“Semmit különöset nem tettem, csak a dolgomat, csendben”

Brieber János szakszervezeti múltjáról és a nehezen szervezhető táncosokról

Brieber János

Ötvennyolc esztendeje tagja a szakszervezetnek, hiszen 16 évesen lépett be a szervezetbe. Az alelnöki posztot megszakítások nélkül, három évtizeden keresztül töltötte be, tavaly óta pedig ő a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének az elnöke. Brieber János volt az, aki kezdeményezte, hogy ne csak a balettművészekre, hanem a néptáncosokra is vonatkozzon a korkedvezményes nyugdíj, de emellett számos fontos ügyben harcolt az elnökséggel vállvetve. A táncművész, balettmester, koreográfus ma - professor emeritusként - is szakszervezeti titkár a Magyar Táncművészeti Egyetemen, sőt szeretne a hallgatókból alakítani egy alapszervezetet. A művésszel erről a közel hat évtizedről, az MZTSZ új elnökségéről, valamint arról is beszélgettünk, hogy mi mindent szeretne még megvalósítani.

- Hogyan ismerkedett meg a szakszervezettel?

- Akkor történt, amikor bekerültem a Magyar Állami Népi Együttesbe. A „Ki Mit Tud?”-ot megnyertük az együttesemmel, s a csapatból kettőnket Rábai Miklós kiválasztott és felvett a társulatába. 16 éves voltam ekkor. Beléptem az ÁNE-ba szeptember 2-án, 3-án pedig már a szakszervezet tagja lettem. Abban az időben ez ugyanis szinte kötelező volt, az együttesből mindenki más is a szervezethez tartozott. Akkor még a Művészeti Dolgozók Országos Szakszervezete (MŰDOSZ) altagozata voltunk mi, táncosok is. Aztán rövid idő elteltével a kollégáim megválasztottak szakszervezeti titkárnak.

- Ezt minek köszönhette? Miért Önre esett a választásuk?

- Elég kritikus voltam, és többször felszólaltam a különböző gondok miatt, amelyeket mi csak ‘kapca-problémáknak’ hívtunk. Onnan származott az elnevezés, hogy abban az időben mi még kapcát kaptunk az együttestől, s azt tekertük a csizmába. Ha az ellátásunkban, a pénz terén problémák voltak, felszólaltam, erősködtem, nem hagytam annyiban a dolgokat. Ezért is választottak meg a többiek. Később én készítettem el a legjobb SZMSZ-t. Amikor ugyanis a vezetés összeállította a saját verzióját, abban csak az szerepelt, hogy a dolgozó mi mindenre köteles, arról pedig egyetlen szó sem esett, hogy a munkáltatónak cserébe ezért mit kell teljesítenie. Ezt pedig nem hagyhattam, így beleírtam néhány részt arról, hogy mire köteles a munkáltató, milyen körülményeket kell biztosítania. Például az is szerepelt benne, hogy 20 év után védettséget kapjanak a táncosok, vagy hogy milyen ruhákat kell a munkáltatónak adnia a számukra. Az ÁNÉ-ban 27 éve töltöttem, és sajnos, a távozásom után már olyan új SZMSZ született, ami nem volt olyan kedvező, mint amit én elértem…De ekkor már nem sokat tudtam tenni.

- Viszont a szakszervezet vezetőségében nagyon sok mindent elért, többek között az Ön javaslatára kerültek bele a korengedményes nyugdíjra jogosultak körébe a néptáncosok is.

- Mint titkár, mindig küldött voltam a szakszervezeti kongresszusokon, s ezeken a találkozókon rendszeresen felszólaltam. S aztán amikor a nyolcvanas évek végén dr. Gyimesi Lászlót választották meg az MZTSZ főtitkárának, ő javaslatot tett arra, hogy kikkel szeretne együtt dolgozni: az egyik alelnöknek Varsányi Annit, a másiknak engem javasolt, az elnök pedig Sólyom-Nagy Sándor lett. Meg is választott minket a küldöttgyűlés. A mi négyesünk 1989-től 2019-ig, változatlan felállásban működött. Visszatérve a korengedményes nyugdíjra, még korábban, a nyolcvanas évek közepén volt az a nagy kongresszus, amelyen javaslatot tettem, hogy ne csak a balettosok kapjanak szakmai nyugdíjat, hanem a néptáncosok is. A kongresszus elfogadta a kezdeményezést, a vezetés rábólintott, küzdött is ezért nagyon sokat, így végül sikerrel jártunk. Sőt, később még az énekesek, zenészek is tágították a kört, egészen addig, amíg az egészet meg nem szüntették…

- Az MZTSZ-ben a zenészek, zenepedagógusok vannak többségben. Mindig nyitottak voltak a táncosok problémáira is?

- Valóban a miénk a legkisebb csoport, de mindig nagyon odafigyeltek és figyelnek a táncosokkal kapcsolatos ügyekre. Az összes javaslatomat aprólékosan megtárgyalta az elnökség. A mi területen azért elég sok gond akadt az évek során, s az összessel foglalkoztunk, nem is keveset. Így van ez mind a mai napig. Olyannyira, hogy most az EJI-ben, azaz az Előadóművészi Jogvédő Irodában még bővült is a létszámunk. Eddig egymagam képviseltem a táncszakmát, most a jogvédő bizottság még két művésszel bővült, az egyik az Operaházból érkezett, a másik pedig egy modern táncos. Hiszen természetesen a táncosok is kapják a jogdíjakat a felvételeik után. Emlékszem egyébként az az EJI születésére, a szervezet az MZTSZ-ből nőtt ki, mi alapítottuk. Az alapötlet természetesen Gyimesi Lászlótól származott… Nagyon sok hasznos támogatást oszt, például így tudtak elmenni a fiatalok próbatáncra, s ha ennek nem is az egész összegét, de legalább egy részét támogatásként megkapták a szervezettől. Sajnos most számos fontos ügyre kisebb összeg jut, mint korábban, az EJI által szétosztható büdzsé ugyanis jelentősen csökkent, a befolyó jogdíjak egy részét át kellett engednünk más szervezetnek…

- Tavaly változott az elnökség összeállítása, s Önt választották elnöknek. Hamar beletanult a poszt adminisztrációs teendőibe?

- Nem és soha nem is fogok, ezek a dolgok állnak tőlem a legtávolabb. Nagyon szívesen megyek mindenhová tárgyalni, képviselem a különféle ügyeket, az adminisztrációs részt azonban a nálam hozzáértőbbekre bízom. Szerencsére dr. Gyimesi Lászlóra – aki, mint mindig– -rengeteget dolgozik, számíthatok, ahogy az elnökség többi tagjára is. De azt is látom, hogy én már nem tudom kitalálni az új, a XXI. századi MZTSZ-t. Persze, nem kell a szervezetünket alapjaiban megváltoztatni, hiszen rengeteget tettünk, léptünk előre az elmúlt évtizedek alatt, olyan eredményeket értünk el, amelyek azt mutatják, ez egy jól működő szervezet. Jöhetnek persze újítások, amelyeket a kor megkövetel. De majd érkeznek a fiatalok, akik még jobbá fogják tenni a szakszervezetet.

- Most, hogy alelnökből elnök lett, mennyiben változott a szerepköre?

- Átalakult a vezetés, hiszen most dr. Gyimesi László az alelnök, az ügyvezető titkár dr. Dorogi Ákos, a titkárságvezető Fekete Krisztina, s még három elnökségi tag vesz részt a munkában: Jakabné Muity Mária, Ludvig István és Szirmai László. Havonta elnökségi ülést tartunk, ahol megbeszéljük az aktuális ügyeket, s azt, hogy mikor milyen határidővel kell dolgoznunk. S míg korábban Sólyom-Nagy Sándor - aki most már tiszteletbeli elnökünk - volt mindig a levezető elnöke a küldöttgyűléseknek, ez a feladat rám szállt. Szerencsére van jártasságom e téren, hiszen korábban többször előfordult, hogy ebben a szerepben helyettesítettem Sándort. Érdekes tapasztalatot jelentett a zoomon keresztül megszervezett küldöttgyűlés, s persze mi is online tartjuk a havi megbeszéléseinket. Az EJI-ben ugyancsak akadnak mindig újdonságok. Ott például rendszeresen szembesülünk azzal a gonddal, hogy jelentkeznek művészek, akik elfeledkeztek arról, hogy regisztrálni kell, s így hiába lennének jogosultak jogdíjra… Arról, hogy mikortól, mekkora részét kapják meg mégis ezeknek az összegeknek, nekünk kell döntenünk. A fiatal művészeket is igyekszünk mindig tájékoztatni erről a lehetőségről, és a szakszervezeti vezetők is hallják eleget a küldöttgyűléseken: figyelmeztessenek mindenkit, hogy regisztrálni kell! Nem kereshetünk meg ugyanis egyesével mindenkit, óriási munka az EJI számára maga a jogdíjak felosztása és az ellenőrzés is…

- Ma is szakszervezeti titkár a Táncművészeti Egyetemen. Mit mond a fiatal táncosoknak, miért érdemes belépni a szakszervezetbe?

- Én nem beszélek rá soha senkit. Ez ugyanis mindenkinek a saját döntése kell, hogy legyen. Rossz volna, ha ma is muszájból lépnének be a tagok, mint ahogy nekem kellett 16 évesen. Azon azonban már évek óta ügyeskedem, hogy az egyetemi hallgatóknak is legyen egy külön alapszervezetük. Egyelőre nem jön össze. De persze nem adom fel. A táncosok nehezen szervezhetőek, és nem igazán gondolnak a jövőre. Talán azért is, mert rövid pálya a miénk, 20-25 évig táncolhatunk. Én próbálom a saját példámon keresztül is megmutatni, miért fontos, hogy valaki a szakszervezet tagja legyen. A leglényegesebb persze a tanulás, mert nem táncból áll a világ… De az szintén fontos, hogy tartozzanak egy olyan szervezethez, amely tud segíteni, ha szükség van rá. Ezért döntöttem úgy, hogyha majd ismét visszatér az élet a normális kerékvágásba, és mehetünk a Táncművészeti Egyetemen a saját színháztermünkbe, akkor egy olyan gyűlést szeretnék összehívni, amelyet kiterjesztek mindenkire, a közismereti tanárokra is, ugyanis közöttük nincsenek szakszervezeti tagok. Szeretném nekik is felajánlani a belépés lehetőségét, hiszen sokan nem is tudnak arról, az MTE-n belül létezik egy szakszervezet, amelynek bizony ők is a tagjai lehetnek. A szakszervezet temérdek területen nyújt támogatást, de az egyik legfontosabb az, hogy lehet a szervezetre, erre a közösségre számítani, ha szükség van rá. Erre kiváló példa a mostani helyzet, a pandémia is. A művészek közül rengetegen veszítették el a megélhetésüket az egyik napról a másikra, köztük sok táncos is. Temérdek segélykérés futott be hozzánk, mind a szakszervezethez, mind az EJI-hez. Mindkét szervezet az elsők között lépett, támogatta ezeket a kilátástalan helyzetbe került embereket. Tragikus kérvények érkeztek, még olvasni is elkeserítő volt a leveleket. A mértéknek csak a lehetőségeink szabtak határt, ennek ellenére mindenkinek próbáltunk segíteni. Sajnos úgy látom, most ismét ilyen helyzet áll majd elő… Lesz dolga mindkét szervezetünknek.

- Említette, hogy össze akar hívni egy gyűlést. Ezek szerint bejár ma is a Táncművészeti Egyetemre?

- Professor emeritus vagyok, bár erre az évre nem vállaltam tanítást. Van azonban az egyetemen egy alapítvány is, amelyet három évtizeddel ezelőtt Jakabné Zórándi Máriával hívtunk életre. Rábai Miklósról neveztük el, célja a néptáncművészet támogatása, s ennek a szervezetnek az elnöke vagyok. Most éppen az egyik oktatónknak adunk támogatást, egy nemzetközi kinetográfus kongresszust szervez jövőre, s a tanácskozásnak Magyarország ad otthon. De rengeteg hasonló üggyel is foglalkozunk.

- Milyen kérések érkeztek Önhöz szakszervezeti vezetőként?

- A legutóbbi hónapokban nagyon sokan keresték meg szakszervezetünket, legtöbben a szabadfoglalkozású zenészek. Rengeteg muzsikust ismerek, s most a pandémia időszakában rengetegen engem hívtak, hívnak, hogy segítsek. Persze ez egy rendkívüli helyzet, de korábban, amikor normál menetben folyt az élet, a művészeknek például lakásfelújításhoz vagy hangszervásárláshoz adtunk kamatmentes kölcsönt. Sokaknak könnyítettük meg ezzel az életét. Mindig sokat tudtunk segíteni, és ez nagyszerű dolog.

- Ha visszanéz erre a sok évtizedre, amit a szakszervezet vezetőségében töltött, mint emelne ki?

- Ez a legnehezebb kérdés, mert annyi minden történt az eltelt esztendők alatt. Akadt számos kezdeményezés, amit az elnökségünk indított útjára. Például az idősebb művészek elismerésére létrehozott, szakszervezeti díj sem csupán egy ember ötlete, ezt az elnökség csiszolta, finomította a megvalósulásáig. Jó és szép ez a közös munka. S nagyon jó segíteni. Ahogy az is, amit mindig hangsúlyozunk, hogy hozzánk valóban fordulhatnak a tagjaink, valami megoldást úgyis találunk. Hát, ahogy kitört a pandémia, sokkal sűrűbben csörgött is a telefonom… Összegezve úgy vélem, semmi különöset nem tettem, csak a dolgomat, csendben.

- Az újraválasztások - hiszen ötévente a küldöttgyűlésen újra és újra alelnöknek, most pedig elnöknek választotta a tagság - azt jelzi, hogy jól tette, teszi a dolgát.

- Az jelenti a nehézséget most is, hogy bár a művészet nagyon fontos, azért nem ez az terület, amelynek megmentésén az állam vírushelyzet esetén elsőként gondolkodik… Ezért újra és újra a tárgyalóasztalhoz kell ülni, még jó, hogy dr. Gyimesi László személyében van egy kiváló diplomatánk. Amit ő véghez vitt a szakszervezetben az elmúlt évtizedekben, az példátlan. Én csak igyekeztem és igyekszem az elnökség munkájában a tudásom szerint részt venni… Szóval, teszem a dolgom, amíg lehet.

Réfi Zsuzsanna

NÉVJEGY

Brieber János (Sopron, 1946. szept. 15.): táncos, pedagógus. Az ÁBI-ban végzett tanulmányai után 1962–1987 között az Állami Népi Együttes tagja. A karfeladatok mellett számos epizód- és szólószerepet táncolt az Ecseri lakodalmas, a Hétszinvirág és a Magyar századok című programokban, valamint Létai: Az értől az óceánig című kompozíciójában. Együttesi pályafutása után a Magyar Táncművészeti Főiskola néptánctanára, később tanszékvezetője lett.

Elismerései:

Szocialista Kultúráért díj (1974, 1987)

Nívódíj (1981)

MÁNE együttesért díj (1986)

Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2001)

Harangozó Gyula-díj (2005)

MÁNE örökös tag (2007)

Lőrinc György-díj (2012)

Magyar Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat, 2015)

Táncművészek Szövetsége Táncoktatásért Díj (2016)