A Hungaroton a Vonósszerenádok 1-ként feltüntetett felvételével sorozatot sejttetett – a közelmúltban megjelent a 2. korong, ugyancsak az Anima Musicae Kamarazenekar előadásában, műsorán Josef Suk és Antonín Dvořák egy-egy kompozíciójával. Sorrendben az egykori növendék Esz-dúr darabját (Op. 6) tanárának E-dúr darabja (Op. 22) követi. Érdekes hasonlóságra mutatott rá ismertetőjében Gyenge Enikő: „A vonósszerenádok jó években íródnak: ha Suk számára az 1892-es év volt a szerencse és boldogság éve, úgy Dvořák számára az E-dúr vonósszerenád (Op. 22) keletkezési éve, 1875, sorsa fordulópontjának bizonyult.” Suk 18 évesen komponált szerenádja hosszú életűnek bizonyult: mindmáig életművének leggyakrabban játszott darabjai közé tartozik. Hogy Dvořák tisztában volt 35 évesen, könnyű kézzel papírra vetett szerenádjának erényeivel (köztük azzal, hogy mindenkor sikeres fogadtatására számíthat), mi sem bizonyítja jobban, mint hogy műsorra tűzte első dokumentált karmesteri fellépésekor műsorra tűzte.

Ez az adat, mely arról is árulkodik, hogy maga a szerző vezénylendő darabnak tekintette, korántsem csupán információértékkel bír. A karmester – s ezt megannyi, zenekari játékosból részben vagy egészében karmesterségre váltó muzsikus tanúsíthatja – „másként” hallja a zenekar játékát. A saját helyéről bármely hangszereshez másként jut el az összhangzás dinamikája. S az érzékeny játékos erre a hangzásképre reagál, ehhez illeszti szólamát. Ami eredményezhet vérszegényebb hangzást is (mert elégségesnek tartja a halkabb tónust, a kevéssé intenzív játékot), avagy épp ellenkezőleg, jelentős tematikus-motivikus anyagainak túldimenzionálásával akár indokolatlan mértékben módosíthatja a hangzáskép karakterét.

A hazai zeneélet doyenjének a Liszt Ferenc Kamarazenekar számít (elsősorban a nevével, hiszen tagsága lecserélődött az idők folyamán). Megalakulása idején a kamarazenekar művészeti vezetője, Sándor Frigyes karmesterként is irányította az együttest. Ők tehát eme karmesteri kontroll birtokában „tanulták meg” hallani egymás játékát – nem véletlen, hogy később a koncertmester Rolla János irányításával etalon-értékű előadásokat tudtak produkálni.

Amikorra a kamarazenekar, mint apparátus, bármilyen rövid történeti múlttal is rendelkezve, polgárjogot nyert a pódiumokon és a stúdiókban, az utóbbi modell vált gyakorlattá: csak a nagyobb apparátust foglalkoztató, illetve komplex felépítésű művekhez szokás karmestert hívni. Részben jogosan, annak tudatában, hogy a viszonylag egyszerűbb formai felépítést, a szólamok plasztikusan áttekinthető viszonylatait, a művek ismeretében a koncertmester irányításával maguk is teljes értékűen tudják realizálni. Hogy ez mikor, milyen mértékben sikerül, az nemritkán meghatározó a játszott művek értékelését illetően. Mikrostrukturális érdeklődéssel ugyanis találhatnak érdekes-izgalmas mozzanatokat akár olyan helyeken is, amelyeken könnyen átsiklana a bonyolult partitúrákhoz szokott dirigens figyelme – de a másik oldalról is fenyeget veszély: a részletszépségek magától értődőnek tekintése által, tehát a rácsodálkozás-rácsodálkoztatás élményének elhalványulásával.

Ilyen és hasonló gondolatok foglalkoztattak, miután (többször) meghallgattam a két cseh mester kompozícióit az Anima Musicae Kamarazenekar tolmácsolásában. A Nemzeti Ifjúsági Zenekar 2018-2020 birtokosaként kétségkívül remek erőkből áll, akik értően muzsikálnak. Repertoárjuk ismeretében elismerésre méltó az a belső figyelem, amellyel a melódiák érzékeny szépségét megjelenítik. Van türelmük a lassú harmóniamenetek végigvitelére, ám érezhetően a legnagyobb élményt számukra az imitációs szakaszok jelentik, és a hirtelen karakterváltással megjelenő markáns-ritmikus részletek. A többi gyakran mindösszesen „korrekt” – tehát pontosan elszámolnak a kottabeli előadási utasításokkal, megvannak a hangsúlyok, a fokozások, ám az élvezetes mesemondó ízes fordulatainak intenzitásával némiképp adósok maradnak. Talán csupán ingerküszöbük sokkal magasabb annál, mintsem, hogy őszintén tudjanak örülni azoknak a részletszépségeknek, amelyeket nemritkán hangzó életre tudnak kelteni. A személyes jelenlét intenzitását minden bizonnyal eredményesen tudná növelni egy – személyében jól megválasztott – karmester, aki képes lenne arra, hogy ráébressze muzsikusait: a zene minden gesztusa örömforrás lehet!

Fittler Katalin