kortárs-kompozíciók – szólóhangszerekre

Elsősorban szólóhangszerekre és kis apparátust foglalkoztató kamaraegyüttesre írott darabok időről-időre történő, mondhatni rendszeres megjelentetésével rendkívül hasznos tevékenységet folytat az Akkord Zenei Kiadó, amikoris olyan kompozíciókat tesz könnyen hozzáférhetővé, amelyek megszólaltatására reális lehetősége(ke)t lát. Mert elmélet és gyakorlat több szinten is figyelembe veendő; az „eladhatóság” ugyanúgy szempont, mint a „játszhatóság”. Mert manapság nincs divatja a tanulmányozási célból történő kottavásárlásnak – fényévnyire vagyunk attól a (19. századi) világtól, amikor szinte sikk volt, hogy Liszt játszhatatlannak ítélt transzcendens etűdjeinek egyike-másika minden polgári szalonban ott heverjen a zongorán… (a műveket továbbra is szerzőjük interpretációja népszerűsítette, ám a kiadó jelentős haszonra tehetett szert…).

Arany László nevével vált talán legismertebbé a több forrásból ismert „tanmese” a kóróról, amely nem ringatta a kismadarat (egyszersmind a kismadárról, aki abba nem nyugodott bele…). Aktivizálni kell az előadókat, hiszen az ő közvetítő szerepük nélkül ismeretlenségre kárhoztatottak akár még a remekművek is (éppen ezért óriási az interpretátorok felelőssége, hiszen többé vagy kevésbé értő és empatikus kottaolvasásuk – akarva-akaratlanul - akár művek minősítéséül is szolgál). Ideális esetben ez az aktivizálódás kiindulhat magukból az előadókból, sokat számítanak a személyes ismeretségek szerző és előadók között – ám egy mű akkor él igazán, ha nem egyvalaki privilégiuma az előadás (más kérdés, hogy milyen értékes gesztus egy szerző részéről, ha meghatározott ideig a mű bemutatójának biztosítja az előadás kizárólag jogát). Bízva a hangszeresek elhivatott érdeklődésében, a kis apparátusnak mindenképp nagyobb a valószínűsége, hogy megszólaltatókra talál (már csak a próbák szervezésének nem kis problémát jelentő munkájának figyelembevételével). A közelmúltban megjelent három kotta remélhetőleg felkelti a potenciális előadók érdeklődését.

Monológ – ezt a címet adta a kürtre komponált rövid (mintegy három és fél perces) tételnek Durkó Péter. A negyvenes éveinek végén járó szerzőnek korábban volt módja nagy apparátusra is komponálni, ám ő – s ebben minden bizonnyal személyes alkati adottságok is szerepet játszanak – szívesen vissza-visszatér az intim kamara-légkörbe. A két szakaszból álló darab rendkívül praktikus kivitelezésben jelent meg: a kotta borítója oldalpárt tartalmaz, amelyen arányosan elfér a játszanivaló, egyetlen gyors lapozással „tagolva” az Andante con mossót ás a Variante címet viselő második részt.

Durkó Péter tudatosan törekszik arra, hogy szöveges instrukciókkal mintegy személyesen irányítsa a nagyformákon belüli arányokat. Gondosan berendezi a dinamikai szférát is, úgyhogy némi belső hallás birtokában korántsem csupán a tényleges megszólaltatásra vállalkozó kürtösök ismerhetik meg a művet. A belső borítón – az Akkord-kiadványok sorában immár hagyományosan – helyet kap egy rövid ismertető, amely a szerző szakmai pályafutásáról is informál, és konkrétumokkal szolgál az adott művet illetően is. A Monológról megtudhatjuk, hogy van egy korábbi változata, amelynek bemutatójára a londoni Royal Academy of Music koncertjén került sor – és egy jellegzetes szemérmes megjegyzés utal a kürtdarabra, mint „poétikus hangulatúnak szánt mű”-re. Első látásra nyilvánvaló: eme szándék sikerült – valóban poézis hatja át a darabot, amely egyértelműen kivillan a konkrét zenei utalások álarca mögül.

(A – 1248)

* * *

Talán a Franciaországban töltött évtized is közrejátszik abban, hogy még muzsikus-körökben is viszonylag kevéssé ismert az imponáló szakmai életrajzzal rendelkező Megyeri Krisztina munkássága. Pedig több kompozícióját külföldi együttesek is műsorra tűzték, sőt, felvételek is készültek belőlük. A mostani Akkord-kiadvány azt az inspirációt erősíti, amelyet a klarinétdarabok bemutatójával Klenyán Csabának köszönhetünk. Ebben a kottában több darab szerepel. A Morzsák négytételes ciklusa 1998-ben készült. Megtudjuk a rövid ismertetőből, hogy a negyedik tétel Nagy László Farsangi tükördalának ritmikus szövege alapján íródott. A tétel végén jó féloldalnyi üres hely maradt – nem lett volna haszontalan, ha ott szerepelne a hivatkozott irodalmi inspiráció… Így viszont a potenciális (magyar) előadóra vár, hogy utánajárjon, s a szöveg ismeretében még értőbben realizálja a ritmikát. És a (nemzetiségétől függetlenül) gondos játékosra egyéb aprómunka is vár: a második tételben hiányosan szerepelnek az ütemmutatók. A gyermek Föld cipője I és II tételpárról megtudjuk, hogy a Presrissimo-val (amely a tételpár két darabja közé ékelve szerepel a kottában) „a Benső tájak (2011) című, klarinétra és vonószenekarra írt többtételes kompozíció részeként is játszhatóak”. A következő mondat („A gyermek Föld cipője cím utalás a minket körülvevő természet teremtő erőire, szépségére; a madarak énekét, a lét tágasságát idézik fel a klarinét szólói.”) arra enged következtetni, hogy a nagyobb apparátusú műből önállósultak. A tételpár két darabjának előadása két különböző hangszerre javasolt (a másodikat A-klarinétra javasolja a szerző, azzal a megjegyzéssel, hogy B-klarinéton is játszható – egyébként a többi tétel mind B-klarinétra készült, C-ben lejegyezve).

(A – 1250)

* * *

A szökőhónap napjai – ezt a címet kapta Láng István 2007 novemberében és decemberében komponált zongoraműve, melynek alcíme egyben poétikus formai analízis: 28 variáció és egy utójáték. A zongoraművek, amelyek korántsem foglalnak el centrális helyet a gazdag életműben, szökőévekben születtek – ebben a nagylélegzetű kompozícióban pedig a bűvös 29 immár zenei megörökítést is kap. Ennek megfelelően, a variációk korántsem a történetileg hagyományos zenei értelmezést valósítják meg: mondhatni, aforisztikus naplóbejegyzések – afféle öröknaptár-érvénnyel, hiszen a komponálás nem a februári napok aktualitásait örökítik meg. Nem véletlenül lett vastagbetűsen szedve (nehogy elkerülje a zongorista figyelmét) az általános érvényű utasítás: a próbaszámokkal ellátott új variációt (és utójátékot) két másodperces szünetnek kell elválasztani az előzményekről. Annál is fontosabb ezt hangsúlyozni, mivel a kottaszöveg kifejezetten sűrű „szedésű”, tehát a látvány könnyen tévútra vezethet. És azért is, mivel a szakaszok gyakran hosszan kitartott (koronás) hanggal zárulnak, tehát a bármely szélsőséges dinamikából elhaló hang után a szünetet új minőségként kell érzékelhetővé tenni.

A sűrű kottakép egyszerre nehezíti és könnyíti az előadó számára a zenei szöveg értelmezését, kiváltképp azért, mert dinamikailag részletezően berendezett a tétel egésze. Ráadásul, nemritkán szélsőséges dinamikai jelzések követik egymást. Samuel Beckett utolsó írását parafrazeálva (What is the word – Mi is a szó) felvetődhet a muzsikusban (alkotóban és előadóban egyaránt) a instrukciók problematikája. Mert mi a forte, mi a piano, mi az egymást közvetlenül egymást követő szélsőséges hangerők „tartalma”, „jelentése”? Mindenesetre, a szerzői részletező kidolgozottság intő jel: érdemi közlés van mögötte, tehát több, mint valamiféle decibelben kifejezhető hangerő-utasítás. Az érzelmi és indulati töltések sejttetésére csak közvetett módok vannak az egyébként is gyakran bonyolultnak tűnő notációkban. És ha az előadó veszi a fáradságot, hogy utánagondoljon (sőt, empatikusan beleérezzen) a feltételezhető szerzői szándékok jelzéseinek, az eredmény, a hatás aligha marad el. Ilyen élményt ezzel a kompozícióval kapcsolatban a szegedi Vántus István Kortárszenei Napok keretében Kerek Ferencnek köszönhetek.

(A – 1249)

Az értő kottaolvasás iránti igényt a historikus előadásmód elkötelezettjei szorgalmazzák a legintenzívebben. Talán nem is független attól az interpretációk gyakran átütő ereje. Érdemes lenne hasonló igényt támasztani napjaink zenéjével kapcsolatban is, még akkor is, ha – nem lévén zenei köznyelv – a kottaolvasást szinte szerzőnként kellene személyreszabni. Ezen a területen a zeneszerző-karmestereknek köszönhetően, elsősorban a nagy apparátusra készült kompozíciók előadói vannak könnyebb helyzetben. Általános tanulság: érdemes nyitott füllel járni a zenei nagyvilágban!

Fittler Katalin