Elhunyt Lisznyai-Szabó Mária
EGYHÁZZENÉSZ
A testvéri közösség hozta el
közénk: Lisznyai Máriát gyászoljuk
(1946-2020)
Lisznyai-Szabó Mária (mazsihisz.hu)
Az orgona, a zsidó liturgiának ez a szívhez szóló,
neológ újítása hozta el közénk ezt a mélyérzésű, képzett, alázatos
katolikus zenész, aki nem csak orgonálni tanult a Dohányban édesapjától, a
testvéri közösség érzését is, azt, hogy a zene sajátossá teszi, de össze is hoz
bennünket.
Lisznyai-Szabó Mária „1963-tól, gimnáziumi tanulmányai mellett, püspöki engedéllyel a
Frankel Leó utcai zsinagóga orgonistaállását töltötte be. Talán kevesen tudják,
hogy a zsinagógákban csak másvallásúak láthatják el az orgonista feladatait” –
számol be Róla készített portréjában az Új Ember. Amikor játszani kezdett a
Frankelben, 17 éves volt, aztán ő váltotta beteg édesapját a Dohány utcai
zsinagóga orgonájánál 1971-től. Velünk volt egész életében, máshogy hitt
az Örökkévalóban és sosem volt idegen közöttünk- a zenében egyszerre
mutatkozott meg, ami sajátos és az, ami közös bennünk.
„Otthon – mivel édesapám majdnem mindegyik
hivatalosan elismert egyháznak komponált – teljesen természetes volt a
különböző vallások elfogadása. Különbséget csak a zenéjükben láttunk.
Édesanyám református volt, s nálunk a baptistáktól kezdve a zsidó rabbiig sokan
megfordultak. Amikor feloszlott a zsidó árvaház, karácsonykor mindig volt
nálunk két árvaházi fiú. Az ünnepre a húgommal, aki hegedült, megtanultunk egy
zsidó népéneket is, amely a mi karácsonyi Mennyből az angyal énekünknek felel
meg. Nem okozott ez soha problémát”-mesélte mindössze négy éve az Új Embernek.
Szeretett hangszerén évről-évre játszotta
édesapjának, Lisznyai Szabó Gábornak az Un'száne tajkef kezdetű, zsidó
újévi imához írt nagylélegzetű prelúdiumát, amelynek híre így a
templomfalakon kívülre is eljutott, számos pályatársa tűzte műsorára
ezt a gyomorszorító, nagyszabású, félelmetes, az ítéletnapi (mert az Új Év az
Ítélet Napja is a zsidó hagyományban) megmérettetés súlyosságát megidéző
darabot.
Kántorok és kórusok egyaránt bízhattak nagy
felkészültségében, a zenei rögtönzés világában is otthonosan muzsikált. Tanított
az Anna Frank Gimnáziumban, a ’80-as évek végén ottani énekkarával Kanadában
koncertezhetett, hírét vitte, hogy a zsidó hagyomány folytonossága megmaradt
Magyarországon.
Hangversenyeken és három lemezen kísérte Kovács Sándor
és Fekete László főkántorokat a Somló Andor vezette Dohány utcai énekkar
közreműködésével.
Tanára volt még a katolikus kántorképzés nyári
kurzusainak is, az összhangzattan alapjai című kötete a zenei oktatás
egyik legforgatottabb tankönyve.
Kedves volt, közvetlen, együttműködő, jó
zenész, szeretett tanítani, meglátni és felszínre hozni mások tehetségét. Neve
gyakran előkerül majd beszélgetéseinkben és vigasztaló lesz emlékezni
rá.
Két felnőtt gyermeke, férje, testvére és a
vallási zenei élet gyászolói mellett állva búcsúzunk mi is Tőle, aki 74
évesen távozott közülünk, őrizzük emlékét, amely része marad az
életünknek.
Emlékéből fakadjon áldás!
Fekete László