Szokatlan, bár nem egyedi jelenség: a címlapon az előadó neve, valamint angol nyelvű cím – a tartalomról a borító hátoldala tájékoztat. Mondhatnánk, „előadói album”, de ezúttal némiképp másról többről van szó. Előadói albumot ugyanis leginkább olyan „sztárokkal”, „csillagokkal” szoktak megjelentetni, akiknek e neve a szó jó értelmében „áruvédjegy”, tehát, az érdeklődő közönség „rájuk” kíváncsi, szinte függetlenül attól, hogy éppen mit hall az előadásukban.

Rajk Judit (wikipedia)

Rajk Judit korántsem tartozik a média által beharangozott művészek közé, épp ellenkezőleg. És éppen ebben van a felvételnek a különlegessége.

A címlapról szólva, érdemes kiegészíteni a szöveges infót a látvánnyal: a címlapfotó ugyanis „szervesen beletartozik” abba a gondolatkörbe, amelyhez érdemi hangzó illusztrációt jelent a korong. Az angol cím – muzsikusberkekben leginkább olaszul otthonos: „tempo rubato” (magyarul „lopott idő”, hozzátéve, hogy az ilyesfajta „lopás” legszigorúbb értelemben is „bocsánatos bűnnek” minősül).

Az énekesnő Liszt költői magyarázatát hívja segítségül a „rubato” értelmezéséhez (s ennek ismeretében kifejezetten konkrét illusztrációnak tűnik Rosie Rey-Foldi munkája): „Nézd ezt a platánfát, a szellő játszadozik a kis levelekkel, a kis ágak velük mozognak, ám a fa törzse szilárd és mozdulatlan. Ez a rubato”.

Ezúttal a hangzó anyag és a kísérőszöveg szerves egységet alkot, mondhatni, körbejárható portrésorozatot alkot Rajk Juditról (s mivel az összeállítás is az ő szellemi terméke, hangzó önarckép-tár értékű). A többféle megközelítés nagy esélyt jelent ahhoz, hogy minél szélesebb közönséget „szólítson meg” – ezen ismertető/ajánlónak is ez a – nem is rejtett – célja.

Mert napjainkban, amikor a média jóvoltából felmérhetetlen mennyiségben áll rendelkezésre „hallgatnivaló”, elképesztően nehéz a tudatos tájékozódás. A céltudatos érdeklődést is könnyen eltérítik a kínálkozó „érdekességek” – ráadásul, mindeközben megannyi érték mellett haladunk el figyelmetlenül.

Szakmai életrajzát tekintve elismerésre méltó múlttal rendelkezik Rajk Judit – de még azok számára is, akik személyesen ismerik, és részesei (haszonélvezői) valamely tevékenységének, megannyi újdonságot tartalmaz az ismertetőszöveg. Amit azért is érdemes figyelmesen elolvasni, mert sok olyan információt tartalmaz, amihez azért nem jutottunk hozzá korábban, mert hiányoztak a „kereső-kérdéseink”…

Nos, az alténekes olyan műsort állított össze, amely illusztrációul szolgál(hat) azokhoz a kérdésekhez, amelyek őt, mint gondolkodó embert/muzsikust/tanárt foglalkoztatják. Mindezekről a kísérőszövege tájékoztat – de a műsor eme ismeretek nélkül is figyelemreméltó. Két rétege első látásra megkülönböztethető: Kodály és kortárs – ám e két réteg nem egymás ellentéteként jelenik meg! Közös mozzanatként valamennyiben megtalálható a „ready-made”, azaz a „talált tárgy” gondolata, amely az előadót – több minőségében is – foglalkoztatja.

Érdekes adalékokat tudunk meg a Kodály-feldolgozásokról (a két ismert balladáról, a Mónár Annáról és a Kádár Katáról, a sajnálatosan ritkán hallható Fáj a szívem tételről, valamint a Magyar népzene sorozatból való négy népdalnak a Paul Angerer által készített kamarazenei feldolgozásáról). Tudatos mozzanatként tünteti fel e vokális művek esetében a 20. század eleji előadások tradíciójának visszaidézését – atekintetben is, hogy (csakúgy, mint Bartók és Kodály műveinek nemzetközi elismertséget szerző előadásain) olasz karmesterre bízta az irányítást. A Budapesti Vonósok élén ezúttal Alessandro Cedrone áll, akinek Rajk Judit hangversenytermi előadásokon is együtt dolgozott, a határainkon túl is. Életrajzi adalékok gazdag hálója szövi át a műsorválasztást, sőt, a közreműködők kiválasztását is, amely a kísérőszövegből nyomon követhető.

A hallgatót azonban elsősorban a hangzó végeredmény érdekli, s nem kétséges: a kodályi életmű iránti elmélyültebb érdeklődést igazi élménnyel inspirálja a felvétel.

A Mónár Annát mintegy mottóként előzi meg Jeney Zoltán zenéje, a Halotti szertartásból kiemelt (a Kodály-műhöz hangnemben illesztett, tehát transzponált) részlet (Weöres Sándor versére: Én imádottam a kereszt tövébe hullva…). Az a cappella kezdetre szépen rímel az összeállítás végén Dukay Barnabás spanyol nyelvű monódiája („…az enyém, és értem van…”, monódia Keresztes Szent János szövegére). Ez utóbbi, csakúgy, mint Balogh Máté két darabja, Rajk Juditnak, neki szóló ajánlással készült. A kísérőfüzet terjedelmi okokból nem tartalmazza a szövegeket, ám felhívja a figyelmet, hogy az énekesnő honlapján elérhetőek (annál is fontosabb ez az információ, mert Balogh Máté németül zenésítette meg Rückert versét, a Pelon Özer haikuira komponált 12 makám vokálistételei pedig törökül hangzanak fel).

Az egyes tételekben szólistaként közreműködő hangszeresek közül Vámos Marcellról nem kapunk információt, Horia Dumitrache (klarinét), Szalai András (cimbalom), Varga Oszkár (hegedű, a Budapesti Vonósok koncertmestere) és csörgődobon saját művében Balogh Máté számára jutott hely a bookletben. Arra is, hogy méltató sorokat olvashassunk a Chicago Tribune-ből, amely mezzo-szopránként ír Rajk Juditról, jóllehet, leginkább hangjának mély regiszterével kápráztatja el leginkább hallgatóit (kiváltképp a magyarok örvendezhetnek, hiszen többnyire mezzoszopránok vállalkoznak a mélyfekvésű szólamok megszólaltatására).

Rajk Judit – sokrétű tevékenysége mellett – biztosított „tempo rubato”-t e felvétel elkészítésére. Korántsem minősül „lopott” időnek, ha bárki időt szakít a felvétel meghallgatására, és a hallottak és olvasottak nyomán felmerülő gondolatok továbbfűzésére. És ha a magyarban nem társulnak pejoratív mellékíz a „kötelező”-höz, a kötelező olvasmányok mintájára kötelező hallgatnivalóként minősíteném a zenével bármiféle kapcsolatba kerülők (művészek, tanárok, növendékek) számára.

(HCD 32844)

Fittler Katalin