagja (Somogyi
Péter és a brácsás Tóth Balázs). Az együttesnek köszönhetően ismerhetjük
meg Hollós Máté I. vonósnégyesét, amely a műsor különleges színfoltja. A
klasszika óta megkülönböztetett rangú műfaj arra inspirálta a
szerzőt, hogy zenei szókincsének egyébként ritkán használt elemeit is
aktiválja; ugyanakkor ez a kompozitórius
„sűrítés” harmonikusan illeszkedik saját-stílusába, legfeljebb
hangszín-palettájának gazdagabb árnyaltsága okoz kellemes meglepetést. Az Egri-Pertis duónak szánt Doppiano
esetében nem a művészházaspár tulajdonában lévő
hangszerkülönlegesség, az egy testbe épített duplazongora inspirálta (azzal
egyébként a mű „terjedését” nehezítené), hanem a két hangszer sajátos
térbeli elhelyezésével módosítja a hangzástér erőviszonyait.
Virág
Emese (lfze.hu)
Az
előadók között megkülönböztetett hely jut Virág Emesének, aki két
szólómű előadásán kívül (Könnyek, Búcsú előtt) kísérőként ill. kamarapartnerként is részt vesz.
Mondhatni, állandó partnere Meláth Andrea, akivel a
John Anderson, szívem, John című dalt szólaltatják meg, és ő társul a
Baráth-nővérekhez az Angol dalok angolkürttel című
kompozícióban. Az angolkürt szólamot Baráth Nóra játssza, és nagy öröm, hogy
sikerült az Erato/Warner Classics engedélyét
megszerezni exkluzív művészük, Baráth Emőke szerepléséhez. Az
elsősorban barokk repertoárral világhírre szert tett művész éteri
tisztaságú hangja szépen harmonizál a választékos tónusú kísérettel. Az
előre felvett (a szerző által játszott) clavinova-kísérettel
Miksch Adrienn énekli az Epidauroszi
tücskök, szóljatok! című dalt – ez is olyan
hangzásélmény, amely inspirálóan hathat a vokális műfaj
művelőire.
Általában
elmondható, hogy a szakmabeli hallgatónak érdemes úgy figyelnie ezt a
felvételt, mint esetleges játszanivalót. Hatásosságához (a közönség tetszést
illetően) aligha férhet kétség – és a kiváló interpretációk egyszersmind
magas mércét állítva, követendő példát is kínálnak. (KCD 00100)
Fittler Katalin
II.
Egy
picit megijedtem, amikor kézhez vettem Hollós Máté Búcsú előtt - Before Farewell c. korongját, melynek borítóján a
címéhez illően döntően a fekete és a sötétkék színek dominálnak.
Egyedül Hollós Máté jelenkori frizurája hoz egy kis változatosságot, „hajazva”
a CD zárószámként megzenésített Burns soraival:
„…kezdetben,
valaha
hajad koromsötét volt
s a homlokod sima.
Ráncos ma homlokod, John,
hajad leng deresen,…”
Valamennyien
tudjuk, hogy földre érkezésünkkel egyidejűleg megkezdjük búcsúnkat,
melynek határidejét a Teremtő nagyon bölcsen az utolsó pillanatig
titkolja. Elég nyomasztó lenne, ha percre pontosan tudnánk, hogy mikor lesz az
a végső búcsú…
Egyébként
nem értem, hogy Hollós Máté miért mereng-énekel a bánatról, búcsúról? Ugyanis az a szerző, aki nemcsak a zenei hangokkal, de
szavakkal is ilyen mesterien bánik, akinek még a címadás is alkotás jelent,
pl. Doppiano
(= zongorakettős), vagy Clarinetristesse
(= a klarinét és a szomorúság szavak egyesítése), vagy akinek a műveit zenei életünk
nemzetközi sztárjai (Egri&Pertis Duo, Baráth Emőke, Meláth
Andrea, Miksch Adrienn - ének, Baráth Nóra -
angolkürt, Virág Emese-zongora, Klenyán
Csaba-klarinét, és a Somogyi vonósnégyes) keltik életre, mint ezen a szerzői
CD-n is, sőt akik ráadásul az alkotás első pillanatától segítik a
Mestert, ne búslakodjon!
A
korongot elejétől figyelemmel hallgatót az első élmény akkor éri,
amikor felhangzik a „Doppiano”
szívszorító harangszava, vagy utána a „Clarinetristesse”
földöntúli hangzása, a későbbiekben pedig a szoprán-angolkürt-zongora, a
klarinét, hegedű és mélyhegedű, vagy a vonósnégyes kezdetei óta
mindezidáig rejtve maradt hangszínek.
A
legnagyobb élmények azonban a 10. számmal, a „Könnyek”-kel kezdődnek.
A „Kékszakállú herceg vára” 6. ajtaja óta kevés ehhez hasonlóan
megrendítően szomorú zenét hallottam. Virág Emese zongorázásában
felderengnek Kékszakállú Juditjának szavai: „Csendes fehér tavat látok, /
Mozdulatlan fehér tavat.”
Aztán jön az újabb meglepetés, a csíkszentmiklósi
népdal ihletésére, a „Te túl, rózsám, te túl, a Málnás erdején, a
Málnás erdején…” című népdalfantázia. Mindmáig azt hittem, hogy
Kodály Zoltánnál (Székely fonó) senki nem tudja ezt a dalt szebben elénk
varázsolni. Most már tudom, hogy ketten képesek erre! Míg Kodálynak rendelkezésére állt a
dalszínházi technika teljessége, addig Hollós Máté a népdal inspirációjára,
három hangszerrel álmodja újra a valaha volt tündérvilágot. Mostantól kezdve
nemcsak a Szerzőnek, de nekem is ez az egyik kedvenc népdalom.
Az „Epidauroszi tücskök, szóljatok!” c.
közel hét perces dal Miksch Adrienn szólójával – clavinova kísérettel – remeklés, mert életre
kelti Devecseri Gábor Az Aszklépiosz-szentélynél c. versének minden bölcsességét,
csendes rezignációját. A költemény utolsó sora ("...epidauroszi tücskök, szóljatok!") adja
a felejthetetlen szépségű dal címét.
A szerzői
CD címadója, a „Búcsú előtt” c. zongoradarabot javasolom a
szerzői facsimile első 15 ütemét figyelve meghallgatni, hogy
megérezzük azt a csodát, ahogy Virág Emese életet lehel a néma hangjegyekbe.
Hollós Máté mindig arra vágyott, hogy zenéje szép
legyen és ha verset zenésít meg, akkor az méltó legyen
a kiválasztott költemény alkotójához. Sok-sok sikeres dala után Hollós Máté
Robert Burns gyönyörűséges versével („John Anderson, szivem, John”) szerintem a kortársi dalszerzés legmagasabb csúcsára ért fel!
A múltba tekintő Burns versnek
nemcsak a fentebb idézett szépséges dalt, de a CD borító múltba tekintő
kettős Hollós-portréjának az ötletét is köszönhetjük.
Hollós
Máté szerzői CD-jének még a legkomorabb pillanataiban is feldereng a
belső csend zenéje, a mélyen humanista zeneköltő töprengése. Hollós
Máté szavai szerint „gyakorta mereng bánatról”, de akinek a zenéje ennyire
szép, és 76 percen át szünet nélkül hallgatható, kérjük, ne szomorkodjon, ne
búcsúzzon még…
Z. T.
Függelék
A
CD-n felhangzó angol dalok magyarul, falhangzásuk sorszámával:
5.
szám
William Butler Yeats
(1865-1939)
széles körben
az angol nyelv egyik legnagyobb költőjének tekinthető, 1923-ban
Nobel-irodalmi díjat kapott.
A nő szíve
Ó, mit nekem a kis szoba
Ezt az imádság és a pihenés
egészítette ki;
Kibocsátott a sötétségbe,
És a mellem a mellén fekszik.
Ó, mit számít nekem az anyám?
A ház, ahol biztonságban voltam és
meleg;
A hajam árnyékos virága
Elrejt minket a keserű vihar
ellen.
Ó, haj és harmatos szem
elrejtése,
Már nem vagyok élettel és halállal,
A szívem meleg szívén fekszik,
A lélegzetem belekeveredik a
lélegzetébe.
Ismeretlen fordító
6. szám
William Wordsworth
(1770 - 1850)
angol romantikus költő,
aki
1843-tól egészen haláláig Wordsworth
volt Anglia nemzeti költője.
Táncoló tűzliliomok
Sétáltam, mint felhő, melyet
szél hajt, céltalan, könnyedén,
s egyszer csak egy sor, egy sereg
aranyliliom tűnt elém,
a tó partján, a fák alatt
ringtak, táncoltak álmatag.
Ahogy csillaggal a tejút
ragyog s hunyorog mindenütt,
a szikrázó kis öblöt úgy
körüllobogta ünnepük;
lángszirom, táncos, büszke fej
hintázott ott vagy tízezer.
Tűztánc volt a tó is, de ők
túltündökölték a vizet, –
költő ily társaság előtt
csak boldog s vidám lehetett!
Néztem, – néztem, – nem tudva még,
hogy mily gazdaggá tett a kép;
mert ha merengő éjeken
lelkem most önmagába néz,
gyakran kigyúl belső szemem,
mely a magány áldása, és
megint veletek lobogok,
táncoló tűzliliomok.
Szabó Lőrinc fordítása
14. szám
Robert Burns
(1759 -
1796)
skót költő,
dalszerző, akit Skócia nemzeti költőjének tartanak.
John Anderson, szivem, John,
kezdetben, valaha
hajad koromsötét volt
s a homlokod sima.
Ráncos ma homlokod, John,
hajad leng deresen,
de áldás ősz fejedre,
John Anderson, szivem.
John Anderson, szivem, John,
együtt vágtunk a hegynek,
volt víg napunk elég, John,
szép emlék két öregnek.
Lefelé ballagunk már
kéz-kézben csöndesen,
s lent együtt pihenünk majd,
John Anderson, szivem.
Szabó
Lőrinc fordítása