AGRIPPINA ÚJSZEGEDEN

Parádés, kirobbanó sikerű előadással nyitotta évadát a Szegedi Szabadtéri Játékok, mely évadot majdnem elsodorta a pandémia. A Játékok kiváló vezetői és művészei azonban bravúrosan úrrá lettek az eleinte kétségbeejtő helyzeten: fő játszóhellyé emelték a 70 éve létesített Újszegedi Szabadtéri Színpadot, mely — kalandos hetven éve alatt volt kertmozi, készültek tervek beépítésére, sőt (horribile dictu) sportpályává alakítására — már eddig is számos nagyszerű produkciónak adott otthont. Operával kezdtek, mely a műfaj szerelmesei számára már eleve öröm volt; mi több, igazi csemegével: Händel Agrippina c. vígoperájával. A barokk opera a műfaj igazi, hatalmas méretű kincsestára, ám a többszáz idesorolható remekműből alig-alig kerül színre egy-egy, ugyanis e zenei csodák – fájó szívvel kell leírnunk – ma már szinte eladhatatlanok, mert a bécsi klasszika, a romantika, a késő romantika és a huszadik század operatermése oly mértékben formálta át a közönség ízlését, hogy Puccinitől és Verditől már nincs türelmünk visszatekinteni a tizennyolcadik század elejére. Amikor egy éve megtudtuk, hogy idén barokk opera kerül műsorra, kétkedve csóváltuk a fejünket: ki lesz erre kíváncsi? Nagy örömmel lehet kijelentenünk: tévedtünk. Tévedtünk, mert a produkció alkotói megtalálták annak a módját, hogyan lehet a mai közönség elé vinni egy 311 éves művet (az ősbemutató 1709-ben volt, Velencében).

Pál Tamás karmester a főpróbán készült felvételen

Az érdem mindenekelőtt Pál Tamás Liszt Ferenc-díjas kiváló művész karmesteré, aki rátalált Händel szépséges remekművére, alaposan leporolta, bátran változtatott, rövidített, újradramatizált, s nem utolsósorban remek új fordítást készített, megtartva az eredeti szöveg stílusát, s úgy korszerűsítve, hogy a korunkbeli nyelvi fordulatok mindenhol a jó ízlés határain belül maradtak. A magyar karmesterek doyenje egy igen tehetséges és igen fiatal rendezővel, Pányik Tamással társult; kettejük munkája révén pedig létrejött egy rendkívül jó és izgalmas operaprodukció. Izgalmas, hiszen Agrippina cselszövései, melyek révén mindenáron fiát, Nérót akarja császári trónra ültetni megöregedett férje, Claudius helyett, csak az opera legvégén jutnak eredményre, akkor is az időnként álruhában ténykedő Juno istennő segítsége révén, s addig változatos, mozgalmas színpadképekben elevenedik meg a játék három idősíkja: az első századbéli Róma, a tizennyolcadik század eleji Velence, s természetesen napjaink világja (a politikai intrika, manipuláció, mint tudjuk, ma is mindennapos). Pányik az opera egészének felépítése mellett remekül vezeti énekesei színészi játékát, figuráik kialakítását és a helyzetkomikumra építő jeleneteket. Szép munkát végzett Barta Viktória koreográfus is, látványosak voltak a díszleteket tervező Tóth Kázmér és jelmezeket tervező JDS munkái.

Néró, Agrippina fia: Hanczár György és Agrippina: Mester Viktória

Valamennyi szereplő elsőrangú alakítást nyújtott, színészi és zenei szempontból egyaránt, végig felszabadultan, természetesen játszottak. A középpontban természetesen a címszereplő állt: Mester Viktória tökéletesen hozta a minden hájjal megkent, női praktikáit mesterien alkalmazó császárnő figuráját, áriáit szépen énekelte. Hanczár György Nérót egészen infantilisra vette, nagy tapsokat, derültséget aratva egy-egy felkiáltásával; emellett hajlékonyan, kellemes hangszínnel, jól frazírozva adta elő szólóit; még mintha időnként az eredetileg kasztrált szopránra írt szerepet is megvillantotta volna előttünk.

Poppea: Gyüdi Eszter és Claudius, római császár: Cseh Antal

Nagyon vonzó, üde jelenség Poppeaként Gyüdi Eszter; szépsége és tiszta hangja révén mindent elhiszünk neki; mindenekelőtt azt, hogy egyszerre három férfit (bár Néró csak „fél”…) is az ujja köré tud csavarni.

Ottó: Görbe Norbert

Az összeesküvés ártatlan áldozata Ottó, akit Görbe Norbert kelt életre, aki Claudius megmentőjéből, kinevezett utódjából hirtelen árulóvá minősíttetik, de végül ő nyeri el a szép Poppea szerelmét; hangja, szerepe végig őszinte. Claudius ez operában korántsem a történelemből ismert összetett személyiségű nagy uralkodó: inkább a commedia del’arte mindig póruljáró idősebb szereplőire emlékeztet.

Claudius, római császár: Cseh Antal és Agrippina: Mester Viktória

Cseh Antal énekkel–játékkal igyekszik hozni e figurát, s úrrá lenni a káoszon, melyet felesége teremtett. Sokat lendít az előadáson Pallasz (Ludovik Kendi) és Nárcisz (Bocskai István), a két kettős (?) ügynök, akik bonyolult szerepük mellett igen nehéz énekelni valókat is kaptak, s akik teljes profizmussal vitték előre (vagy éppen fékezték) a cselekményt.

Júnó istennő: Varga Anna és Claudius, római császár: Cseh Antal

Hatásos Juno istennő Varga Anna, aki Leszbosz szolgálóként végig a színpadon van, s aki végül összefogja az anarchikus jeleket mutató népet és megteremti a minden megoldó finálét. Igazán stílusosan, élvezetesen szólt a Szegedi Szimfonikus Zenekar (koncertmester: Kosztándi István, gordonka-continuo: Kőrősi Györgyi) és a Szegedi Szabadtéri Játékok felszabadultan játszó énekkara, nem utolsósorban: remek volt a Játékok Tánckara. Pál Tamást ehelyütt még egy nagy dicséret illeti, hiszen az énekeseket, a zenekart és énekkart ő tanította be, ő vezényelte, kiválóan; miként azt megtudtuk Harangozó Gyula, a Játékok művészeti vezetője bevezetőjéből: éppen két nappal 83. születésnapja után…

Az Agrippina nemcsak a Szegedi Szabadtéri Játékok számtalan opera előadása közül emelkedett ki, de világra szóló mintát mutatott, miként lehet újra sikerre vinni a ma még feltámadásra váró barokk operákat.

Kiss Ernő

Képek: Agrippina - Szegedi Szabadtéri Játékok és @mezeinezo  · Blogger