Kalauz-különlegesség, amely a MÁV Szimfonikus Zenekar „kötelékébe tartozik”. Miként a szerző a Köszöntőnek nevezett bevezetőben felidézi, a rendszerváltást követően „új szervezeti formát kellett találnia a zenekarnak, új anyagi forrásokat működésünk finanszírozásához. A hirtelen felcsapó piaci verseny miatt meg kellett újítanunk a közönséghez fűződő kapcsolatainkat. Ezen a ponton támadt a gondolat, hogy újítsuk meg a közönség tájékoztatását is”. Immár három évtizede Fenyő Gábor gondoskodik a hangversenyek közönségének tájékoztatásáról, néhány oldalas ismertető füzettel, mely – ismét a Köszöntőből idézem – „csak a legszükségesebb információkat tartalmazza, olyan terjedelemben, amit a hallgató a koncert elején, mielőtt a zene megszólal, és a szünetben el tudnak olvasni; ingyenes, és hogy az előállítása ne vigye csődbe a zenekart, a lehető legegyszerűbb kivitelű, de olyan példányszámú, hogy mindenkinek, akit érdekel, a kezébe tudjuk adni”.

Az ismertetők 30. évada egybeesik a MÁV Szimfonikus Zenekar fennállásának 75. évfordulójával, innét az ötlet: jelenjék meg könyv formátumban eme egyedülálló ismeretterjesztő munka eredménye.

A kétkötetes Hangversenykalauz címlapján az együttes logója egyértelműsíti, hogy ez a Hangversenykalauz a MÁV Szimfonikus Zenekar három évtizedes műsorát tekinti át (az ifjúsági hangversenyek és a néhány éve bevezetett kamarazenei estek műsora nem szerepel benne).

Az emberélet léptékével három évtized nagy idő, művészeti együttesek életében sem kevés. Az ismertetők célkitűzése nem változott, az „élet” viszont igen! Például, módosult a „kalauzok” funkciója, feladata – a tekintetben mindenképp, hogy számolni kell az időközben történt technikai fejlődéssel, a könnyen hozzáférhető internetes források jóvoltából akár arra is lehet gondolni, hogy ki-ki öntevékenyen is tájékozódik. Az is megkönnyíti az érdeklődő zenehallgatók életét, hogy időközben jelentősen gazdagodott a magyar nyelven hozzáférhető, a nagyközönség számára is érthetően tájékoztató zenei szakirodalom. Ám időről-időre szerepeltek olyan kompozíciók a műsoron, amely nélkülözhetetlenné tették a lelkes ismeretterjesztő munkáját.

A MÁV Szimfonikusok hangversenyeinek látogatója eleve számított (és a jövőben is számítani fog) arra, hogy kézhez kapja a kis ismertetőt, ami – valljuk meg – általában nem szorítkozott információközlésre, hanem egyúttal igyekezett érzelmileg is befolyásolni a hallgatókat, gyakran előre „felcsigázva” az érdeklődést.

Minden bizonnyal ma sem szűnt meg teljesen a közönségnek az a (több évtizede szinte még általánosnak mondható) gyakorlata, hogy megőrzi (legalábbis ideig-óráig) az ismertetőket (régen gyűjteni is szokás volt…). De a füzetecskék könnyen elkallódnak – és ha később szükség lenne rájuk, általában épp akkor nincsenek kéznél. (Közülük elsősorban azok értékesek, amelyek szövegkönyv-értékűek, akár oratórikus művek, akár zenekari dalok magyar szövegét tartalmazzák). A MÁV Szimfonikus Zenekar törzsközönségének tehát – minden gyakorlati hasznán túl – egyben kedves emlékek gyűjteménye is a szép kivitelezésű kiadvány. Ráadásul, ha repertoárdarab kerül újra előadásra, már odahaza lehet rá „készülni”.

Fenyő Gábor (akinek neve túlságosan szerény betűmérettel szerepel a címlapon) áldozatos munkáját örökíti meg a kötet, ez a zenekar részéről a köszönet kifejezése. Nem érdektelen a végiglapozása a zenekari tagok számára sem, esetleg feltérképezve, mely kompozíciók megszólaltatásában vettek részt, hiszen – valamilyen mértékben - ennek az időutazásnak mindnyájan részesei voltak.

Zenekari műsorokról lévén szó, az elrendezés egyik legkézenfekvőbb szempontja az időrend; a szerzők születési évszámaik időrendjében követik egymást. A tartalomjegyzék csupán a komponistákra terjed ki (érthetően), hiszen egy-egy életmű darabjai között lapozással könnyen lehet tájékozódni (egy-egy szerzőn belül műfaji csoportosításban szerepelnek a darabok).

Fenyő Gábor, a két kötetes hangversenykalauz szerző ütőhangszeres művész, a MÁV Szimfonikus Zenekar nyugalmazott igazgatója, a zenekart működtető alapítvány kuratóriumi elnöke, a Szentendrei Kamarazenekar alapító karnagya, a Müpa komolyzenei ismeretterjesztő programjainak szerkesztő-műsorvezetője (artnews.hu)

Végigolvasáskor derül ki, hogy nem is egyszerű mindig a tipikust megtalálni a művekről szólva, így például a szimfónia-sorozatokban (érthetően) ismétlődnek információk, a ritkán játszott kompozíciókról olvasva viszont mindig találni újabb „rácsodálkoznivalót”.

Régi igazság, hogy „a papír türelmes”. Egykori nyomtatványok tárgyi tévedései, sajtóhibái kiirthatatlanul átöröklődnek, amennyiben épp azokat a kiadványokat használja forrásanyagként a későbbi zeneíró. A legkorrektebb idézettel is szaporodnak tehát a hamis információk. És akkor még nem is szóltunk arról, hogy a – többé-kevésbé szűk kör által követett – mindenkori legújabb kutatási eredmények mennyi pontosítást kínálnak, amelyek viszont tárgyszerűen eltérnek a korábbi közforgalmú adatoktól. Fájhat a feje annak, aki nemcsak eligazodni akar a néha ingoványos területeken, hanem tájékoztatni is! Fenyő Gábor legfőbb (minta-értékű) forrásként két munkát említ, Tóth Dénes egy- és Pándi Marianne négykötetes hangversenykalauzát (az előbbi szinte hozzáférhetetlen, az utóbbi több kiadást ért meg). Ismertetőiből rendre kiderül, hogy korántsem elégedett meg az ott szerezhető adatokkal, hanem megannyi forrást felhasznált. Ilyenkor gyakran idézettel színesítette az ismertetőt. A könyv-formátumú gyűjtemény megannyi „ajánlott irodalmat” kínál (szeretetteljes mosollyal olvassuk a lelkesedés ama túlcsordulását, amikor „nagy magyar zenetörténészként” említi Bartha Dénest vagy Szabolcsi Bencét – a külföldi kutatók nemzetiségének megnevezése indokoltabb!). A szóbeli ismertetés közvetlenségéhez közelít stílusában, amikor olyan kitételekkel él, mint pl. „ahogy sokan mondják”, vagy „egyes kutatók szerint”, vagy „a méltatók szerint” – kötetben (tehát, amikor fennáll a többszöri újraolvasás „veszélye”) eltöprenghet az olvasó, vajon egyetért velük a szerző, avagy nem foglalva állást, elhatárolja magát a közöltektől. Néha olyan kuriózummal is találkozunk, amelynek forrására szívesen rákérdeznénk (pl. Haydn első D-dúr szimfóniájának zárótételéről: „A tudós elemzők ritkán olvasható, érdekes meghatározásával ez a korabeli szimfóniákban gyakorta használt ’kidobó-zene’.”).

Azonos „szempont szerint” néha gondosan elszámol, máskor bizonytalanságban hagyja az olvasót. Például, R. Strauss Capriccio – vonós szextett Op. 85 című kompozíciójánál feltüntetni, hogy Csaba Péter átirata vonószenekarra, sőt, azt is megtudjuk, hogy „a zenei anyagon semmit nem változtatott, csak részben többszörözte a szólamokat, és bevonta az együttesbe a nagybőgőt is”, viszont a Debussy Vonósnégyeséből készült vonószenekari átiratnál nem utal annak készítőjére (… „Talán ez a körülmény inspirálja későbbi korok muzsikusait arra, hogy a Vonósnégyes szólamait megtöbbszörözve és bőgővel kiegészítve, zenekari műként adják elő”).

Akit a MÁV Szimfonikus Zenekar – utóbbi három évtizedének – repertoárjából a magyar szerzők/művek érdekelnek, örömmel fedezi fel a különlegességet, ráadásul többszörös „MÁV-aktualitással”: miután a kései leszármazott, Széchényi Kálmán kutatásai nyomán Széchényi Imrének mintegy száz műve került elő, „2014-ben a Hungaroton kiadta elfeledett műveit, majd 2016-ban, első ízben, nyilvános hangversenyen is elhangzottak. Mind a CD-n, mind az említett hangversenyen a MÁV Szimfonikus Zenekar játszott”. Itt viszont jogosan hiányoljuk a műsorszámok felsorolását. A hangversenyélet krónikájaként olvasva, öröm minden olyasfajta információ, mint hogy pl. Bach 50. kantátáját „Zenekarunk 2014. április 14-i hangversenyén Kocsis Zoltán vezényelte”.

A két kötetes mű 159 zeneszerző 642 nagyzenekari művének ismertetőjét tartalmazza, így többek között közel az ötven Mozart műismertetés mellett, Haydn 32, Beethoven 30, Csajkovszkij 23, Brahms és Bartók 19-19 művéről olvasható ismertetés.

S itt térnék rá a II. kötet Függelékének arra a listájára, amely a három évtized alatt a zenekar hangversenyein közreműködő művészeket tünteti fel. Karmesterek, énekművészek, zongoraművészek, hegedűművészek, brácsaművészek, gordonka- és viola da gamba művészek, fúvósművészek és más hangszerek művészei után kórusok és karigazgatók imponáló felsorolása található itt – ám nem derül ki, hogy melyikük hány alkalommal szerepelt! De ennél sokkal fájóbb hiányként regisztráltam, hogy az egyes művek előadásainak száma sincs feltüntetve. Márpedig az a zenekar repertoárját illetően korántsem közömbös! Azért sajnálkozom e mulasztás miatt, mert a könyv anyagának nyomdába adásakor valamennyi műsorfüzet „kézben volt” – amennyiben pedig netán számítógépben van az anyag, viszonylag gyorsan kinyerhetőek lettek volna a számok (a művek címe mellett feltüntetve, szinte nem is foglaltak volna helyet!). Még akkor is maradna kérdés, például, hogy időszakosan, vagy visszatérően kerültek volna előadásra – de a mennyiségi információ önmagában is értékes tájékoztatás lett volna (gondolok itt a zenekar történetével, műsorpolitikájával foglalkozó, jövőbeli kutatókra).

A szép kiállítású kiadvány függelékének másik részében a gyakran előadott egyházzenei művek szövege kapott helyet. Némelyik két nyelven (latinul és magyarul), mások csak magyarul. Sőt, arra is történt kísérlet, hogy a latin és a magyar szöveget színnel és betűtípussal megkülönböztessék. Érdemes lett volna egységesíteni ezeket, és ugyanezt az elvet követni az ismertetésekben előforduló szöveg-mellékleteknél, illetve kétnyelvű szövegrészlet-idézeteknél.

Apró hibák nélkül nincs kiadvány (vagy ha igen, fehér holló, sőt, főnixmadár gyakoriságú), ám egy – tárgyi tévedés értékű – esetben nem találok rá mentséget/magyarázatot. A fisz-moll szimfóniánál az olvasható, hogy „Haydn 1730-tól 1791-ig, több mint hatvan évig állt az Esterházy család szolgálatában” – ami nehezen elképzelhető, tekintve, hogy 1732-ben született!

A hangversenykalauzokat – csakúgy, mint a lexikonokat – nem elsősorban végigolvasásra szánják. Az egy-egy szerzővel foglalkozó szakaszok végigolvasása viszont tanulságos lehet; ilyenkor mindegyik műelemzés egy-egy pillanatképpel vagy vázlattal ér fel – ezek egymásutánjából pedig ráismerhető portré sejlik fel a komponistákról. Éppen ezért korántsem csupán azok érdeklődésére tarthat számot, akik a nézőtéren részesei voltak e három évtized kisebb-nagyobb időszeletének!

Fittler Katalin