ELHUNYT Angi István
zeneesztéta, a
kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia nyugalmazott professzora, pedagógus,
zenekritikus, publicista
(1933-2020)
Angi István
„Ez a tevékenység: a lehullottat visszaemelni, az
elvesztettet megtalálni, a bemocskolódottat megtisztítani, az elhomályosultat
kifényesíteni, az összetörtet ismét egybeépíteni, a fellázadtat megtéríteni és
megbékíteni. Egyszóval: megváltani. Az emberi tevékenység értelme, hogy a
világot át kell emelni a szellemi világba, vagyis arannyá kell változtatni.” (Hamvas Béla)
2020. november 20. újabb szomorú
dátum az erdélyi és magyarországi zenei élet történetében. Életének 87-ik esztendejében
elhunyt Angi István zeneesztéta, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia nyugalmazott
professzora, az elhivatott pedagógus, értő zenekritikus, kiváló publicista.
Angi István a háromszéki
(Kovászna megye) Ozsdolán született 1933. október 16-án. A kézdivásárhelyi
mezőgazdasági szakiskola után két évig az Agronómiai Egyetemen tanult
Kolozsváron, ezt követően irányult a zeneművészet és zenetudomány
felé: a
kolozsvári Gheorghe Dima Zenekonzervatóriumban folytatta tanulmányait, itt
diplomázott és itt kezdte el tanári pályáját.
Doktori tanulmányait (1963–1965)
Moszkvában, a Lomonoszov Egyetemen végezte. 1965-ben védte meg Zene és
affektivitás című filozófiai doktori értekezését (Fontos megemlítenünk, hogy az affektivitás
szó orosz megfelelőjét ő találta ki, s az orosz szaknyelvben azóta is rá hivatkozva használják az „affektivnoszty”
kifejezést).
1967-től jelentek meg
zenei szakírásai, 1970-ben az Utunkban publikált egy esztétikatörténeti
cikksorozatot, de írásait a Korunk és A Hét is
közölte. Emellett természetesen a legjelentősebb zenei szaklapokban is
folyamatosan publikált, számos nemzetközi kongresszuson, konferencián vett
részt, és szakmai kiadványok hosszú sorában jelentek meg esztétikai tanulmányai
- a magyar mellett román és német nyelven is. Szakelőadásai, esztétikai
tanulmányai, önálló kötetei a szakma egyik legkiemelkedőbb
képviselőjévé tették, határon innen és túl.
1979-ben professzori rangra
emelték, 1976 és 1984 között a Zeneakadémia dékáni tisztségét töltötte be.
2020 júliusában értékteremtő munkájának
elismeréséül a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
Könyvei, írásai (a teljesség igénye nélkül):
Gondolatok a művészetről. Aforizmák; Dévald László gyűjtéséből vál., bev.,
jegyz. Angi István (Kriterion, Bukarest, 1975) (Téka)
Zene és esztétika. Esszék és
tanulmányok (Kriterion, Bukarest, 1975)
Az esztétikum zeneisége. Esszék a
viszonyalkotás varázsáról (Komp-Press–Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár,
2001) (Ariadné könyvek)
A zenei szépség modelljei. Zenetudományi
írások (Polis, Kolozsvár, 2003)
Értéktől jelentésig (Pro
Philosophia Kiadó, Kolozsvár, 2004)
Zeneesztétikai előadások I-II. (Scientia, Kolozsvár, 2003, 2005)
Zenei művelődésünk a változó
régióban. A VII. Hungarológiai
Kongresszus Zenetudományi Szekciójának előadásai; szerk. Angi István,
Csákány Csilla (Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár, 2013)
A megérintett szép továbbgondolásai (Verbum,
Kolozsvár, 2018)
Angi István Tanár Úr, a mi Pista bácsink
iskolateremtő tanár volt. Létrehozta és felvirágoztatta a kolozsvári
Zeneakadémia zenetudományi tanszékét, és mondhatni élete utolsó napjáig aktív
résztvevője volt a muzikológia katedra munkájának, évekkel nyugdíjazása
után is. „Tanítványok hosszú sorát terelgette a tudományos munka, a tudatos,
reflektált művészi pálya útján (…) Iskolateremtő
tevékenysége azonban nem zárult be a Zeneakadémia falai közé, óráinak
országszerte híre volt.” – fejtette ki egy méltatásában Gábor
Csilla egyetemi tanár, volt tanítványa.
Angi Tanár Úr tehát nyugdíjazásáig zeneesztétikát tanított a kolozsvári Zeneakadémián
– de emellett a Partiumi Keresztény Egyetem zene tanszakán és a Babeș-Bolyai
Tudományegyetem filozófia és zene szakán is hosszú ideig tevékenykedett, mint
meghívott előadó.
Zeneesztétikai, retorikai előadásait
csodálattal hallgattuk, mondhatni csüggtünk minden szaván, nem tudtunk betelni
ragyogó intelligenciájával, hatalmas tudásával. Szárnyaló intellektusa dacára –
vagy éppen annak köszönhetően – mindig
közel tudta hozni hozzánk, hallgatókhoz az elvont, absztrakt eszmei,
esztétikai-filózófiai mondanivalót, hihetetlen szakmai hozzáértéssel,
pedagógiai érzékkel és alázattal tárta elénk tudásának roppant tárházából azt
az ismeretanyagot, amelyre szükségünk volt és amelyet befogadni
érettek voltunk. Tanári tevékenységét nem munkaként, sokkal inkább hivatásként,
hitként élte meg: személyiséget formált, utat mutatott. Bölcsessége magától
értetődő módon áradt ki a környező világra. Mellette soha nem
azt éreztük, hogy hatalmas tudásának fennkölt volta lesújt és megaláz, éppen
ellenkezőleg: mindenkor felemelt és inspirált, erőt adott.
“Olyan
gondolatra van szükség, amely a tiéd, amely belőled származik… Azért a
gondolatért felelni kell, tovább kell vinni, azt tovább kell fejleszteni és rá
kell bízni az utókorra” – fogalmazott
egy interjúban. Ebben a szellemben tanított minket is - mindig tele türelemmel
és szeretettel – önállóságra, felelősségvállalásra, értékteremtésre.
Alázata, embersége, elhivatottsága örök nyomot hagyott
bennünk, tanítványaiban. Csendes, ám mindig helyénvaló szavai máig
visszacsengenek bennünk, sorsunkat meghatározó, irányadó gondolatai, mérföldkövei
életutunknak.
Távozásával szegényebb lett a zene, mint művészet,
mint tudomány, mint pedagógia, s szegényebb lett az emberiség.
Mindazonáltal hisszük és tudjuk, hogy tanítványai, írásai,
könyvei által tovább él és emléke tovább formálja, építi a zeneművészet és
zeneesztétika jövőjét.
“S mint
ősidőktől alkot egyre
csendben, önszándokát követve
nagy művet költő, bölcs, művész:
úgy teljesülsz be – példaképet
adsz a nemes szív érzetének,
s ez a legfénylőbb küldetés.”
(J.W. von Goethe)
Kedves Angi Tanár Úr, kedves Pista bácsi, emléked örökké
őrizzük.
Bodurian Ágota
Angi István professzor úr posztumusz írása a Parlando 2020/6. számában a Róla szóló nekrológgal
egyidejűleg jelent meg: