Évadnyitó kortárs korzó – kortárszenei napok – in tempore pandemia

A Kortárs korzó évek óta évadzáró hangverseny: a Szegedi Szimfonikus Zenekar – a sohasem könnyű évadok végén – megmutatja remek képességét a kortárs zene terén, affinitását a XXI. század zenéjéhez. Az évad, mint tudjuk, március 15-én hirtelen lezárult; a zenei élet Szegeden is május–júniusban kezdett magához térni. A nyár azonban nem a hangversenytermi események időszaka; a zenekarra is egy szabadtéri, látványos feladat várt: még nem régiben számoltunk be Händel Agrippina c. operája zseniális bemutatójáról. Évadzáró helyett évadnyitóval örvendeztetett meg bennünket a zenekar és kiváló, Liszt-díjas igazgató-karnagya, Gyüdi Sándor; mi több: egyszerre három ősbemutató is várt bennünket, meglepetésként.

Elsőként a 33 éves Muntag Lőrinc Synthesis c. művét ismerhettük meg, akinek szegedi kötődése is van, hiszen zeneakadémiai mestere, Vidovszky László a szegedi zeneművészeti szakiskolából, Szathmáry Géza műhelyéből indult el a zeneművészeti főiskola, majd a sikeres zeneszerzői pálya felé. Fiatal tanítványa Gyüdi Sándor kérdésére elmondta, hogy zeneszerzői technikáját tekintve mindig a klasszikus alapokra támaszkodik, de műveiben a kapcsolódási pontok nem klasszikusok. Most hallott műve finom, elsősorban meditatív hangzásokból épül fel, darabja második részében ízléssel használja az unisono vonóshangzásokat és a ezek fölött megszólaló fúvósakkordokat, különösen szép műve telt hangzású befejezése.

Mezey Szilárd már régi ismerősünk: 2018–ban a kiváló vajdasági zeneszerző Concerto fuvolákra c. művének tapsolhattunk. Ezúttal Tű, tő, tó c. nyelvi játék című darabját hallottuk, melyet Kodály Zoltán emlékének ajánlott, de — amint hangsúlyozta is, s természetesen jól hallhattuk – még véletlenszerűn sincsenek benne „kodályos” áthallások. Tudatosan sok a darabban az ad libitum előadható, aleatorikus rész, ugyanakkor concerto szerű, érzékelhető a szonáta forma jelenléte. Élénk, dinamikus a mű kezdése, mely az aszimmetrikus ritmusok használatával válik izgalmassá. A befejezés azonban sötét, gomolygó, mély fúvósanyagokkal indul, melyben a kontrafagott hangsúlyos szerepet kap. Ezután a fúvósok alatt gordonka pizzicato szól – s egyszer csak dallamos, álpentaton dallam csendül fel a mélyhegedűszólamban (itt mintha mégiscsak jelen lenne Kodály szelleme…). Unisono szólal meg végül a zenekar, halk gordon pizzicato zárja a művet. Gyüdi Sándor karnagy Muntag és Mezey műveinek minden titkait tökéletesen tárta fel előttünk.

Szegedi szerző remekművének ősbemutatója zárta a hangversenyt a lehető legautentikusabb interpretációban, hiszen Molnár László maga vezényelte Concerto a tre c. nagyszabású versenyművét. Ez az ősbemutató többszörös örömöt jelentett, nekünk, szegedieknek, hiszen hosszabb ideig nem találkozhattunk új darabjával, sőt egy időben már azt hangsúlyozta ez a nagytudású, invenciózus komponista, hogy inkább karmesternek tekinti magát. S íme: az elmúlt évek során egymást érik sikeres bemutatói: még alig másfél éve lelkesedhettünk Május c. Szép Ernő azonos című színművéből komponált Május c. melodrámáját követően, szeptember elsején pedig fuvola, klarinét, hegedű Hármasversenyének örvendhettünk. Molnár hihetetlenül tudatos alkotó; az egész művön végig vonul a hármas szám: mindhárom tétele hármas lüktetésű: az I. feszes ¾_ben, a második széles, méltóságteljes 3/2-ben, végül a harmadik táncos 3/8-ban íródott. Az alaptextúra végig a vonóskar: a zenekari szólistacsoportok „egymással beszélgetnek”. Az első tétel tökéletes szonátaforma, a másodikban a bécsi rondót véljük fölfedezni, sokatmondó tenutós akkordok, később sejtelmes fúvóseffektek adnak biztos alapot a szép, dallamos szólóknak; az I. hegedűben még variációs játékokat is hallunk, majd kadencia következik, ökonomikusan fölépítve a három szólista között (gyakori a párhuzamos kadenciázás), mely után a zenekar xilofonnal, mély vonósokkal tér vissza; a Coda-ban a tétel elején lévő tenutós akkordok szólnak. Virtuóz hegedűszólóval kezdődik a szonáta-rondóban komponált harmadik tétel, a már említett táncos 3/8-ad gyakorta válik asszimetrikussá. A melléktéma ebben a tételben a klarinété; de mindhárom szólóhangszer lehetőségeket kap a csillogásra. Önálló kadenciákban szólalnak meg a tétel végén: előbb a hegedű, azután a klarinét, végül a fuvola, az utóbbi módot kap flatterzunge-i kizengetésére is. Az utolsó visszatérést a zenekar pizzicatói előlegezik meg.

Molnár művét lelkesen, szépen játszotta a zenekar, a három szólista pedig minden tekintetben tökéletesen formálta, sőt élte szólóit: Lanczkor-Kocsis Krisztina (fuvola), Zoltán Péter (klarinét) és Kosztándi István (hegedű) művészi felkészültsége és tudása legjavát nyújtotta.

A közönség pedig ütemes tapssal ünnepelte kedves zeneszerzője új művét: Molnár és a szólisták számtalanszor jöhettek vissza a pódiumra.

Ez volt tehát a Kortárs Korzó a járvány idején, köszönet illeti a mindhárom mű megírását támogató Nemzeti Kulturális Alapot: a koncert napján a zene segítségével megfeledkezhettünk a bennünket hónap óta rettegésben tartó veszedelemről.

Örömmel mondhatjuk tehát: in tempore pandemia – járvány idején sem hallgatnak a múzsák!

Kiss Ernő