ELHUNYT DSUPIN PÁL ISTVÁN
nÉpzenész, népzenekutató,
népzenetanár és hangszerkészítő
1963-2020
Dsupin Pál István (hagyomanyokhaza.hu)
Az LFZE Népzene Tanszék tanára 57 éves korában távozott az élők
sorából.
A népi furulya főtárgyat, tanítási módszertant, illetve
repertoárismeretet oktató muzsikus 1963-ban született Szikszón, majd Encsen,
Miskolcon és Egerben élt, végül Noszvajon telepedett le családjával. Honlapján
olvasható önéletrajza szerint kisgyerekkorától a fúvós hangszerekhez vonzódott,
így a középiskola befejezése után fuvolán tanult egy diósgyőri
zeneiskolában. Juhász Zoltántól kapott először székelyföldi és gyimesi
furulyás felvételeket, ami olyan helyek meglátogatására késztette, ahol az
ősrégi magyar zene még mindennapos volt.
Népzenei gyűjtéseket végzett többek közt Bükkszéken, Gyimesben,
Moldvában, a Mezőségben, Felcsíkban és Noszvajon, ezek nagy részéből
hangfelvételeket is kiadott. Berecz Andrással közös lemeze Hazakísérletek címmel
jelent meg.
Tizennégy évig tanított a Nyíregyházi Főiskola Ének-zene Tanszékén,
majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára lett.
Az
alábbiakban közöljük Juhász Zoltán megemlékezését a tanár úrról:
Tisztelgés Dsupin Pál előtt
57 éve
született Dsupin Pali.
Teremtője bőven ellátta talentumokkal: egy tarisznya zenei
tehetséggel, okossággal, szépre való fogékonysággal, ember- és hazaszeretettel:
a népzenész életút talentumaival. És ha mindez nem lett volna elég a
felismeréshez – vonzásnak ott voltak az idős falusi mesterek talentumai:
gyönyörű zenéjük, sajátos gondolatviláguk, emberségük, hűségük,
hazaszeretetük. Pali tehát rálépett a neki szánt útra,
és a nyaláb furulyát már maga készítette el a tarisznyába.
Aki vele volt
az életút kezdetén is, tudja, hogy nem volt ott semmi bizonytalanság,
ingadozás: a talentumok lökték, a pásztorság zenéje pedig ellenállhatatlanul
vonzotta pályájára, hogy összegyűjtse a magyarság legrégibb zenei
hagyományát – érdeklődésből, szeretetből, és mindig a megmentés
szándékéval is. „Mit csinál nálad ez az ember?” – kérdezték a szomszédok egyik
nagy mesterünket, Karácsony Lázárt Gyimesben. „Zenét szerez” – válaszolta
Lázár, aki ritkán véti el a szög fejét. Evvel a „szerzeménnyel” tartott aztán a
népzenész Dsupin Pali tükröt
szeretett nemzete elé, hogy a szétszabdalt, meggyötört képmás helyett ebben a
tükörben a magyarság igazi, nemes, mindenkor sérthetetlen arca nézzen vissza
ránk.
Palinak a
falusi mesterekkel való kapcsolata valójában sokkal több volt
„zene-szerzésnél”. Őt mindig őszintén érdekelte az egész ember, a
maga valójában, kultúrájával, hagyományaival, saját lelki világával együtt.
Ahogy ő és családja befogadta őket, úgy fogadta be családostól
őt a tereskei Pál István, a siroki Novák Pál és
mind a többiek az égi legelőkön.
Ezekre a
kapcsolatokra építette a teremtett világról és benne a zenéről vallott
remek, eredeti, útmutató gondolatait, melyeket a kereső ember
szerénységével osztott meg tanítványaival, barátaival. Ezért írta róla egyik
tanítványa: „Mesternek a legjobb barát, barátnak a legjobb mester”. Amikor
tanított, ugyanaz a cél vezette, mint amikor tanult: az egészet kell megérteni,
átérezni, átvenni és átadni, a rész, a zene csak így lehet örökíthető.
Az egésznek
pedig a zene mellet maga a hangszerkészítés is része. Ezt a tudást sem engedte
elveszni, amikor átvette Pál István furulyakészítő tudományát, a hozzá
társuló tárgyalkotó, fafaragó művészettel együtt. Sőt, ami már
elveszett, azt hosszú, küzdelmes munkával, sikeres és kudarcos próbálkozások
közt ingázva újra feltalálta – ezért él ma a dunántúli hosszúfurulya, ez a csak
ránk jellemző „hungarikum”.
Felbecsülhetetlen
értékű gyűjtések, hangversenyek, CD-k, oktató anyagok, mesteri
hangszerek, átadott tudás, tanítványok és barátok emlékezete – mindez együtt Dsupin Pali hagyatéka. Ami pedig
családjában, lányaiban tovább él majd belőle generációkon át – az Dsupin Pali öröksége.
„Nagy
küzdő” mondta reménykedve felesége, Panni, amikor a kórházban állapota
válságosra fordult. Félelem és remény közt imbolyogva figyeltük küzdelmét, a
kilengések és – orvosai szavával – „stabilizálódások” hosszú sorát, de
elképzelni sem mertük, hogy ezt a harcot a „nagy küzdő” Dsupin Pali el is veszítheti. Ha a
nekünk hagyott örökségét - talentumait - nézzük, biztos, hogy győzött. A
pásztorok zenéje végigvezette az úton, amelyet a Teremtő épít általunk,
önmagához. Gyergyói barátai szavaival: „A Fennvaló stabilizálta állapotát”.
Juhász
Zoltán