HOLLÓS MÁTÉ: BÚCSÚ ELŐTT / BEFORE FAREWELL

I.

Szívesen parafrazeálom a Hollerung Gábor által választott hangversenysorozat címét, a Megérthető zenét, ezúttal „szerethető zené”-re. Ezzel nem azt akarnám sejtetni, hogy a többi zene nem szerethető, hanem csupán nem többet és nem kevesebbet, mint hogy ennek a CD-nek a hallgatása: örömet okoz.

Az életmű fele című (rádióműsor-sorozatból készült írott változatot tartalmazó zeneszerzőportré-sorozat) kiadvány 23 beszélgetést örökít meg, melyekhez a beszélgetőpartner Hollós Máté öninterjú-értékű vallomása társul. Egykori mestere, Petrovics Emil csembalóművére utalva (Önarckép álarcban) ezúttal a „maszk nélkül” attitűdöt hangsúlyozhatnánk. A szavakkal virtuózan bánó komponista alapvető támpontot ad a zenei világa iránt érdeklődőknek: „A családi szájhagyomány két jelzőt őriz. amelyeket úgy 4-5 éves koromban mondtam a rádióból megszólaló zenékre: szívrepesős és lelkifurdalós. (Az utóbbinak persze semmi köze a lelkifurdaláshoz, amely fogalmat akkor még nem ismertem.) A „lelkifurdalós” a szomorú, a „szívrepesős” pedig a felemelő zenére vonatkozott. Semmit nem fejlődtem 4 éves korom óta. Ma is azt szeretem, ha a zene „szívrepesős” vagy „lelkifurdalós”.”

Magától értetődő tehát, hogy ezek a hangulati/tartalmi kategóriák meghatározóak a zeneszerző életművében is. Aki egyébként azóta sem szűnt meg aktív (rendszeres) zenehallgatónak lenni, ami vélhetőleg a szakmai szempontoknál (tájékozottság, stb.) mindenképp mélyebben gyökerező késztetésre utal; az élményekkel való találkozások gazdagító hatása iránti vágyból. Ennek ismerete feltétlenül szükséges ahhoz, hogy „helyiértékének megfelelően” kezeljük stílusát. Ha a szavak nem rejtenék a félreérthetőség megannyi csapdáját, bizonyos fajta bátorságként kellene értékelni, ahogyan az általa ismert, nagy szókincsű stiláris világból tudatosan választja ki saját aktív szókincsét, legyen szó dallamokról, harmóniákról, avagy a zenei folyamatok/formák bármely komponenseiről. Mégsem a bátorság az elsődleges jellemzője ennek a gesztusnak, mivel magától értetődő természetességgel utasít a passzív szférába akár hatásos (divatos) módozatokat is. Emberi habitusából fakadóan koncentrál saját világának hangokban való megjelenítésére. Ez a világ – természetesen – sok szállal kapcsolódik időtlenséghez és jelenidejűséghez, lenyomatát adva az adott társadalmi szituációban élő-munkálkodó (magán)ember hangulatainak.

Hollós Máté zenéje nem a nagy drámai történések színpadára kívánkozik – annál otthonosabb olyan virtuális térben, ahol a megszólítás személyességére is lehetőség van. Vonatkozik ez elsősorban az előadókra - ugyanakkor a hallgatókat sem hagyja figyelmen kívül. Hallgatnivaló, megérthető ez a zene – és éppen közvetlenségéből adódóan szerethető is. Ez a gesztus minden bizonnyal az előadóknak is sajátja, hiszen az ő értő/érző közvetítésükkel kerülnek a művek a hallgatókhoz.

Nem véletlen, hogy meghatározott köre van Hollós Máté kamaraműveinek és szólódarabjainak. Ily módon az újabb játszanivalók által mindinkább értővé válik a hangszeres/énekes, és ez a jártasság minden bizonnyal minőségi többletként épül be az interpretációkba.

Klenyán Csaba, akinek igényes-szép játéka megannyi kortárs-művet szerettetett meg mindenkori közönségével, a Clarinetristesse-szel okoz emlékezetes perceket, és közreműködik a Te túl, rózsám, te túl… című trió előadásában is. Partnere a Somogyi Vonósnégyes két tagja (Somogyi Péter és a brácsás Tóth Balázs). Az együttesnek köszönhetően ismerhetjük meg Hollós Máté I. vonósnégyesét, amely a műsor különleges színfoltja. A klasszika óta megkülönböztetett rangú műfaj arra inspirálta a szerzőt, hogy zenei szókincsének egyébként ritkán használt elemeit is aktiválja; ugyanakkor ez a kompozitórius „sűrítés” harmonikusan illeszkedik saját-stílusába, legfeljebb hangszín-palettájának gazdagabb árnyaltsága okoz kellemes meglepetést. Az Egri-Pertis duónak szánt Doppiano esetében nem a művészházaspár tulajdonában lévő hangszerkülönlegesség, az egy testbe épített duplazongora inspirálta (azzal egyébként a mű „terjedését” nehezítené), hanem a két hangszer sajátos térbeli elhelyezésével módosítja a hangzástér erőviszonyait.

Virág Emese (lfze.hu)

Az előadók között megkülönböztetett hely jut Virág Emesének, aki két szólómű előadásán kívül (Könnyek, Búcsú előtt) kísérőként ill. kamarapartnerként is részt vesz. Mondhatni, állandó partnere Meláth Andrea, akivel a John Anderson, szívem, John című dalt szólaltatják meg, és ő társul a Baráth-nővérekhez az Angol dalok angolkürttel című kompozícióban. Az angolkürt szólamot Baráth Nóra játssza, és nagy öröm, hogy sikerült az Erato/Warner Classics engedélyét megszerezni exkluzív művészük, Baráth Emőke szerepléséhez. Az elsősorban barokk repertoárral világhírre szert tett művész éteri tisztaságú hangja szépen harmonizál a választékos tónusú kísérettel. Az előre felvett (a szerző által játszott) clavinova-kísérettel Miksch Adrienn énekli az Epidauroszi tücskök, szóljatok! című dalt – ez is olyan hangzásélmény, amely inspirálóan hathat a vokális műfaj művelőire.

Általában elmondható, hogy a szakmabeli hallgatónak érdemes úgy figyelnie ezt a felvételt, mint esetleges játszanivalót. Hatásosságához (a közönség tetszést illetően) aligha férhet kétség – és a kiváló interpretációk egyszersmind magas mércét állítva, követendő példát is kínálnak. (KCD 00100)

Fittler Katalin

II.

Egy picit megijedtem, amikor kézhez vettem Hollós Máté Búcsú előtt - Before Farewell c. korongját, melynek borítóján a címéhez illően döntően a fekete és a sötétkék színek dominálnak. Egyedül Hollós Máté jelenkori frizurája hoz egy kis változatosságot, „hajazva” a CD zárószámként megzenésített Burns soraival:

„…kezdetben, valaha
hajad koromsötét volt
s a homlokod sima.
Ráncos ma homlokod, John,
hajad leng deresen,…”

Valamennyien tudjuk, hogy földre érkezésünkkel egyidejűleg megkezdjük búcsúnkat, melynek határidejét a Teremtő nagyon bölcsen az utolsó pillanatig titkolja. Elég nyomasztó lenne, ha percre pontosan tudnánk, hogy mikor lesz az a végső búcsú…

Egyébként nem értem, hogy Hollós Máté miért mereng-énekel a bánatról, búcsúról? Ugyanis az a szerző, aki nemcsak a zenei hangokkal, de szavakkal is ilyen mesterien bánik, akinek még a címadás is alkotás jelent, pl. Doppiano (= zongorakettős), vagy Clarinetristesse (= a klarinét és a szomorúság szavak egyesítése), vagy akinek a műveit zenei életünk nemzetközi sztárjai (Egri&Pertis Duo, Baráth Emőke, Meláth Andrea, Miksch Adrienn - ének, Baráth Nóra - angolkürt, Virág Emese-zongora, Klenyán Csaba-klarinét, és a Somogyi vonósnégyes) keltik életre, mint ezen a szerzői CD-n is, sőt akik ráadásul az alkotás első pillanatától segítik a Mestert, ne búslakodjon!

A korongot elejétől figyelemmel hallgatót az első élmény akkor éri, amikor felhangzik a „Doppiano” szívszorító harangszava, vagy utána a „Clarinetristesse” földöntúli hangzása, a későbbiekben pedig a szoprán-angolkürt-zongora, a klarinét, hegedű és mélyhegedű, vagy a vonósnégyes kezdetei óta mindezidáig rejtve maradt hangszínek.

A legnagyobb élmények azonban a 10. számmal, a „Könnyek”-kel kezdődnek. A „Kékszakállú herceg vára” 6. ajtaja óta kevés ehhez hasonlóan megrendítően szomorú zenét hallottam. Virág Emese zongorázásában felderengnek Kékszakállú Juditjának szavai: „Csendes fehér tavat látok, / Mozdulatlan fehér tavat.”

Aztán jön az újabb meglepetés, a csíkszentmiklósi népdal ihletésére, a „Te túl, rózsám, te túl, a Málnás erdején, a Málnás erdején…” című népdalfantázia. Mindmáig azt hittem, hogy Kodály Zoltánnál (Székely fonó) senki nem tudja ezt a dalt szebben elénk varázsolni. Most már tudom, hogy ketten képesek erre! Míg Kodálynak rendelkezésére állt a dalszínházi technika teljessége, addig Hollós Máté a népdal inspirációjára, három hangszerrel álmodja újra a valaha volt tündérvilágot. Mostantól kezdve nemcsak a Szerzőnek, de nekem is ez az egyik kedvenc népdalom.

Az „Epidauroszi tücskök, szóljatok!” c. közel hét perces dal Miksch Adrienn szólójával – clavinova kísérettel  –  remeklés, mert életre kelti Devecseri Gábor Az Aszklépiosz-szentélynél c. versének minden bölcsességét, csendes rezignációját. A költemény utolsó sora ("...epidauroszi tücskök, szóljatok!") adja a felejthetetlen szépségű dal címét.

A szerzői CD címadója, a „Búcsú előtt” c. zongoradarabot javasolom a szerzői facsimile első 15 ütemét figyelve meghallgatni, hogy megérezzük azt a csodát, ahogy Virág Emese életet lehel a néma hangjegyekbe.

Hollós Máté mindig arra vágyott, hogy zenéje szép legyen és ha verset zenésít meg, akkor az méltó legyen a kiválasztott költemény alkotójához. Sok-sok sikeres dala után Hollós Máté Robert Burns gyönyörűséges versével („John Anderson, szivem, John”) szerintem a kortársi dalszerzés legmagasabb csúcsára ért fel!

Andrea Meláth, Emese Virág . Máté Hollós - R. Burns; John Anderson. my jo.wmv (5:27)

A múltba tekintő Burns versnek nemcsak a fentebb idézett szépséges dalt, de a CD borító múltba tekintő kettős Hollós-portréjának az ötletét is köszönhetjük.

Hollós Máté szerzői CD-jének még a legkomorabb pillanataiban is feldereng a belső csend zenéje, a mélyen humanista zeneköltő töprengése. Hollós Máté szavai szerint „gyakorta mereng bánatról”, de akinek a zenéje ennyire szép, és 76 percen át szünet nélkül hallgatható, kérjük, ne szomorkodjon, ne búcsúzzon még…

Z. T.

Függelék

A CD-n felhangzó angol dalok magyarul, falhangzásuk sorszámával:

5. szám

William Butler Yeats

(1865-1939)

széles körben az angol nyelv egyik legnagyobb költőjének tekinthető, 1923-ban Nobel-irodalmi díjat kapott.

A nő szíve

Ó, mit nekem a kis szoba

Ezt az imádság és a pihenés egészítette ki;

Kibocsátott a sötétségbe,

És a mellem a mellén fekszik.

Ó, mit számít nekem az anyám?

A ház, ahol biztonságban voltam és meleg;

A hajam árnyékos virága

Elrejt minket a keserű vihar ellen.

Ó, haj és harmatos szem elrejtése,

Már nem vagyok élettel és halállal,

A szívem meleg szívén fekszik,

A lélegzetem belekeveredik a lélegzetébe.

Ismeretlen fordító

6. szám

William Wordsworth

(1770 - 1850) 

angol romantikus költő, aki 1843-tól egészen haláláig Wordsworth volt Anglia nemzeti költője.

Táncoló tűzliliomok

Sétáltam, mint felhő, melyet
szél hajt, céltalan, könnyedén,
s egyszer csak egy sor, egy sereg
aranyliliom tűnt elém,
a tó partján, a fák alatt
ringtak, táncoltak álmatag.

Ahogy csillaggal a tejút
ragyog s hunyorog mindenütt,
a szikrázó kis öblöt úgy
körüllobogta ünnepük;
lángszirom, táncos, büszke fej
hintázott ott vagy tízezer.

Tűztánc volt a tó is, de ők
túltündökölték a vizet, –
költő ily társaság előtt
csak boldog s vidám lehetett!
Néztem, – néztem, – nem tudva még,
hogy mily gazdaggá tett a kép;

mert ha merengő éjeken
lelkem most önmagába néz,
gyakran kigyúl belső szemem,
mely a magány áldása, és
megint veletek lobogok,
táncoló tűzliliomok.

Szabó Lőrinc fordítása

14. szám

Robert Burns

(1759 - 1796) 

skót költő, dalszerző, akit Skócia nemzeti költőjének tartanak.

John Anderson, szIvem, John

John Anderson, szivem, John,
kezdetben, valaha
hajad koromsötét volt
s a homlokod sima.
Ráncos ma homlokod, John,
hajad leng deresen,
de áldás ősz fejedre,
John Anderson, szivem.

John Anderson, szivem, John,
együtt vágtunk a hegynek,
volt víg napunk elég, John,
szép emlék két öregnek.
Lefelé ballagunk már
kéz-kézben csöndesen,
s lent együtt pihenünk majd,
John Anderson, szivem.

Szabó Lőrinc fordítása