80 ÉVE SZÜLETETT FARKAS ÉVA OPERAÉNEKES*

Templom, zene, Belváros

-vallomás-

Farkas Éva

Annak, aki a déli belvárosban töltötte élete jelentős részét, itt járt iskolába, itt tanult zenét, vagy énekelt kórusban, itt volt orvosa, netán az Egyetem templom is hozzátartozott életéhez, a Farkas család néhány tagja biztos szerepel emlékei között. Természetesnek tűnt a találkozás, s talán nem is tudtuk, az egyszerű, szerény, hétköznapi külső milyen értékeket rejt. A személyes beszélgetés a család egyik tagjával, Farkas Évával egy ilyen gazdag életutat mutat be. Ma nyugdíjas operaénekesként él abban az elegáns, polgári lakásban, ahol egész életét töltötte, s ahol a falakon levő plakátok, fényképek, emléktárgyak tanúsítják, sokfelé értékelték, tisztelték, szerették itthon és külföldön is. (K.F.)

Nyolcgyermekes család volt a miénk. Édesapám, dr. Farkas József itt a kerületben volt körzeti orvos, édesanyám Khudy Edit itthon nevelte népes családját. Születésem óta a Belvárosban élek. Életem meghatározó élményei is idekötnek a „Város Szívébe!”

A zene szeretete egész kis koromban kezdődött, sokat énekelt együtt a család. A közös éneklés az ünnepek része volt. Otthon kezdtük, aztán levonultunk a szemben levő Egyetem templomba és ott folytattuk orgonakísérettel a többiekkel együtt.

Általános iskolába és zeneiskolába is itt jártam, bár a kezdetek Sántha Vali nénihez, egy – akkoriban divatos – magán zongoratanárnőhöz kötődnek. Később édesanyám megtudta, hogy professzionális zeneiskolai oktatás is létezik a kerületben, így negyedikes elemista koromban ráálltam az életemet jelentő sínekre.

Akkoriban ez egy nagyon jó rendszer volt. Mivel a zeneiskolának nem volt külön épülete, iskolákba kihelyezve működött, de akadémiát végzett tanárokkal világszínvonalat ért el a zenei nevelés. Első szolfézstanárom Dániel Ernőné, Katinka néni volt. Ő később Amerikában lett a Kodály módszer professzor asszonya. A zene ettől kezdve beépült az életünkbe. Ági és Mari húgomat is beíratta édesanyám a zeneiskolába, így egy-egy családi ünnepen hamarosan kisebb kamaradarabokat adtunk elő a könnyekig meghatott családi közönségnek.

Gimnáziumi éveimet a Patrona Hungariae Leánygimnáziumban töltöttem. Itt nagyszerű zenei élet volt. Népdalversenyeken, zongoraversenyen nyertem díjakat, énekeltem az iskola leánykarában.

Érettségi után rövid ideig ismét a kerületben kezdtem meg első munkámat egy József Nádor téri óvodában. Közben a Bartók Béla Konzervatórium ének szakos hallgatója lettem, kitüntetéssel elvégeztem a Kántorképzőt, és ezért egy ideig a velünk szemben lévő Egyetemi Templomban végezhettem kántori szolgálatot: a rorátékon orgonálhattam.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében a Semmelweis utcában magánének és szolfézs szakon végeztem, és megszereztem a szaktanári képesítést.

Talán ennyi év után elmondhatom, hogy annak idején – 1958-ban érettségiztem – egyházi iskolából nem engedtek katedra közelébe. Fasang Árpád, a Konzervatórium akkori igazgatója – vállalva a politikai kockázatot – egy évfolyamtársammal együtt kettőnknek megindította a szaktanári fakultást. Édesapám, aki ezt egy négyszemközti beszélgetésen tudta meg, sokáig nem mondta el nekünk, de később példaként állt családunk előtt a négy gyermekes „Árpi bácsi” erkölcsi nagysága.

Végzésem után – mivel Pesten magánénekesi állás nem volt – a hatvani zeneiskolába jártam tanítani. A reggel 6-os munkásvonattal jártam le, este vissza. Édesapám többször ajánlotta, hogy talán tud szerezni általános iskolában közelebb állást, de én ragaszkodtam a színvonalas énektanításhoz, még a hosszú vonatozás árán is.

Közben énekeltem a Budapesti Kórusban (ismét a Belvárosban), mely évtizedeken át az Országos Filharmónia legfőbb oratórium kórusa volt. (Nagy élmény volt számomra évekkel később szólistaként visszatérni a Budapesti Kórus hangversenyeibe.)

Talán ekkor fogalmazódott meg bennem a végleges elhatározás, hogy operaénekes szeretnék lenni. Ennek érdekében vettem egy magnót – egy óriási nagy cseh példányt – és vehemens gyakorlásba kezdtem. Hallgattam a híres felvételeket, és magam is énekeltem a szalagokra. Időközben lehetőségem lett a hatvani állást egy cinkotaira cserélni. A felszabadult időt továbbképzésre használhattam fel. Révhegyi Ferencné javította technikámat magánórák keretében, így nemcsak egymás után kerültek „repertoáromba” a legszebb operaáriák, hanem a kor leghíresebb magyar operaénekeseit is sikerült személyesen megismernem.

Az intenzív munka egy véletlen folytán hozta meg igazi gyümölcsét. Egy német ügynök tanárnőmtől kért javaslatot német opera kórustagra. Az igazi jelölt megbetegedett, Olga néni pedig engem ugrasztott be a próbaéneklésbe. Engem választottak. Egy éjszakán keresztül gyakoroltam édesanyámmal a németet, kimostam, kivasaltam egyetlen szép ruhámat, becsavartam a hajamat, kitűztem egy mosolygós színházi brosst, és elvonultam az „Interkoncertbe” szerződést kötni. Nem bántam, hogy nem szólóénekesnek szerződtettek, szabadnak éreztem magam, és nagyon boldognak.

Három évig, 1972-75-ig Németországban énekeltem, mint „A” kategóriás karkötelezett szólista. Énekeltem szólót, mondtam prózát. Három nyáron keresztül a Bayreuthi Ünnepi Játékok kórusában szerepeltem. Az ottani magas színvonalú Wagner játék életre szóló élmény volt számomra.

Egy napon Pál Tamás a szegedi színház akkori főigazgatója, (aki egyben az Operában is vezénylő karmester volt) Wiesbadenbe érkezett Szokolay: Sámson és Delilájának bemutatására. Velük volt Lukács Miklós, az Operaház zeneigazgatója és bátyám, mint a társulat orvosa. Gondoltam egy nagyot, elutaztam hozzájuk, és mivel úgy éreztem „jó passzban” vagyok, elhatároztam, jelentkezem egy próbaéneklésre. Többször gondoltam erre már Pesten is, de Lukács Miklós ott szinte megközelíthetetlen volt. Énekeltem tehát egyik délelőtt. Nem telt bele egy nap, ajánlatot kaptam Pál Tamástól, hogy menjek Szegedre szólistának.

Honvágyam volt, itthon akartam énekes lenni, ezért 1975-ben hazatértem, hogy előbb a Szegedi Nemzeti Színház, majd – 1980-tól 15 és fél évig – a Magyar Állami Operaház szólistája lehessek.

Az Operába nem Lukács Miklós, hanem Ferencsik János javaslatára kerültem, akinek meghallgatásom után az volt a véleménye, hogy „Magának nagyon csinos hangja van”. Az Operaház volt az „igazi megérkezés”. Nagyon jól éreztem magam, jó volt a társulat és itt tudtam igazán kamatoztatni, amit Németországban tanultam.

A nagy mezzoszoprán szerepek szerepeltek repertoáromban: Erkel Ferenc: Bánk Bán /Gertrudis/, Dózsa György, Kodály Zoltán: A székely fonó, Farkas Ferenc: Vidrócki. Verdi operái közül: Don Carlos /Eboli/, A trubadúr/Azucena/, Álarcosbál/Ulrika, / Falstaff / Mrs. Quickly/, és a Wagnerek: A Walkür /Fricca/, A Rajna kincse /Erda/. A Mrs. Quickly szerepemre kaptam 1992-ben a Melis György-díjat. Ez dramaturgiai és szépkiejtési díj.

Fricca szerepében (Wagner: A Walkür)

Egy budapesti Falstaff előadás csoportképe

A legfelső lépcsőfokon: Farkas Éva.

Farkas Éva alatt álló sor balról: kék jelmezben Korondi György (dr. Cajus), Ötvös Csaba (Mr. Ford), Hantos Balázs (Pistol), Kukely Júlia (okker színű jelmezben, Alice), középen Melis György (Falstaff) jobbján Maria Teresa Uribe (Meg), Melis György bal keze Murár Györgyi (Nannetta) fején.

Verdi, Puccini, Csajkovszkíj, Muszorgszkíj operáinak további karakter szerepeit is sokszor énekeltem. Humperdinck Jancsi és Juliska operájában a boszorkány voltam, mely óriási feladat volt, felért egy nehéz Wagner szereppel. Nemcsak a 20 perces monológ miatt, hanem mert akkor is a színpadon kellett maradnom, amikor ének helyett varázsolnom, röpködnöm, és más igazi boszorkányhoz illő dolgokat kellett művelnem. Énekeltem Gershwin Porgy és Bess-ében, fergeteges előadásban.

Utolsó éveimben a barokk operákban kaptam lehetőséget, énekeltem Purcell: Dido és Aeneas, valamint Monteverdi: Poppea megkoronázása c. operákban.

Operai éveim alatt a Melis-díjon kívül két másik díjban is részesültem, Művelődési Minisztériumi Dicséretet kaptam 1990-ben, és „Bartók Béla -Pásztory Ditta” Díjat 1992-ben.

1995-ben, 55 éves koromban mentem nyugdíjba. Felajánlották még ugyan, hogy vissza- mehetek kis szerepekre, de ezt nem tettem, mivel édesanyám akkor kezdett ápolásra szorulni, és úgy éreztem, mellette a helyem.

A mintegy 40 operaszerep mellett 20 éven keresztül sokszor hívtak oratórium szólistának is. Nemcsak a Belváros és Budapest nagy templomaiban, főleg a Budavári Nagyboldogasszony Templomban, hanem a Zeneakadémián, a Kongresszusi Központban, a Parlament Kupolatermében és különféle más színhelyeken szerepeltem. Rendszeresen énekeltem külföldi turnékon, fesztiválokon is: Tours, Köln, Varsó, Jeruzsálem, Berlin, Assisi stb. Számos rádió-közvetítés és felvétel őrzi ezeket, sőt létezik egy CD. válogatásom is, ami a legkedvesebb szerepeimet örökíti meg.

35 oratóriumban szerepeltem, melyek közül a jelentősebbek: J. S. Bach: h-moll mise, János-passió, Máté-passió, Karácsonyi oratórium, Magnificat. G. F. Händel: Messiás. Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert misék, köztük Mozart: Requiem, Rossini, Dvořák művei. Verdi: Requiem, Liszt Ferenc: Esztergomi mise, Koronázási mise, Missa choralis, Krisztus oratórium, Szent Erzsébet-legenda, Kodály Zoltán: Missa brevis, Budavári Te Deum.

VERDI: REQUIEM Rico Saccani, conductor

Verdi: Requiem - Kincses Veronika, Farkas Éva, Dino di Domenico, Tóth János,

vez: Rico Saccani

(1987.)

Külön örömet jelentett számomra, hogy az Egyetemi Templomban Dauner János szalézi atya-karnagy felkérésére a mostani nevén Don Bosco Kórussal is énekeltem szólót, a kórusban éneklő sok rokon gyerekkel együtt. (A zene szeretete és művelése ugyanis testvéreim gyerekeinél tovább öröklődött).

Kitűnő karmesterekkel dolgoztam. Közülük nagy szeretettel gondolok Ferencsik Jánosra és az olasz Giuseppe Patanè-ra, aki több opera lemez felvételére hívott meg José Carrerassal, Marton Évával és más neves énekesekkel együtt. Ferencsik János engem választott ki Marton Éva szólista társául Liszt Ferenc Szent Erzsébet-legendája oratóriumába. Sajnálatosan korai halála miatt már nem vezényelhette a lemezfölvételt, de Joó Árpád vezényletével 1986-ban „Az Év Hanglemeze” lett a Liszt mű.

A Liszt Ferenc Kamarakórussal is készült lemezem: Párkai István vezényelt Carissimi Jephta oratóriumában. Margittay Sándorral és a Budapesti Kórussal is sok emlékezetes koncertet adtunk.

Szívesen vettem részt magyar és külföldi kortárs zeneművek bemutatásában. A Magyar Rádióban Soproni József Magnificat-ját énekeltem, de részt vettem Szőllősy András, Szokolay Sándor, Huszár Lajos műveinek bemutatójában is. A németországi éveimben Zimmermann, Geissler szólókat bíztak rám.

Számos magyarországi szereplésem közül külön említést érdemel a Gulyás György karnagy úr által „feltámasztott” Békés-tarhosi Napokon való éneklésem. Jó néhány alkalommal adtuk elő Kodály: Budavári Te Deum, és Händel: Messiás oratóriumát, ezek mellett pedig Kodály Zoltán magyar népzenei feldolgozásait.

Néhány éven keresztül a Budapesti Victoria Kamarakórussal szerepeltem külföldi turnékon: Angliában, Németországban, Izraelben. Talán az utóbbi volt a legnagyobb élmény, mivel az izraelieket nagyon érdekelte a mi Kodály módszerünk. Ezt először itt tanulmányozták, majd viszonzásul 1989-ben igen gálánsan vendégül láttak minket otthonukban. Kibucban laktunk, megmutatták a Szentföldet, és díszvendégként vettünk részt a Zymrián, a világ kórus találkozón Jeruzsálemben. Amíg a kórus a közös programokban énekelt, engem meghívtak külön több szólószerepre.

Később még két alkalommal volt lehetőségem szóló szerepekre Izraelbe utazni. Jeruzsálem, volt a törzshelyem. Mint hívő katolikusnak, nagy élmény volt azokon a helyeken járni, ahol Krisztus is járhatott, de maradandó emlékem marad vendéglátóim kedvessége is. Olyan óriási szeretet és összefogás van bennük, amit eddig ilyen közelről soha nem tapasztaltam. A péntek esti családi vacsorák, ahol már a legkisebbek is az asztal körül ülnek, megmutatják és beléjük nevelik a családi összetartozás mindennél előbbre való fontosságát. Sokat énekeltem a kibucokban, volt, hogy este 10-kor, hogy a munka után minél többen ott lehessenek. Legemlékezetesebb talán az egyik Szilveszterkor énekelt Karácsonyi oratórium volt egy berlini kórussal, Bernstein segédkarmesterével. Nehéz idők jártak, 5-kor kezdődött a hangverseny, mindenki időben hazasietett. Már az is megható volt, hogy ezen a helyen ezt a művet énekeltem, de azt, hogy volt olyan szabadnapos izraeli zenész a zenekarban, aki csak azért jött el messziről, hogy megöleljen és üdvözöljön, soha nem fogom elfelejteni.

Most nyugodt, békés az életem. Húgommal, Máriával élek az egykor élettel teli nagy lakásban. Reggel kiválasztok a körülöttem lévő templomokból egyet, elmegyek szentmisére, mert van miért hálát adnom a Jóistennek.

Vannak még növendékeim is, velük most egy kis házi koncertre készülünk. Ennek is vannak előkészítő munkái, de sokat olvasok, és 20 éve egy imacsoportot vezetek. Szeretem a filozófiát. Beőthy Tamás jezsuita atya vezetésével a szemlélődő imádságot tanultam, amit igyekszem társaimnak továbbadni. Régebben a Cursillo mozgalomnak is tagja voltam. Ennek a lelkiségnek többek között az az egyik sajátossága, hogy az embereket aktivizálja, meg kell szólalni, beszélni kell egymással. Járva az országot és Erdélyt megtapasztaltam ennek a mozgalomnak a kapcsolatteremtő, barátság alakító, közösségformáló erejét.

Ha van rá lehetőségem, szívesen részt veszek szakmai munkában, például zsűriztem a Váci utcai Zenei Általános Iskola népdal, társas ének találkozóján, majd sok alkalommal a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium nagyhírű Országos Rajeczky Benjamin Népdalversenyének zsűritagja voltam.

2004-től kezdve a Belvárosi Szent Mihály Templom szólistája vagyok, rendszeresen éneklek a Liszt Ferenc Kórussal és Zenekarral. A Belváros szívében, a Váci utcában nemcsak környezetünk lakói, hanem a külföldi zeneszeretők is nagyra értékelik ezeket az előadásokat.

1984. július 19. Budavári Nagyboldogasszony Templom

Liszt Ferenc: Szent Erzsébet legendája

Lemezbemutató hangverseny

A képen: Marton Éva, Farkas Éva, Gáti István, Magyar Állami Hangversenyzenekar és a Budapesti Kórus.

Boldog vagyok, hogy sikerült életem nagy álma, énekelhettem a Magyar Állami Operaház színpadán és nagy ünnepeken zenghettem Isten dicséretét. Sok szeretetet kaptam, amit igyekeztem továbbadni a zene, az ének segítségével családomnak és sokaknak, örömteli perceket szerezve rohanó életünk mindennapjaiban.

*Szerkesztette: Kacskovics Fruzsina elnök (Kincses Belváros Egyesület), megjelent a Kincses Belváros 2013-as Kalendáriumában.