ELHUNYT MÉHES IMRE ZENETANÁR

 

I.

 

A POMÁZI TELEKI-WATTAY MŰVÉSZETI ISKOLA és a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola emlékezése

(1954-2020)

 

 

 

Méhes Imre

Pomázi TWMI Adventi koncertje 2011.12.04. – YouTube (2:44)

J. S. Bach Máté passiójának LIV. korálját a Pomázi Méheskar énekli Méhes Imrével

 

 

2020. november 28-án elhunyt Méhes Imre zenetanár, a pomázi Zenés Diákszínpad alapító tagja, a Teleki-Wattay Művészeti Iskola Vegyeskarának, a „Méheskarnak” a karnagya, tanszakvezető, a Zeneakadémia népzene tanszékének oktatója.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola KÉTK (Zeneakadémia) középiskolai énektanár, karvezető és zeneelmélet szakán diplomázott 1978-ban. A diploma megszerzése után került Balassagyarmatra, ahol 1978 – 1993 között volt a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola tanára, 10 éven keresztül igazgatóhelyettese. Több éven át másodkarnagyként segítette Ember Csaba munkáját a Balassagyarmati Dalegyletben. A Dalegylet tagjaiból kamarakórust szervezett. Irányításával 1993-ban a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Szépművészeti Múzeumban adtak nagysikerű hangversenyt. Gyarmati évei alatt a Balassi Bálint Gimnázium énekkarainak állandó segítője Mátyás Levente mellett.

 

1992 óta a Teleki-Wattay Művészeti Iskola szolfézstanára, tanszakvezető tanára volt. Nevéhez fűződtek a zeneiskolai adventi koncertek, a növendékekkel kiegészült tanári zenekarral és kórussal előadott produkciók.

 

Sok növendéket készített zenei pályára, és nagy örömmel töltötte el, amikor ezek a tanítványok kollégáivá váltak.  A zene szeretetét, az együtt zenélés örömét minden diák megkapta Tőle, életre szóló élményként.

 

Méhes Imre az iskolai Zenés Diákszínpad egyik alapító tagja volt. A zenés színjátszók évente más-más színdarabot mutattak be, playback technika nélkül. Ezt a munkát segítette Méhes Imre, aki a hangszerelést, a zeneszerzést, a vezénylést, az énekesek-zenekarok betanítását végezte magas szakmai színvonalon. A pomázi városi kórustalálkozók egyik megálmodója volt, melynek szervezésén, megvalósításán sokat dolgozott.

 

Több díjjal is elismerték munkásságát. 2007-ben a Magyar Művészetoktatásért Díjat, 2009-ben Artisjus-díjat kapott. 2020. október 23-ai rendezvényen, Pomáz helyi zenei életért tett több évtizedes áldozatos munkájáért, a gyerekek és a fiatalok zenei neveléséért „Pomázért” kitüntetésben részesült.

 

Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola és Teleki-Wattay Művészeti Iskola intézményvezetői

 

 

II.

Méhes Imre tanár úrtól búcsúzik a Kalász Alapfokú Művészeti Iskola

 

 

Méhes Imre

 

Fájdalommal, de nagyon sok szép emlékkel a szívünkben emlékezünk Méhes Imrére, iskolánk egykori szolfézs tanárára és kórusvezetőjére. Számos helyi és országos szakmai díjjal – közöttük 2020-ban a Kalász Művészeti, Nevelési Alapítvány alkalmazotti díjával – ismerték el munkásságát, de ami ennél is fontosabb, hogy milyen sokan szerettük Züm-züm tanár urat emberként, tanárként, kollégaként, kórus- vagy zenekarvezetőként.

Méhes tanár úr 1999-től tanított a budakalászi zeneiskolában, ahol sok növendéket készített fel elméleti tárgyakból zeneművészeti pályára, de akár zongorakísérőként is lehetett rá számítani. Az utóbbi években alma matere, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene tanszékén szolfézs-zeneelméletet is tanított.

Rendkívül sokoldalú zenész és tanár egyéniség volt, akire mindig az alaposság, gondosság, szakmai maximalizmus volt jellemző. A zenetanítás mellett „kedvenc elfoglaltsága” – ahogy Ő mondta – a különböző profi és amatőr zenei együttesek, főleg kórusok vezetése volt. A Budakalászi Kórust 2006-ban alapította, de élete során Budapesten és Leányfalun is vezetett kórusokat.

Budakalászon az Ő nevéhez fűződnek a zeneiskolai adventi tanári koncertek növendékekkel kiegészült, zenekarral és kórussal előadott produkciói. De fontos megemlíteni a 2 évvel ezelőtti Magyar Himnusz TV felvételét is, melyet minden nap műsorzáráskor sugároz a Budakalász TV.

Igazán sokat köszönhetünk Tanár Úrnak, aki szenvedélyesen mindig azon munkálkodott, hogy az iskolai művészetoktatás minél szorosabban kapcsolódhasson a városi művelődéshez, kultúrához. Nagyon fog nekünk hiányozni! Nyugodjon békében!

 

Hermeszné Uracs Mónika

intézményvezető

Kalász Alapfokú Művészeti Iskola